Dr. H. Nagy Annára emlékezünk

Vannak biztos pontok az életemben. Anna halálával most eggyel kevesebb van.

Bármikor bementem a Kazinczy utca 23-27. 1. emelet 106-os szobájába, Anna ott volt, Anna tudta a megoldást, Annának volt újabb fejlesztési ötlete, és már azt is tudta, hogyan lehet megvalósítani. Szellemi édesanyámnak tekintettem őt.

Mindig mindenről tudott, pedig mindig ott volt a 106-osban. Vagy nem tudom, de amikor kerestem, ott volt. Aztán már nem volt ott, és akkor már én sem akartam ott lenni.

Az ELTE PPK Pedagógus Továbbképzése Annával vált fogalommá. Mint egy zsonglőr, úgy tudta a képzéseket szervezni, átszervezni, mindig az újabb igényeket szem előtt tartva. Össze tudta egyeztetni a sok zizegő tanár óráit, és a tanácstalan diákok ezer gondjára is voltak megoldásai.

Sokan szerették. Szakmai tudása, ismeretei, emberi tartása, rendkívüli intelligenciája hatalmas gépezetet működtetett. Nem engedett semmilyen, a szakmaiságot és az emberséget sértő eljárásnak, akármekkora nyomásnak volt is kitéve. Sokan nem szerették.

A méltóság belső erő, amitől az alamusziság a legjobban fél. Ha valahol lehetetlenné tették Annának, hogy tudásának megfelelően járhasson el, inkább továbbállt. Többször volt, hogy ő nálam hamarabb érzett rá az erjedésre. Míg én még javában hittem, hogy tudok tenni, ő már kiszállt. Később követtem én is, mert beláttam, van olyan sötétség, ami a fényt pusztítja.

Most teljesen kiszállt Anna. Fájdalmas űr van a helyén, de mégis, már mosolygok. Eszembe jut, hogy Anna a legnagyobb bajokban bölcsen mosolygott. A legcsúnyább támadásra is azt mondta:

„Ezeknek sem tudásuk, sem képzelőerejük nincsen. Hamarosan úgyis azt fogják csinálni, amit mi kitaláltunk.”