Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. március 8. hétfő, 13:59

Pályázati felhívás

„Önkéntességgel a roma integrációért”

Videópályázat

A Kurt Lewin Alapítvány videópályázatot hirdet Magyarországon élő roma és nem roma emberek együttműködésében megvalósuló önkéntes kezdeményezések filmes feldolgozására. Jelentkezési határidő: 2010. július 15.

A pályamunkáknak roma és nem roma emberek együttműködésében megvalósuló önkéntes kezdeményezést kell megörökíteniük illetve bemutatniuk, amelyek lehetnek már létező vagy e pályázati felhívás által életre hívott kezdeményezések egyaránt.

A pályázat nyertesét internetes szavazással a közönség választja ki. A filmeket a hátrányos helyzetű csoportokat újszerű megközelítésben bemutató www.100legszegenyebb.hu weboldalon tesszük közzé, ezáltal elősegítve azt, hogy azok szélesebb körben válhassanak ismertté.

A kezdeményezés célja

A Kurt Lewin Alapítvány az alábbi célokat szeretné elérni a pályázattal:

  • Szeretnénk minél több nézőpontból láttatni a társadalmi jelenségeket, problémákat.
  • Szeretnénk a különböző csoportok tagjai közötti hasonlóságra és a közös érdekekre irányítani a figyelmet – az érdekellentétek sulykolása helyett.
  • Szeretnénk a cigányság és a többségi társadalom tagjai számára egyaránt pozitív utat mutatni a romák és nem romák együttműködését bemutató jó példák által.
  • Szeretnénk felhívni a figyelmet a személyes felelősségvállaláson alapuló együttműködések örömére és hasznosságára.

A pályázás

A pályázók az Indavideóra feltöltött, minimum 1, maximum 5 perces videófilmmel, illetve az ahhoz tartozó pályázati adatlappal pályázhatnak. Az adatlapot 2010. július 15. éjfélig kell elküldeni a videopalyazat[kukac]kla[pont]hu e-mailcímre.

A határidő után érkezett pályázatok nem kerülnek fel a verseny weboldalára, illetve nem vehetnek részt a versenyben.

A pályázó a jelentkezéssel tudomásul veszi, hogy a KLA fenntartja a jogot, hogy a pályázati kiírás célkitűzéseivel nem egyező üzenetű, valamint a megvalósítás szempontjából kifogásolható filmeket nem engedi szavazásra. Egy pályázó több pályamunkát is beadhat.

A versenyben való részvétel feltételei

  • A pályázó 2010. január 1-jén betöltötte 18. életévét (amennyiben több magánszemély együttes munkában kívánja megvalósítani a projektet, a csapat tagjai közül egy, a jelen kritériumnak megfelelő személy pályázzon).
  • A videófilm nem rövidebb 60 másodpercnél, de nem hosszabb 300 másodpercnél.
  • aA videófilm szövege – ha van – magyar nyelvű.
  • A videófilm a www.indavideo.hu oldalra van feltöltve (más videómegosztó oldalra feltöltött pályaműveket technikai okokból nem áll módunkban elfogadni).
  • A videófilm valamilyen, romák és nem romák együttműködésében Magyarországon megvalósult önkéntes kezdeményezést örökít meg.
  • Kitöltött és a videopalyazat[kukac]kla[pont]hu e-mailcímre 2010. július 15. 24:00-ig beérkezett adatlap (a határidő után érkezett pályázatok nem kerülnek fel a verseny weboldalára, illetve nem vehetnek részt a versenyben).
  • Egy pályázó több pályaművet is beadhat, de ebben az esetben minden pályaműnek különálló kezdeményezést kell megörökítenie.

A verseny lebonyolítása

A fenti szempontok alapján jóváhagyott filmek a www.100legszegenyebb.hu weboldalon 2010. július 30-tól tekinthetőek meg összegyűjtve, illetve itt lesz lehetőség a közönség számára a filmek értékelésére 2010. szeptember 15-ig. A filmeket 1-től 5-ig lehet majd pontozni.

A pályamunkák népszerűsítéséhez ajánljuk a pályázóknak filmjeik elküldését ismerősöknek, elhelyezését közösségi oldalakon.

Díjazás

A www.100legszegenyebb.hu weboldalon lezajlott szavazás során az első három legmagasabb pontszámot elért pályamunkát pénzjutalommal díjazzuk.

Első díj: 250 ezer Ft
Második díj: 100 ezer Ft
Harmadik díj: 50 ezer Ft

A kiíró fenntartja a jogot, hogy a fentieken kívül különdíjat vagy különdíjakat osszon ki. Egy pályázó csak egy díjban részesülhet. Amennyiben a közönség értékelése nyomán kialakult pontszám alapján ugyanaz a pályázó több díjat is nyerne, a legmagasabb pontszámot elért pályaművet vesszük figyelembe.

Jelentkezési határidő: 2010. július 15. 24:00

Szavazási időszak: 2010. július 30. – 2010. szeptember 15.

Eredményhirdetés: 2010. szeptember 20. A nyerteseket e-mailben is értesítjük.

Szerzői jogok

A pályázatra való jelentkezéssel a pályázó kijelenti, hogy a benyújtott videó (beleértve a képeket, grafikát, vetített képeket) általa készített, eredeti munka. A Kurt Lewin Alapítvány nem vállal felelősséget a videó szerzői jogaival kapcsolatos jogvitákban. A jelentkezéssel a pályázó kijelenti, hogy a videó nem sérti harmadik fél jogait, alkalmas közzétételre és annak felhasználását nem zárja ki vagy nem korlátozza harmadik személy szerzői vagy egyéb joga. A pályázó nem használhat fel szerzői jogok által védett zenét. A jelentkezéssel a pályázó kijelenti, hogy a videóban szereplő minden beazonosítható személy és szervezet hozzájárult megjelenítéséhez, továbbá a videónak a versenybe való nevezéséhez, és az Kurt Lewin Alapítvány által történő felhasználásához. A videók nevezésével a pályázók kijelentik, hogy kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy az Kurt Lewin Alapítvány tevékenysége során nem kereskedelmi céllal korlátlan ideig felhasználja videójukat vagy videóikat.

A pályázattal kapcsolatban további információk a Kurt Lewin Alapítvány honlapján olvashatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep