Hanczár Gergely

Rendhagyó ajánló az OFOE új kötetéről

A Történetek, módszerek – új nevelési kézikönyv osztályfőnököknek jó kis „pecsvörk” (patchwork) könyv krétaporos kezű osztályfőnököknek. Azoknak a pedagógusoknak való, akiket diákjaik életük végéig nem felejtenek el. Nem a megemlegetős fajtára gondolok persze. Arra az osztályfőnökre gondolok, aki tud és szeret és akar a diákjaival kirándulni, beszélgetni, vagy legalább emberként viszonyulni hozzájuk. Akinek fontos, hogy milyen emberek lesznek a diákjai. Aki a bürokratikus osztályfőnöki terheket legfeljebb szükséges rossznak tekinti, de semmiképp sem léte értelmének. Ezekről ugyanis szó sem esik benne.

Olyan könyv, amire nehéz azt mondani, hogy nincs rá idő. Mint egy körhinta. Senki nem mondja, hogy szívesen mennék a Vidám Parkba, de nincs időm rá. Szédítő! Sorra jönnek igazi tanárok, és mesélnek. Mondanám: tanítanak, de mégsem. Legalábbis nem a hagyományos értelemben. Ők valóban mesélnek, és együtt gondolkodnak velem. Mesélnek mobiltelefonokról, reklámokról, tetoválásról, internetes bennszülöttekről, agresszióról, falfirkákról, konfliktusokról és a saját gyerekkorukról is. Én pedig ráébredek, milyen közel vagyunk egymáshoz. Nem csak nekem volt tehát szerencsém antipedagógusokhoz húgyszagú iskolában. És rájövök arra is, hogy mennyiféleképpen lehet gondolkodni dolgokról, ha az ember éppen gondolkodni akar. Ha problémát megoldani akar, nem pedig egymásnak hápogni a kibírhatatlan fiatalokról.

Az a bizonyos MVP pajzs nem segít. És megint nem hagynak minket továbbmenni azzal, hogy: „áh, ez MásValaki Problémája”. Vegyük már észre, hogy kurvákat is nevelünk az iskolákban. A társadalom összes szennyét, nyomorát, sőt még az oktatási minisztériumunk legalját és legtetejét is mi neveltük. És ha minden kötél szakadt már, akkor az iskolának kellene még valamit tennie. De persze nem nagyon tud, illetve nem mindig, illetve általában nem. De mégis meg kellene próbálnia valahogy!

Mi neveltük azokat is, akik oly gyönyörűen kidolgozták a közoktatás szabályzóit, az osztályfőnöki bürokrácia részleteit, és azokat is, akik ezeket számon kérik rajtunk. És persze közoktatásunk produktuma az a szülői korosztály, amelyik most saját iskolai élményei alapján úgy bánik a tanárral, ahogy tapasztaljuk.

Mi neveltük azokat is, akik nemigen tudják megkülönböztetni a demokráciát a demagógiától. Valljuk be: ebben mi magunk sem állunk túl jól. Festőnek induló utcaseprőket is nevelünk. És persze olyan tanárokat is, akik a következő generáció festőit nevelik utcaseprőkké. Hát ez nagyszerű! És ezen ez a könyv semmit sem fog változtatni. Hiszen a könyvet és persze ezt az ajánlót pont azok nem fogják elolvasni, akiknek pedig tényleg nagyon kellene. Hiszen el sem hiszik, hogy erre szükségük lenne. S ha végül mégis belekezdenek, akkor sem értik a benne rejlő üzenetet.

Tudományos közlés nincs benne. A nagy ped-elmélészek pedig kritizálni szokták azokat, akik nem közelítenek elég tudományosan a nevelés ügyeihez. Hát kritizálják kedvükre, ha egyáltalán elolvassák ezt a kötetet. Ha egyáltalán akarnak ilyesmit olvasni.

Valóban „pecsvörk”. Igazából kézikönyvnek nevezi magát, mert rövid, mindenfelé kúszó fejezetek vannak benne. De ez minden, csak nem kézikönyv. Seregszemle. Digest. Gondolatszemle. Színes apró. Tárlatvezetés, olvasókönyv vagy valami hasonló. Annyiban mégis kézikönyv, hogy egy szuszra olvashatatlan, gondolkodni is kell közben. Meg utánanézni dolgoknak. Nethez szokott szemem hiányolja a szokásos „bővebben…” linket. Mert gyakran jól jött volna.

Ez a könyv gondolatokat közöl. Akinek füle van, megérti, akinek agya van, továbbgondolja, akinek osztálya van, használni fogja. Nehéz olvasnivaló azért, mert kikényszerít egyfajta szemléletváltást. Én elolvastam, bár nem vagyok már tanár. Tettem tehát egy pici lépést annak érdekében, hogy naprakész legyek. Legalábbis annyira, hogy tudjam: mennyi minden létezik az iskola világában, amiről nem is tudok.

Hanczár Gergely