Mindenkinek van véleménye A tanárról (az vajon ki lehet?), mindenkit érint az iskola – vagyis a tanárok –, és mégis egyedül vergődünk. Igen, a gyerekek (már aki), ők velünk vannak. Egyre többen. Sőt, a szülők is. Egyre többen. És ez jó, ez új. De hol vannak a többiek? A többi kolléga, az összes érintett, vagyis az ország lakosságának jelentős része? Miért nem tudja megmozgatni az országot az oktatás, és a benne/vele együtt élő tanárok ügye? Talán mert a tanár mint olyan, nem vonzó, nem szimpatikus? Az értelmiség alja – mint volt kedves ezt mondani az egyik barátnőm ismerőse. Meg különben is a nyári szabadság…. !
A tanárok megítélésében – sok más mellett – zavart okozhat az is, hogy nem mindig felelünk meg az idealizált tanár imázsának. Sem nem vagyunk mind tudósok (ld. Fasori Gimnázium, a visszasírt klebelsbergi, kultúrfölényt demonstráló tanár), sem nem anyaöl melegségűek, mint a hajdani falusi tanítók, sem nem… Mi csak olyanok vagyunk, mint mindenki más. Dolgozunk, ki több, ki kevesebb sikerrel, de mindahányan felelősségünk teljes tudatában. Ha jól sikerült az óra, tudjuk: segítettünk, ha nem, tudjuk: az ő leendő kudarcukért lehetünk felelősek. Mi, személy szerint. Pedig igazság szerint nem csak rajtunk múlik. Tekintsünk most el attól a – meglehetősen fontos – ténytől, hogy az Iskola mint olyan, rengeteget veszített a presztízséből, hiszen egy maradi tudásanyagon alapuló, maradi struktúrájú, eredendően statikus (befogadásra kitalált) inzétmény, ami alapvetően alkalmatlan az ingerekkel bombázott, osztott figyelmű, hiperaktív gyerekek lekötésére. Ez az ásatag valami ráadásul egy vasból, betonból kovácsolt struktúra része (Napóleon mély főhajtással köszöntené). Struktúrájában, szellemi muníciójában (ld. tankönyvpiac) példátlan szervezettséggel simul bele a nagy egészbe, a hatalmi rendszerbe. Ha esetleg valami, valaki kilógna, az oktatásügyért felelős belügyminiszter meg fogja találni a módját (szokás hatalma!), hogy helyre kalapálja. De menjünk tovább. A szerencsétlen pedagógust beszorították egy satuba, aminek egyik pofája a való világ, a másik a megálmodott. Neki kell a fából előállítania a vaskarikát : átvarázsolni a valóságot az elvárt ideálissá. A társadalmi egyenlőtlenség szülte, heterogén képességű, különböző szociokulturális közegből jövő gyermekhadból a személyre szabott, az egyéni képességeket felmérő, fejlesztő képzés során kommunikatív, kooperatív, befogadó, gondolkodó, önálló vélemény formálására képes, folyamatosan önképző, az elvárt ismeretekkel rendelkező majdani állampolgárt formálnia.
Úgy mégis, hogyan? Mintha az iskola egy elvarázsolt kastély lenne, ahol a varázspálcáját suhogtató tanár át tudná változtatni mindazt, amit a „külvilág” előállított. Tegye ezt vacogva (kilyukadt a kazán, amit nem mer bejelenteni a TANKERnek az igazgató, nehogy felbosszantsa), az évtizedek körzői lyuggatta táblán ügyesen kerülgetve hegyet-völgyet, egy hatalmas hodályban (tanári) nyolcvanad magával dolgozva, minimális bérért, mert – mint tudjuk – „a jó tanár nem a pénzért tanít”.
Federmayer Katalin
Az első anakronizmus: a társadalom minden igazságtalanságát az iskolára tolva munkaköri kötelességünk széppé, jóvá, okossá, becsületessé stb. változtatni a gyermeket, aki egyébként alapból nem szeret iskolába járni (mert kötelező, mert unalmas, mert felesleges dolgot tanítanak stb.).
Az elvárt laboratóriumi státusztól eltérően az iskola, benne a tanárokkal, pontosan olyan, mint körülötte a világ: jobbra-balra, lent-fönt állók tömege, szürke hangyák, hangos sikeresek. Élükön az igazgatóval, akit kineveztek, tehát ŐK ültették a dombocska tetejére, így Őket képviseli. És a tanárok – a gyerekek nem – félnek. Tőle. Pedig hát ő csak a hatalom farkincája, ő csak a hatalom szimbóluma (még kockás ingben is!), akitől mégis félni kell, mert – és ez a RENDSZER lényege –, ő mögötte/előtte áll a KLIK, a TANKER, a Pintér – és a nyíl repülhet fel a csillagos égig, a Kapitányig – megszemélyesítője.
A második anakronizmus: félünk az igazgatótól, akinek ugyan nem áll hatalmában megbüntetni minket, de mivel ő is fél a TANKER-től, el tudja érni – magát tisztázandó –, hogy ránk sújtson le a rend ökle.
Most akkor kell félni tőle vagy sem? Sehonnai bitang, aki megijed a zéró hatalommal rendelkező igazgatótól, vagy igaza van, mert ő nem ő, hanem a rendszer, és mint tudjuk, széllel szemben…. De hadd morzsoljak el egy könnycseppet az iskolák igazgatóiért. Minden bizonnyal nekik sem könnyű. Mozgáskörüktől megfosztva, ám a felelősséget cipelve, amit bármikor, bármiért rájuk tolhatnak, nem lehet vidám az élet. És adott esetben, hova álljanak? A zúgó tömeghez („… habár felül a gálya…”), vagy a hatalomhoz, akiktől függ az állásuk, a pótlékuk. Nagy valószínűséggel az utóbbit választják, mert van családjuk, a gyerekre is gondolni kell stb. És ne vitassuk el, igazuk van. (A harmadik variáció, mikor kockás ingben nagyokat sóhajtoznak, és közben rendre, a fegyelem betartására ösztökélnek, vagy épp utasítanak.) Igen, ezek embert próbáló idők, az ember életének legsúlyosabb döntési helyzete: a békés túlélésért félrenézni, vagy az életet felforgatva azt tisztára mosni (amennyiben van ilyen). Az előbbi rendszerben olyan egyszerűnek tűnt a válasz: mindent fordítva kell csinálni, ahogy volt („fejetetejéről talpára” Hegeli logika) és voila, itt is van a Szabadság, Egyenlőség. De most merre kell menni?
Harmadik anakronizmus: hajlamosak vagyunk az embert, az egyént megítélni a választásaiért (ellenállás vagy megalkuvás), pedig alapvetően a rendszert kellene meg- és elítélni, hogy ilyen választási helyzetekbe kényszerít minket.
A mindennapi munkánk során lehetetlen nem éreznünk az oktatási rendszer roskatagságát, hiszen mind, tanárok és gyerekek, feszengünk benne. Rettentő egyszerű ezt bizonyítani: rossz eredmények (ld. nemzetközi felmérések), frusztrált tanárok és kedvetlen, motiválatlan gyerekek. (Ez utóbbi velős summázata legyen az a transzparens, amit egy kamasz kölyök gyártott a legutóbbi tüntetésen: „fasz kivan”. Lehet ennél elkeseredettebben üvölteni?) És mégis, mi, akik igenis, értelmiségiek vagyunk, tehát képesek kívülről, távlatokban, célt keresve gondolkodni, nem teszünk semmit, illetve csak nagyon kevesen. Pedig azt is tudjuk, hogy ebben a többségi demokrácia elvén alapuló, nemzeti konzultációs világban csak a számbeli többség akarata hozhat eredményt, a Delacroix-féle hősöknek nem sok sikert tartogat az élet. És nem. Nem állunk fel, viszont tesszük, amit sok évtizedes rutinnal teszünk: zsörtölődünk, elégedetlenkedünk, de csak a bajszunk alatt, hogy senki meg ne hallja. Valahol megrekedünk a két véglet között: se szótlan, lehajtott fővel szolgálni, se barrikádra felpattanva tiltakozni nem tudunk. Dörmögünk, apróbb csínyeket teszünk, óvatosan csipkedve a hatalom Gólem testét. Restellem, de Veesenmayer Hitlernek a magyarokról írt jelentése (1943) jut eszembe: ”Lázadtak és szabotáltak minden felsőbb hatalom ellen, mely az ország sorsát meghatározta. De ez mindenkor passzív rezisztenciában nyilvánult meg, kockázatmentes ellenállásban…”
Borzasztó belegondolni, hogy van igazságtartalma, természetesen nem abban a gondolatmenetben, amiben eredetileg elhangzott, hanem abból kiragadva. Vagy dohogunk, vagy kamaszos hadonászással kajabálunk. Vagyis azt, úgy tesszük, ami, ahogyan megengedett. Megalázó őrület, de úgy tűnik, a lázadásunkkal is az ő produktumai vagyunk. Ennyi bele volt kalkulálva. Ez, így, okés.
Negyedik anakronizmus: a lázadásunkkal is csak őket igazoljuk: lám, hát van már minálunk (babám…) szólásszabadság. Ez most igazán kapóra jön nekik az EU demokráciát számonkérő szemöldökráncolós időszakában..
A legrosszabbat akkor követjük el magunkkal szemben, ha – mint mindenki más – csak a magunk közvetlen érdekére figyelve a fizetésemelésre, és csak arra koncentrálunk. Ha sokat ugrabugrálunk és zavaróan okvetetlenkedünk, a legjobb esetben kapunk X%-os fizetésemelést, de akkor aztán csendben kell maradni. Sokáig. Pedig hol van ez a bajok megoldásától? A gyerekek problémájának megoldásától (ld. idézett transzparens). Egy nagy rendszerben és az abba koherensen beágyazott alrendszerben csak egyfajta, egyforma logikájú törvények létezhetnek. És fordítva is igaz: csak akkor működhetnek egy alrendszerben új törvények (eszmék, célok), ha körülötte a nagy rendszer is megváltozik. Lehetetlen azt várni, hogy valami gyökeresen újat ki lehessen préselni ebből a nagy rendszerből, már csak azért sem, mert épp most van bevezetendőben az új, az általuk kidolgozott, mindent megoldó rendszer, a NAT.
Ötödik anakronizmus: csak úgy harcolhatunk magunkért, ha mindenkiért harcolunk.
De ki az a mindenki? Akik nincsenek velünk? Akiknek a gyerekeit ugyan nincs, aki tanítsa, de úgy gondolják, még ezzel együtt is inkább ez, mint más? És mi is lenne, lehetne az a más? Amit az ellenzéki pártok mondanak? De mit is mondanak? Igen, „Le vele!!” És? Ha komolyabbra fordulna a dolog, biztosan rárepülnének a spontán mozgolódásokra. Zászlónak szépen lobognánk. Az ő kezükben. De sajnos azért és csak azért, mert ők nem a mostani hatalom, attól, így pucér magában miért is lennének ők jók? Vagy van olyan párt, amelyik a „Le vele!” logikán túl mást is fel tud mutatni? Ami akkor is élne, ha elvennénk mellőle a kormánypártot, ha nem lenne mi ellen tiltakozni? Meg tudnának állni a saját lábukon? Van saját lábuk?
Hatodik anakronizmus: az ügy csak akkor zárulhatna sikerrel, ha mindenki velünk lenne. De a „mindenkin” hajlamosak vagyunk azokat érteni, akik nem ŐK (ld. a jelenlegi hatalom), aki meg maradt („a Mieink”), azok – vagy legalábbis a pártjaik –meg nem is tudom: vannak? hol? mit is akarnak?
Nos, igen, az értelmiség alja csak áll, vagy hőbörög, vagy fél és közben toporog, érzi ezt az egész abszurd világot, a többség akaratából felépült rendbe beszorítva, ki-ki a maga módján. Pont, mint ti, többiek. Csak tőletek nem várják el a jövő nemzedék sikerét, boldogságát.
Hetedik anakronizmus: és úgy egyébként, ki érti ezeket a fütyiméregető, országon belüli, országok közötti harcokat most, mikor a Földet, a miénket, a mindenkiét kéne megmenteni?
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
