„Karolva Illyést kebelemre, nevetve nézek ellenemre”

1. A Mars talaján állva

Az egészet ott rontod el, hogy azt hiszed: neked van igazad. Például abban, hogy azt képzeled: most az iskola hulláját a gödörbe húzzák. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az értékek, amiket te alapvetőnek tartasz, mind közös, szebb jövőt formáló értékek, ezért szükségszerűen mindannyiunknak az értékei, és akinek véletlenül mégsem, azt rá kell ezekre nevelned. Azt hiszed, hogy akkor lesz majd jó világ, ha a te értékrended az iskolában a gyerekbe beivódik, evődik velőig. Hát nem tudom…

Jó eséllyel, neked, aki ezeket a sorokat olvasod, eltérnek az értékeid a téged körülvevő társadalom többségének értékeitől. Ráadásul – részben legalább – ezen eszmék miatt választottad a tanári hivatást. Hát ez szívás. Azt kell megértened: egyre megy, hogy autoriter beállítódású, esetleg makarenkói vénád van, vagy a fehérvértestjeid is ultraliberálok. Az értékrended minden esetben csak a sajátod, szerencsés esetben a családodé, de nagy kérdés, hogy vajon az-e az országodé is. Minden, amit idáig fennkölt, magasztos célként követtél, amit a szuperegód öreg bácsija diktált (mert álmaidban sem vagy magadban), azok igazából csak egy optikai csalódás miatt tűntek számodra megkérdőjelezhetetlennek, ha egyáltalán annak tűntek. (Nem érdemes tovább olvasnod, ha képzeletedben sem vagy független a saját értékrendedtől.) 

Szerintem az van, hogy minden iskolarendszer mint társadalmi alrendszer, minden őt bennfoglaló országban vagy régióban az ott fennálló társadalmi rendek egyfajta leképződése, árnyéka, ahonnan a frissen lehullott alma mater self-perpetuating magja kihajt (bocsánat a halmozott képzavarért). Az iskola és annak minden belső rejtett struktúrája a társadalom hologramjának egy darabja, aminek minden porcikájában benne van az egész, vagy annak legalább egy nézete, hogy azt ne mondjam, nézőpontja. Az iskola a társadalmat, mint víz a medret, követi és teremti, és szerintem ez így van rendjén. Legalábbis abban az értelemben biztosan így van rendjén, hogy természetéből fakadólag erre gravitál a társas lény, és ez a mechanizmus szerintem megváltoztathatatlanul részünk, talán evolúciós előnyünk. Mindeközben, persze, egy más horizonton lehet, hogy hátrányunk is.

Ez most elsőre tuti bonyolult, mindjárt kifejtem, hogy mire gondolok. Kell hozzá egy bántóan egyszerűsítő példa, hogy messzebbről tudj kikémlelődni a körből. Nyilván fogalmam sincs, hogy Kínában milyen az oktatás, hiszen az idáig elhallatszó hírek oly sok torz lencsén mennek át, hogy már csak azt látom, amit a rendszer elém varázsol. Mindenesetre, legalábbis tételezzük fel, hogy Kína nem kreatív vitákra, ellentmondani tudásra, rendszeren kívül való gondolkodásra neveli a gyerekeit. És tudod mit, ha ez így van, akkor ez így van jól. Kína azért olyan, amilyen, mert ott mindenki szem a láncban. 

Mit tennél, ha Kínában tanítanál? Szem lennél az oktatás láncában?

Nem látom kizártnak, hogy te képzelt kultúrfölényből feljebbvalónak érzed magad, és lesújtó véleményt formálsz Kínáról, beleértve az oktatási rendszerét. De ha csak egy kicsit is értékpluralisztikusan tudsz a világra nézni, akkor érted, hogy az is csak egy értékrend. A Tejútról nézve éppolyan értékrend, mint a tiéd, vagy Putyiné még akkor is, ha a kettő közt van határsáv, ahol fény pásztáz. Finnországnak meg speciel másmilyennek tűnik az értékrendje. Az szintén csak egy értékrend a sok közül. És ez is így van jól. (Kissé béna, hogy két országot raktam a skála két végére, de ezt a goromba egyszerűsítést, kérlek, engedd meg a példa kedvéért. Ahogy azért se neheztelj, hogy csak egyetlen skálát emeltem ki a valóság ezer dimenziója közül.) 

Ha a Marsról nézed, akkor biztosan van olyan mérték, ami szerint Kína jó ország, bármit is jelentsen egy marslakó szemében a “jó”, amit – mint tudjuk – csak a gondolkodás tesz azzá. Sőt, a kultúrák és gének közti koevolúciós és evolúciós világbajnokságon, amit évezredek óta tart, és “történelem” a neve, egy finn-kínai negyeddöntőben, akár hazai pályán játsszák, akár idegenben, kevesen fogadnának a finnek kultúrájának továbbélésére. Sőt vegyük észre, hogy egy csomó barátságos mérkőzést már elvesztett Finnország, ha a Kínában található finn boltok és a finnországi kínai boltok arányát nézzük! Ezen már egy hárompontos dobás sem segít. 

A  százdolláros kérdés szerintem az, hogy mennyire felelőssége, kötelessége belefeszülni vagy beleilleszkedni egy-egy pedagógusnak egy, a szögesdrótnál is jobban bénító iskolába. Mennyire feladatod a nagy nép géppel együtt énekelni, és mennyire baj, ha magadat sem hallod a nagy Malom zúgásán át?

A Mars talaján állva, marslakókból álló esküdtek előtt nehéz lenne megindokolni, hogy miért jó az iskolát magát, illetve az iskolát magában foglaló társadalmat belülről támadni Finnországban kínai, vagy Kínában finn értékekkel. Szabad-e teljesen rendszeridegen értékeket gyömöszölni a tanteremben minden külön gyerekbe? Bármilyen missziód is van, első blikkre, marslakó szemmel nézve ez tuti nem fair senkivel szemben sem.

Gondolj bele: a rendszerbe boldogan vagy boldogtalanul, de jól illeszkedő, vagy legalább illeszkedni akaró szülő iskolába adja a gyerekét abban a hiszemben, hogy ő majd a fennálló társadalmi rendbe gond nélkül illeszkedve fog visszatérni a másodlagos szocializációs közegből. Ehelyett – ha igazán jó tanár vagy – visszakap egy, az általa látott értelmezési játéktéren vagy tartományon belül bukásra ítélt embert.

Van jogod ehhez? Gondolkodó emberként alighanem el kell ismerned, hogy ez problémás kérdés.

Magyarország sokadszorra szavazza meg, hogy milyen oktatást kíván. Hát nem úgy tűnik, hogy azt a megkérdőjelezős fajtát akarná. Nem úgy tűnik, hogy a kritikai gondolkodás, a vitakészség, az önálló véleményformálás a többség értékrendjének a dobogóján lenne.

2. Egyszerűen ez a dolgok természete | OFOE (osztalyfonok.hu)

A cím Illyés Gyula Haza a magasban című verse következő két sorának parafrázisa: 
„Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre.”