Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. szeptember 21. szerda, 20:46

Társadalmi integráció és az internet

Az Együtt-Ható Egyesület megalapításakor az az elképzelés mozgatott minket, hogy valami újszerű, a korábbi tapasztalatoktól eltérő dolgot hozzunk létre – valamit, ami átütőnek érezhetünk, és ami egyaránt öleli fel a szociális szakmában szerzett korábbi ismereteket és annak hagyományos gondolatait, ám az új áramlatok és saját nézőpontunk előtt is nyitott, valamint rugalmasan viszonyul a célcsoporthoz és a velük végzett munkához.

Különböző ötletek és gondolatok már az alapítást megelőzően is születtek szép számmal, a személyes ismeretségek is adottak voltak, ezek az alkotóelemek azonban 2010-ben kezdtek el egy egésszé formálódni. A kezdetektől fogva mind egyetértettünk abban, hogy gyerekekkel és fiatalokkal szeretnénk foglalkozni, így programjainkkal a 10 és 30 év közötti korosztályt szólítjuk meg. Ennek egyik oka az, hogy nagyrészt magunk is a húszas éveinkben járunk, ám emellett az Egyesület több tagja is –kliensként vagy szakemberként – találkozott már a gyermek- és ifjúságvédelem, illetve az egyéb szociális ellátórendszer visszásságaival, olyan kitöltetlen réseket, hiányt megismerve, melyekre most választ szeretnénk adni.

Az egyesületi tagok jelen pillanatban önkéntesek, így az egyesületi munka mellett, civil és piaci szervezeteknél végeztek és végeznek különböző szakmai feladatokat.

Az Egyesület közösségként definiálja magát, vagyis mostanra már nem pusztán munkacsoport vagyunk, hiszen személyes kapcsolatot is ápolunk egymással. Közösségünk felelősséget vállal tagjaiért, nehéz helyzetekben pedig segítséget nyújt számunkra. Meggyőződésünk, hogy a hasonló módon, önálló, alulról épülő szerveződések segítik elő a társadalom fejlődését, ezért munkánk során törekszünk arra, hogy támogassuk más közösségek kialakulását, és benne az egyének, fiatalok érvényesülését.

Első, Surf Safe című projektünk célja a hátrányos helyzetű tinédzserek integrációjának segítése, amit nem formális eszközökkel és multikulturális szemléletmód közvetítésével próbálunk elérni. Ennek megfelelően programjainkba különböző társadalmi rétegekből érkező fiatalokat vonunk be, akikben ezen szemléletmód elsajátításával erősödhet meg a másik iránti szolidaritás, felelősség érzése, ami hozzájárul egy elfogadóbb társadalom kialakulásához. A fiatalokkal kialakított közös tér a kölcsönös előítéletek megbontásával nyújt lehetőséget egymás megismerésére, tapasztalatcserére és partnerségre. A programon részt vevő tizenévesek készségeinek és képességeinek fejlesztése mellett tehát különösen fontos szerepet kap az is, hogy elfogadó, ösztönző csoport jöhessen létre. Az inspiráló légkör kialakításával segítjük elő teljesítményük növekedését, hogy a társadalom hasznos tagjává válva sikeres életet éljenek.

A 14-17 év közötti fiataloknak szóló programunkat Európai Uniós támogatással valósítjuk meg. A projekt hátrányos helyzetű fiatalok számára biztosít lehetőséget a megfelelő és biztonságos internethasználat elsajátítására nem-formális módszerek alkalmazásával. A gyerekek játszanak, és jól érezik magunkat, beszélgetnek és információt, tapasztalatokat cserélnek, így tanulnak a csoporttagok egymástól. A program végén közösen készítik el animációs filmjüket a képzés utolsó hányadában elsajátított stop motion technika alkalmazásával, a munkák a biztonságos internethasználat témáját dolgozzák fel. Trénereink a két és fél hónap minden szombat délelőttjén a résztvevők igényeihez igazítják a foglalkozások menetét.

A Surf Safe első csoportja gondos előkészítést követően májusban indult el. Az érdeklődők közül tizenöt fiatalt vontunk be miután minden jelentkezőről képet alkottunk tesztek, csoportmunka és személyes interjúk segítségével – így felmérve szükségleteiket és biztosítva azt, hogy a leginkább rászoruló, de alkalmas fiataloknak nyújthassunk lehetőséget. Természetesen a csoportból csak rendezett anyagi háttere miatt nem zártunk ki senkit, egyesületünk ezen a területen is a társadalmi integráció mellett foglal állást.

A fiatalok a szombat délelőtti találkozókon először csapatépítő foglalkozásokon vehettek részt, ezt követően került sor az internettel és annak veszélyeivel kapcsolatos témák feldolgozására. Ennek során nem csak a közösségi oldalak, internetes vásárlás, és más, a különböző információk és személyes adatok felelős használatát biztosító ismereteket sajátíthatták el, hanem egyúttal az álláskereséssel, a szerzői jogokkal kapcsolatos, a fiatalok internethasználata során szintén felmerülő témákat is körbejártuk, mintegy kitekintést engedve a világháló adta lehetőségek és problémák más területeire is.

A Surf Safe program következő csoportja szeptember végén indul. Ahogy arról a júliusban lezárult csoport tapasztalatai is árulkodnak, az internet és számítógép, a tréningek, a játékos tanulás összehozza a fiatalokat, és amellett, hogy információkhoz jutnak, értelmes időtöltéssel egybekötve tagjai lehetnek egy heterogén közösségnek, felzárkózhatnak az információs- és általában a társadalom által diktált követelményekhez.

Az internet biztonságos használata az Egyesület elképzelései és tapasztalatai alapján azért kiemelkedően fontos a hátrányos helyzetű fiatalok számára, mert az iskolán kívül otthon nincs lehetőségük számítógépet és internetet használni. A gyerekek többnyire barátoknál vagy mobiltelefonról interneteznek, esetleg a család 5-6 tagja osztozik egyetlen számítógépen. A szülők anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak a számítógép vásárlást és az internet beköttetését, da ha mégis elő tudják teremteni az ehhez szükséges forrásokat, ők ugyanúgy nincsenek tisztában, vagy nem foglalkoznak az internetes kommunikációval, az internet adta lehetőségekkel, veszélyekkel és a káros tartalmakkal. A program témájának megválasztását azonban nem csak az indokolja, hogy a gyerekeket megóvjuk a veszélyes helyzetektől, hanem hogy társadalmunkban az internet használata már hozzátartozik az alapműveltséghez, melynek hiánya tovább fokozza a fiatalok hátrányát, még szűkebb teret hagyva a lehetőségeknek.

Az internet virtuális terében a társas kapcsolatok deformálódnak, a láthatatlanság új magatartási formákat szülhet, amelyeket a fiatalok megfelelő eszköztár hiányában nem tudnak kezelni, adott helyzeteket nem tudnak megfelelően megítélni, bűncselekményekbe keveredhetnek, így hátrányaik már a kibertérben is halmozódnak. Gondoljunk csak egy 2008-as hírre, amikor két tinédzser holland fiú súlyos testi sértéssel kényszerítette 13 éves társukat, hogy átadja számukra egy online szerepjátékban használt virtuális tárgyait, vagy a nemrégiben felröppent hírre miszerint közösségi oldalakon Flashmob-fosztogatások szerveződnek, illetve az újabb kutatásokra, amelyek a cybermobbinggal foglalkoznak.

A megfelelő ismeretek hiánya nem csak azzal fenyeget, hogy a világháló kitágult terében elterjedtebb előítéletes gondolkodásmód megnyilvánulásai napjaink felgyorsult és globalizált világában megnehezíti a fiatalok beilleszkedését, hanem hogy a valós életben megélt kirekesztettség, valamint a valahová tartozás vágya túl gyorsan, előjelek nélkül sodorhatja ismeretlen társaságba, akár bűnözői körökbe is a fiatalt.

Az Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum internet oldalán megjelent felmérés szerint a 15-16 év közötti európai tinédzserek 82%-a regisztrálva van valamilyen közösségi oldalon, a 9-16 év közöttiek 59%-ának. Habár ez területi megoszlásban eltérő, azt mindenképpen érdemes tudni, hogy a gyerekek 26%-nak nyilvános a profilja, és ebből Magyarországon a regisztrált gyerekek 54%-nak nyilvános a profilja, ami Európában a legmagasabb arányú. 14%-uk feltünteti a lakcímét és a telefonszámát is.

Ez alapján elmondható, hogy a magyarországi fiatalok különösen veszélyeztettek, így a hátrányos helyzetű rétegek sem kivételek. Tiltani őket nincs értelme, de az információ, a felvilágosítás önmagában nem elég!

Emellett szükségük lehet a közvetlenebb támogatásra, egy helyre, ahol megoszthatják gondolataikat. Programunk során az ehhez szükséges támogatást, biztonságot adjuk meg számukra, mindamellett, hogy a csoport személyes kapcsolódási lehetőséget nyújt egy korosztályon belül, és valós, a mindennapokban jól használható együttműködési formákat tanulnak. A pozitív példák és lehetőségek azok, amelyek kapaszkodót nyújthatnak a fiataloknak, állandóan felkínálva számukra a döntés lehetőségét saját sorsukkal kapcsolatban.

Ferge Zsuzsa egyik, ’80-as évekbeli tanulmányában a következőket írja:

„Ki tudja biztonsággal megmondani, hogy egy alagsori szükséglakás oka-e az itt felnövő gyermekek rossz iskolai eredményeinek, majd rossz munkaerőpiaci helyzetének, esetleg tartós betegségének, illetve agresszív magatartásának, vagy következménye a szülők alacsony iskolázottságának, alacsony keresetének, esetleg annak, hogy nem voltak képesek a tanácsnál önmaguk érdekeiért harcolni, 3—4 gyermek esetén papíron létező jogukat érvényesíteni?”1

Feltesszük a kérdést, mintegy a gondolatsort tovább fűzve:

Ki tudja megmondatni, hogy a jövő társadalmában a kirekesztődést az internet hiánya, vagy éppen az interneten megélt agresszió okozza –e majd?

Írta:

Nagy Melinda, Worschitz Anita

További információ

www.egyutthato.eu
www.surfsafeproject.blogspot.com

egyutthato.csoport[kukac]gmail[pont]com

info[kukac]egyutthato[pont]eu

1 Ferge Zsuzsa: Társadalmi struktúra és társadalmi hátrány, 2. oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep