2010. május 18. kedd, 6:06
A kisérettségit azért találták ki, mert a tanárok imádnak vizsgáztatni
A kisérettségi elméletileg az igazi érettségire való felkészítést szolgálja. Azért találták ki, hogy a fiatalok a fontos vizsgákon is tudják a legjobb formájukat hozni, tehát az ilyen helyzetekhez szoktat hozzá. Elméletileg. Sajnos azonban két év és öt darab kisérettségi után én még mindig nem érzem úgy, hogy hozzászoktam volna.
Lehet, hogy bennem van a hiba, de úgy érzem, hogy ezek a vizsgák (érettségi vagy még korábban a felvételi), amiket jó esetben az ember csak egyszer ír meg egész életében, olyan feszültséget tudnak előidézni a diákban, amit nem lehet csak úgy modellezni; az ilyen helyzetekben való viselkedést pedig végképp nem lehet begyakorolni. Hiába fújják fel a kisérettségit, és mondják, hogy mennyire fontos ez nekünk stb., ha úgyis mindenki tudja, hogy valójában közel nem akkora a tét, mint majd később a rendes érettségin lesz. Felmerül hát a kérdés: tényleg szükség van arra, hogy már 10.-ben, de egyre több helyről hallom, hogy 9.-ben is ilyen vizsgákkal sanyargassák a diákokat?
Túlzás
Vegyük például a 8. osztályban megírt felvételit. Teljesen természetes, hogy még abban az évben rengeteget készültünk rá, volt intenzív hét, sőt rengeteg hasonló tesztet megírtunk. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy nagy részben ennek volt köszönhető, hogy elég jól sikerült a vizsga. Viszont gondoljunk csak bele: azért elég beteges lenne, ha már 5. osztályban azzal foglalkoznának a gyerekek, hogy „jaj, a felvételi milyen nehéz lesz”. A tanárok meg évente megíratnának egy ugyanolyan tesztet, és ettől függene az év végi osztályzat. Persze kell a megfelelő felkészülés, de túlzásokba esni azért nem kéne feltétlenül.
Felkészülés a felkészülésre
Visszatérve a kisérettségihez: megírjuk, aztán sírunk vagy örvendezünk, amikor kiderül a végeredménye. De szerintem nevetséges, hogy előtte hónapokig készülünk rá, miközben összesen három jegyet ér, ami eggyel több annál, mint amennyit egy témazáróért adnak. Egy csomó időt elpocsékolunk, ahelyett hogy haladnánk tovább a tananyagban. A tanárok azután csodálkoznak, hogy mindenki le van maradva a kitűzött tanmenethez képest.
Sanyargatás
Túl azon, hogy engem különösebben nem szokott érdekelni a vizsga eredménye, sokan az osztálytársaim közül szinte élet-halál kérdésként fogják fel. Ahelyett, hogy élveznék az élet szépségeit tavasszal, amikor végre lehet kinti programokat csinálni, egészen nyár elejéig görcsölnek a kisérettségin: valami okos ember ugyanis képes volt június 10-11-re tenni a szóbelit. Azokat sajnálom a legjobban, akik nem is tanulnak, csak feszengenek, mert ők semmilyen hasznot nem húznak az egész procedúrából. Tavaly legalább áprilisban letudtuk az egészet, és utána már nem kellett vele foglalkozni. Most komolyan, nem elég egyszer végigszenvedni az érettségit? Miért kell minden évben lejátszani azt, ami egyszer is bőven elég?
Kisérettségi természettudományos tárgyakból
Vannak olyan dolgok, amelyek kapcsán az ember csak megkérdezi: kell ez? Ilyen a természettudományos tárgyak kisérettségije, amit én tavaly írtam. Na ennek aztán tényleg az ég egy adta világon semmi értelme nem volt. Ha már muszáj megcsinálni ezt a „vizsgát”, és ezzel együtt az összes tételt kidolgozni előtte, akkor legalább tehessem már meg ezt olyan tárgyból, amit szeretek, és talán később ezt választom az érettségin ötödik tárgyaként. Minő szerencse, hogy nálunk a szabad választás lehetőségének még a látszata sem állt fenn.
Lehetett kisérettségizni fizikából vagy kémiából és földrajzból vagy biológiából. Micsoda választék! Először nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Végül azt a kettőt választottam, amelyiket a másik kettőhöz viszonyítva kevésbé utálok. A legszebb az, hogy már semmire nem emlékszem abból, amit akkor megtanultam, pedig azért annyira nem is volt régen.
„Felkészítenek a vizsgahelyzetre”
Hát köszönjük szépen! A vizsgahelyzethez nem lehet hozzászokni. Nekem eddig mindig ugyanolyan rossz érzés volt, és gyanítom, hogy nem is lesz jobb soha. Az, hogy évente végigcsinálják ezt velünk, semmilyen jó hatással nem lesz ránk akkor, amikor majd élesben fog menni a dolog. Az egyetlen, amit elérnek vele, hogy többször megtapasztalhatjuk, mennyire kellemetlen is az, amikor egy egész bizottság előtt kell felelni. Egyébként az is felmerült bennem, hogy az egészet azért találták ki, mert a tanárok imádnak vizsgáztatni.
Vizsgáztatás, ahogy én elképzelem
Miután rendesen lehordtam a kisérettségi szerintem fatálisan elbaltázott rendszerét, szeretnék egy pár gondolatot leírni azzal kapcsolatban, hogy ez mikor lenne valóban hasznos módja a felkészülésnek.
Először is szerintem teljesen felesleges már 10. osztályban ilyen vizsgákat szervezni, de ha mégis megteszik, akkor legalább ne az év végén.
Másodszor: a természettudományos tárgyakból csak annak kellene kisérettségiznie, aki biztosan tudja, hogy azt szeretné majd választani a rendes érettségin.
Összefoglalva: én tulajdonképpen a mostani formájában az egész kisérettségit eltörölném, úgy, ahogy van. Teljesen haszontalannak érzem. Gyakorolni anélkül is lehet, hogy feszültséget keltenek a tanulókban. Még talán hatásosabban is. Rengeteg témazárót írtunk már, ahol ugyanúgy érvelést vagy műelemzést kellett készíteni. Nem értem, miért van szükség arra, hogy többször átéljük az érettségi kellemetlenségeit.
Benjámin
(A szerző középiskolai diák.)
A vizsgahelyzet az vizsgahelyzet, ahhoz nem lehet hozzászokni. De a körülmények, hogy hány ember egyszerre, hogy több ember előtt felelni, stb. az ismerőssé válhat. Mégis leginkább az lehet a hozadéka, hogy normál TZ esetén nem tanulnátok meg a tételszerű felkészülést, hogy összefüggően 10 percig egy témáról kell beszélni, ilyet nem lehet feleléskor reprodukálni. Az is fontos, hogy az átlagonál nagyobb mennyiségű anyagot miként lehet hatékonyan rögzíteni.
A termtud tárgyakról meg magyar-törisként az a véleményem, hogy kell, nagyon kell. Anno 80 éve a fizikus nagyapám Adyról publikált, és azt műveltségnek nevezték. A 21. században a műveltség része a természettudomány, nagyon nnagyon az. Persze lehet, hogy máshgyan kéne tanítani, ezt nem tudom, de kell. Szerintem.
Benjámin!
