Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. április 3. vasárnap, 17:36

Háborúzó kisfiúk

Amikor iskolába kerültem, a szüleimnek még nem volt lehetőségük abba az osztályba íratni, ahová szerettek volna. A gyerekek az óvónő értékelése alapján kerültek egyik vagy másik tanulócsoportba. Az én óvónénim – nem teljesen világos, hogy miért – engem a problémás gyerekek közé sorolt, és így kerültem egyetlen óvodástársammal együtt a hátrányos helyzetű, túlnyomórészt cigánygyerekekből álló osztályba.

1994 szeptember 15. Otthon az izgalom a tetőfokára hág, a gyerek most megy első alkalommal iskolába. Ekkor még senki nem sejtett semmit. Apám és anyám kézen fogva vittek az új osztályba. Amikor kiderült, hogy egy 45 fős osztályban én vagyok az egyetlen fehér bőrű szőke gyerek, anyámból spontán kitört a sírás.

A sakktáblán tehát 39 fekete bábu áll, s velük szemben 4 fehér. Én voltam elég vakmerő: másnap is mentem iskolába. A nap kezdetén még nem volt gond, jól nevelt gyerekként igyekeztem viselkedni, ismerkedtünk, beszélgettünk az osztálytársaimmal. Akadt azonban a fiúk körében egy vezéregyéniség, aki kipécézte az én szőke búrámat, és minden módon igyekezett tudomásomra hozni az ellenszenvét. Viselkedése a többiekre is hatással volt. Eleinte csak néhányan követték, a második napot sikerült még gond nélkül megúsznom. De később súlyosabbá vált a helyzet. Akkoriban elég vézna voltam, nyilván könnyű célpont. Idővel a helyzet kezdett kiéleződni. A szóbeli sértegetéseket tettlegesség követte, elcsattant egy-egy pofon, meg volt némi rugdosódás is.

***

A helyzet mégsem volt egészen reménytelen. Engem nyáron apám elvitt egy úszótanfolyamra, ahol az edző közölte vele, hogy hiába csápolok, akkor is elsüllyedek, mert nincs elég izmom ahhoz, hogy fent tudjam tartani magam a vízen. Ebbe a szüleim nem nyugodtak bele, megoldást kerestek. Akkoriban nagy népszerűségnek örvendett a karate, engem is beírattak. Az edzésen tanultakat a gyakorlatban is lehetőségem volt kamatoztatni. Ezek nem voltak túl látványos tettek, de a célnak megfeleltek.

Glatz Oszkár: Birkózó fiúk

Amikor az osztályban látták, hogy mégsem vagyok elveszett gyerek, az ellenfél tábora a felére zsugorodott. Komoly társadalmi evolúción mentünk keresztül, és bandákba szerveződtünk. Ember volt elég, a konfliktus nem nőtt túl az osztály keretein, éppen elegen voltunk hozzá. A többi iskolatársunk amúgy is igyekezett elkerülni minket. Nem arról van szó, hogy én lettem volna a legerősebb vagy a legügyesebb, de a riválisomnál jobbnak bizonyultam. Ő lett az egyik bandavezér, én meg a másik. Komoly toborzó akciókat szerveztünk ki-ki a saját bandája számára. Szinte mindig egymás ellenfelei voltunk, a többiek pedig elvoltak egymással. A bandák összetétele folyamatosan változott, hol az egyik, hol pedig a másik oldalon voltak többen, de a végére mindig kiegyenlítődött a helyzet.

Olykor tárgyaltunk, átmenetileg még békét is kötöttünk. Különös módon nem volt bennünk tartós ellenszenv egymás iránt. Előfordult, hogy együtt mentünk haza, együtt játszottunk, majdnem olyanok voltunk, mint az igazi barátok. Egyszer fordult csak elő, hogy én kezdtem a támadást, ezzel otthon el is dicsekedtem. A szüleim azonnal meg is kérdezték, hogy miért bántom, ha nem csinál semmit. Igazat is adtam nekik, hiszen én is jobban éreztem magam akkor, ha ő provokálta ki a pofont, mint amikor én ugrasztottam össze az osztálytársaimat…

***

Számomra egészen természetes volt, hogy az iskolába kötelező menni, és az ottani élethez hozzátartozik a verekedés. Komoly sebeket nem ejtettünk, annyi fizikai erőnk nem volt, székeket sem vágtunk egymáshoz, de az akaratunk érvényesítésének ezt az egyetlen: erőszakos módját ismertük. Az én célom az volt, hogy békén hagyjanak, a riválisomé pedig az, hogy minél jobban megalázzon.

Az idők során azért egyre csökkent a verekedések száma. Kialakult a csoportnorma, amelynek alapján a „vezéreknek” kijárt a tisztelet, így a konfliktus kettőnk harcára szűkült.

Nagy néha azért a tanító néni is észrevette, hogy mi történik, és beírta az üzenőmbe, hogy verekszem. (Azt persze nem írta bele, hogy milyen ügyesen.) Miután a harmadik beírást is hazavittem, a szüleim úgy gondolták: valóban problémás gyerek vagyok, hiszen a hétköznapi győzelmeimről nem nagyon számoltam be. Értetlenül álltam a dolog előtt, hiszen nem követtem el semmi olyasmit, amiért szégyenkeznem kellett volna.

Nem haragudtam az osztályomra, és fel sem merült fel bennem, hogy ne velük járjak. Tökéletes biztonságban éreztem magam közöttük, a verekedésnél sokkal jobban féltem a dolgozatírástól vagy a feleléstől…

***

Második osztályban került hozzánk egy 15 éves srác. Ő is hét évesen kezdte a sulit, mint mi, de nem nagyon akart a következő szintekre lépni. Az én riválisom megpróbálta beszervezni őt a saját bandájába. Ez még nem lett volna gond, ha továbbra is ő maradt volna az én ellenfelem. Az én bandám tagjainak jelentős része erre a hírre elpártolt, a másik bandavezér pedig úgy döntött, hogy átenged ennek a nagy fiúnak (aki igencsak szerette szekálni a kisebbeket).

Néhány nap múlva érkezett egy másik túlkoros gyerek – ezúttal egy lány – aki egy kicsivel idősebb volt, és elég nagydarab. Nekem szerencsére még időben sikerült vele beszélnem. Eljött az a pillanat, amikor a nagyfiú ki akarta rajtam próbálni az erejét, de szerencsémre közbelépett az én megmentő őrangyalom, s így az erőviszonyok kiegyenlítődtek.

Bevallom, akkor eléggé megijedtem, hiszen nem lehetett előre tudni, hogy ki kinek az oldalára áll majd, és egyáltalán meddig fog tartani ez az állapot. De ezt is sikerült átvészelnem. Azután a két idősebb társunk már nem vett részt a mi kis háborúnkban, és a dolgok a megszokott mederben folytak tovább.

***

A harmadik osztály volt a nagy változások éve. Érkezett hozzánk néhány új diák és velük egy kicsit felhígult a társaság. Még verekedtünk rendesen, de csak az év elején. Azután az egyik pillanatról a másikra váratlanul abbamaradtak a verekedések.

Az utolsó csata kettőnk között dőlt el. Egymással szemben álltunk, mint a westernfilmekben. Azt hiszem, épp egymás anyját szidtuk, (azért rám is hatott az a közeg). Ahogy a dolog verbális része véget ért, kezdődött volna a valódi harc. Az ellenfelem éppen csak meglendítette a karját, mire én jobb lábbal fejbe rúgtam. Ez a rúgást azonban nem követte ellentámadás. Ő nem ütött vissza, és így nekem nem volt már okom arra, hogy támadjak.

Azután becsengettek, én meg vártam, hogy a következő szünetben jön a megtorlás, de nem történt semmi. Másnap sem, és egy hét múlva sem. Minden lecsendesedett, a szünetek ezután békésen teltek, és soha sem beszéltünk többet a dologról.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezután az osztálytársaim rászálltak az egyik újoncra (szegény eléggé elveszettnek tűnt). Egyszer megpróbáltam megvédeni, de elszaladt előlem, én pedig úgy értelmeztem a viselkedését, hogy nincs szüksége a segítségemre.

***

Ötödik osztályban a szüleim átírattak a párhuzamos osztályba. Akkor megsirattam az addigi osztályomat. Az új társaimmal eleinte nehéz volt a lépést tartanom. Az előző társaságban az első tanuló voltam, ebben a másikban a közepesekhez tartoztam. Azután jöttek az új tantárgyak, a fizika és a kémia, amelyeket eddig a többiek sem tanultak, itt már nem voltam lemaradva, és fel tudtam venni a versenyt a társaimmal.

Simon Lehel
A kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetem kémia szakos hallgatója

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.20.
L. Ritók Nóra: Ami beleég az emberbe
Ezek a történetek nem múlnak. És mindig jönnek újabbak. Küzdünk, harcolunk, végre az egyik helyen már nem jellemzők, de akkor felbukkan egy másik faluban. Vagy egy odaköltöző családban...
(Forrás: hvg.hu/a nyomor széle )
--
2020.09.19.
Az alsósok szülei is bemehetnek gyerekükkel a lázmérésre
Az érdekképviselet vezetője megkésettnek látja a hőmérőzést. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa nemrég azt nyilatkozta lapunknak, nemhogy iskolaorvosokból, még...
(Forrás: Népszava)
--
2020.09.19.
ásler: Kizárt, hogy minden osztályban megjelenjen a koronavírus
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője hozzátette, számoltak azzal, hogy a vírus megjelenik az iskolákban, azt azonban kizárta, hogy mindegyik osztályban feltűnik a koronavírus....
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.19.
Több helyen az iskolaőrök lettek a maszkfelelősök, portások
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy pozitívan fogadták a tanárok és a diákok a szeptember elsején munkába állt iskolaőröket, igaz, a jelenlétük nem mindenkinek tetszik – tudta meg...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.18.
A tanári elköteleződésről. Fontos-e, és mitől függ? Gönczöl Enikő írása
Aki ismeri az iskolák világát, az tudja, hogy az oktatásban semmilyen külső szándék nem válik valóra az ott dolgozók elköteleződése nélkül. Ezt akár szerencsének is tekinthetjük, amikor...
(Forrás: tani-tani online)
--
2020.09.18.
„Bőgtem az első tanítási napon” – Halácsy Péter az Indexnek
A gyerekeit szerette volna egy újragondolt iskolai struktúrában taníttatni Halácsy Péter, a Prezi társalapítója, de miután nem találta a neki legjobban tetsző iskolát, a barátaival sajá...
(Forrás: index)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep