Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. december 12. vasárnap, 17:57

Szalagavatós puccparádé

Egy állami iskolában a tanárok nem szedhetnének pénzt a tanulóktól, olykor mégis megteszik. Megértem, ha arra kell, hogy mindig legyen elég WC-papír és szappan, vagy hogy gyűljön osztálypénz, amit az új függönyök megvásárlására, illetve a tantermek kifestésére költenek. Ez valamiféle segítségkérés a szülőktől, hogy gyermekük megfelelő körülmények között tanulhasson. De az, hogy egy szalagavató bálra fejenkénti 100.000 Ft-ot megközelítő összeget kelljen befizetni, szerintem felháborító, és teljes mértékben felesleges.

Hogy mire megy el ennyi pénz? Először is ki kell bérelni egy termet, ahol a rendezvényt megtartják. Az én iskolámnak rendszeresen olyan helyiséget sikerül találnia, ami nem nyújt kielégítő körülményeket (nem megfelelő a nagyság, a hangosítás stb.), ugyanakkor baromi drága. Meg aztán pénz kell a díszítéshez: virágokat, szalagokat és más hasonló dolgokat kell vásárolni. Azután ki kell fizetni egy tánctanárt, aki 2-3 hónapon keresztül tanítja be a diákoknak a koreográfiát. Szükség van persze egy szalagtűző ruhára, egy osztálytánc ruhára, és a keringőhöz a lányoknak fehér báli ruhára, a fiúknak frakkra. Ehhez jön még, ami ugyan nem szerves része az ünnepélynek, mégis ki szokták könyörögni a gyerekek a szüleiktől: egy szalagavató after party ruha. Ez a fiúk esetében persze sokkal olcsóbb, mint a lányokéban, akiknek csupán a keringőruha bérlése meghaladja a 20, sőt olykor a 30.000 Ft-ot. Általában felkérnek még egy fotóst, aki kamerájával végigkíséri az eseményt, és emlékül kitűnő minőségű felvételt készít. Ezekhez a kiadásokhoz társulnak még az apróbb kifizetni valók, mint – többek között – a meghívók megtervezése és kinyomtatása.

Nekem csak jövőre lesz a szalagavatóm, de már idén felmerült a kérdés egy osztályfőnöki órán. Hiszen időben le kell foglalni a termet, meg kell tervezni a tennivalókat. A magam részéről elég határozott véleménnyel rendelkezem, és nem az a fajta vagyok, aki a tanárok előtt behúzza fülét-farkát, és csak otthon veri ki a balhét. Eleinte egy barátnőmmel együtt kezdtem érvelni az igazam mellett. Elmondtuk, hogy nem mindenki engedheti meg magának az osztályban, hogy egyetlen alkalomra ennyi pénzt kifizessen. Javasoltuk, hogy legyen a mi osztályunk rendhagyó, és csináljunk valami mást, mint az eddigiek, ami olcsóbb mégis szórakoztató, megtartja az ünnepi alkalom fontosságát, és örök emlék marad. Sok osztálytársam egyetértett velem, lelkesen bólogattak. Viszont őszinte meglepetésemre az osztályfőnököm erre rendkívül ideges lett, és azt válaszolta, hogy ez az ember életében olyan kivételes esemény, amire áldozni kell, aminek mindenképpen meg kell adni a módját. Heves vita indult el, és végül arra a következtetésre jutottak, hogy akinél erre nincs otthon keret, az ne vegyen részt a táncokban. Már ott tartottam, hogy nem szólok többet (csak magamban mérgelődtem), amikor megláttam az egyik barátnőm elkeseredett arcát. Az ő családja biztos nem tudja majd állni a költségeket. Vajon mit éreznek majd azok, akik rossz anyagi helyzetük miatt kimaradnak a táncból? Borzalmas, hogy mostanában mennyire nem képesek átérezni egymás helyzetét az emberek! És mi belenyugszunk abba, hogy ez a helyzet, nem teszünk semmit ellene!

Felmerült az a remek ötlet is, hogy kérjük meg a tánctanárt: kísérjen el bennünket az év végi osztálykirándulásra, hogy ott együtt kitaláljuk, milyen táncokat szeretnénk bemutatni azon a bizonyos bálon. Nem is értem, hogy emellé a pénzmennyiség mellé, amit fogcsikorgatva, akár kölcsönökkel, de ki kell fizetnie a szülőknek (több gyerek esetén többször is), gondolt-e bárki arra, hogy a kirándulás ideje alatt még a tánctanár ellátását és velünk való foglalkozását is kifizessük. Hiába tiltakoztam, érveltem, ezekre a felvetéseimre a tanárunk egyszerűen nem válaszolt.

Később többször is megkaptam, hogy ne bujtogassam a társaimat. Mintha 18 évesen nem juthatnának nélkülem is ugyanerre a véleményre! Egyszerűen örültek, hogy akad, aki kimondja végre, amit ők nem mertek, és az én szavaimon felbátorodva hozták ők is a saját érveiket. Sajnos még mindig szép számmal akadnak olyan társaink, akiknek a pénz nem számít, és a többiektől is elvárják, hogy egy valóságos vagyont szánjanak erre a parádézásra.

Az egyetlen megoldás az lenne, ha a szülők nagy többsége azt mondaná az értekezleten, hogy megálljunk, ez ennyit nem ér meg. De ilyenkor többnyire azok a szülők a hangadók, akiknek nem okoz problémát a pénzszórás. Így aztán minden marad a régiben.

Horváth Andrea

9 üzenet

  1. achs szerint:

    Persze ez is nagyon összetett.

    Mert én is egyre jobban irtózom minden külsőségtől, pucctól, grandiózusságtól. Sőt. Fel tudnék sorolni sok-sok egészen visszataszító oldalát a szalagavatóknak, kezdve attól, hogy az iskolában csak pénzköltést, terhet látó "nagy emberek" ülnek középen, a diákok meg kijjebb – odáig, hogy sok iskola reklámeseményt csinál belőle.

    A másik oldal: alig van már közösségi esemény a világban. A szülők, rokonok várják az esményt, a kötelező kellékeket. (Ahogy némi sarkítással: a ballagás egyik fő feladata is az lett, hogy végre találkozásra késztessen rég nem látott rokonokat, mellékesen még távolról a Ballag már a vén diák nosztalgikus dalocska is hallható.) Persze egyre megengedőbb vagyok: nagyon jól van ez így, még ha az események eredeti tartalma kissé hátrébb is szorul.
    És a gyerekeknek is fontos. Amit néha nekem kell csitítanom kissé: "Figyu, örüljünk neki, de ne várj tőle többet, mint ami!!!"

    A költségekről. Tényleg meglepődtem, mert ma, a cikk hatására megkérdeztem végzős osztályomat, mennyibe került a szalagavató. Voltak negyven-ötvenezres válaszok is. Pedig büszke voltam: a moldvai néptáncunkat úgy dicsérte mindenki, hogy közben tudtam, mennyiből sikerült megúszni: fejenként hatezer a tánctanár, a ruháért csak mosatási díjat kellett fizetnünk, szponzorokat is találtunk.
    Amire nem gondoltam: a fodrász, műkörmös, maga a báli ruha stb., stb.
    És mindezt egy olyan (drága!!!) osztályban, ahol a négy év alatt egy olyan kirándulást tudtam szervezni, amelyben száz kilométernél többet kellett buszoznunk – és még azt sem tudta mindenki vállalni!!

    Szóval valami nincs rendben, valóban.

    (Viszont spóroltunk: az év elején a gyerekektől is, a szülői értekezleten is azt kértem ballagási ajándékul, hogy a szalagavatón az osztályfőnök nevének hallatán az osztály ne visítson úgy, mintha a megasztáros kötelezőt teljesítené. És így is lett, így aztán már december elején letudtuk az ajándékozás szintén érdekes témáját.)

  2. csilla szerint:

    Gyakorló szülőként végig hallgattam két középiskolai gyermek szülőjének párbeszédét: milyen nagy terhet ró rájuk az osztályfőnök névnapja: aranyláncot kért. Nem hittem a fülemnek!! Pofátlanul beavatkozva, pedagógusként a párbeszédbe tiltakoztam, hogy ez valami félre értés lehet egy halmozottan hátrányos helyzetű kistérség oktatási intézményének pedaógusaként. NEM!- válaszolták: Nem akar y, x-dik kávéscsészekészletet. Ne akarjon egyáltalán semmit sem! szakadt ki belőlem! Jött a válasz: Te, mert Te a saját intézményedben már régen leállítottad, de ez máshol nem így van. Pedagógusnap, születésnap, szalagavató, ballagás: mind, mind plusz anyagi teher a szülőknek. Szavahihető emberek, középosztálybeli életmóddal, és a többiek, szakadt ki belőlem? Beszélgetésekbe bonyolódtam (mélyinterjúk, bolti sorbanállás közben): Öltöny, cipő, terembérlet, tánctanár óradíja, osztályfőnök ajándéka, ballagási meghívók, virágcsokor igazgatónak, ig.hának, osztfőnek, utolsó osztálykirándulás: havi 10000 ft (évi 100.000 az utolsó évben plusz felvételi jelentkezések díjai, csodálkozunk, ha nem megy el a szülő a szülői értekezletekre: nem akar megszégyenülni, a véleményét nem meri elmondani. Jobb, mint az APEH- szégyen miatt inkább befizetik, még ha uzsorástól is kell kölcsönkérni az alsó deciliseknek.
    Aztán a saját gyermekem középiskolája: cserediákprogam: 35000 Ft/félév. Amikor az én gyerekem megy már utazás plusz ajándék, plusz költőpénz, plusz ez, az. Jó, én vállaltam. Szalagavató: 100.000 Ft, ballagás 50.000 Ft csak a ruha és a virágcsokrok. Szmk-s kimutatások: ki mennyivel tartozik, viták. Osztályfőnök megjegyzése: ez ezzel jár.
    Amikor én még középiskolás voltam, egy osztály magára vállalta a táncot, örültünk nem a mi szüleinknek teher. Közlekedés híján, meghívottként hol aludtak volna, csak a helyi város szállodájában: nem kértem meghívót. Ez 26 éve volt. Ki gondolt erre, hogy spirális hatásként ez ide fog fajulni.?!

  3. zöldbéka szerint:

    Annak idején szülőként és pedagógusként megpróbáltam meggyőzni a szülőtársaimat a gimiben: kell, hogy legyenek határok. A demokrácia nevében kevesebb magammal le lettem szavazva. Az osztály jókora része erőn felül kellett, hogy költsön. Mert elfelejtettem, hogy lánykám a tudása révén olyan intézménybe jutott be, ami nem a mi "kategóriánk".
    Lassan ez kevés helyen lesz probléma, mert egyre többen nem vagyunk benne ebben a "kategóriában". Nekünk már nadrágszíjunk sincs.
    Amit viszont Ax írt az teljesen igaz: miközben tanítványaink napi sznten költenek az iskola büféjében százakat, addig szinte lehetetlen összeszedni például egy kisebb programra pénzt – egy részének valóban gondot okoz az anyagi része, a többség azonban "nem túl lelkes". Érthetetlen világot élünk, ahol a rongyrázás a legfontosabb. Jó lenne helyére tenni a dolgokat! Talán Andi és a hozzá hasonló fiatalok már megteszik majd!

  4. csilla szerint:

    "De ilyenkor többnyire azok a szülők a hangadók, akiknek nem okoz problémát a pénzszórás." – a többi meg a végére már nem is vesz részt, velük az osztályfőnök az ellenőrzőben közli, hogy mennyi a befizetendő összeg, amit a szülők a szülőin megszavaztak. pont.

  5. terepmunkás szerint:

    Ha sok ilyen tizennyolc éves van köztünk, mint az írás szerzője, akkor minden rendben lesz. Ennyi érzéssel, okossággal, megoldják, megoldja. Mi hagytuk, hagyjuk, hogy maradjon minden a régiben – ő nem fogja! De jó volt ezt olvasni!

  6. semese szerint:

    Én 10 évvel ezelőtt ballagtam egy fővárosi elitintézményből. Nekem sem tetszett a mások által előírt pénzköltés, így én egyszerűen nem vettem részt a táncban. Emlékszem arra az értetlenségre, ami fogadta a döntésem. A lányok közül senki nem értette, hogy miért nem akarok esküvői ruhában pompázni? De a fiúk egy része irigykedve mondta, hogy ő is szívesen kimaradt volna az egész cécóból.
    Én azt gondolom, hogy ez egy szépségversenyhez hasonló felvonulási lehetőség lett, ami főleg a lányos anyákat és tündökölni vágyó gyermekeiket hozza lázba. A tanár pedig asszisztál, mert hogy ez már hagyomány!

  7. Forrai Veronika szerint:

    Ahogy olvasom e sorokat, azt gondolom,hogy én bizony a Holdról jöttem…

    Pedagógusként, osztályfőnökként is érdekes a téma, de hamarosan saját gyermekim révén is azzá válik.

    Egy megyei jogú város egyik viszonylag nagynak számító középiskolájában tanítok.
    Éveken keresztül az lerobbant tornaterme és nem kevésbé lerobbant könyvtára adott helyet a szalagavatónak. Na bálnak ugyan nem mondanám, de volt szép szalagtűzés, egy kis műsor,aztán némi eszem-iszom a (büdös)tornateremben. Költség minimális, élvezet még kevesebb. nem nekünk, tanároknak, hanem a diákoknak. Nekünk sem volt élmény, de igyekeztünk mosolyogni hozzá.
    Aztán új vezetés került az iskola élére és felmerült az ötlet, vigyük ki és tegyük színvonalassá a bált…
    A diákok megkérdeztük, támogatták, sőt, kifejezetten örültek neki. A helyi egyetem aulája ad otthont immár 4. alkalommal a szalagavató BÁL-nak, és egyszerűen fantasztikus élmény mindenkinek.
    Na igen, a költségek és minden egyéb…
    A bálra a "hozzájárulás" fejenként 1800 Ft. Ezt a végzősöknek is meg kell venni, illetve az érkező vendégeknek is. Ez a pénz fedezi a terembérletet, az együttest,aki zenél és a tombolával, bálkirálynő szavazással összegyúlt pénzzel együtt tavaly még maradt is belőle, amit az érettségi alatt kialakított büfére használtak fel…
    Van tánc és műsor is. A műsor ugyan nem osztályokról szól, hanem a tehetséges, magukat megmutatni akaró diákok egy tanár segítségével állítják össze, van humoros és komoly része is, idén kifejezetten hangulatos volt.
    A nyitótánc nem kötelező, pontosan az anyagiak miatt. Mégis annyi jelentkező van, hogy két nyitótánc megy minden évben, két különböző koreográfiával. Na és a betanítás. Évek óta egy versenytáncos (volt diák) és nagypapája tanítják be a végzősöket, idén is "csupán" egy csokor virágot kaptak, de boldogok voltak,hogy itt lehettek. Na és a ruhák…. Pontosan azért,hogy ne legyen belőle ribillió, egy helyről és azonos áron (idén 8000 Ft/ruha) hozza egy készítő, ebben az árban a lányokra igazítás is benne van.
    Nincs ugyan osztályműsor, de van helyette minden osztálynak, egy digitális fényképekből összeállított PPT-je, ami a tánc után bemutatja a őket a vendégeknek.
    A diákok számára az est fénypontja, amikor nekik táncol a tanári "tánckar". Évek óta adunk elő egy-egy bulis számra egy jó kis koreográfiát, ami életre szóló emlék.

    Sajnálom a cikkíró keserűségét, illetve tehetetlenségét. Azt gondolom,hogy egy jó szervezéssel minimálisra csökkenthetők a költségek és a lelki sérülések is. Ehhez azonban meg kell találni a megfelelő személyt, reméljük, előbb-utóbb sikerül mindenkinek.

    Esetleg érdemes lenne a jobb ötleteket összegyűjteni, így segíthetünk egymásnak is.

    Még valami. Az osztálypénz. Való igaz, a törvény értelmében nem lehetne szedni. Pláne nem festésre, függönyre, hiszen a megfelelő környezet megteremtése a fenntartó dolga (végső soron az államé).
    Azt gondolom, a kollégák döntő többsége nem passzióból szedi az osztálypénzt (és vállal felelősséget sokszor igen nagy összegek felett), hanem a szülőket próbálja segíteni azzal, hogy egy-egy kirándulásnál, vagy éppen szalagavatónál, ballagásnál felmerülő költségeket ne egyszerre kelljen megfizetni. Én legalább is ennek szellemében tevékenykedek.

    Áldozni azonban mindenre kell. És aki előre gondolkozik, a sok egyéb felesleges apróság helyett nagyot nyerhet. Tisztelet annak a csekély kivételnek, akinek mindez komoly anyagi áldozat. Ezt kompenzálhatjuk az iskola alapítványának segítségével. Mert sajnos szegények mindig is lesznek… 🙁

    Kedves Andrea!

    Dicséretre méltó az együttérzése, empátiája. De azt gondolom, nem azzal segítünk azoknak, akik rossz helyzetben vannak, ha ellehetetlenítjük azt,amire vágynak. Ha a barátnője arra vágyik,hogy táncoljon, és ezt nem tudja megfizetni, miért nem mond le Ön erről a lehetőségről és adakozik számára? Vagy dobják össze többen azoknak a pénzt, akik rászorulnak? Kritizálni könnyű. Valódi segítséget nyújtani már nehezebb.
    Kritizálni pedig úgy érdemes, ha vannak alternatívái, hogyan lehet megoldani a problémát! Álljon elő jó, de olcsó ötletekkel, hiszen akkor tudja bizonyítani is, hogy Önöknél csak pénzherdálás van! Korrektebb lenne!

  8. Juli szerint:

    Kedves Veronika! Köszönjük a hozzászólásodat. Nincs kedved egy cikket kanyarítani belőle? Szívesen feltennénk a honlap főoldalára, hátha generálna némi vitát. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.19.
Az alsósok szülei is bemehetnek gyerekükkel a lázmérésre
Az érdekképviselet vezetője megkésettnek látja a hőmérőzést. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa nemrég azt nyilatkozta lapunknak, nemhogy iskolaorvosokból, még...
(Forrás: Népszava)
--
2020.09.19.
ásler: Kizárt, hogy minden osztályban megjelenjen a koronavírus
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője hozzátette, számoltak azzal, hogy a vírus megjelenik az iskolákban, azt azonban kizárta, hogy mindegyik osztályban feltűnik a koronavírus....
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.19.
Több helyen az iskolaőrök lettek a maszkfelelősök, portások
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy pozitívan fogadták a tanárok és a diákok a szeptember elsején munkába állt iskolaőröket, igaz, a jelenlétük nem mindenkinek tetszik – tudta meg...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.18.
A tanári elköteleződésről. Fontos-e, és mitől függ? Gönczöl Enikő írása
Aki ismeri az iskolák világát, az tudja, hogy az oktatásban semmilyen külső szándék nem válik valóra az ott dolgozók elköteleződése nélkül. Ezt akár szerencsének is tekinthetjük, amikor...
(Forrás: tani-tani online)
--
2020.09.18.
„Bőgtem az első tanítási napon” – Halácsy Péter az Indexnek
A gyerekeit szerette volna egy újragondolt iskolai struktúrában taníttatni Halácsy Péter, a Prezi társalapítója, de miután nem találta a neki legjobban tetsző iskolát, a barátaival sajá...
(Forrás: index)
--
2020.09.18.
Nem fizet az állam Iványiéknak, de a tartozást azért behajtaná
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze lapunknak elmondta, hogy a MÁV-telepi iskolájukból a Nemzeti Közművek emberei már elvitték a gázórát, és...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep