Underground Kiadó

No kiadóm még nem volt. Egy darabig üldögéltem egy szép tavaszi napon és gondolkodtam, hogy miért nincs nekem. És mint minden korlátolt embernek, nekem sem jutott eszembe észérv arra vonatkozólag, hogy miért is ne kéne könyvkiadót csinálnom. Hát ha egyszer van egy halom kézirat, amit ki kéne adni, akkor épp itt az ideje kiadót csinálni. Kicsit telefonáltam erre-arra, és úgy tűnt, hogy nem is túl bonyolult dolog.

Magyaráztak ugyan mindenfélét magas alapköltségekről, de azt nem hallottam meg. Azt gondolom, hogy ha valaki rétegigényt akar kiszolgálni, akkor nem kell úgy tennie, mintha bestsellert akarna kiadni. Mint az underground zenében. Ha egy underground együttes kiváló zenét játszik, akkor havonta meg tudja a közönségével tölteni Pest valamelyik nagyobb kocsmáját. És nagyszerű minőséget adnak. És mindenki örül. És ez így van jól. Ebből nem következik az, hogy be kellene hatalmas alapköltségekkel cipelni a syma sportcsarnok teljes fény-, hang-, és színpadtechnikáját, vagy az összes sportcsarnoki széket egy ilyen kis füstös helyre. Az meg végképp nem következik belőle, hogy sportcsarnokokba kéne cipelni ezeket a zenekarokat. Az underground zene úgy jó, ahogy van. Alacsony költségvetéssel szűk réteg igényeit kielégítve, elhivatottságból, önkifejezési kényszerből.

Egyébként érdekes, hogy vannak együttesek, amiket évek alatt kihúz az underground-világból a közízlés. Talán éppen azért, mert ők változtatják meg a közízlést. De mindenesetre meglepően gyakran nem szerepelnek ebben az új helyzetben jól ezek a közösségek. Még ha gyakran azt is hiszik magukról, hogy ilyen fajta tömegsikerre vágynak. Talán így van a könyvekkel is. Meg a kéziratokkal is. Persze milyen jó lenne, ha nevelésről gondolt gondolataimat valami hatalmas nagy kiadó országos szenzációként nyomtatná, és már szervezné négy nyelvre a fordítását. De nem. Nem lenne jó. Utálnám. Mert születetten nem tartozom a mainstream-be. Mert a bestsellerek sosem jók. Amit mindenki ért, az olyan mint, amit mindenki meg bír érteni. Tautológia? Nem. A bestsellereket, meg az igénytelen tömegzenét alapvetően bunkóknak csinálják. Mert abból van elég. Nem bunkóból viszont nagyon kevés van. Ez persze nem baj. Ez a világ rendje. Csak nem kell ezt az egészet félreérteni. És legfőképp nem kell rossz minőséget sejteni az alacsony példányszám miatt.

Rég nem értem, hogy kis példányszámos (10-20db) könyveket miért nem adnak ki. Mindenki csak a sportcsarnokokra utazik. Sokszáz, vagy sokezer nézővel. Ez persze azért is vicces, mert Gutenberg óta volt némi változás könyvnyomtatás terén. A digitális előkészítést ma már digitális nyomtatási folyamatokat is követhetik. A technika már készen áll, a mérnökök befejezték a munkát. Ha volna olyan nyomda, amelyik direkt néhány-példányokra rendezkedik be, akkor lehetne bármilyen könyvet nyomtatni bármilyen kis példányszámban. Persze így valamivel drágább, mint ezresével targoncázni a tömegízlésnek való könyveket. Node nem olyan sokkal drágább. És könnyen lehet sokkal értékesebb is.

Nyáron hosszas keresgélés és véget nem érő egyeztetések után végül sikerült rádumálni egy igencsak jófej nyomdát, hogy próbálkozzon meg ilyennel. Ráadásul időközt kiderült egy ismerősről, hogy ő meg szeretne könyveket szerkeszteni, csak nem nagyon engedik őt még szép nagy kiadókhoz dolgozni. Aztán egy másik segítő is érkezett, aki meg marketing gyakornok és nagyon ügyes. Aztán meg a TűzRakTér is beszállt a segítésbe, adtak szinte ingyen irodát, meg internetet, meg helyet könyvbemutatóknak, meg mindent, amit kértünk. És így szép lassan összeállt az egész.

Meg abban is nagy változás van Gutenberg óta, hogy ma már majdnem mindenki tud gépelni. Sőt van gép. Nem is író, hanem számító. Amivel már nem nagy kaland a nyomdai előkészítés. Pláne, ha nem a politúrra vágyunk, hanem elég csak nagyjából simára gyalulni. Ha eltűrjük a rusztikus hatást. Mert persze, hogy egy nagyon profin megtervezett könyv az nagyon profi lesz. Egy rétegkönyv meg rusztikus lesz. Mint egy underground-zenekar hangzása. Viszont karizmatikus is lehet. Mert közel marad hozzánk az író. Mint egy kiskocsmában a zenész. Láthatjuk az író ujjlenyomatait a könyvünkön. Az jó.

A kiadó ezen fog állni, vagy bukni. Ha az olvasók abban élik ki magukat, hogy a könyvenként tíz helyesírási hibát kipécézik, és azon élcelődnek, hogy miért adnak ki ilyen szart, akkor nem lesz réteg-könyv-kiadó. Ha az olvasók azt fogják mondani, hogy navégre kézbe tudom venni ezt a valamit, akkor meg lesz ilyen könyvkiadó. Akkor kézbe fogják tudni venni az évek, évtizedek óta várt könyveket, könyveinket.
Szóval mostmár elég gagyi kifogás, hogy „…de hol találnék hozzá kiadót?”. És egyébként is: mi tudjuk, hogy írsz.

Hanczár Gergely