A kormány készül eldobni egyik érvét. Nem elvetni, mint a sulykot, azt nők szokták mosáskor, nem is úgy, mint a kalapácsot, nem is komoly érvét, de érvét: miszerint a magyar oktatásban az EU-s meg oíszídís átlaghoz mérten nagyon vagy csak simán alacsony az egy pedagógusra jutó tanulók száma. Most készül ezen javítani egy tollvonással a belügyminiszter. A tollvonás azonban – szerencsés esetben – csak egy zárógesztus, amelyet alapos, szakmai megfontolások, kutatások előznek meg. Őszinte kérdésekre adott, nem előre elvárt válaszok. Ha pedig a szakma egészét is bevonják, az adott szűkebb kérdéskört, jelen esetben a kis létszámú falusi iskolákat belülről ismerőket különösképpen, akkor fájdalmas és nehéz döntések is születhetnek – nem egyetlen tollvonással, hanem megalapozottan. Keze alá dolgoznak majd pedagógusok. Vagy oktatáskutatók. Vagy pszichológusok. Nem, az utóbbiak talán most nem. Ők már a NAT-hoz nevüket adták, s van munka, ami gyorsan erodálja a neveket.
Józan megközelítésben annak, hogy kistelepülések kis létszámú iskoláiból ne kelljen kicsit nagyobb települések eddig közepes, most majd nagy iskoláiba járni, ára van: fenn kell tartani az iskolát, az épületet, a személyzetet, felszerelni, a rommá használt felszerelést időnként pótolni (akkor is, ha az EU nem ad rá pénzt, mert az iskola akkor is magyar és a nemzeté, ha pénzbe kerül nekünk, a nemzetnek, a magyaroknak). Érdemes-e vajon? Mit ad a kis iskola? Mivel és miben ad többet a nagyobb település nagy iskolája?
A döntés szemmel láthatóan jól előkészített. Tömeges iskolabővítések folytak az utóbbi típusú településeken: a mindennapos testnevelés miatt tornatermek épültek, de legalábbis lőterek és lovardák, ugye? Az Öveges programból felszerelték a „természettudomány” oktatásához szükséges termeket, szertárakat, bővítették az étkezőket, pótlékokkal ösztönzik a természettudományos tárgyak tanítására képzett kollégákat a pályán maradásra, esetleg újabb szakok elvégzésére. Nem? Ja, tényleg. Már Hoffmann Rózsa is megmondta, hogy nem a pótlékokkal kell elfogadhatónak, sőt vonzónak lennie a pedagógusok bérének, hanem az alapbérnek. Hogy mennyire vonzó, azt a jelenlegi köztársasági elnöktől tudjuk. Hogy mennyire elfogadható, azt meg a nem létező oktatási tárca jelenlegi felelősétől, a belügyminisztertől. Szerinte vonzó, így nincs miről beszélni. Tárgyalni meg különben sem akart. Pótlékokról sem, pedig egy ideje legfeljebb azt emelik.
Nem így történt? Nincs iskolabővítés, Öveges szegény tiltakozna a neve beszennyezése ellen, ha tehetné? Oly vonzó a pálya, hogy a már ott dolgozók megtartása is lassan csak az evezőpadhoz láncolással sikerülhet?
Fővárosi általános iskola, felső tagozaton „csoportbontásos” matematikaoktatással. Vonzáskörzete villanegyed és lakótelep, a szomszéd kerületből is hasonlóan összetett környezetben élő népesség gyermekeiből is felvesznek. A felső tagozat végén „vizsga”. Hogy gyakorlatuk legyen a vizsgázásban. Legyen, ha ettől jobb bárkinek. Az eredmények gyengék. Ötven százalék fölé elvétve jutnak. A tavalyi végzős évfolyamról (mintegy 50 gyerek) csak egy-egy került be gimnáziumba. Van kabinetrendszer, többé-kevésbé szakos tanítás is: nyelvet még nem tanított testnevelő, matekot a történelemtanár. Még legalább a humán/reál vonal mentén van valamelyest elkülönítés. Helyettesítéskor már nem, de legalább a tantárgyfelosztáskor. Tudom, nem baj, ha szakképzésbe mennek: a szakmunkásoké a jövő. Két tanár egy iskolába, két mérnök egy egész gyárba – működik az ország úgy is. Lassan kezdődik a próbaüzem.
A kérdés nem az, hogy kiké a jövő, ahogy már egy ideje az se, kiké az ország. Inkább csak az, hogy az alsó tagozatos tanterven (rend és fegyelem, ellenőrzés) tanítói vezetéssel végigszáguldó gyerekeknek lesz-e elegendő szövegértési, önkifejezési és matematikai háttértudásuk ahhoz, hogy az iskolaösszevonásokból – kezdetben felső tagozat, hivatkozzunk a szakos ellátottság és felszereltség javítására – remélt előnyöket hasznosítani tudják? Tudnak-e majd a törtekkel úgy bánni, hogy a v=s/t egyenletbe számokat helyettesítve meg tudják mondani, hány éves az út szélén trafipax-szal ácsorgó rendőr. Ismerik-e majd annyira az arányosságot, hogy értik, mik azok a vonalak és számok a térkép jobb alsó csücskében, és hogyan függ össze azzal, mennyit kell gyalogolni a célig? Mondom: bizonyára jól előkészített döntés ez, valamelyikőtök biztosan tudja, hol lehet elolvasni azt a tanulmányt, amely alapján remélhetjük, hogy az oktatás ilyen átszervezése a tanulói teljesítmények, kompetenciák javulását hozza majd. Ha meg mégse így lesz, a területről kinyert pénz akkor is megéri. Kinek?
