Kártya – avagy egy megoldott pedagógiai helyzet

Gyereklánynak nincs kedve tanulni. Ötödik óra, odakint süt a nap, a haverok otthon pihennek érvényes orvosi igazolás birtokában. (Ugrásszerűen javult felénk az egészségtudatos magatartás mióta családi pótlék megvonással (igazándiból csak a szociális munkással egyeztetett költéssel) fenyeget az igazolatlan mulasztás. Kik eleddig 150 – 250 óra igazolatlan mulasztást gyűjtögettek tanévenként, most ugyanennyit mulasztanak igazoltan. Soha ennyi neurológiára, bőrgyógyászatra, laborvizsgálatra, stb. beutalt diák nem volt a praxisban. Ülnek rendületlenül az orvosi váróban, s fáj a láb, a fej, a kéz, szaggat a hát, facsar a gyomor. Az orvos mit tehetne mást, beutal. Hisz ki tudja, melyik panasz indokolt, s nem kockáztat.)

Elkalandoztam.

Lány tehát ül a pad tetején, s bár már szólt a csengő, füléhez szorítja mobilt, s zenét hallgat. Kérem, ne tegye, üljünk le, s rugaszkodjunk neki I. István törvényeinek, mert erről volna szó. Nem válaszol, csak lógáz tovább. Kollégámra pislogok, ki most nálunk segítene, s kérdem jó hangosan, hogy eljusson bizton a hang a zenére figyelőhöz.

– Kártyázunk?

– Hát persze!

Veszem hát paklit, s már keverem is,látványosan, profihoz illőn. Elhallgat az undok ciripelés. – Maguk kártyáznak?

– Mit játszanak?

– Ultizunk!

Osztani kezdek.

– De maguknak nem lehet ilyenkor, órán…

– Tényleg? Miért is?

– Mert maga, maguk tanárok, óra van.

– Hm. Valóban. Akkor csöngetés után, egy parti?

– Engem is megtanít majd?

– Jó – bólintok, s mire összesöpröm a lapokat, odatalált a helyére, s előkerült a könyv, füzet is.

Benedekné Fekete Hajnalka
Forrás: hamisciprus.blogspot.com