Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. július 2. szombat, 9:01

A létszámból törölve (?)1

Az elmúlt években 12 ezer tanári állás szűnt meg,

illetve több száz önkormányzati iskolát be is zártak

(Educatio Press, 2010. 05. 30.)

H. H. ül a gép előtt, és igyekszik rendet teremteni a gondolataiban. Egy éve ezzel próbálkozik. Mióta közölték vele, hogy nem tartanak igényt többé a munkájára. Eltelt néhány nap, mire felfogta. Voltak persze „baljós előjelek”, de akkor is rettenetes volt. Az évzáró után tudatták vele, miután virágot kapott az igazgatótól áldozatos munkájáért, és elköszönt a frissen érettségizett osztályától.

Még egyetemre járt, amikor elkezdett ebben az iskolában dolgozni. Több mint tíz éven át tanított ott, tele lelkesedéssel és energiával. Furcsa volt, hogy hirtelen nem tud magával mit kezdeni. Feleslegesnek érezte magát, üresnek az életét. Megszokta, hogy sokat dolgozik, úgy képzelte, van értelme annak, amit csinál.

Az elmúlt hónapokban rengeteget tanult a világról. A munkaügyi központban például azt, hogy diplomásoknak nem jár átképzés, mert már így is sokba kerültek az államnak. Megtapasztalhatta, hogy a felnőttek világa kegyetlen, hogy vannak helyzetek, amikor a teljesítmény, az elvégzett munka minősége egyáltalán nem számít, mert vannak „magasabb rendű” szempontok. Amiket persze nyilvánosan nem mondtak ki, de négyszemközti „beszélgetések” alkalmával azért a tudomására hoztak. És persze az is kiderült, hogy az emberi kapcsolatok törékenyek. Meg hogy a volt tanítvány a munkaügyi központ recepcióján kincset ér, mert keveset kell ácsorogni a fal mellett, hogy az újabb időpontját a fehér könyvbe bepecsételjék.

A fenntartó ugyan nem mondott semmit, de a fodrásznál és hasonló helyeken rengeteg információhoz lehetett jutni arról, hogy az önkormányzat nem akarja már sokáig működtetni az iskolát. Amikor konkrét kérdések hangzottak el erről, mindig megnyugtattak mindenkit. Persze, akinek volt egy kicsike sütnivalója is, az nem hitte el a szép szólamokat. Főleg, miután egyszer a nagy alpolgármester tiszteletét tette a kicsi város kicsi iskolájában, kollégáinak nevezte az ott ülő tanárokat, és annyit reagált a „pletykákra”: létszámleépítés nem lesz, legfeljebb a „haszontalan humán erőforrástól” szabadulnak meg.

Az utolsó három évet már folyamatos bizonytalanságban töltötték. A korábban együttműködő, egymással emberi viszonyban lévő tantestületet eluralta a gyanakvás, az áskálódás. Mindenki (majdnem) mindenkiben ellenséget vélt látni, aki az ő óráit, az ő osztályait, az ő állását igyekszik magának megkaparintani. Minél közelebb volt a tanév vége, annál elviselhetetlenebb lett a hangulat.

Aztán koncepció nélkül, az utolsó pillanatig halogatva döntöttek arról, ki nem jöhet vissza szeptemberben. Előfordult, amikor a „szigorú titoktartás”(?) ellenére is kiszivárgott, kinek a neve van a listán. Majd nagy meglepetésre a tanévzáró értekezleten másnak mondtak fel. Szakmai szempontok nem nagyon kerültek elő, de a zárt ajtók mögött gyakran tárgyalták a bennfentesek, kinek lenne nagyobb érvágás, ha fizetés nélkül maradna.

Az augusztusi pótvizsgáztatás után – mert persze erre nála alkalmasabb személyt keresve sem találtak – H. H. is magkapta zárt ajtók mögött, négyszemközt, hogy ha tudta volna a dolgát, és szült volna gyereket, most mindenkinek könnyebb lenne. Szinte szégyellte magát, amiért elmulasztotta ezt a kötelességét, és ezzel kellemetlen perceket okozott a főnökének.

Talpra kellene állni, újból teljes embernek éreznie magát. De nehéz hinni abban, hogy egyszer tán még jó lesz valakinek valamire. A szűk családon kívül ketten tartják benne a lelket. Az egyik – az érzelmi támogatáson túl – alkalmi feladatokat szerez neki, programokra cipeli, új emberekkel ismerteti meg, hogy ne céltalanul teljenek a napjai. Nem kérdez semmit, egyszerűen ott van, mikor szükség van rá. A másik folyton pozitív gondolkodásra, türelemre és kitartásra biztatja, és hónapok óta elviseli az igencsak hullámzó kedélyállapotát. Nem akar arra gondolni, mi lenne vele nélkülük.

Álmában néha újra átéli a „kivégzését”. Igazgatói iroda, benn öt ember az asztal körül: a főnöke, a két helyettes és a dolgozó érdekeit (elméletben) védő két kolléga. Egyik sem szól semmit. Az asztal körül hat szék van. Néhány pillanatig tétován áll, majd biccentenek neki – ebből gondolja, hogy le kell ülni. Akkor bekapcsolják a diktafont, és felolvassák az ítéletet.

Nem emlékszik miről szólt a szöveg, mert már az első mondat rideg, hivatalos stílusát meghallva elveszíti a fonalat. „Tájékoztatom Önt, hogy az önkormányzati közgyűlés döntése értelmében létszámleépítés miatt nem tudom tovább foglalkoztatni.” (Otthon megnézte, háromoldalas volt a szöveg.) Hirtelen csend lesz. Az orra alá nyomják a két példányt, adnak egy tollat. Miután aláírja, visszaveszik az egyiket. Körbenéz, de mindenki másfelé tekint. Álldogál még egy kicsit, aztán – anélkül, hogy bárki bármit is szólna – elhagyja a szobát.

A minap képeket nézegetett. Tavaly, a ballagáson készültek róla. Fájdalmas volt szembesülni, milyen elgyötörtnek néz ki mindegyiken. Nem is tudja, hogyan bírta végigcsinálni az utolsó hónapokat, amikor a suttogásokból, elejtett félmondatokból sejtette, hogy ő következik a sorban. Volt olyan reggel, amikor kényszerítenie kellett magát, hogy felkeljen, és munkába menjen. De az osztálya miatt muszáj volt. A tanítványai szerették, és számítottak rá. És ő is szerette a gyerekeket.

Sokszor kérdezték, mi bántja, miért olyan ingerült vagy szomorú. Mit mondhatott volna? Hiszen neki se mondott senki semmit. Persze észrevette, hogy elhallgatnak, ha belép a tanáriba, kerülik a tekintetét, és az is feltűnt neki (hiszen nem hülye), hogy nem osztottak neki órákat a következő tanévre. Ha próbált beszélni erről azokkal, akikről úgy képzelte, emberi viszonyban vannak, kitérő válaszokat kapott. Pedig jobb lett volna, ha őszinték vele. Jobb lett volna kimondani, amit úgyis tudott mindenki, és akkor talán nem este hatkor a hátsó ajtón át kellett volna hazapakolnia a holmiját.

A minap hallotta, hogy egy tanítónő ismerősét is elbocsátották. Véletlenül találkoztak össze az utcán – másfél órás beszélgetés lett belőle. Sürgős dolga lett volna, de nem árulta el, mert tapasztalatból tudja, hogy ilyenkor az a legrosszabb, ha magára hagyják az embert. Ha úgy bánnak vele, mint a középkorban a leprásokkal: elfordítják a fejüket, messziről elkerülik – és ettől még jobban szégyelli magát.

Azon a napon az ő élete is „derékba tört” és „kétfelé hajlott”. Van az „előtte” és az „utána”. A „hasznos” és a „haszontalan”. H. H. sosem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz. Felnőtt emberként a szülei anyagi támogatására szorulva tölteni a napjait, önéletrajzokat küldözgetni mindenfelé – és várni, hogy egyszer legalább annyit válaszol egy titkárnő, hogy „sajnáljuk, nem”.

Mostanában még kevésbé hisz a csodákban. De ha szembe jönne a jótündér a varázspálcájával, meg tudná mondani, mire vágyik. Nem lenne telhetetlen, beérné két kívánság teljesítésével is…

H. H. kikapcsolja a gépet, feláll az asztaltól. Már tudja, hogy a cikk, amelyben beszámol arról, ami történt, sosem készül el.

1A szerző volt kollégái védelmében kérte, hogy nevét ne közöljük.

3 üzenet

  1. csilla szerint:

    végig csináltam, eljöttem vezetőként, mert már nem volt gyomrom hozzá. a volt kollégáim ugyanígy viselkednek. tudom, hogy emberi tulajdonság, de mi egy kicsit többet tanultunk pszichológiából, mint az átlag és még sem tudják kezelni a volt kollégát. nincs bennünk szolidaritás, csak sajnálat, az is addig, amíg a következő fizetésüket meg nem kapják.
    Elszakadni kollektívától, a napi zsivajtól, a mindennapi egyszerű beszélgetéstől, a kötelezők letudásáról, adminisztráció, ügyelet stb. Három-négy hónap után számunkra munkanélküliek számára műnyavalygásnak tűnnek volt kollégák panaszai a napi robotról. Amikor nincs robot lélekölő. gyerek nélkül, gondolkodás nélkül megőrjíti az embert. és a tudat: senki sem szólt az érdekemben, csak sírtak. a könnyek azóta felszáradtak, ők fizetést kapnak, gyerekek között vannak, én a négy fal között és az utcán elmennek mellettem, mintha nem vettek volna észre, és nekem kell tudni azt, hogy ez számukra kellemetlen. Ezek vagyunk. nem csak az a rossz, aki leépít bennünket, hanem volt kollégánk, mert magatartásukkal asszisztálnak a lelki és anyagi nyomoromhoz, munkaügyi központban elszenvedett megaláztatásomhoz, amit ők még csak el sem tudnak képzelni, biztos helyükről ránk nézve azt hiszik ha szóba állnak velünk rájuk ragad a munkanélküliség mint a pestis? megbélyegzettnek érezték magukat munkanélkülivé vált volt kollégáim. az egyszerű emberben, mint például a szülő, nagymama felmerül kérdés (hisz társulásról, iskolösszevonás következményeiről mis sem tud), miért őt küldték el, biztos volt valami bűne és elindul a találgatás is, aztán a kitalált történetek hitelességnek hatnak, mert már sokan mondják. Hitelrontásnak is megfelel már egy létszámleépítés. emberi értékek borulnak, pályák minősíttetnek, hozzá nem értőkkel. és az emberek közötti kommunikációt senki sem teszi helyre.
    A képviselőtestületi határozatok meg úgy keletkeznek, főleg társulásokban, hogy szavazzuk meg két fő leépítését, mert így megy át a MÁK-nak a szomszéd település költségvetése. Hogy ki a két fő, senkit sem érdekel. lélektelenítő, lélekőrlő, főleg ott, ahol mindenki ismeri egymást, mégis úgy intézzük, hogy név nélkül történjen,(fő) mert így nem kell a fel nem tett kérdésekre némán sem válaszolni, magunknak a lelkiismeretünknek.
    és még számos megjegyzésem lenne hozzá… nagyon nehéz.
    kedves kolléga, név nélkül!, én tudom min mégy keresztül.

  2. gyuzsu szerint:

    Együttérzésem. Hasonlót éltem meg én is 4 éve. Nekem szerencsélm volt, lett állásom novemberben, és a kollégáim egy részével is kapcsolatban maradtam. De azóta már semmi nem ugyanolyan, befészkelte magát az állandó félelem.
    Szerencsés állástalálást kívánok!

  3. kulcsár dávid szerint:

    Hát igen. Két dologról szeretnék ennek kapcsán írni.
    Az egyik, hogy nem jól képviseljülk az érdekeinket mi pedagógusok. Állandóan arról hallani, hogy orvoshiány van az országunkban, a tanári állások meg megszűnnek. A közigálláson egy hónapja kiváncsiságból kilistáztam: kb 200 orvosi állás és 400 tanári állás volt fenn!!!!! Magyarul nyomor a köbön, valódi orvosállásokból is kevés van a végzettekhez képest, és ott is pénzügyileg kórházbezárások lennének indokoltak, de ők jól küzdenek.
    A másik: a tanári állások (a cikkből pontosan kiderül) jócskán szűnnek meg. A mi iskolánkban is áprilisban közölték, hogy kétszámjegyű státuszelvonás lesz, de hogy ez kiket érint, azt csak júliusban közölték a tantestülettel (érettségi stb. után).
    Úgy érzem, ami itt folyik az a lehető legegyszerűbb az önkormányzatoknak. Ehhez nem kell szakembernek, menedzsernek lenni elég politikusnak. Otthonteremtés, lakáspolitika, kreatív üzletteremtés vagyis az érdemi önkormányzati munka, az persze hiányzik.

    Kevés a pénz, csökkentsük a kiadásokat. Ezek egy része indokolt, hiszen sok iskolánál vannak üres státuszok, amikor felveszik a pénzt, aztán részben helyettesítésekre részben "egyéb bér jellegű kiadásokra" költik el a pénzt, persze mindez nem nyilvános. Az ami az önkormányzatoknál és egyéb közszerveknél is folyik átláthatatlan a közvélemény számára. Sajnos egyesek arcán elég vastag bőr van! A kezdő tanárnak nem adnak nyárra fizetést (persze ők ezt a státusz alapján megkapják), s csak a tanévre alkalmazzák. Mire megy a pénz???? És ez csak egy kis morzsa a nagy állami működésben…
    Munkahelyteremtés? Ugyan már.
    Biztos, a Te állásod mentte meg az önkormányzatot, arra volt szűkség!! Majd visszafoglakoztatnak közmunkára, és sopánkodnak rajta, hogy sokba került a képzésed az államnak!!Hogy neked is öt év kemény munkád van benne? Kit érdekel! Ezt most cinikusan mondom..
    Az mód, ahogy veled eljártak elég embertelennek tűnik, de ne szívd mellre. Ne keseredj el, bár tudom ezt könnyű mondani, sokkal nehezebb megtenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.29.
\"Mindenki felkészült\" - mi vár a diákokra és a tanárokra október 1-től?
Nem csak a diákoknak, hanem a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor. Így nem először merül fel a kérdés: \"ki fogja reggel a közel 500, de máshol akár 1500...
(Forrás: eduline)
--
2020.09.29.
Harmincperces koronavírusteszttel szűrik az iskolásokat Bécsben
Új koronavírus-gyorstesztet fejlesztett ki a bécsi Donaustadt Klinika (Klinik Donaustadt), ami már 30 perc alatt kimutatja a fertőzést – közölték a módszert kidolgozó illetékesek. Az Armin...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.27.
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett, csak pár dolgot elfelejtett megemlíteni
Rétvári egy fontos dolgot elmulasztott megemlíteni: Magyarországon még így is igen keveset költ az állam az oktatásra. Ugyanebből az anyagból kiderül például, hogy az egy tanuló teljes (á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.26.
MIT TEHETSZ, HA A MUNKAHELYED NEM BIZTONSÁGOS?
Sajnos a kormány és a felelős minisztérium magukra hagyta a munkavállalóit. Csak abban bízhatunk, hogy a nagy focimeccs végeztével talán hajlandóak lesznek szembe nézni a valósággal, és...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.09.26.
Vajda Zsuzsanna: Az erő kultusza: gumibotos rendfenntartók az iskolában
Más országokban, ahol alacsonyabb a büntethetőségi korhatár (például Svájcban vagy Hollandiában) megfelelő infrastruktúra, a gyerekek és fiatalok korrekciós nevelését szolgáló intézetek...
(Forrás: mérce)
--
2020.09.26.
Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő
Mivel nem jelent meg egységes, minden iskolára kötelező előírás, zavaros helyzet alakult ki az oktatási intézményekben. Mindezt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke egy...
(Forrás: 24.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep