Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2022. június 1. szerda, 11:11

„Csatt” az oktatásról

Rónai Egon vendégei: Ercse Kriszta (CKP), Horváth Péter (Nemzeti Pedagógus Kar), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Nagy Erzsébet (PDSZ)

Az oktatás a jelenlegi kormányzatnál nem élvez prioritást, egyre nagyobb a pedagógushiány, a még a pályán lévő öregedő szakembergárdán egyre nagyobb az elviselhetetlen teher, az érvényes tanterv és a pedagógusok módszertani kultúrája köszönőviszonyban sincs a 21. század kihívásaival, a pedagógusbérekből nem lehet megélni, a fiatalokat nem vonzza a pálya, a sztrájkjogot erősen megnyirbálták, és a polgári engedetlenség a miniszter szemében csupán fegyelmi probléma (ráadásul veszélyhelyzetet az év közepéig meghosszabbították). Az oktatáspolitika semmi jóval nem kecsegtet, továbbra sincs önálló oktatási tárca, és már nem is ígérnek béremelést (csak, ha a gazdasági helyzet lehetővé teszi), a belügyminiszter, akihez – többek között – a közoktatást is besorolták a rend és a fegyelem megkövetelésén túl szinte semmit nem nyilatkozott a témáról. Hallgassátok meg a beszélgetést,  amelyben a mindannyiunkat kínzóan foglalkoztató kérdések megfogalmazódnak, és várjuk együtt a felelősök reakcióját minderre. Ha egyáltalán számíthatunk érdemi válaszokra! (A beszélgetés  2022. május 30-án hangzott el az ATV-ben.)

(1034) Oktatás: egymásnak feszültek a tanárok és Pintér Sándor – YouTube

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep