2008. november 30. vasárnap, 6:32
Címkék:
Beszámoló a VIII. Országos Neveléstudományi Konferenciáról
A konferencia résztvevői számokban
A konferencia idén is igen népszerű szakmai programnak bizonyult. A 410 regisztrált résztvevővel lezajlott programsorozatra 11 fő érkezett Kanadából, Horvátországból, Vajdaságból, Szlovéniából, Szlovákiából, Erdélyből és Kárpátaljáról.
A szakmai program keretében 75 előadás, 46 poszter és 27 szimpózium (benne további 124 előadás) került sorra. A kísérő rendezvények (Állófogadás az MTA Könyvtártermében, Komolyzenei koncert az MTA Dísztermében, Társas szendvicsvacsora a Duna Palotában) is számos kolléga érdeklődését keltette fel.
A konferencia nem számszerűsíthető szellemi, szakmai hatásait az élő közvetítés, az előadások rögzítése és a legjobbnak ítélt előadások tanulmánykötetbe válogatása is erősíthette.
A konferencia internetes közvetítése révén természetesen ennél jóval többen kísérhették figyelemmel a konferencia eseményeit határon innen és határon túlról egyaránt.
A konferencia szakmai koncepciójáról
A VIII. Országos Neveléstudományi Konferencia azt a célt szolgálta, hogy a hatékony tudomány és a sikeres iskola közötti kapcsolatot egy közössé tett pedagógiai kultúrában is értelmezhessük. Ennek jegyében idei szakmai seregszemlénk a „Hatékony tudomány, pedagógiai kultúra, sikeres iskola” gondolatkörében zajlott le.
A konferencia hivatalos honlapján így fogalmaztunk:
„Válaszút elé érkeztünk. Az elmúlt években a magyar oktatásügy felelős irányítói, kutatói, felsőoktatási és közoktatási szereplői nehéz viták közepette végül a magyar oktatási rendszer európai integrációja mellé álltak. Az ehhez szükséges jogi és gazdasági környezet kialakítása, a bolognai folyamathoz való csatlakozás, a tanárképzés rendszerének átalakítása, a minőségi oktatás validációs biztosítása, a teljesítmény növelése során azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy új fejezetet kell nyitnunk a neveléstudomány és a pedagógiai gyakorlat ellentmondásos kapcsolatában is. Mára bizonyossá vált, hogy a gyakran önmagáért való tudomány és az osztálytermekbe zárt erőfeszítések önmagukban nem lesznek képesek az ígért és remélt új pedagógiai kultúra elmélyítéséhez és egy jobb, élhetőbb, sikeresebb intézményi és személyes életvilág felépítéséhez. Ideje tehát szembenéznünk azzal a dilemmával, miképpen lehet a közös szándékot felelős együttműködésben is megerősítenünk. A VIII. Országos Neveléstudományi Konferencia azt a célt szolgálja, hogy a hatékony tudomány és a sikeres iskola közötti kapcsolatot egy közössé tett pedagógiai kultúrában is értelmezhessük.”
Arra törekedtünk, hogy ez a koncepcionális keret erősen érvényesüljön a három napon, így e gondolatkört vezette be a megnyitó (Perjés István, BCE), a nyitó előadás (Arató Gergely, OKM), a plenáris előadás (Hunyady György, ELTE), s ennek jegyében zártuk a konferenciát is (Barrie Bennett, University of Toronto ).
A szakmai program megtervezése során is gondot fordítottunk arra, hogy a tematikus előadások és a poszterszekciók blokkjaiban is érvényesülhessen ez a koncepció.
Sikerült elérnünk, hogy a konferencia új műfajában, a kerekasztalok esetében is (A közoktatás-fejlesztés új irányai, kutatások a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek esélyeiről; A digitális pedagógia szerepe a pedagógiai kultúra megújításában) ez a gondolatkör kerüljön a középpontba.
A közös kultúraépítés lehetőségét az is erősíthette, hogy bár a szakmai közönség döntő többsége a hazai felsőoktatás műhelyeiből érkezett, számos oktatáskutató, civil szakmai szervezet, gyakorló pedagógus, egyetemi, főiskolai és doktori iskolai hallgató, könyvkiadó és oktatásinformatikai magáncég is jelen volt a konferencián.
A konferencia szellemiségét tükrözi az is, hogy – a korábbiaktól eltérően – a konferencia hivatalos honlapján minden előadás és bemutatott poszter tartalmi összefoglalója elérhető, olvasható, névre és tartalomra kereshető, ezzel a további szakmai kapcsolatépítés, egyéni vagy műhelymunka lehetőségét is erősíthetjük.
A konferencia utóélete
A konferencia legsikeresebb előadásait a Pedagógiai Bizottság tanulmánykötetben kívánja megjelentetni a következő konferenciára. A konferencia zárásakor Kozma Tamás, az MTA Pedagógiai Bizottság elnöke Bárdos Jenőnek (Pannon Egyetem) adta át a folytonosságot szimbolizáló stafétabotot.
Perjés István
a konferencia elnöke
Ollé János
a konferencia titkára