„… én az újrakezdésben reménykedem”

Részletek Balla István Gloviczki Zoltánnal készített interjújából (HVG360, 2023. 02.06)

Ma már mindenki látja, hogy krízis van, és fel-felmerül, hogy akár diploma nélkül is lehetne – mondjuk – az óvodákban vagy az alsó tagozaton dolgozni. Ezek az ötletek egyre többször előkerülnek, hiszen az oktatásirányítás kénytelen pótcselekvésnek is teret engedni. Nyilván nem ez a megoldás.

(…)

A bolognai folyamattal a nemzetközi felsőoktatás átállt arra, hogy a tanulmányok egy széles látókört biztosító alapképzéssel indulnak. Érdemes megnézni, mire lesz szüksége 10-20 év múlva egy munkavállalónak: kritikus gondolkodásra, kooperációra, jó kommunikációra. A munkapiaci igényeknél egyre kevésbé az olyan fogalmak kerülnek elő, mint mérnök, informatikus, sokkal inkább a kompetenciák. A mesterséges intelligencia drámai iramban fejlődik, már tudományos közleményeket ír magától vagy éppen tanítani is tud. Minden politikai és egyéb szempont mellett a mostani krízis egyik fő oka az, hogy a gyerekek azt látják: az iskolában valami olyasmi történik, aminek semmi értelme nincs. Egy fiatal miért menjen tanárnak kevés pénzért, kritikus munkaerőpiaci környezetben, ha ott valami olyat kell csinálni, aminek semmi értelme nincs?

(…)

A mesterséges intelligencia 10-20 éven belül átír bizonyos kérdéseket, ezért egyszerűen másra lesz szükség az iskolákban. Másért fogjuk fölvenni a pedagógusképzésbe is a hallgatókat, mert olyat kell majd tanítaniuk a gyerekeknek, amit a robotok nem tudnak.

(…)

… én az újrakezdésben reménykedem. Mivel óriási, nehezen mozduló rendszerről van szó, addig valahogy mindig el fog működni. A már most óriási pedagógushiányt különböző intézkedésekkel, helyettesítésekkel el lehet tüntetni, és ebben némi javulás is jöhet, mivel vannak tartalékok a rendszerben. Például ha a kisiskolákat kicsit összpontosítjuk, vagy ha valamilyen képzési enyhítéssel – rövidebb vagy egyszerűbb képzéssel, átképzéssel – juthatnak végzettséghez a tanárok. Azt remélem, hogy szinten tartás lesz addig, amíg „átkattan” a rendszer.

(…)

A kormány leginkább kulturális-ideológiai dimenziók szintjén politizál, nem a szakpolitikák határozzák meg a működését. Kérdés, mikor éri el a döntéshozók ingerküszöbét az, hogy az oktatás kérdése egy valós társadalmi probléma, nem csak szakpolitikai kérdés.

A mostani felvételi szezonban sokszor úgy kellett szembenéznem gimnazistákkal, hogy tudtam vagy sejtettem, a tanáraik kint állnak az utcán. Mindig megkérdeztem tőlük, hogy szerintük miért mennek vissza a tanáraik az iskolába. Nagyon jó volt, amikor tanárok is voltak ott ilyenkor, mindig mosolyogtak ezen a kérdésen. A világ legcsodálatosabb dolga pedagógusnak lenni! Aki próbálta, mint én, az tudja.

Aki tüntet, nem azért tüntet, mert nem akar pedagógus lenni, épp ellenkezőleg. Ugyanazoktól, akiktől kénytelenek meghallgatni a gimnazisták, hogy milyen szörnyű a helyzet, azt is meghallgathatják, hogy a világ legklasszabb hivatásáról beszélünk. És simán előjövök a mesterségesintelligencia-problémával és a munkaerőpiaccal is.

Azt gondolom, hogy a XXI. században, ha valaki 20-30 évre előre gondolkozik, csak olyan pályát érdemes választania, ami humán interakción, kommunikáción és segítésen alapul.