2018. április 15. vasárnap, 8:18
Oktatási menekültek – alternatív megoldások 2018
műhelykonferencia
„Furcsán vagyok én
összerakva”
Érzékelhetően nő azon szülők és diákok száma, akik szó szerint „kimenekülnek” a közoktatás állami fenntartású intézményeiből. Sokkal többen is „menekülnének”, de nem látják, hogy hová.
A köznevelési tv. lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok saját kérésükre (kiskorúak esetében a gondviselő kérésére) magántanulókként teljesíthessék tankötelezettségüket. Ám ez esetben is formális közoktatási intézményben KELL bizonyítaniuk, hogy megfelelő szinten sajátították el az adott évfolyam tananyagát – osztályozó vizsgák keretében.
A „menekülni” vágyók jelentős része ezt használja ki.
A tanulás, a vizsgákra való felkészülés visszakerül(!?) a diák, illetve a gondviselők felelősségi körébe. Nem túlzás, ha ezt a következő képpel jellemezzük:
a menekülőkre rászakad egyfajta, korábban nem volt, ismeretlen szabadság.
Ez az újonnan megjelenő és megélhető SZABADSÁG – többek között – élesen rávilágít arra a kérdésre is, hogy vajon milyen minőségű, milyen tartalmú, milyen struktúrájú a ma releváns tudás. (T.i. az biztosan NEM, amitől elmenekülnek!)
Erre a „menekülőknek” ma még nincsen kiforrott válaszaik.
S így azok a formák is kísérletinek mondhatók, amelyek keretében gyerekeik releváns tudáshoz jutását támogatni, menedzselni igyekeznek.
Mind a korunkban, itt és most relevanciával bíró tudás feltárása, megfogalmazása, mind annak érvényesülését organikus módon támogatni képes környezet kialakítása és működtetése kutatásokat, kísérleteket, diskurzusokat igényel.
A tervezett konferencia egyfajta diskurzusnak kíván teret biztosítani a jelzett témakörben.
PROGRAM
10.00 – 10.30 RÓLUNK VAN SZÓ, pódiumbeszélgetés, György Liza magántanulóval beszélget Kerényi Mari
10.30 – 11.20 RELEVÁNS TUDÁS KORUNKBAN, előadás, Dr. Gyarmathy Éva
11.20 – 12.10 OKTATÁSI MENEKÜLTEK – KIK ŐK? Kutatási beszámoló, Braun József
12.10 – 13.10 ebédszünet
13.10 – 13.50 MEGOLDÁS I. – pl. MALOMALOM, bemutató, Ginterné Csorba Zsuzsanna
13.50 – 14.20 MEGOLDÁS II. – pl. Budapest School, bemutató, Halácsy Péter
14.20 – 15.00 MEGOLDÁS III. – pl. ALTERNATÍV ISKOLÁK helyzetjelentés, Dobos Orsolya
15.00 – 15.20 szünet
15.20 – 16.30 A NAP „HOZADÉKA”, moderált beszélgetés, Kerényi Mari
A programot az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) Alternatív tagozata, KiFi tagozata és az MH Líceum Alapítvány szervezi.
A programon a részvétel térítésmentes, de a költségekhez való hozzájárulást készséggel fogadunk.
Időpont: 2018.04.28., 10.00 – 16.30 óra
Helyszín: Budapest, IX. Hurok u. 11. (Zöld Kakas Líceum SzG)
Részvételi szándékodat, kérlek, jelezzed Valyonné Walter Juditnál (mobil: +36 70 616 5916)