Lehet, hogy diákként másképp látod, mint mi, tanárok, de hidd el, a vizsgákhoz hozzá lehet szokni! 1.-2. éves főiskolás koromban számomra minden vizsga olyan stresszhelyzet volt, amelyben még azt is elfelejtettem, amit tudtam. 3.-tól azonban, amikor már kiismertem, mit és hogyan várnak el tőlem, sokkal könnyebben és sikeresebben vizsgáztam, sőt még a vizsgadrukk is minimálisra csökkent. Mi a középiskolában ezt nem tanultuk, pedig jó lett volna. És ne hidd, hogy a tanárok azért vizsgáztatnak, mert örömük telik abban, hogy rátok hozhatják a frászt!!! A vizsgáitok a tanáraitok számára is megmérettetést jelentenek, visszajelzés, hogy hatékonyan dolgoztak-e, és lehetőség, hogy biztos eljussatok a sikeres érettségiig. Miközben bírálod őket, gondolj arra, hogy ők napokat ülnek végig emiatt, éjszakénként az írásaitokat javítgatják – már akiét el tudják olvasni, pedig biztos, hogy találnának szórakoztatóbb elfoglaltságot is, ugyanúgy, mint ti a felkészülés helyett. És hidd el, nektek is hasznotokra válik, mert egy vizsga előtt nem csak az anyagot kell megtanulni, hanem azt is, hogyan kell a megszerzett tudást előadni. Merthogy ezt is tanulni kell.
Még az is lehet, hogy igazad van. Nem vitatkoznék vele.
De! A stressznek csak negatív jelentése lehet? Én például kimondottan élveztem. Mondjuk az egyetemen elsőben már egy héttel a vizsga előtt megérkezett, és úgy lehetett tanulni, mint az állat!!! Felfokozott, felpörgött, fantasztikus állapot volt mindenféle szer nélkül. Aztán csökkent az időtartam, egymást kérdeztük kétségbeesve: neked megjött már? Negyedéven már olyan is volt, hogy csak a vizsgára menet, a villamoson ért el a stressz, de mondhatom, életem egyik leghatékonyabb húsz percét élhettem át, mert azalatt kellett behabzsolnom némi tudást.
És azóta is. Annál jobb állapot nincs, amikor mondjuk már csak két nap van a diákszínjátszók előadásáig, és még fele nincs rendben, nincs lámpa, megbetegszik a főember, meghülyül a másik, és ezt mind meg kell oldani…
Semmi sem unalmasabb, mint egy stresszmentes élet.
Persze egy percig sem állítom, hogy a kisérettségi ne lehetne másfajta élmény, mert még sose kisérettségiztem. (Évek óta tervezem, hogy valamelyik osztályommal együtt érettségizem mondjuk földrajzból, de mindig öszeférhetetlenség áll fenn: az osztályaimban általában benne vagyok a bizottságban.)
Sok sikert!! Jó stresszeket!
Kedves kommentelők.
Én nem azt akartam mondani, hogy a kisérettségi úgy, ahogy van egy rossz ötlet. Tényleg hasznos megtanulni, hogy mi hogy van, nyelvvizsgánál is sokat segített, hogy nem voltam tanácstalan például, amikor bementem szóbelizni. Emellett azt gondolom, hogy lehetne sokkal jobban is csinálni. Nem kell a gyerekeket agyon stresszelni. Én személy szerint nem szeretem a stresszt, gyakran egész nap rosszul vagyok egy vizsga után. Arról nem is beszélve, hogy remeg a hangom miközben felelek. Viszont leginkább azon voltam és vagyok kiakadva, hogy a kisérettségi szóbelijét az utolsó tanítási napra rakták. Erre tényleg szükség van? Tavaly legalább letudtuk már április végén az egészet.
Gratulálok, Benjamin! Tanárként is mindig az volt a véleményem, hogy a "kisérettségin" sem lehet megtanulni vizsgázni, és a stresszt nem feloldja, hanem megduplázza. Ráadásul nem is érzem igazságosnak, hogy egyetlen, év végi kimerültségben szerzett jegy döntő lehessen, mert így a "szerencselovagok" járnak jól, nem a tisztességgel minden órára felkészülők.
