Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. január 26. szerda, 8:22

A gyáva

Február 1-én a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház A gyáva című befogadott előadással bővíti színházi nevelési programját. A kábítószer-függők írásai alapján a középiskolásoknak készült, osztályteremben is előadható drámát Kovács Krisztián és Scherer Péter főszereplésével a Kolibri Pincében mutatják be.


„Ültem egy padon a szigeten betekert a pók, odakötözött a padhoz, nem bírtam szabadulni. Szemben a villanydróton meg hógolyók voltak feltéve, és egyenként estek le sorban, és megálltak a levegőben. És közben meg megfagyott a víz, és jött fel a lábamon a fagyott víz, egészen a mellkasomig. És ki volt írva, a ködbe, hogy »Game over!«”

Az előadás valójában egy drogfüggő fiú monológja, amit saját apjával való beszélgetése meg-megszakít. A fiút Kovács Krisztián, az apát Scherer Péter játssza – ő a rendezője is a produkciónak, ami egyetlen térben játszódik, ám az alig egyórás játékidő alatt több évet ölel fel. Az előadás kábítószer-élvezők különböző dokumentumainak, írásainak – többek között Gáll Szabolcs Balázs Száraz létünk fekete napjai című könyvének –, valamint az alkotók (Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter és Surányi Judit) jegyzeteinek egybedolgozásával készült el.

„A saját eseteinket, sztorijainkat tettük bele, tulajdonképpen mindaz, ami elhangzik, valóban megtörtént – csak éppen teljesen másként, a történeteket az adott szituáció kontextusához igazítottuk. A felhasznált részleteket átszűrtük saját magunkon, így egy igen izgalmas váz jött létre” – meséli Scherer Péter. „Az, hogy velünk megesett történeteken keresztül hozunk létre egy teljesen más cselekményt, személyes hitelt ad a látottaknak” – mondja. Hozzáteszi: a szöveg egy része teret hagy az improvizációra, a nézőkkel való kapcsolattartásra, egy része viszont nagyon erősen kötött, mégis: az egész mintha ott és akkor születne.


„És van elvonás és van hidegrázás és hátfájás és fogfájás és fejfájás és a lábad fáj és minden fáj, aztán van drogambulancia, van rivotril, van depridol, meg recept, meg altató, meg nyugtató, ez megnyugtató… És nincs pénz, nincs kocsi, nincs ruha, nincs nő, nincs nyár, nincs telefon, nincs lakás és nincs lélegzet, nincs pihenés, nincs megállás és nincs segítség, és nincs esély és nincs isten sem ember, és nincs anya és nincs apa és nincs remény és nincs testvér, és nincs holnap…”

A kötetlen térigényű, osztályterem-színházként is játszható előadást december 3-án vitték először középiskolás közegbe. Élénk párbeszéd alakult ki utána, szenvedélyekről és családról. Ahogy az előadás létrejöttét, úgy az azt követő vitát is segíti drogprevencióval foglalkozó addiktológus szakember. Az alkotók az előadás után beszélgetni szeretnének a gyerekekkel arról, mit is láttak. A visszajelzések alapján akár formabontó, és a gyerekeket valóban lekötő drogprevenciós foglalkozásként is működik a produkció. „Szeretnénk minél több helyen megmutatni, akár szokatlan helyszíneken is” – mondják a színészek, hozzátéve: keresnek olyan tereket, ahol új és újabb oldalról tud megmutatkozni Krisztián története.

5 üzenet

  1. Ági szerint:

    Középiskolai tanár vagyok egy ajkai iskolában. Kérdésem: van-e lehetőség arra, hogy a darabot iskolánban előadnák? Mennyibe kerülne?
    Köszönettel: Ági

  2. OFOE szerint:

    Kedves Ági! A Kolibri Színházat keresd ebben az ügyben:http://www.kolibriszinhaz.hu/ Mi csak hirdetjük, mert szeretjük őket. Reméljük, összejön az előadás Ajkán.

  3. Gyulay Eszter szerint:

    Kedves Ági!
    A nezomuveszeti@gmail.com e-mail címre, ha írsz, akkor meg tudjuk beszélni az iskolai előadás feltételeit. Mivel Pepe (Scherer Péter) ajkai születésű mindenképpen szívügyünk, hogy eljuthassunk hozzátok!
    Üdv Eszter
    Nézőművészeti Kft

  4. Áron szerint:

    Kedves Szervezők, Szereplők! Pécsett láttam az előadást és az utána lévő beszélgetésen mondta a Krisztián, hogy a Gáll Szabolcs Balázstól voltak idézetek (az a rész amikor rímelve beszél) állítólag az is a Szabolcstól volt. Viszont sehol sem találom a neten. esetleg Tudnátok segíteni, hogy honnan tudnám megszerezni az anyagot?

  5. A szerk szerint:

    Kedves Áron! A Kolibri Színházban feltételezhetően tudják a választ. A honlapuk címe: http://www.kolibriszinhaz.hu, és ott megvan az elérhetőségük is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep