Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2023. február 22. szerda, 9:39

“Nem tankönyvet, hanem gyereket tanítunk!”

A tanulók egyéni sajátosságaihoz való alkalmazkodás, ami egy évtizede jellemzően még csak az alternatív iskolákat foglalkoztatta, mára az alsó tagozatos oktatás egyik központi kérdésévé vált. Ma már mindannyian tudjuk, hogy a frontális oktatás hagyományos formái mellett a 21. században ez éppúgy elengedhetetlen része a korszerű iskolának, mint a digitális eszközök.

Mégis, miközben a differenciálás kényszere egyre szorítóbb, pedagógusként eszköztelenül, a feltételek hiányának közepette maradtunk magunkra a megvalósításban. Ahogyan M. Nádasi Mária fogalmaz a Mappáról szóló ajánlásában, ha elméletben el is fogadják a pedagógusjelöltek, az iskolában már dolgozó kollégák, de a differenciálás feltételei a magyar oktatásügyben alig-alig adottak, vagy csak nagy személyes erőfeszítéssel megteremthetők. Márpedig differenciálás nélkül nincs eredményes oktatás, nevelés.”

A korszerű pedagógiai kultúra terjesztésének híveiként a tanitonline.hu és a Winkler Márta által 1988-ban alapított Kincskereső Iskola évtizednyi előkészítő munka után ezért hívta életre közösségi összefogással a Mappát, melyben a NAT fejlesztési céljainak és a szövegértés-szövegalkotás teljes képességrendszerének megfelelően szűrhetők az egyes gyerekek fejlődésének támogatására alkalmas feladatok.

A MAPPA az alternatív iskolák 30 éves tevékenységének egyik, elég jól megérett gyümölcse. Mert nem jöhetett volna létre azok nélkül a tapasztalatok nélkül, melyek az alternatív intézményekben felhalmozódtak, azok nélkül az ötletek nélkül, melyekkel egymást inspirálva folyamatosan keresték az új kihívásoknak leginkább megfelelő válaszokat.

Kedvcsinálóként a kipróbáláshoz, böngészéshez álljon itt néhány idézet az ajánlásokból:

  • dr. Nádasi Mária ELTE PPK professzor emeritus: “A differenciáláshoz a Mappa szakszerű, biztonságos, napi segítséget nyújt, ezért alkalmazását teljes meggyőződéssel ajánlom.”
  • Földes Petra tanár, mentálhigiénés szakember, az Új Pedagógiai Szemle szerkesztője: „Szuper tartalmilag és módszertanilag is, a felépítését és vizualitását tekintve is kiváló oldal.”
  • Szeszler Anna, a Lauder Iskola volt főigazgatója: “Ez a kicsiknek szóló feladatgyűjtemény uniqum. Szemlélete, minden részlete meggyőzően tükrözi, hogy készítői nagyon ismerik a gyerekeket, rendelkeznek a legnemesebb értelemben vett korszerű szakmai tudással, és nem utolsó sorban belülről látják a tanítók, esetleg szülők szükségleteit a személyiséghez igazodó fejlesztéshez.”
  • Gloviczki Zoltán rektor, Apor Vilmos Katolikus Főiskola: “Szívből örülök a fejleményeknek! Sajnos nagyon ritka, hogy egy értelmes és értékes, de nem felülről jövő kezdeményezés utat tudjon törni magának… Főiskolánkon minden érintettnek meleg szavakkal ajánlottam figyelmébe mindezt!”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep