Mit nem teszek egy tanteremben?

5. Minden órámra felkészülök

„A remény elég hamar elkorhad, utána többnyire csak az összeszorított fogú rutin marad. Valami gyávaságból és megszokásból gyúrt galacsin, amit szinte öntudatlanul morzsolunk az ujjaink között.”
Cserna-Szabó András

Ennyi év rutinjával nem okozhatna gondot egyetlen óra megtartása sem a suliban. Csak be kell menni és „leadni” az anyagot – tartja a hétköznapi ember és nem mondom, hogy nem lehetne így is. Azonban nem lehet még egymást követő két évben sem ugyanúgy „leadni” a tananyagot.

Több oka is van ennek. Egyrészt az osztályok összetétele, a gyerekek képességei évről-évre változnak, másrészt halad a technika, a pedagógia tudománya, ezért állandóan törekedni kell a haladásra, a többre, jobbra. Emlékszem jól a kézzel sokszorosított, későbben írógéppel írt, majd stencilezett feladatlapokra. Ezekhez képest megváltás volt az első számítógép, a Commodore 64-es, amihez már lehetett programokat írni basicben, majd megérkeztek a pc-k. Ma már elképzelni sem tudnánk a munkánkat ezek nélkül! Hát még a digitális táblák, a projektorok – mind-mind új utakat nyitottak, új lehetőségeket teremtettek – reményeim szerint minden kollégám számára. Hogy élünk-e velük, vagy ragaszkodunk a megszokottakhoz, ez már nem egyszerűen a mi lehetőségünk, hanem a felelősségünk is, hiszen a mai gyerekeket jobban le kell nyűgözni,, mint a korábbi generációkat. Lehet továbbra is kézzel festegetni a betűket egy plakátra, vagy filctollal irogatni – és ez gyerekekkel együtt akár jó mulatsággá is válhat! – ám kevésbé hatékony és fárasztó, időigényes. Ráadásul feltételezi a pedagógus ügyességét, biztos kezét. Sokkal egyszerűbb megszerkeszteni a számítógépen, ellenőrizni itt, hogy olyan lesz-e, mint képzeletünkben, és ha nem, akkor javítani azonnal és könnyedén. Ezeket az eszközöket roppant egyszerű használni, ugyanakkor nagyon hatékonyak, ám az ezekre való felkészülésre is időt és energiát kell szánni.

A szükséges anyagokat vagy elő kell állítanunk vagy letöltenünk, ellenőriznünk, javítanunk, szükség esetén bővítenünk. És ez még csak az óra egy része. Még megtervezésre vár a gyerekek tevékenysége is, az ehhez és a differenciáláshoz szükséges feladatlapokat, képeket, egyéb anyagokat be kell szerezni, vagy előállítani. Már rég nem elég csak a tankönyv és a füzet. Természetesen lehet ezek nélkül az eszközök nélkül is jó és eredményes órát tartani, az eszközök sosem válthatják ki teljesen a pedagógus tudását és személyiségét. Főként a személyiségét. Egy jó pedagógus el tudja varázsolni a gyerekeket, úgy tudja mozgatni őket, mint bábművész a marionetteket, gyakorlatilag azt tesz velük (együtt), amit akar. De ha mindehhez még a technika vívmányait is képes mozgósítani, az munkája még hatékonyabbá válhat.

Korábban minden órámra készítettem vázlatot, úgy, ahogy annak idején tanították nekünk. Most is elkészül ez a vázlat, de csak fejben. Nincs már idő, no meg felesleges is papírra írogatni. Ha összeállt a terv, akkor már csak a megvalósítását kell kitalálnunk attól függően, hogy milyen összetételű csapattal dolgozunk és milyen eszköz állnak a rendelkezésünkre. Tudatos tervezés nélkül nem lehet eléggé hatékony egy pedagógus. Nekem is sokkal rokonszenvesebbés valószínűleg testhez állóbb lenne, ha a régi peripatetikusok mintájára, Arisztotelészként sétálgatva tarthatnám az óráimat. Beszélgetnénk arról, ami éppen érdekli a tanítványaimat – ebből is sokat lehetne tanulni és biztos jobban meg is maradna, mint a tanteremben „leadott” tananyag, ám nem tudnánk megfelelni a jelen követelményeinek. Csak akkor érhetjük el céljainkat, ha vannak ezekhez kapcsolódó ötleteink, gondolataink. Hogyan és milyen úton kívánunk eljutni az eredményekig? Éppen ezért csak egyik lépésből következhet a másik, csak az előbbinek elérése után mehetünk tovább, különben az egésznek nincs értelme. Az egyik legáltalánosabb jelenség, hogy a pedagógus halad az anyaggal, már december van, és ő még most sem vette észre, hogy már októberben elhagyta a gyerekeket. Mindebből számomra az következik, hogy nem értek egyet a tanmenetek teljes részletességgel elvárt féléves vagy éppenséggel éves kidolgoztatásával.

Természetesen a tananyagot helyes akár egy évre előretervezni, figyelembe véve az előírtakat, de ennek kár túlmennie a tananyag órákra bontásánál. Ezek a tanmeneteim mindig ceruzával írt megjegyzésekkel, javításokkal voltak tele már a tanév elején is, hiszen folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy különböző okok miatt nem lehet az előírt „tervet” teljesíteni”. Hogy a legegyszerűbb okokat soroljam: ünnepélyek, iskolai rendezvények miatt elmaradt órák, betegségek, melyek miatt a fél osztály hiányzik és semmi értelme új anyagot venni a „maradékkal” stb. Arról már nem is szólva, hogy az előírt munkaformák, eszközök meghatározása stb. mindig az osztály függvénye, a pedagógus lehetőségeinek keretei között tud csak mozogni. Hiába szeretném az adott anyagot jobban szemléltetni, ha hiányoznak ehhez a szükséges eszközök. Hiába szeretnék a gyerekekkel tapasztalati úton elsajátíttatni például egy kémiai témakört, ha ehhez az iskolának se eszköze, se egyéb lehetősége nincsen. Ha van projektor és internet, akkor bemutatható a kísérlet, egyébként marad a tankönyv és a magyarázat.

Csak akkor érhetünk célt, ha tudjuk vagy legalább sejtjük, hogy hogyan érhetjük el és meg is tervezzük ezt a folyamatot. Nem ál-tanmenetekkel, hanem folyamatosan korrigált, valós haladásra épülő és azt tükröző folyamatos tervezéssel. Ennek nagyon szép példáját láttam egy gyógypedagógiai iskola összevont foglalkoztató osztályában, ahol a pedagógusnak nem csak a különböző életkorú gyermekek eltérő képességeivel kellett megküzdenie, hanem fogyatékosságuk okozta akadályozottságaikkal is. Ezt csak úgy lehetett érdemben megtenni, ha folyamatosan követi haladásukat és ennek megfelelően irányítja a nevelés folyamatát. Ennek eszköze egy hatalmas, A3-as füzet volt, melyben tollal a kéthavi tervezett haladást, ceruzával a valóságos eredményeket tüntette fel. Ennél tudatosabb pedagógiai munkával meg soha, sehol nem találkoztam.

Ugyanakkor nagyon szeretem a helyettesítéseket, amikor váratlanul kell beugranom valaki helyett. Ha ezt legalább egy nappal előbb tudom, akkor lehetőségem van a felkészülésre, , ám sokkal izgalmasabb, egyszersmind nehezebb is, ha közvetlenül az óra előtt ér a hír. Ilyenkor a fejemben levő, 25 év alatt összegyűlt tapasztalatok paneljeiből alakítom ki gyorsan az óra tervezetét. Természetesen ezek a tapasztalások teszik lehetővé, hogy óra közben, a gyerekek igényeinek, képességeinek megfelelően alakítsam a munkát. Ha van időm rá, akkor igyekszem a magammal hurcolt több gigányi adathalmazból kikeresni a tervhez illő anyagokat – feladatokat, feladatlapokat, szemléltető anyagokat stb. Egy azonban megegyezik az előbb írtakkal: minden órára fel kell készülni. Még ha csak játszani is akarunk a gyerekekkel, mert nem értünk a helyettesítendő anyaghoz, vagy nem kellő alapossággal, akkor is végig kell gondolni, hogy mit fogunk tenni a negyvenöt perc alatt!

Az órákra történő alapos felkészülésnek, a belefektetett rengeteg munkának – ezt határozottan állítom – feltétlenül megvan az eredménye.

Leiner Károly