Baj van az oktatással…

Baj van az oktatással, a tantervvel, a pedagógusokkal, stb. Sok új hang jelenik meg, akik a tanárok (egyedüli) felelősségének tartják a kialakult helyzetet, és kizárólag azt tartanák jó megoldásnak, ha a pedagógustársadalom egyként felállna, és lehúzná a rolót. Néha még a „bezzegazindexesekmegcsinálták” is olvasható itt-ott. Eltekintve attól, hogy az Index szerkesztősége 80 fő, a tanárok száma országosan meg ennek a sokszorosa, van itt néhány egyéb szempont is, amire nem szoktak odafigyelni.

Itt van mindjárt a személyiség, a tanárszemélyiség. Évtizedek (évszázadok?) óta elvárás, hogy az iskola kötelességtudatra, rendezettségre, bizonyos mértékű szabálykövetésre nevelje a gyerekeket, fiatalokat. (Szabályok még a legszabadabb iskolaelképzelésekben is vannak, sőt a fejlődéslélektan szerint a szabályok, korlátok, következmények nélküli nevelés kifejezetten ártalmas.) Ezeket a szabályokat a pedagógusoknak kell közvetíteniük a diákok felé. Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a közvetítő maga is azonosuljon az átadandó szabályokkal, különben nem képes ezeket hitelesen képviselni. (És itt most nem a diktatórikus elemekről beszélek, hanem egy normálisan működő iskola szabályairól.) Az állandóan lázadó pedagógus, nem lenne hiteles a közvetítésben.  Részben ezzel magyarázható, hogy a pályára évtizedek (évszázadok) óta azon személyiségek választódnak ki, akik képesek hitelesen közvetíteni a gyerekek felé szabályokat/korlátokat/kereteket. Nem irreális tőlük várni a rendszer megdöntését?

Azt is tény, hogy a pedagógustársadalom elöregedőben van (47,6  az átlagéletkor). Történelmi tapasztalatok igazolják, és azt hiszem, a szociálpszichológia sem mond ennek ellent, hogy ezek a korosodó csoportok életkori fejlődési fázisuknak megfelelően többnyire a stabilitást keresik. Nem irreális tőlük várni a rendszer elsöprését?

Aztán persze szólhatok a pedagógustársadalom nagy részére jellemző kiégésről, meg annak  következményeiről az egyes pedagógusok habitusára, teherbírására nézve. Megemlíthetem a „szendvicsállapotot„: ez a korosztály általában egyidejűleg gondoskodik kamasz gyermekeiről és támogatja idős szüleit. A kapcsolódó feladatok a családok nagy részében a nőkre hárulnak, a pedagógustársadalom többsége (a legutolsó mérés szerint 79 %-a) pedig nő. Többségüknek nincs tartaléka, nem tudja felvállalni, hogy akár 2-3 hónapra is jövedelem nélkül maradjon.

Mit kellene, lehetne tenni?

Először is nem kizárólag a pedagógusokra hárítani a felelősséget a helyzet kialakulásáért, és tőlük várni a hősies kiállást, a helyzet megoldásáért való következetes küzdelmet.

Másodszor, és talán ez lenne a fontosabb: létrehozni egy valóban hatékonyan működő nagy létszámú, jól szervezett civil szervezetet, esetleg egy ellenzéki pártot olyan programmal, amely nagyobb tömeget is meg tud szólítani. És annak a szervezetnek, esetleg pártnak valóban el is kellene kezdenie érdemi és hatékony  munkát végezni…

A feladat és a felelősség semmiképen sem hárulhat egy elöregedő, elnőiesedet, kiégéssel küzdő, rendkívül leterhelt társadalmi csoportra.

Gyulai Zsuzsa