Klassz-OFOE Pedagógus Filmklub 4. – Bereményi kalapja

Bereményi sorozatunk záródarabja a 2022-ben bemutatott Bereményi kalapja című dokumentumfilm. Rendező: Papp Gábor Zsigmond.

A vetítés időpontja: 2023. május 16. 17.30

Helyszín: a Nemzeti Filmarchívum vetítőterme, 1021, Budakeszi út 51/E 

(Megközelíthető a 22, a 22/A és a 222 számú autóbusszal. A Bíróság épületénél kell leszállni, és a menetirányban egy kicsit tovább menni.)

Az esemény ingyenes, de regisztrációt kérünk ezen a linken.

Írások a filmről

Bereményi Géza egyedülálló, kultikus alakja a magyar kultúrának. Először Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel lett országosan ismert, aztán novelláival, forgatókönyveivel, színdarabjaival, filmrendezéseivel, az utóbbi években pedig regényíróként is a legnagyobbak közé emelkedett. A Bereményi kalapja portréfilmben Tóth Barnabás kíséri és kérdezi végig Bereményit az életén. Beszélgetőtársát Bereményi, mint fiatal rendező kollégát, és mint egykori gyerekszínészét – aki tíz évesen az Eldorádó c. filmjében épp a gyerek Gézát alakította – avatja be a titkaiba. Bereményi kalapja (port.hu)

A Bereményi kalapja című film sajátos alkotás. Egyszerre fikciós és dokumentarista, egyszerre a valóságot képezi le, s beszél egy múltról, amely bizonyos kor fölött mindannyiunké, de az övé különösképpen. Leginkább azért, mert az ő szövegein keresztül átértékelődik, átszűrődik a saját személyes sorsunk, történelmünk is. Sőt a filmjei például, az Eldorádó, a Megáll az idő, a Csapd le csacsi!, vagy a Made in Hungária sokkal inkább maga a történelem az egykorvolt (egykorvolt?) valóság, mint amit a történelem könyvekben olvashatunk, vagy a korabeli híradókban láthatunk, újságokban figyelemmel kísérhettünk. Bereményi Géza nemcsak egy, a nagy generáció meghatározó személyisége, de mai fiatalokat is megérinti, az ami leginkább azzal a szóval jellemezhető, hogy olyan „bereményis”. A róla szóló film pedig mi más lehetne mindezek után, mint egyfajta időutazás. 56, a 70-es, 80-as évek és a rendszerváltás utáni állapotok. (Bereményi kalappal és kalap nélkül, wssz.hu)

Nehéz meghatározni a film műfaját, a „kreatív portréfilm”, ahogyan az alkotók aposztrofálták, igaz is, meg nem is. Inkább film a filmben, sőt filmek a filmekben. Zavarba ejtő jelenetek, zavarban lévő figurákkal. Így kezdődik a mozi, és legalább a feléig feszengünk mi is a szereplőkkel együtt, drukkolunk nekik, hogy oldódjanak már föl végre.

Az egyik szereplő maga Bereményi Géza, aki önmagát alakítja. Bereményi színészként meglehetősen értelmezhetetlen. Nem tudja önmagát játszani, mert képtelen szerepet alakítani. Beszélgetőtársa, kísérője, a film narrátora Tóth Barnabás, aki egykor a gyerek Bereményit játszotta az Eldorádó című filmben, amiért a felnőtt Bereményi megkapta a legjobb rendezőnek járó Európai Filmdíjat 1989-ben. Tóth Barnabás azóta maga is filmrendező lett. Azt hiszem, gyerekként ő is oldottabb színész volt. (Bereményit senkivel nem lehet egy kalap alá venni – Egy fontos film, amit látnod kell – WMN)

Nem is a zene, a beemelt ikonikus filmrészletek, a barátok meséi vagy a Bereményivel való beszélgetés az igazán érdekes, hanem az, ahogy a színészek – meg persze Bereményi is – újrajátszanak egy-egy fontosabb történetet, ilyenkor a fiatal Bereményi szerepében Tóth Barnabás filmrendezőt látjuk, aki egyébként az egész filmben egyfajta moderátorként működik. Ő az, aki végigvezeti Bereményit az emlékfolyamon, és aki a különböző vicces, olykor megható történetekre is emlékezteti. Aki látta az Eldorádó című filmet, annak persze feltűnik, hogy ez a választás nem is olyan véletlen, hiszen Tóth Barnabás gyerekszínészként egyszer már belebújt Bereményi karakterébe.

A film egyik jellegzetessége az a hat videóklip, amelyekben az alkotók újonnan forgatott fikciós jeleneteket kevertek össze régi híradófelvételekkel – Budapest ostroma, 56-os harcok, balatoni hippik – és kultikus játékfilmek (Eldorádó, Megáll az idő, Csapd le csacsi!, Made in Hungária) jeleneteivel, hogy a múlt és a jelen, a fikció és a valóság egymásra vetítésével rajzolódjon ki a kortárs magyar kultúra egyik legsokoldalúbb alkotójának portréja. Azon pedig a teljes közönség hangosan nevetett, amikor az Illegalitásban című szám alatt felvillantak a híres-hírhedt politikusok képeire montázsolt Bereményi Géza-fotók, amint a Szovjetunió legfontosabb személyeivel fog kezet, vadászik vagy integet. („Mire gondol ez a hülye?” – Megnéztük a Bereményi kalapja című filmet, welovebudapest.com)

Én pedig pont azt éreztem a Bereményi Gézáról szóló dokumentumfilm nézése közben, hogy ez az ember egyszerűen nem e világi. Sokkal inkább egy fantasztikusan önazonos, gyereklelkű félidegen, aki most éppen nem Cseh Tamással merül el egy ismerős, mégis furcsa univerzumban, nem mozgóképben mondja fel az elmúlt évtizedeink saját szűrőjén felfogott valóságát, de még csak nem is íróként ered fantasztikus emlékezőtehetséggel a saját múltja nyomába. Hanem, levéve magáról minden felelősséget, azt játssza, hogy ő Bereményi Géza a Bereményi Gézáról szóló zenés portréfilmben. A Bereményi kalapja alkotói meg szerencsére belementek ebbe a nagy közös játékba, pontosan megérezve-megértve, hogy egy ilyen sehová nem besorolható alak, akiről soha nem lehet tudni, komolyan vegyük-e a szavait, és akinek az életéről egyszerre tudunk mindent és semmit, nem mutatható be hagyományos módon. (Ki van a kalap alatt? – Mindent és semmit Bereményiről | Mandiner)

Valószínűleg unalmas lett volna a Bereményi kalapja, ha egyszerűen csak követi kamerájával alanyát, Bereményi Géza ugyanis nyilvánvalóan két lábon járó irodalom-, film- és könnyűzenetörténet, tele rengeteg tapasztalattal, sztorival, anekdotával, humorral – beszéltetni kell és érdemes, minden szava érdekes és értékes. Szükség volt tehát egy beszélgetőtársra, de a kamera mögül felhangzó kérdések vagy a képbe belemászó rendező figurája általában a lehető legsutább dokumentumfilmes megoldás – izgalmasabb leosztani ezt a szerepet valakire, aki nem is idegen a történetben. Ezt a szereplőt sikerült megtalálni Tóth Barnabás személyében: az 1988-ban bemutatott Eldorádó Valkai Imije azóta felnőtt, filmrendező lett – sőt, fordult a kocka: ő is rendezte már Bereményit egy kisjátékfilmben –, most ő faggatja mesterét. Talán a jelenlétét jobban is ki lehetett volna aknázni, talán kialakulhatott volna egy-egy generációs vita idős és fiatal kolléga között, amilyen egy adott pillanatban mintha el is indulna egy mozibeli jelenet során, de nyilvánvaló az alkotói szándék: hiába egy fiatal pályatárs a riporter, egyetlen percig sem dominálhatja le a címszereplőt. Nyoma sincs itt konfliktusnak, a fiatal – egyfajta rendezői alteregóként is, ha úgy tetszik – szívja magába a nagy öreg történeteit, s az azonosulásban épp a láthatatlan, játékos rendezői kéz segíti: Barna a film legelején Géza cipőjébe kalapja alá bújik, amint utóbbi a gyerekkora helyszínén jár. Kritika: Bereményi kalapja (Papp Gábor Zsigmond) (filmtett.ro)

A film legegyedibb pillanatai nyilván azok, amikor a néző szeme előtt születik meg a dal – azaz, amikor a konyhaasztal mellett ülve a semmiből egyszer csak valami lesz: dallam, szöveg, kész produkció. És ezáltal nézőként is kaphatunk némi fogalmat arról, hogy vajon milyen lehetett, amikor Bereményi annak idején Cseh Tamásnak írta a dalszövegeit. A filmben megszólalnak barátok, alkotó- és pályatársak, például Can Togay, Cserna-Szabó András vagy Sőth Sándor. Utóbbi mesélte el például, hogy annak idején Bereményi épp nála vendégeskedett Berlinben, amikor leomlott a várost kettéválasztó fal, de hiába kapacitálta, a rendező nem ment ki megnézni a nagy eseményt. Bereményi erre csak annyit mondott, hogy tömegmozgalmakban, „tömeges ügyekben” nem tud részt venni, ezt a képességét már gyerekkorában elveszítette. Ha tömeges ügyekben nem is, de közös alkotásban igenis jól működik, teljesen mindegy, hogy filmet kell forgatni, vagy dalt kell írni. Az utóbb Libri-díjjal elismert Magyar Copperfield megjelenésekor nyilatkozta azt, hogy minden egyes írásnál, minden műfaj esetében szükséges, hogy önmagunkat mint legfőbb személyt el tudjuk fogadni, ez kell ugyanis ahhoz, hogy az ember igazán szabadon tudjon írni. A Bereményi kalapja csak megerősítette ezt. Bereményi Géza kalapja alatt elfér a 20. század – Könyves magazin (konyvesmagazin.hu)

…az életem más lett volna, ha nem olyan történelmi kényszervilágban élek, amiben éltem. Ezek a korszakok jutottak nekem. 1946-ban születtem, a háború után, éltem Budapesten, vidéken, ilyen apánál, olyan kollégiumban. Felderítettem a világot, és hatéves koromtól teljesen egyedül voltam ezen a felderítő úton. Azóta is a világ a földerítésével foglalkozom tulajdonképpen. Egy másik világban én is más lettem volna.(…) A privát életnek is vannak korszakai, ami összeadódik a történelmi váltásokkal. A magamfajta ember különböző helyszínekre, különböző világokba kerül, legalábbis velem így történt. Ráadásul a magyar történelem olló szabdalta korszakocskákból áll, még egy ember életében is többszöri váltással, ugyanakkor vannak benne állandó tényezők is. Ezek együtt szinte rákényszerítik az embert az epikai kifejezésre, mert az összefüggéseket csak prózában lehet jól megragadni. A Magyar Copperfieldben tizennyolc éves koromig írtam meg az életem, ami tényleg földerítés volt. Engem döbbentett meg a legjobban, hogyan függnek össze a dolgok…(Bereményi Géza: Más lett volna az életem, ha nem egy történelmi kényszervilágban élek | 24.hu)

Kapcsolódó linkek

Klassz–OFOE Pedagógus Filmklub – újra indulunk! | OFOE (osztalyfonok.hu)

Kedden látható Bereményi sorozatunk második filmje: az Eldorádó | OFOE (osztalyfonok.hu)

Klassz-OFOE Pedagógus Filmklub – Megáll az idő | OFOE (osztalyfonok.hu)

Klassz – OFOE Pedagógus Filmklub 3. – A tanítványok | OFOE (osztalyfonok.hu)