A mostanában egyre divatosabb szokás a tanárok gyávaságából, kudarckerülő mentalitásából jött létre. Félnek tanúk nélkül rossz jegyeket adni, – a vizsgán bizottság, kolléga várja a felelőket, ugye…Másrészt a jelenség abból is fakadhat, hogy még mindig maximalista a tanterv és sok a diák az órán, nem jut felelésre idő. Én ezt öngólnak tartom szakmailag több szempontból is, nemcsak azért, mert a diákok ezért félnek, sőt szoronganak a vizsgán. Ugyanis valóban megijednek a saját hangjuktól, nem szoktattuk rá őket az összefüggő feleltre, csak a tesztkérdésekre. Ez öngól azért is, mert a gyengébbek társaik feleltéből is tanulnak (gyakorlás) nemcsak a tanári magyarázatból. Sőt! Javul az önértékelésük, mert ha módszertanilag is jól képzett ember tanítja az osztályt vagy csoportot, akkor a tanulókkal egészítteti ki a feleletet, ez által is fenntartva a figyelmet és javítva a felelő öismeretét is.Márpedig akinek van önismerete, az reális eredményre fog törekedni az érettségin és nem szorong, mert ha eléri a kitűzött jegyet, sikert könyvel el lélekben, akkor is, ha az csak egy közepes. A stresszt az oldaná igazán, ha adnánk elég javítási, felelési lehetőséget, sok jegy lenne a naplóban év közben és nem kampányszerűen feleltetnénk, vagy két jegy alapján osztályoznánk egy félévi teljesítményt.
Kedves Obi!
Abszolút egyetértek. Örülök, hogy van néhány tanár, aki ebben a témában hasonlóképp gondolkodik, mint én.
Ha már a feleléseknél tartunk, csak annyit fűznék hozzá, hogy szerintem abból például sokat tanulnánk, ha suliban felelés előtt is írhatnánk vázlatot, és lenne felkészülési idő.
Kedves Benjámin!
Több ellentmondást is látok a szövegedben (de lehet hogy csak gonoszkodom…).
-Akkora stresszel jár a valódi vizsga, amit úgysem lehet tét nélküli kisérettségivel előidézni (tehát az nem éri el célját), majd elárulod, hogy a felvételidben sokat segített a rengeteg hasonló teszt megírása (gondolom szintén überstressz nélkül). Akkor mégiscsak segít a próbavizsga?
[szerintem igen, például abban, hogy a valódi vizsga már ne járjon akkora stresszel.]
>"szerintem teljesen felesleges már 10. osztályban ilyen vizsgákat szervezni, de ha mégis megteszik, akkor legalább ne az év végén." "Ahelyett, hogy élveznék az élet szépségeit tavasszal, amikor végre lehet kinti programokat csinálni"
-Szóval lényegében legyen az iskola könnyű. Lehet hogy furcsán hangzik, de az iskola tulajdonképpen könnyű. Pontosabban a mai magyar iskolarendszerben szinte bárki tud olyan iskolát találni magának, ami neki könnyű. Nincs mindenhová akkora túljelentkezés, mint a választott iskoládban. Miért versenyeztél, miért stresszeltél? És miért nem akarsz most?
Kissé elkalandozva: tulajdonképpen lehetne a Balaton-átúszás sokkal kényelmesebb, például lehetne indulni kacsás úszógumival meg békatalppal is. Sőt osztogathatnák a pólókat kompon is, mert bizonyos értelemben az is úszás.
Csak akkor már nem is érne semmit az a póló.
( http://files.myopera.com/gaborjozsef/blog/megusztam.jpg )
Szóval átmehetsz az NB I-ből a kettőbe, háromba, megye kettőbe, Sarki Söröző kispályás bajnokságba, ez rajtad áll, de szerintem hülyeség az edzőt kritizálni azért, mert keménykedik. Az a dolga.
"Túl azon, hogy engem különösebben nem szokott érdekelni a vizsga eredménye, sokan az osztálytársaim közül szinte élet-halál kérdésként fogják fel. Ahelyett, hogy élveznék az élet szépségeit tavasszal, amikor végre lehet kinti programokat csinálni, egészen nyár elejéig görcsölnek a kisérettségin" – mármint MÁSOK görcsölnek a felkészülésen, Te hótlaza vagy, aztán meg "remeg a hangom miközben felelek".
-Ez így együtt nem menő… A remegő hang lehet görcsös szorongástól is – mindenki végig tud menni egy talajra fektetett húszcentis padlón, de ha ugyanez két tízemeletes között feszül…: a félelem nem mindig hozza ki a legjobbat az emberből. De mielőtt pszichológiai tanácsot kérsz, nem a padló földre vitele lenne az egyszerűbb megoldás? (Azaz a biztos tudás, amikor minden tanári kérdés csak újabb esély széleskörű tudásod felvillantására.)
Még valami a focihasonlatról: lehet-e egy iskola diákközpontú? Azaz a lényeg, hogy ne érezd rosszul magad, ne tanulj semmit, amit kívülről nem ellenőriznek (nem érettségi tárgy), ne tanulj, ha túl meleg van, ha túl hideg van, ha nincs kedved. Bizonyos mértékig (sajnos) lehet, de egy ilyen iskola nem lehet NB-I.-es A gimnázium önmagában nem képez semmire, valamilyen továbblépést feltételez. Újabb megmérettetés, ahol JOBBNAK KELL LENNED MÁSOKNÁL. És ha ezek a mások olyan iskolából jönnek, ahol a gonosz tanárok június 10-re tették a vizsgákat, és így kénytelenek voltak végigtanulni az évet…Vannak persze legyőzhetetlen tehetségek, de az iskola, mint Csapat hátrébb kerül a mindenféle rangsorban.
Szóval a lényeg, hogy az iskola lehet diákközpontú, (és VANNAK is ilyen iskolák, nálunk pl. csak 11.év áprilisában vannak kisérettségik 4 tárgyból, és ez még messze nem a lazaság alja), de a többi diák (az "Élet") nem az, a felvételin (ami a mai rendszerben az érettségi) ők az ellenfeleid lesznek. Ha érdekel, hogy ott hogy szerepelsz, akkor hogy kedvenc őrmesteremet idézzem, "gyorsuljon fel katona, kéz feljön, láb kipörög, fül hátracsapódik". Ha nem érdekel, akkor keress egy lazább iskolát.
Kedves Csavarhúzós!
A próbavizsga segít, de egyáltalán nem szoktat hozzá a stresszhez. Minden alkalommal ugyanúgy paráztam. Az egyetlen dolog amiben segít az az, hogy mikor odamegyek élesben már tudom, hogy mire mennyi időm van, és hogy mire számítsak. Ettől még ugyanúgy "remegni fog a hangom"….
Egyébként ha már a remegő hangnál tartunk, nekem már akkor is lámpalázam van ha egy négy soros verset kell elmondani a magyartanáromnak, amiért maximum egy kisegyest kaphatok, ha nem sikerül. Sajnálom, ha "halál lazának" tűntem. Nem tartom magam annak. Azzal, hogy "engem nem szokott érdekelni a vizsga eredménye" csak próbáltam kifejezni az általam cseppet sem kedvelt kisérettségi vizsga iránti negatív hozzáállásomat.
Az utolsó résszel kapcsolatban pedig csak annyit mondanék, hogy szerintem elég elavult ez a spártai neveléses módszer.
Én azon szerencsés emberek közé tartozom, akik 8 osztályos gimnáziumba járhattak. Nekünk 5. osztálytól kezdve szinte minden év végén volt valami hasonló vizsga, és a fent említettekkel ellentétben egyáltalán nem maradunk le az anyaggal.
Tény, hogy nálunk is sokan túlságosan komolyan vették a vizsgákat és stresszeltek, de végeredményben mire eljutottunk az érettségiig már senki nem izgult túlságosan.
A természettudományos tárgyakból való kisérettségivel én sem értek egyet, de a többi tárgyból szerintem senkinek sem árt egy vizsga. Aki végig tanult, az úgyis tudni fogja, aki meg ezt nem tette meg az legalább ilyenkor készül kicsit…