Dráma és tudomány

Jelenetek a vakok között

Most újabb megerősítést kaptam.

Felhívott egy számomra ismeretlen pszichológus Budapestről, hogy nem segítenénk-e neki és előadó partnerének a fehér bot nemzetközi napján a „Tanuljuk egymást” című szolnoki rendezvényen. Hallott róla Budapesten, hogy mi mindent csinálunk itt, Mezőtúron, és arra gondolt, sokkal érdekesebbé tehetné az előadását, ha bevonhatna minket.

Így kerültem osztályom öt tagjával a rendezvényre. Két délutánunk volt felkészülni: három egészen rövid jelenetet dolgoztunk ki a vakok és nem vakok együttélésének kérdéséről. Az egyikben inkább az oda nem figyelésről volt szó (pl. a semmire se jó segítőkész mondatokról), a másikban mentalitásbeli problémákról (hogy az ügyintéző a kísérővel beszél inkább, a vak emberhez pedig lassabban, hangosabban beszél), a harmadikban a látók számára elképzelhetetlen ügyről: hogy egy vak ember még egy festészeti kiállítást is élvezhet.

A két előadó (a minket meghívó szakember és a nem látó pszichológus társa) a mi jeleneteinkből kiindulva, azokat elemezve mutatott be sok-sok lélektani kérdést, együttélési problémát. Számomra azok a megfigyelések voltak a legérdekesebbek, amelyekre nem is számítottunk: játékunkba olyan elemek is belekerültek, amelyekre nem is gondoltunk.

Megint rengeteget tanulhattunk a felkészülés közben is, és a helyszínen is.

Achs Károly

Megjelent a Mezőtúr és Vidéke újságban.