Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. március 23. kedd, 10:22
Címkék:

Ládi Zsuzsa

Anyuról írtuk

Anyák napi műsorötlet

Iskolánkban várva várt, nagy ünnep az anyák napja. Nekem minden évben gondot okoz, hogy milyen új ötlettel tegyem még szebbé, még emlékezetesebbé ezt az ünnepet. Gondolom, ezzel nem csak én vagyok így. Nem mintha nem lenne hozzá elég anyag a műsoros füzetekben, verseskönyvekben, interneten, de a „rózsa–szegfű–tulipános” műsoroktól világgá tudnék menni.

Pár évvel ezelőtt nagy „vállalkozásba” fogtam. Régóta dédelgetett álmom volt ugyanis, hogy a tanítványaimmal íratom meg az édesanyjuknak szóló üzeneteket, de ezúttal az álmot valóra váltottam. A gyerekek nagy része szívvel-lélekkel írta a versét, prózáját, amin nekem már csak egy kicsit kellett javítanom. Nem tagadom, volt olyan is, aki alig tudott pár szót papírra vetni, de ismerve az anyukákat, ezekből a kis gondolatokból kiindulva elkészültek az ő köszöntőik is. A zenei betétek nagy részét a hangszeren tanuló gyerekek játéka adta.

És bár szeretem, ha egy-egy kis mozgásos jelenet tarkítja az előadást, ez egyszer lemondtam róla, helyette mindenkitől kértem kiskori képet, amikből PowerPoint bemutatót készítettem, és már össze is állt az ünnepi műsor. Illetve: ajándékként kis összehajtható képeslapot készítettünk, amelynek külső lapjára a gyerek kiskori képét, belső lapjára pedig az általa írt szöveget nyomtattuk. Ezt kapták az anyukák és nagymamák a virág mellé.

A hatás: az anyukák a műsor után percekig a helyükön ülve maradtak, mert, mint később elmondták, a meglepetéstől, az örömtől és a meghatottságtól nem tudta felállni.

Sajnos, ez az ötlet csak négyévenként „vethető be”, mert azt nem várhatjuk el egy felsős gyerektől, hogy évről évre megújult gondolatokkal álljon elő, de ha újítani akartok, feltétlenül próbáljátok ki, mert megéri! Ezért közreadom a mi műveinket, hogy lássátok, mire képesek a tanítványaink. És bár igaz, hogy stílusában némelyik nagyon hasonlít a költők által anyák napjára írt, „tüttyögős” versekhez, a valódi értéket és az óriási különbséget az adja, hogy ezek szívből és gyerekszájból szólnak, nem pedig az anyához és gyerekhez „leereszkedő” költő gyermeteg gondolatai.

Jordánné Ládi Zsuzsa
(jordan62[kukac]freemail[pont]hu)

Anyuról írtuk (2007)

5. osztály

(Zene: zongora + PowerPoint bemutató: a gyerekek kiskori képei)

Andi

Az én édes anyukám nagy kincs,
És erre a csodára szó nincs.
Mindig gondja van ránk,
Pedig néha mérges is ám!

Mindennapjai azzal telnek, hogy segít,
Főz, mos, mosogat, takarít.
Délelőtt otthon szorgoskodik,
Délután a munkahelyén dolgozik.

Az én anyukám nagy kincs,
Este a vacsoránál hiány nincs.
Este van, nyugalom és csend,
Amikor együtt a család, és mindenki pihen.

Klára

Az én anyukám maga a csoda. Egyszerre főz, mos, takarít és vigyáz ránk. Annyit tesz meg egy nap alatt, amit én egy hét alatt sem tudnék. Mindig figyel rám, és hatalmas türelemmel, hosszan magyarázza a leckét. Annyit tanultam tőle, mint senki mástól. Türelme akkora, mint a csillagos ég, szeretete pedig nagyobb mindennél. Őt mindennél és mindenkinél jobban szeretem. Lehet, hogy más nem, de én biztosan tudom, hogy ő a világ legjobb anyukája.

Niki

Anyu magas, sovány, vörös hajú, kék szemű, és nagyon fiatalos. Sok mindent megenged, de ha kell, tud szigorú is lenni. Szeretem, mert mindent együtt csinálunk: olvasunk, játszunk, bohóckodunk. Jó vele beszélgetni, okos tanácsaiban soha nem csalódtam. Igaz, nem mindig hallgatok rá, de a végén belátom, neki volt igaza. Ha felnövök, szeretnék olyan lenni, mint ő.

Soma

Az én drága édesanyám
Gondos, okos, vigyáz reám.
Éjjel, nappal, nyáron, télen,
Vigyáz engem, baj ne érjen.

De anyunak nagyon nehéz,
Ezért van ez az ünnepély,
Hogy ezt mindet megköszönjük,
S anyunak örömet szerezzünk.

Levente

Édesanyám két kezébe az arcomat fogja,
Meg is csókol szeretettel, ha jó jegyet hoztam.
Szomorúan szemembe néz, ha rossz voltam és lusta,
Máris tudom, mi a dolgom, tanulok és takarítok újra.
Szeretem a vidámságát, s ha jókedvűnek látom,
Számomra ő a legkedvesebb ezen a világon.

Nagymamáim sötét égen a csillagok,
Rájuk mindig számíthatok,
Szeretettel körülvesznek,
Megölelnek és szeretnek.
Orcájukra mosolyt csalok,
Rájuk mindig számíthatok.

Pityu

Anyukám barna hajú és barna szemű. Nagyon szépnek látom őt. Sokszor elfoglalt, kevesebb ideje jut rám, de tudom, értem dolgozik, és nagyon szeret akkor is. Van, amikor megharagszik, ilyenkor elszomorodom, és sötétben látom a világot. De haragja szerencsére nem tart sokáig, én pedig elhatározom, hogy soha többet nem okozok szomorúságot neki, mert akkor nekem a legrosszabb.

(Zene: furulya)

Zoli

Az én anyukám a legjobb a világon,
Főz, mos, takarít, segít a családon.
Segít a leckében, reggel korán kel,
Ennél jobb anya nekem nem is kell.

A mamám engem nagyon szeret,
Szeret, ha sírok, megnevettet.
Ha anyuék elmennek, ő vigyáz énreám,
Mert ő az egyetlen, szerető nagymamám.

Andi

Az én nagymamám szorgos, dolgos,
Az otthona így csillog-villog.
Ha ő nem lett volna,
Az én édesanyám sem született volna.

Amikor anyáék elmennek,
Ő vigyáz ránk szüntelen.
Szeretjük, mert ő is szeret,
Az én nagymamám nagyon kedves.

Heni

Anyu középmagas, barna hajú és gyönyörű szép a szeme. A legszebb akkor, amikor ránk nevet. Mennyi dolga lehetett velünk, amikor kicsik voltunk, és a két csöpp száj egyszerre volt éhes, egyszerre könnyezett a két szempár, egyszerre feküdt az ágyban két beteg, lázas kisgyerek. Ő soha nem panaszkodott: megetetett, megvigasztalt és meggyógyított bennünket. Már nagyok vagyunk, de azt kívánom, vigyázó szeme még sokáig maradhasson rajtunk.

Fecó

Az én édesanyám nagyon szorgos. Nekem ő a legfontosabb és a legszebb a világon. Megbízom benne, akkor is számíthatok rá, ha bajban vagyok. Időnként hanyagságommal, szertelenségemmel csalódást okozok neki. Ilyenkor rosszallóan néz rám, és szigorúan beszél velem. Mindig arra törekszem, hogy ne szomorítsam el, hanem engedelmes, jó gyerek legyek.

Ricsi

Anyu csendes, halk szavú, szinte észrevétlenül jár-kel köztünk, de mindig ott van, ha szükségünk van rá. Sem időt, sem pénzt, sem fáradságot nem sajnál, ha rólam van szó. Mindent azért tesz, hogy nekem még jobb legyen, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyerekkort teremtsen. Én ezt jó tanulással és a szobám kitakarításával próbálom meghálálni.

Szabin

Az én anyukám kedves, gondos,
Két kezével simogat,
Ha rossz vagyok, egy kicsit megszid,
De ő vigyázza álmomat.

A mosolya, mint a napsugár,
Ha sok gyerek van egy helyen,
Engem biztos megtalál.
Szeme, mint a csillagfény,
Karcsú ő, mint hajló nádszál,
Ez bizony már nagy-nagy fény.

Máté

Belegondolni is rossz, milyen nehéz lehet az anyukám dolga négyünkkel. Ennyi ember kedvére főzni, ennyi tányért elmosogatni, ennyi ruhát kimosni. A helyében én már biztos megszöktem volna. De ő nem teszi. Sőt: van ideje és türelme végighallgatni a problémáinkat, tanácsot adni, ha kérjük, segíteni a leckeírásban, elviselni csínytevéseinket, és sokat-sokat játszani velünk. Mindezt olyan bölcs nyugalommal és derűsen teszi, hogy nem találok rá magyarázatot. De egy sejtésem azért van: hatalmas szívének nem teher, hanem áldás a család.

(Ének: Néked csendül…)

6. osztály

Dóri

Van nekem egy anyukám, akit én nagyon szeretek. Ő nekem a mindenem, a lelki támaszom. Hogy miért? Mert mindig törődik velem, és soha nem mondja: „Oldd meg egyedül!” Amit igazán becsülök benne, a türelme. Ha elkezdek hisztizni, csendes szóval megnyugtat. Ha elfárad, és pihenni van kedve, nem teheti, mert mindig tele vagyok gondokkal, néha már bánom is, hogy megzavarom. De a szíve mindig nyitva van egy hálás puszira. Szóval azt mondhatom, ő a legkedvesebb és legszeretetreméltóbb anya a világon.

De az én szüleim is elmondhatnák mindezt. Mert a két nagymamám pontosan ilyen. Hol az egyikük, hol a másikuk áraszt el ajándékkal, csokival. Mindig segítenek a szüleimnek és nekünk is. Ilyenkor ők a család támasza, szeretetnyújtó „otthona”. Ők adják a legtöbb szeretetet, és én ezzel a pár szóval szeretnék örömet ültetni a szívükbe. Mert tudom, hárman mindent megtesznek a boldogságomért. És amíg a szívem dobog, örökre vigyáznak rám.

Mesi

Anyák napja van ma. Az év legszebb ünnepe. Bárhová nézek, drága anyukám jut eszembe. Ő az, aki mikor kicsi voltam, ápolt, mikor beteg voltam, gondomat viselte, mikor sírtam, megvigasztalt. Éjszakákat töltött ágyam mellett, reggelente csókkal köszöntött. Már iskolás vagyok, de most is sokat segít és tanít. Megtanítja nekem az élet szép dolgait. Segít a bajban és a nehéz helyzetekben, mert ő az én kedves, drága édesanyám.

Gergő

Az anyukámat Szilvinek hívják. Rövid, barna haja és barna szeme van. Szeret egyszerűen, csinosan öltözködni. Minden nap megnézi a leckémet. Gyakran kényszerít, hogy olvassak. Szerinte, ha ő szeret, nekem is muszáj. Pedig én csak azt is szeretem, ha ő olvas. Esténként szívesen elhallgatom, ha Bencének mesél. Nekem is felolvashatná az Egri csillagokat. Mindent megtesz értem, de erre sajnos nem hajlandó. Ennek ellenére én is olyan türelmes, mosolygós szülő szeretnék lenni, mint ő, aki számomra legdrágább a világon!

Gábor

Anyukám, anyukám, édes, kedves anyukám! Ha kell, segítesz, ha kell, ápolsz. Mindig kedves vagy, mindig megvigasztalsz. Mosol, főzöl rám, ügyes kezed van. Segítesz felszerszámozni a lovakat, rendbe rakod a szobám. Ha tanulok, lábujjhegyen jársz a lakásban, hogy ne zavarj. Nagyon szeretlek.

R. Bálint

Amikor megszülettem, nyílt egy kapu a szívemben.
Az öröm kapuja volt az egyetlen másodpercben.

Elég egy pillantás, hogy őt szemléltessük,
Nála szebb nincs a világon, mint vérvörös rózsa bokron, ágon.

Kiskoromban sokat játszadoztunk, társasoztunk, autóztunk, labdázgattunk,
De sajnos már kamasz lettem, és már régen játszottunk.

Még egy nő van az életemben, ő nem más, mint a nagymamám,
Neki is köszönhetem az életem, mert megszülte az édesanyám.

Ők a drága kincseim, mióta világ a világ,
Ők ketten: édesanyám, nagymamám.

D. Bálint

Az én anyukám nagyon szereti a gyerekeket, de mindegyiknél jobban engem. Segít leckét írni, jön velem kutyát sétáltatni, együtt járunk vásárolni. Finom ételekkel lep meg. A munkából örömmel érkezik haza, mert tudja, hogy már nagyon várom. Mindig elenged traktorozni, pedig szerinte még kicsi vagyok ehhez. Csak az egyszínű virágokat szereti. Én örülök annak, hogy ilyen anyukám van, aki arra törekszik, hogy nekem jó életem legyen.

(Zene: zongora)

Betti

Az anyukámat Erikának hívják. Szorgalmas, dolgos asszony. Minden reggel korán kel, Tatán dolgozik. Munkahelyén is szeretik, mert mindig derűs, vidám. Sokat fáradozik értünk, mos, főz, takarít. Esténként számon kéri a leckét, a rossz jegyért megdorgál, a szófogadatlanságért megbüntet, jóságunkat és ügyességünket dicséri, és puszival jutalmazza. Alig várjuk, hogy hétvége legyen, mert akkor együtt van a család, és ez nagyon jó.

Zoli

Az anyukám kedves, türelmes. Mindig mosolyog, ezzel vidámságot hoz az életembe. Gondoskodik arról, hogy szép gyermekkorom legyen. Segít jóvátenni, amit elrontok, távol tart mindentől, amit ő rossznak lát. Amikor velem van, úgy érzem, semmi baj nem érhet.

Dani

Anyukám szeme barnás-zöldes, a haja fekete. Mindig csinos, ápolt. Ő tanított járni, tőle tanultam beszélni, általa ismertem meg az élet szép dolgait. Soha nem hagyott egyedül, mindig vitt magával, akárhova ment. Ezért szeretem.

(Ének: Szép csillagos az ég…)

7. osztály

Zsolti

Anya csak egy van. Az enyém az óvodában dolgozik, és bár fáradtan ér haza, gondoskodik rólunk. Arról, hogy a lakásban rend, az asztalon finom étel, a szekrényben tiszta ruha legyen. A testvérem és én vagyunk számára a legfontosabbak a világon. Az én anyukám nagyon jó és becsületes ember. Ezért a példaképem.

Timike

Az én édesanyám a legszebb nő, és egyben a legjobb anyuka. Mikor kicsi voltam, ő tanított meg járni, beszélni, az ő keze adta az első falatot a számba. Ahogy egyre nagyobb lettem, tapasztalhattam, hogy mindig számíthatok rá. Mikor mindenki cserbenhagyott, akkor is ott állt mellettem. Bármi kérésem, kérdésem van, segít. Együtt oldjuk meg a problémákat, ezért ha néha kér tőlem valamit, rögtön teljesítem. Senki sem pótolhatja őt, úgy szeretem, ahogy van.

Timi

Az én anyukám három gyermeket hozott a világra. Velünk sok a gond, de ő soha nem panaszkodik senkinek. Kora reggel dolgozni megy, délután otthon szorgoskodik: finomabbnál finomabb falatokat készít nekünk. A süteményei a legjobbak. Beszélgetni estefelé van időnk. Egyedül csak ő érti meg a gondjaimat. Óv és véd minden bajtól. Nagyon jó, hogy van nekem, nem is tudom, mi lenne velem nélküle. A világon ő a legszebb nő. Ha nagy leszek, százszorosan szeretném viszonozni azt a sok szeretetet, amit tőle kapok. Senkinek nincs a világon ilyen kedves, jó anyukája. Két szót ismerek: anya, szeretlek!

Andris

Az én mamám sok mindent csinál. Kinn a kertben ápolgatja a virágait, benn mos, főz, takarít, és segít megcsinálni a leckémet. Ha anyáék dolgoznak, még a szülői értekezletre is eljön. Ilyenkor nagyon szomorú a csínytevéseim miatt, és örömmel telik meg a szíve, ha valamiért megdicsérnek. Mert egy nagymama csak a jót látja unokájában. Ezért mindig a kedvem keresi, a kívánságaimat lesi, és ha nála vagyok, azt főzi, ami a kedvencem. Kedves mosolyával mindenkit megbűvöl, de a legszebbet nekem tartogatja.

Lina

A mamám a világ legjobb nagymamája. Vigyáz ránk, aggódik miattunk. Ha a gondjaira voltunk bízva, ő fogta a kezünket. Nyáron a hűvös szobában babavárat építettünk, társasoztunk. Az ő puszija nyugtatott meg, ha anyu nem volt mellettem. Mamám tanított meg malmozni, de be kell látnom, ebben a nyomába sem érek. Legyőzhetetlen, de az iránta érzett szeretetemet nem győzheti le semmi.

Peni

Az én nagymamám 59 éves. Nagyszerű asszony. Három unokája van, az egyik én vagyok. Nagyon szereti a családját, mindent megtesz azért, hogy háza a béke és szeretet otthona legyen. Önfeláldozóan ápolja dédnagymamám, példát mutat, hogy kell törődni az öregekkel, betegekkel. Számos teendője mellett ránk is marad mindig ideje. Ezért szeretem.

(Zene: furulya-zongora)

Peti

Az anyukám minden reggel korán megy munkába. Előtte elkészíti a reggelimet, becsomagolja a tízóraimat. 7-kor felhív, hogy el ne aludjak. Mindig megbeszéljük a nap eseményeit. Ha valamiért izgulok, jó szóval biztat, lelket önt belém, bízik a sikeremben. Ezzel erőt ad a problémák megoldásához. Mikor hazaér, gyakran látom rajta, fáradt. De rám mindig van ereje: leckét írunk, beszélgetünk. Esténként játszani is szoktunk. Azt kívánom, hogy mindig ilyen kedves, mosolygós és türelmes legyen hozzám!

Dávid

Az anyukám sokat dolgozik, és segít nekünk a tanulásban. Finom ételekkel lep meg minket. Összerakodik a szekrényemben, kitakarítja a szobámat, rendben tartja a halaimat. Mindig a kívánságaimat lesi. Játszik velem, ha kérem, sokat szoktunk kosarazni.

Móni

Az én anyukám nagyon jó anyuka. Egyedül nevel, mindent együtt csinálunk. Szeretek vele élni, mert nagyon jó fej, még ha sok gondja is van. Imád olvasni, és minden zenét meghallgat. Még azt is, ami nekem tetszik. Igazi konyhatündér, ha valamit megkívánok, terülj-asztalkát varázsol a kedvemért. Jó vele moziba járni, vásárolni, tévét nézni. Hozzá bátran fordulhatok a problémáimmal, mindig mindenben segít. Ha beteg vagyok, ápol, ha örülök, velem örül, ha rossz fát teszek a tűzre, megdorgál. Remélem, felnőtt koromban vissza tudom adni azt a sok jót, amit tőle kapok. Azt kívánom, mindig boldog élete legyen!

Marcsi

Az anyukám segítőkész mindenkivel, és minket is erre és tisztelettudásra nevel. Ő nemcsak anya, hanem a legjobb barátnőm is. Ha bánat vagy öröm ér, vele bátran megoszthatom, tanácsaiban még soha nem csalódtam. Mindig van rám ideje, soha nem mond nemet, ha beszélni szeretnék. Tud mérges is lenni, ilyenkor szigorú és megbüntet, de akárhogy fáj, a lelkem mélyén érzem, neki van igaza. Ám én ilyennek szeretem, és tudom, sokat köszönhetek neki.

Lina

Szerencsés vagyok, mert a legjobb, legszebb anya nekem jutott. Mikor kicsi voltam, még a széltől is óvott. Most is érzem erejét, amint azon munkálkodik, hogy jól nevelt, boldog ember legyen belőlem. Szebbnél szebb ruhákat varr nekem. Nem csak a divatlapok mintája, hanem anyai szeretete is sugárzik ezekből. Boldogsággal tölt el, ha együtt vagyunk. Puszijai vidámságot varázsolnak a szívembe, és életem minden napjába. De jaj nekem, ha rossz jegyet kapok!…Ám ettől függetlenül ő az én boldogsághozó angyalom.

(Ének: Rejtelmek…)

8. osztály

Máté

Mint minden gyereknek, nekem is van édesanyám, aki a legfontosabb a számomra a világon. Ő adta az életemet, ő az, aki mindig mellettem van már lassan 15 éve akkor is, ha rossz a kedvem, akkor is, ha boldog vagyok. Tudom, hogy rá mindig számíthatok, bátran fordulhatok hozzá gondjaimmal, mindig van egy kedves, megnyugtató szava. Boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy ilyen anyukám van.

Márk

Az édesanyám becsületre méltó asszony. Munkába jár, mellette gondoskodik rólunk, vigyáz ránk. A sok dolog ellenére mindig van ideje, és türelme elviselni a rosszaságainkat. Ha hangosabban is szól ránk, tudjuk, a szíve mélyén akkor is nagyon szeret bennünket.

Anita

Ígérem, nem feledem a sok jót, amit értem tettél.
Az élet bármely részén ölelő karod végigkísér.
Megvéd mindentől, ami rossz és mostoha,
Te vagy az életem boldogságos asszonya.
Most látom, hogy szemed könnyben ázik,
Tekinteted mindig sugárzik,
Te adtál nekem földi élhetést,
Hogy élhessek, értem sokat szenvedtél.
Egy adósság van a Földön, mit fizetni nem lehet,
Ez a szülői szeretet.

Géza

Te vagy az, akivel először érintkeztem, te toltál a babakocsiban, te adtad a cumit a számba, amikor sírtam. Aztán nagyobb lettem, és csintalankodtam, rám szóltál, hogy jó legyek. Mikor beteg vagyok, az ágyam mellett virrasztasz, megméred a lázam, ha éhes vagyok, enni adsz. Ha veszel nekem csokit, ruhát, biciklit, azt mindig örömmel teszed. Ha segítségére szorulok, te ott vagy, és segítesz, amit puszival köszönök meg. Mindazt, amit értem teszel, szeretetemmel, becsületemmel és tiszteletemmel ezerszeresen szeretném meghálálni neked.

Ha. Melinda

Kedves anyukám, nagymamám!

Mikor ma a Nap fölkelt, szétnézett a tájon,
Gyönyörű, vidám, aranyszín határon,
A madarak daloltak, a fák táncra keltek,
De tudta ő jól, miért: a mai nap nagy ünnep.

Nagy ünnep, mert ma van az édesanyák napja,
Kik világra hoztak s felneveltek, hogy élj boldogul abba.
Gondoskodva, szeretettel ránk mindig vigyáztak,
Ha bánat lelte szívünk, ők megvigasztaltak.

Ha az élet sötétjében bajba jutottunk tán,
Támaszként ott állt mellettünk a mi drága, jó anyánk.
Ezért a Nap hálásan elindult az égen,
Mi szép s jó volt, összeszedte szépen.

Csokrot kötött belőle, nagy gondosan, óvva,
Átadta azt nékem, úgy haladott tova.
Ím, itt van az a csokor, mi szóla most hozzád,
Így kívánok néktek, boldog anyák napját!

(Zene: zongora)

Zoli

Egy angyal sem zenghet szebb imát,
Mint mikor Féltő inti óvva fiát.
A Féltő mindig védi gyermekét,
Ki tán meg sem érdemli szeretetét.
Ő el is felejti hálálni
Mindazt, mit anyja ad neki,
A tündérmesékbe szőtt világot,
A törődést, hogy összetartja a családot.
Köszönöm a féltést, a becéző szót, az esték csöndjét,
És köszönök minden mást.
Anya, kérlek, mondj még egy mesét,
S továbbra is így vigyázz reánk!

Dia

Édesanyám a legjobb anya. Ha beteg vagyok, ápol, ha sírok, megvigasztal, örömömben velem együtt kacag. Óv minden bajtól. A sok munka mellett az egyik szemét mindig rajtam tartja. Tudja, mi bánt, mivel szerezhet örömet, előtte nem maradhat titokban semmi. Ha szomorú, előttem is felhőbe borul a világ. Köszönök mindent, amit tőled kaptam és kapok, és ne feledd, ha engedetlen vagyok is néha, akkor is nagyon szeretlek.

Andris

Édesanyám, mivel hálálhatnám én meg neked,
Azt a sok gondoskodást, mit értem teszel?
Tán a házimunkába segítsek be?
Vagy szedjek egy csokor virágot a mezőn?
Azt a sok gondoskodást, s az életet,
Sohase fogom tudni meghálálni neked.
Te napkeltétől napnyugtáig csak dolgozol,
S pihenni nincs időd a sok gondtól.
Dolgod végére sose jutsz,
Mert három gyermekednek folyton van valami „megoldhatatlan” problémája.
De tudom, hogy mindent értünk teszel,
S hálát érte sose vársz el.
De tudd te is: nagyon szeretünk, nélküled üres az életünk.
Ha nem vagy otthon, sivár a ház, kietlen lesz a kedves kis lakás,
Mert otthont a házunkból te teremtesz,
Ki csendes szóval, türelemmel, hatalmas anyai szíveddel
Három szertelen gyerekből okos felnőttet nevelgetsz.

Fecó

Védelmet nyújt hű szíve, karja,
Jósága hibáim eltakarja.
Ha betegség támadja testem,
Imádkozva virraszt mellettem.
Orvoshoz visz, gyógyszert hoz, ápol,
Megfeledkezve önmagáról,
Figyelmeztet, és tanít a jóra,
Minden okos, fontos szóra.
Sosem fárad javamra tenni,
Boldogságom, üdvöm keresi.
Édesanyám, szeretlek téged,
Hálám, hűségem tüze éget.
Élj sokáig, hogy legyen módom
Minden jóságod meghálálnom!

Norbi

Édesanyám! Te vagy, aki felneveltél, minden rossztól megvédtél. Ha beteg voltam, te ott ültél mellettem. Mikor járni tanultam, te fogtad a kezem. Már nagy vagyok, nem kell, hogy ott ülj mellettem, de te mégis mindig ott vagy az ágyamnál, és fogod a kezemet.

(Zene: zongora)

Tündi

Édesanyám négy gyermekét gondosan felneveli,
Vigyáz rájuk mosolyogva, s őket féltőn szereti.
Betegágyamnál éjszaka virrasztott velem együtt,
Kiskoromban a világot mi így felfedeztük.
Konyhájában minden nap finomakat sütöget,
Finom étel illatára köré gyűl a négy gyerek.
Ha leszáll az éj sötétje, és az ágyba vándorlok,
Tudom, szépet álmodom, hisz még így is vele vagyok.

Ho. Melinda

Mikor kicsi voltam, mindent megtett értem,
Vigyázott rám, mikor éjszakánként féltem.
Mikor beteg voltam, virrasztott mellettem,
Mindent megkaptam, amit csak kértem.
Hosszú éveken át értem is dolgozott,
És mindig minden rossztól megóvott.
Hálás leszek édesanyámnak egész életemben,
S úgy fogom szeretni, ahogy ő is engem.

József

Nagyon boldog gyerek vagyok, hogy ilyen édesanyám van, aki fáradságot nem kímélve dolgozik értem és a kishúgomért. Minden dolgommal bizalommal fordulhatok hozzá. Végtelen türelme, csendes szava pillanatok alatt megnyugtat. Ha ő velem van, a bonyolult dolgok is egyszerűnek tűnnek. Mellette mindig szépnek látom a világot, és úgy érzem, nem kell félnem semmitől.

Erika

Anyukámnak minden gondolata, mi, a gyermekei vagyunk. Soha nincs egy rossz, vagy hangos szava hozzánk. Még a betegségből is gyorsabb a gyógyulás, ha az ágyunk szélén ülve fogja a kezünket. Vidám kacagása örömet hoz az életünkbe, derűje bearanyozza mindennapjainkat. Soha nem mondja, hogy fáradt, soha nem mondja, hogy neki is vannak problémái. Az egész élete arról szól, hogy nekünk kiegyensúlyozott, boldog családot teremtsen. Így teszi teljessé az életünket.

Zsuzsi

Az én anyám hajnalcsillag,
Elsőként kel, s utoljára nyugszik,
S mint az égbolt a csillag fényétől,
Szépségétől minden felvilágszik.

Keze nyomán megszépül a ház,
S mint egy varázsütésre tele lesz a tál.
Mosolyától dalolnak a madarak,
Ha sírni látják, szívük majd megszakad.

Amikor megszólal, sugárzik a Nap,
Zöldség, virág, gyümölcs mind kisarjadnak,
Ha sétál az utcán, meghajolnak a fák,
Azért, hogy szépségét egyre csak csodálják.

Engem mindig féltőn, szeretettel nevel,
S ha megérdemelném, kezet rám nem emel,
Bármilyen probléma gyötri is lelkemet,
Rám néz, és a szívem újra nevet.

Könnyemet letörli, kezem féltőn fogja,
Nekem ő a világ legjobb édesanyja.
Éljen még sokáig, én mindent megteszek:
A világ végéig jó gyermeke leszek.

(Zene: zongora)

3 üzenet

  1. Lacitanárúr szerint:

    Szervusztok!
    Mi már anyák napjára készülünk. Szükségem lenne az "Anyák Himnusza" című énekre. Egy gyerekkórus előadásában hallottam, (még régebben). Nagyon szép, kedves dal, sehol sem tudom megszerezni.
    Hátha itt ismeri valaki???? Esetleg el is tudná küldeni???? Nagyon megköszönném.

  2. Dóri szerint:

    Szia Lacitanárúr!
    Nekem megvan az "Anyák himnusza".
    Három szólam, mp3, gyerekkórus. Ez lenne az? Kéred????
    E-címen jelentkezz!

  3. Dóri szerint:

    „Anyák napja?”
    Idősotthon, Máriaremete, sok-sok öreg néni. És néhány bácsi.
    Anyukák, nagymamák, keresztanyák, nagynénik, dédikék.
    Óvodás műsor, virágok, versek, dalok az édesanyákról.
    Igyekvő ápolónők, gondozók.
    És a rokonok? Gyermekek, unokák, dédunokák, keresztgyerekek????
    Sehol senki. (Rajtunk kívül.)
    Szegények csak kókadoznak, csoszognak, sírnak. Nincs helyük a lakásban, a családban, az életben. Csak élnek, vegetálnak, szomorkodnak. Elhagyottan, örömtelenül.
    Pedig valaha éltek, segítettek, örültek, dolgoztak, neveltek, szerettek.
    Híd? Generáció? Elfogadás? Szeretet?
    Miről is beszélünk?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep