Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. március 11. csütörtök, 4:48
Címkék:

Emil, a detektívek és a Platform 11+

Március 13-án mutatja be Erich Kästner Emil és a detektívek című regénye alapján a 9–13 éves gyerekeknek készült zenés krimijátékát a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A Platform 11+ európai uniós együttműködés keretében, Horváth Péter adaptációjában színpadra állított előadás az évtizedek óta népszerű történetet napjainkba helyezve hívja nyomozásra nézőit. Ki segít elkapni a tolvaj Grundeiszt?

Örökifjú klasszikus

Az újvárosi, tizenkét éves Emilt anyja Budapestre küldi, hogy kölcsönt vigyen anyagi nehézségekbe keveredett apjának. Emil a vonaton elalszik, s mire felébred, nyoma vész a pénznek. A fiú üldözni kezdi a vele egy kupéban utazó, gyanúsan viselkedő férfit, mert biztos benne, hogy ő a tolvaj.

„A Platform 11+ európai uniós együttműködés arra buzdítja a projektben részt vevő szerzőket, hogy iskolákkal felvéve a kapcsolatot, személyesen ismerkedjenek meg kiskamasz korú gyerekekkel, gyűjtsenek általuk megélt történeteket, és azokból írjanak darabokat a színházak számára – magyarázza Novák János, a Kolibri igazgatója, az előadás rendezője. – A projekt szeptemberi indulásával egy időben merült fel színházunkban, hogy a Május 35. és A két Lotti után az Emil és a detektívek Kästner-regényt is színpadra állítsuk. A regényben egy fizetőpincér, Nietenführ úr mondja a szerzőnek (aki éppen a »Petrezselyem az őserdőben« címmel tervez meseregényt): – Az ember csak olyasmiről írjon, amit maga is látott! Írjon a földalattiról, szállodákról meg egyéb ilyen dolgokról! Írjon a gyerekekről, akikkel naponta találkozik az utcán, olyan gyerekekről, amilyenek mi voltunk egyszer. – Azonnal megfogott e kiáltvány egybecsengése a Platform 11+ törekvéseivel.”

A rendező szerint azonban nem véletlen az egybeesés. Kästner már saját korában kitűnt azzal, hogy tündérmesék helyett nagyon is hétköznapi történeteket írt. Az elmúlt nyolcvan évben ifjúsági regényének éppen ez a frissessége veszett el azáltal, hogy feldolgozói, megfilmesítői és színpadra állítói a húszas évek Berlinjéhez ragaszkodva, egyre távolibbá, meseszerűvé teszik a mű cselekményét, mondanivalóját.

A 12 ország 13 ifjúsági színháza részvételével indult, az Európai Unió Kultúra Programja által kiemelten támogatott Platform 11+ együttműködés több célt is maga elé tűz. Egyrészt olyan színdarabok, képzőművészeti alkotások létrejöttét segíti elő, amelyek a mai tizenéveseket foglalkoztató kérdéseket helyezik a középpontba. Másrészt a résztvevőket közös munkára sarkallja, mellyel megismerik egymás kulturális, társadalmi viszonyait, hasonlóságait és eltéréseit, ezek bemutatására pedig többnyelvű közös produkciókat készítenek közönségüknek. A Platform 11+ szervezői azt várják a projekttől, hogy annak – a négy év során rendszeresen publikált – tapasztalatai és eredményei segítenek jobban megismerni az európai fiatalok problémáit, mindennapi életét.

Fotó: Szlovák Judit

Kell három csapat

Horváth Péter, az Emil és a detektívek színpadra alkalmazójának nevéhez több, a Kolibriben bemutatott sikerdarab fűződik: a Jókai téri gyermekszínházban dolgozott már fordítóként, dalszövegíróként, dramaturgként és rendezőként is. „János azt kérte, úgy írjam át mai karakterekre, a mai tizenévesek nyelvére és a számukra közismert helyszínekre a korabeli regényt, hogy közben hűek maradjunk a méltán klasszikussá vált, izgalmas történetéhez – mondja. – Alapvető szempont volt az is, hogy minél interaktívabb, a gyerekeket bevonó előadás születhessen a szövegkönyvből.”

A Kästner gyerekkönyveiért rajongó író nem csak tízéves lányán keresztül ismeri a kiskamaszok életét: a munka előkészületeként a szegedi iskolásokkal szervezett találkozók tapasztalatai is segítségére voltak a modern adaptáció megírásakor.

A színdarabíró-rendező alkotópáros arra törekedett, hogy a „színház a színházban” elvén készült előadásnak ne a szokásos mesejátékklisékből válogatott, hanem önálló, változatos elemekből felépített, meglepetésekkel teli világa legyen. A darabban például egy kamera jár kézről kézre a szereplők körében, melynek kivetített képén azok a történések is nyomon követhetők, amelyek nem a színpadon zajlanak. Ahogy Kästner a regényben vacillál, hogy fantáziaregényt vagy valóságos történetet írjon-e, úgy az előadásban is megjelenik a mesevilág és a realitás harca, keveredése: feltűnnek a Kolibriben korábban játszott Május 35. szereplői, dalai. A gyerekszerepeket alakító művészek pedig az Urban Dance School Hip-Hop táncstúdiójában sajátították el a táncokat, a kiskamaszok számára ismerős zenei világ, a hiteles testbeszéd alapelemeit.

A Grundeiszt követő Emil a villamosról leszállva utcazenélő gyerekek társaságára talál, akik, meghallgatva kétségbeesetten előadott történetét, mozgósítják barátaikat is, hogy elkapják a tolvajt. Helyismeretük, mobiltelefonjaik és az internet segítségével követik minden lépését. Már csak egy jó tervre van szükség, hogy a hotel szomszédságában működő gyerekszínházba csalják. És persze számítanak a gyerekközönség segítségére, hogy leleplezzék a gazembert.

*

A Drezdában született Erich Kästner már gyerekként vonzódott a detektíveskedéshez. Az, hogy végül író, publicista lett, talán ennek is köszönhető, hisz mindeme hivatások az információk összegyűjtésén, szelektálásán és összekapcsolásán alapulnak. Bár Kästner költőként és prózaíróként egyik fontos képviselője az 1920-as években kibontakozó új tárgyilagosság (Neue Sachlichkeit) irodalmi irányzatnak, az utókor mégis világhírűvé vált ifjúsági regényei révén ismeri. Az 1928-ban megjelent Emil és a detektívek művét mára 59 nyelvre fordították le, feldolgozták képregényben, filmen, színpadon. A kritikusok egyaránt méltatják humoráért és műfajteremtő leírásáért: igazi krimi született a kiskamaszoknak.

Bemutató: 2010. március 13. 15 óra, Kolibri Színház (VI., Jókai tér 10.).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.29.
\"Mindenki felkészült\" - mi vár a diákokra és a tanárokra október 1-től?
Nem csak a diákoknak, hanem a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor. Így nem először merül fel a kérdés: \"ki fogja reggel a közel 500, de máshol akár 1500...
(Forrás: eduline)
--
2020.09.29.
Harmincperces koronavírusteszttel szűrik az iskolásokat Bécsben
Új koronavírus-gyorstesztet fejlesztett ki a bécsi Donaustadt Klinika (Klinik Donaustadt), ami már 30 perc alatt kimutatja a fertőzést – közölték a módszert kidolgozó illetékesek. Az Armin...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.27.
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett, csak pár dolgot elfelejtett megemlíteni
Rétvári egy fontos dolgot elmulasztott megemlíteni: Magyarországon még így is igen keveset költ az állam az oktatásra. Ugyanebből az anyagból kiderül például, hogy az egy tanuló teljes (á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.26.
MIT TEHETSZ, HA A MUNKAHELYED NEM BIZTONSÁGOS?
Sajnos a kormány és a felelős minisztérium magukra hagyta a munkavállalóit. Csak abban bízhatunk, hogy a nagy focimeccs végeztével talán hajlandóak lesznek szembe nézni a valósággal, és...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.09.26.
Vajda Zsuzsanna: Az erő kultusza: gumibotos rendfenntartók az iskolában
Más országokban, ahol alacsonyabb a büntethetőségi korhatár (például Svájcban vagy Hollandiában) megfelelő infrastruktúra, a gyerekek és fiatalok korrekciós nevelését szolgáló intézetek...
(Forrás: mérce)
--
2020.09.26.
Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő
Mivel nem jelent meg egységes, minden iskolára kötelező előírás, zavaros helyzet alakult ki az oktatási intézményekben. Mindezt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke egy...
(Forrás: 24.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep