Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. szeptember 30. csütörtök, 11:15

Underground Kiadó

No kiadóm még nem volt. Egy darabig üldögéltem egy szép tavaszi napon és gondolkodtam, hogy miért nincs nekem. És mint minden korlátolt embernek, nekem sem jutott eszembe észérv arra vonatkozólag, hogy miért is ne kéne könyvkiadót csinálnom. Hát ha egyszer van egy halom kézirat, amit ki kéne adni, akkor épp itt az ideje kiadót csinálni. Kicsit telefonáltam erre-arra, és úgy tűnt, hogy nem is túl bonyolult dolog.

Magyaráztak ugyan mindenfélét magas alapköltségekről, de azt nem hallottam meg. Azt gondolom, hogy ha valaki rétegigényt akar kiszolgálni, akkor nem kell úgy tennie, mintha bestsellert akarna kiadni. Mint az underground zenében. Ha egy underground együttes kiváló zenét játszik, akkor havonta meg tudja a közönségével tölteni Pest valamelyik nagyobb kocsmáját. És nagyszerű minőséget adnak. És mindenki örül. És ez így van jól. Ebből nem következik az, hogy be kellene hatalmas alapköltségekkel cipelni a syma sportcsarnok teljes fény-, hang-, és színpadtechnikáját, vagy az összes sportcsarnoki széket egy ilyen kis füstös helyre. Az meg végképp nem következik belőle, hogy sportcsarnokokba kéne cipelni ezeket a zenekarokat. Az underground zene úgy jó, ahogy van. Alacsony költségvetéssel szűk réteg igényeit kielégítve, elhivatottságból, önkifejezési kényszerből.

Egyébként érdekes, hogy vannak együttesek, amiket évek alatt kihúz az underground-világból a közízlés. Talán éppen azért, mert ők változtatják meg a közízlést. De mindenesetre meglepően gyakran nem szerepelnek ebben az új helyzetben jól ezek a közösségek. Még ha gyakran azt is hiszik magukról, hogy ilyen fajta tömegsikerre vágynak. Talán így van a könyvekkel is. Meg a kéziratokkal is. Persze milyen jó lenne, ha nevelésről gondolt gondolataimat valami hatalmas nagy kiadó országos szenzációként nyomtatná, és már szervezné négy nyelvre a fordítását. De nem. Nem lenne jó. Utálnám. Mert születetten nem tartozom a mainstream-be. Mert a bestsellerek sosem jók. Amit mindenki ért, az olyan mint, amit mindenki meg bír érteni. Tautológia? Nem. A bestsellereket, meg az igénytelen tömegzenét alapvetően bunkóknak csinálják. Mert abból van elég. Nem bunkóból viszont nagyon kevés van. Ez persze nem baj. Ez a világ rendje. Csak nem kell ezt az egészet félreérteni. És legfőképp nem kell rossz minőséget sejteni az alacsony példányszám miatt.

Rég nem értem, hogy kis példányszámos (10-20db) könyveket miért nem adnak ki. Mindenki csak a sportcsarnokokra utazik. Sokszáz, vagy sokezer nézővel. Ez persze azért is vicces, mert Gutenberg óta volt némi változás könyvnyomtatás terén. A digitális előkészítést ma már digitális nyomtatási folyamatokat is követhetik. A technika már készen áll, a mérnökök befejezték a munkát. Ha volna olyan nyomda, amelyik direkt néhány-példányokra rendezkedik be, akkor lehetne bármilyen könyvet nyomtatni bármilyen kis példányszámban. Persze így valamivel drágább, mint ezresével targoncázni a tömegízlésnek való könyveket. Node nem olyan sokkal drágább. És könnyen lehet sokkal értékesebb is.

Nyáron hosszas keresgélés és véget nem érő egyeztetések után végül sikerült rádumálni egy igencsak jófej nyomdát, hogy próbálkozzon meg ilyennel. Ráadásul időközt kiderült egy ismerősről, hogy ő meg szeretne könyveket szerkeszteni, csak nem nagyon engedik őt még szép nagy kiadókhoz dolgozni. Aztán egy másik segítő is érkezett, aki meg marketing gyakornok és nagyon ügyes. Aztán meg a TűzRakTér is beszállt a segítésbe, adtak szinte ingyen irodát, meg internetet, meg helyet könyvbemutatóknak, meg mindent, amit kértünk. És így szép lassan összeállt az egész.

Meg abban is nagy változás van Gutenberg óta, hogy ma már majdnem mindenki tud gépelni. Sőt van gép. Nem is író, hanem számító. Amivel már nem nagy kaland a nyomdai előkészítés. Pláne, ha nem a politúrra vágyunk, hanem elég csak nagyjából simára gyalulni. Ha eltűrjük a rusztikus hatást. Mert persze, hogy egy nagyon profin megtervezett könyv az nagyon profi lesz. Egy rétegkönyv meg rusztikus lesz. Mint egy underground-zenekar hangzása. Viszont karizmatikus is lehet. Mert közel marad hozzánk az író. Mint egy kiskocsmában a zenész. Láthatjuk az író ujjlenyomatait a könyvünkön. Az jó.

A kiadó ezen fog állni, vagy bukni. Ha az olvasók abban élik ki magukat, hogy a könyvenként tíz helyesírási hibát kipécézik, és azon élcelődnek, hogy miért adnak ki ilyen szart, akkor nem lesz réteg-könyv-kiadó. Ha az olvasók azt fogják mondani, hogy navégre kézbe tudom venni ezt a valamit, akkor meg lesz ilyen könyvkiadó. Akkor kézbe fogják tudni venni az évek, évtizedek óta várt könyveket, könyveinket.
Szóval mostmár elég gagyi kifogás, hogy „…de hol találnék hozzá kiadót?”. És egyébként is: mi tudjuk, hogy írsz.

Hanczár Gergely

17 üzenet

  1. hanger szerint:

    igen Csilla, ez a kulcs: jól térképezik-e fel a mikrokörnyezetet. annyival egészíteném ki, hogy vajon figyelembe veszik az otthon lehetőségeit, kihívásai, kellően differenciáltak-e. ez meg legyen a tanár felelőssége. csak akkor segítsük azokat a csatornákat, amin keresztül a kommunikálni tud a szülő. hogy legyen természetes a szülőtől a tanítónéni felé egy olyan sms, hogy: "évikedrága, sajnos a mi kis pistink házifeladata mostanában nem könnyen készül, nagyi beteg lett, és nem nagyon van időnk mostanában figyelni a házi feladatokra is. legyen oly drága, és gondoskodjék most a segítségről. köszönöm. jucika"
    vagy ez mindenütt természetes, csak az én mikrokörnyezetemben nem volt az?

  2. csilla szerint:

    az enyémben sem az, pedig itt elméletileg mindenki ismeri egymás felmenőjét is: a putrit, az összeomlóban levő szocpolos házat, akik a két osztálynál többet csak számosságukban végeztek: négy első, két második, a bolti eladót, a spárból, a lidliből, a tescoból, (este kerékpárral járnak haza 18 km-ről a szomszéd városból, (se vonat, se busz közlekedés, se autó)és nekik még van munkahelyük: nem is tudnak részt venni egyetlen egy szülőin sem: nem együttműködők a pedagógussal, stb ….stb és a végén az a szülő, aki csak egy varrodában dolgozik, rehabos munkahelyen, és soha még a törtekkel való számításokat sem értette vagy a közfoglalkoztatott apuka, aki minimálbérért a gyereke szeme láttára végzi az út a munkához program gereblyézését, de addig is 70000 ft-ból él a család, nem a szociálisból, ami csak 25000 ft. Általános iskola 4. osztálytól mit is várunk el az oktatás expanzióját meghirdetett kormányok és az átlag alatt szerzett műveltséggel rendelkező roma és nem roma lakosságtól, mint együttműködő szülőtől, aki a házi feladatot, mint a gyakoroltatás egyik pedagógiai módszerét alkalmazó pedagógus partnere kell, hogy legyen? A gyerek meg közben nő növekedik tanévről tanévre, pedagógiai reformok és irányelvek születése mellett. Mi lesz veled emberke? mondta egyszer valaki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep