Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2023.01.28.
Hiába az Erasmus-botrány, több állami egyetem egyeztet a kormánnyal a modellváltásról
Még javában folyik a vita az Európai Bizottság és a kormány között, hogy elvesztik-e az uniós támogatásokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett egyetemek, de az sem kizárt, hogy a kérdés a jövőben még több intézményt is érinteni fog. A hvg.hu információi szerint több magyarországi egyetemen is folytak már tárgyalások a kormánnyal arról, hogy csatlakozzanak a modellváltó, vagyis alapítványi formában működő egyetemekhez. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter így valószínűleg nem a levegőbe beszélt, amikor pénteken úgy fogalmazott, a még nem közérdekű vagyonkezelő alapítványok tulajdonában álló egyetemek is fontolgatják a modellváltás.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.25.
23 év tanítás után felmondott a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, Berta Beáta
Mint írta, most már azt a példát tudja mutatni, amelyet a legfontosabbnak tart: ha valahol nem becsülnek meg, ha a véleményed nem számít, ha megaláznak, mert azt hiszik, megtehetik, akkor ne tűrj csendben, hanem állj fel, menj el onnan.„A kollégáim kirúgása, a januárban belengetett teljesítményalapú bérezés, illetve a polgári engedetlenséget egészen a tanév végéig, augusztus elejéig „büntethetővé” tevő, éjjel kihirdetett rendelet volt az utolsó csepp” – tette hozzá.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.25.
AZ ELIT MINDIG MEG FOGJA SZERVEZNI A SZÍNVONALAS OKTATÁST A GYEREKEINEK, A KORMÁNY PEDIG CSAK A SAJÁT ÉRTELMISÉGI RÉTEGÉNEK KINEVELÉSÉBEN ÉRDEKELT
Van-e egyáltalán válság a hazai oktatásban, lehet-e valódi krízisről beszélni? – lépett egy lépéssel hátrébb a kerekasztalt megnyitó kérdésével a korábban az MTA Molekuláris Farmakológiai Kutatóintézetét vezető Kardos Julianna neurokémikus, a Stádium 28 Kör egyik ügyvivője. Bár a kerekasztal résztvevői, Varga Júlia közgazdász, Lannert Judit közgazdász-oktatáskutató, Sáska Géza oktatáskutató-oktatáspolitológus, Vásárhelyi Mária szociológus, Hungler Sára munkajogász, valamint Gerő Márton szociológus szerint a kérdésre csak úgy lehetne egyértelmű választ adni, ha először konszenzus születne arról, pontosan mit is lehet válságnak nevezni, Varga a maga szakterületére terelve a szót úgy fogalmazott, hogy „válságról akkor lehet beszélni, ha egy trendben megfigyelhető egy nyilvánvaló, éles törés. Egy közgazdásznak ez a válság. Ez alapján a magyar oktatás egyértelműen válságban van, mert a korábban érzékelhető lassú romlás 2010 után felgyorsult.”
(Forrás: Qubit)
 
2023.01.25.
A közszolgálati dolgozók a tanársztrájk mellett mozgósítanak
Boros Péterné, az MKKSZ vezetője tavaly tavasszal elmondta, új sztrájktörvényre is szükség van, mert a jelenlegi a közszférában alkalmazhatatlannak minősül. A pedagógusok pedig – az elnök szerint – most azért tudnak törvényesen sztrájkolni, mert a tavaly február 11-i rendeletalkotással „a kormány mattot adott” magának, mert az elégséges szolgáltatás mértékét rögzítette is.
(Forrás: Mérce)
 
2023.01.25.
Gábor György–Sükösd Miklós: Egyetemi autonómia vagy pártállami alapítványok?
A fideszes alapítványok létét az Európai Bizottság és 25 európai uniós kormány összeegyeztethetetlennek látja az egyetemi autonómia (és az azon alapuló tudományos, oktatási és tanszabadság), illetve a korrupciómentes tudománytámogatás elveivel. Ezért nem teszi elérhetővé az európai adófizetőktól származó pénz egy részét az Orbán-kormány által szervezett alapítványoknak. Ezzel egyidejűleg a többi EU-s országban megszokott eljárásra és gyakorlatra tesz ajánlást, amely hosszútávon biztosítja a jogbiztonságot, az oktatás és kutatás szabadságát, továbbá átláthatóvá és ellenőrizhetővé teszi az európai adófizetők pénzének elköltését.
(Forrás: 444.hu)
 
2023.01.25.
Nem tolonganak a magyar egyetemisták, hogy az Erasmus programban külföldön tanuljanak
Vitás kérdés, hogy a nyelvvizsga előírása jó vagy rossz dolog. Az egyetemeknek gondoskodniuk kell arról, hogy a hallgatók minél magasabb szintű, értékes diplomával rendelkezzenek. Ugyanakkor egy nyelvvizsga önmagában nem garancia arra, hogy a hallgató olyan nyelvtudással rendelkezik, amivel a piacon is meg tudja állni a helyét. Az egyetemnek elsősorban az lenne a feladata, hogy az adott képzési területhez tartozó szakmai szinten fejlessze a nyelvi kompetenciákat, az ehhez szükséges alapok megtanítása, egy középszintű nyelvtudás biztosítása inkább a közoktatás feladata lenne. Legtöbbször egy állásinterjún sem az az elsődleges kérdés, milyen típusú nyelvvizsgája van a jelentkezőnek, hanem hogy hogyan beszél a pozíció betöltéséhez szükséges idegen nyelven.
(Forrás: Népszava)
 
2023.01.25.
Ezek a legelismertebb, legjobban fizető szakmák 2023-ban: még mindig kevesen vágnak bele?
Nincsenek most könnyű helyzetben a pályaválasztás előtt állók. Nehéz ugyanis olyan szakmát találni, amelyet megbecsülés övez, hasznos tevékenység a társadalom számára, és még jól is lehet keresni vele. A Pénzcentrum friss kutatásának eredményei szerint hiába szeretne egy fiatal 2023-ban fontos, jelentőségteljes hivatást választani, ennek alulfizetettség lehet az ára, vagy hiába is keresne jól, hivatása mégsem lenne általánosan elismert. Rangsorunkból kiderül, melyek ma Magyarországon a legelismertebb szakmák, milyen hivatással lehet jól keresni és melyek a legfontosabb tevékenységek a társadalom számára a közvélekedés szerint. Az is kiderült, milyen foglalkozást ajánlanának a legtöbben ma Magyarországon a pályaválasztás előtt állók számára.
(Forrás: Pénzcentrum)
 
2023.01.24.
Kezdődik a tanárok egyhetes országos sztrájkja, van város, ahol minden gimnázium részt vesz
Egy hétig tartó, országos sztrájknapokat hirdetett meg január 23-tól hét napon át a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), akikhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozott. A pedagógusok az ország minden pontjáról jelezték, hogy munkabeszüntetéseket tartanak, van olyan város, ahol minden gimnáziumban lesznek megmozdulások. A sztrájknapok a január 31-ére – az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk évfordulójára – meghirdetett Szolidaritás Napjával és országos ülősztrájkkal zárulnak, amelyre a PDSZ a szakszervezeteket, civil szervezeteket és állampolgárokat is meghívott.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.21.
Pankotai Lili pert indít a volt iskolája ellen
Pankotai Lili nevét sokan ismerhették meg, amikor egy október 23-i tüntetésen több tízezer ember előtt beszélt a színpadon. Utána többen bírálták, főleg a trágár kifejezései miatt. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból novemberben jött el, mert szerinte pszichológiai hadviselést folytattak ellene. Most már Budapesten tanul, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG), azt mondja, itt megtapasztalta, hogyan kellene működnie egy iskolának. A TASZ-szal közösen most pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták. Lili lapunknak azt mondta: nem személyes bosszúról van szó, inkább példát akar mutatni mindenkinek, és szerinte vissza kell tolni a határokat. Zeller Judit, a TASZ jogi szakértője szerint Lili perének óriási a szimbolikus jelentősége. Páros interjú.
(Forrás: telex)
 
2023.01.21.
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. ASÁG Navracsics Tibor az Erasmus-ügy közepén dobta be: még több egyetem lehetne alapítványi fenntartású
A Népszava foglalta össze cikkében, hogy a tárcavezető miről beszélgetett péntek reggel Fiala Jánossal. \"Ez egy sikeres modellváltás volt, az eredmények egyértelműen igazolják, akár a kiválásági rangsorokat, akár a  nemzetköziesítési mutatókat, a külföldi hallgatók arányát nézzük. Úgy gondolom, ez még nagyon sok előnyt tartogat a jövőre vonatkozóan most még hagyományos formában működő egyetemek számára\" - mondta a lap tudósítása szerint. elé vinni az ügyet - emlékeztet a lap, amely azt is hozzáteszi: Navracsics Tibor a veszprémi Pannon Egyetem, Varga Judit a Miskolci Egyetem alapítványi kuratóriumának az elnöke. 
(Forrás: portfolio.hu)
 
2023.01.21.
Iskolai stressz: érdemes szakértőhöz fordulni
A digitalizáció magával hozott idegrendszeri változásokat, látjuk a gyermekek mentális egészségének romlását, amely összefüggésbe hozható – a teljesség igénye nélkül – a képernyő előtt töltött idővel, a szociális-érzelmi készségek fejletlenségével, a mozgásszegény életmóddal vagy a helytelen táplálkozással – mondta lapunknak Hal Melinda pszichológus, a Matthias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója, akit az iskolai stresszről és az azzal való hatékony megküzdésről kérdeztünk.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2023.01.21.
Indul az újabb sztrájkhullám: akár több ezer tanár is beszüntetheti a munkát a jövő héten
Január 23-án országos sztrájknapok kezdődnek, van olyan vidéki város, ahol az összes gimnáziumból jelezték, hogy csatlakoznak az akcióhoz. De a legnagyobb megmozdulásra január 31-én lehet számítani, amikor a szakképzésben dolgozók is csatlakoznak az ülősztrájkhoz. A pedagógusok azt is követelik, hogy vonják vissza a kormányrendeletet, ami változtatott a tanárok kirúgásának szabályain.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.21.
„A magyar középiskolai felvételi rendszer nem igazságos. Akkor lenne az, ha előre lehetne tudni, milyenek a követelmények, és az általános iskolák fel is tudnák készíteni a gyerekeket erre a megmérettetésre. De még akkor sem csökkenten
„A magyar középiskolai felvételi rendszer nem igazságos. Akkor lenne az, ha előre lehetne tudni, milyenek a követelmények, és az általános iskolák fel is tudnák készíteni a gyerekeket erre a megmérettetésre. De még akkor sem csökkentené azokat az elképesztő különbségeket, amelyek az alacsony és a magas státuszú gyerekek teljesítménye között van” – mondja Radó Péter oktatáskutató. Szombaton több mint 71 ezer diák tölti ki a magyar- és a matematikatesztet, közülük 56 ezer nyolcadikos, 9100 hatodikos és több mint hatezer negyedikes iskolás.
(Forrás: Eduline)
 
2023.01.19.
ELTE-s dolgozók százai követelik nyílt levélben az alapbérek emelését
A nyílt levélben az áll: a jelenlegi fizetések nem biztosítják az oktatók és az adminisztratív munkakörben dolgozók megélhetését, nem teremtik meg a tudományos kutatás, illetve a színvonalas oktatási és azt támogató tevékenységek minimálisan szükséges előfeltételét sem, és egyre nehezebbé teszik az utánpótlás biztosítását. Emiatt a nyilatkozat aláírói elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi bérezést, nemcsak az oktatókét, hanem az adminisztratív munkakörben dolgozókét is, és azt várják az egyetem fenntartójától, a magyar államtól, illetve az egyetem vezetőitől, hogy haladéktalanul tegyenek konkrét lépéseket a súlyos helyzet megoldására. Mint írják, a jelenlegi bérszínvonal olyan alacsony, hogy az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség.
(Forrás: index)
 
2023.01.19.
Terjed a hír, hogy újra „feltörték a KRÉTA-t”, de itt másról van szó
Nem tudni, hogy ebben a konkrét esetben pontosan mi történt, de jellemzően a gondatlan jelszókezelés lehet az oka annak, hogy egy tanár hozzáférését megszerzi valaki. „A KRÉTA és elődjei esetében ez a social engineering nagyon kritikus probléma, sajnos ez ellen nem lehet szoftveresen védekezni” – mondta. A kéttényezős hitelesítés (például egy sms-ben küldött vagy telefonnal generált kód kérése) lenne a kézenfekvő megoldás, hogy még egy megszerzett jelszóval se léphessenek be illetéktelenek a rendszerbe, aminek a beállítása technológiai szempontból egyszerű, csak a tanároktól nem feltétlenül várható el, hogy használni tudják. „Korábban is mindig elmondtuk, hogy egyedi és olyan jelszót használjanak, amit nem kell felírni, mert a rendszereket általában úgy hekkelik meg, hogy elhagynak jelszavakat.”
(Forrás: telex)
 
2023.01.19.
Eltávolították a magyar zászlókat az intézményekről és több pedagógust menesztettek Kárpátalján GettyImages-1234458299
Egy friss rendeletre hivatkozva eltávolította a magyar zászlókat több közintézményről az ukrán rendőrség. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója pedig indoklás nélkül, egyik napról a másikra kapta kézhez a menesztését. Több magyar falu és Munkács városának közintézményeiről is eltávolították a magyar nemzeti zászlókat Kárpátalján. Volt olyan település, ahol a rendőrséget is bevetették az intézkedéshez. A helyi média beszámolója szerint Fornoson és Dercenben munkácsi feletteseiktől kaptak utasítást az oktatási intézmények vezetői arról, hogy távolítsák el az intézményeik épületeiről a magyar nemzeti lobogót. Állításuk szerint rendelet mondja ki, hogy mostantól kizárólag ukrán zászló loboghat a létesítményeken.
(Forrás: index)
 
2023.01.19.
A tankerület egyetlen polgári engedetlenséget sem tüntetett fel a bérjegyzékben egy VII. kerületi gimnáziumban, de Marosi Beatrix azért küldött egy figyelmeztetést az egyik tanárnak
Dukán Ferenc, a VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium tanára és egyben a Momentum csepeli képviselője fenyegető levelet kapott Marosi Beatrixtól, a Belső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójától, aki nem csak arról hírhedt, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát elbocsátotta, de arról is, hogy plagizálhatta az egyetemen 2013-ban leadott szakdolgozatának egyes részeit. Dukán Facebook-bejegyzésében azt írja: „Tegnap ezt a fenyegető levelet kaptam Marosi Beatrixtól. Ebben a levélben elismeri, hogy tudomására jutott, hogy óráim megtartását december elsejétől megtagadtam. Ez azért érdekes, mert épp tegnap (még a levél olvasása előtt) posztoltam róla, hogy meghamisította a tankerület a bérjegyzékünket, és egyetlen óra polgári engedetlenséget se tüntetett fel rajta decemberben. A hamisítás tehát Marosi Beatrix tudtával történt. A levelet január 11-én írta, azóta lassan egy hét eltelt, a bérjegyzék máig sem került kijavításra.”
(Forrás: 444.hu)
 
2023.01.19.
Esetleges lemondásáról beszélt Navracsics Tibor
Lemond a posztjáról Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, amennyiben az ő hibája miatt nem sikerül dűlőre jutni az Erasmus-ügyben - hangzott el a Partizánban.
(Forrás: portfolio.hu)
 
2023.01.19.
Hiába mondja a kormány, hogy perel az Erasmus-pénzekért, sokra nem megy vele
Pontosan tudta a magyar kormány, hogy az Európai Unió felfüggesztheti a közérdekűnek titulált alapítványok alá szervezett egyetemek részvételét az Erasmus+ és a Horizont Európa programban, még ha most a meglepettet játssza is. Az Európai Bizottság többször is jelezte, hogy fenntartásai vannak az egyetemek tulajdonosi jogait gyakorló, politikai befolyás alatt álló – minisztereket és más fideszes politikusokat a soraikban tudó – testületek miatt. Ezek helyet kaptak a magyar helyreállítási alap befagyasztásával kapcsolatos tárgyalások tavaly novemberi és decemberi dokumentumaiban is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.18.
Az ELTE 650 dolgozója nyílt levélben követeli az alapbérek megháromszorozását
Miután tavaly novemberben hiába fordult az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) több karának 650 dolgozója az egyetem vezetéséhez és a fenntartóhoz annak érdekében, hogy rendezzék az felsőoktásban dolgozó közalkalmazottak bérezését, nem kaptak választ, ezért úgy döntöttek, a nyilvánossághoz fordulnak.A nyílt levélben azt írják, a nyilatkozat aláírói „elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi bérezést, nemcsak az oktatókét, hanem az adminisztratív munkakörben dolgozókét is, és azt várják az egyetem fenntartójától, a magyar államtól, illetve az egyetem vezetőitől, hogy haladéktalanul tegyenek konkrét lépéseket a súlyos helyzet megoldására”. Szerintük az ELTE oktatói alapbérei európai, közép-európai, sőt még magyarországi összehasonlításban is rendkívül alacsonyak, és ez már az intézmény alapműködését is veszélyezteti.
(Forrás: telex)
 
2023.01.18.
Radó Péter oktatáskutató a FutureTalks Krizsó Szilviával podcastban
Krizsó Szilvia a FutureTalks podcast idei második adásában 2050-be invitálja a nézőket/hallgatókat Radó Péter segítségével, hogy közösen megfejtsék milyen is lesz az oktatás 30 év múlva. Az oktatáskutató nem tart attól, hogy a tanulást teljesen áthelyeznék a digitális térbe, mert az már a COVID-járvány idején is bebizonyosodott, hogy hatékonyan tanulni csak gazdag szociális térben lehet, természetesen a digitális eszközöknek óriási szerepe lesz az ismeretek átadásában, a csoportokkal foglalkozó pedagógusok aránya jóval kisebb lesz, mint manapság, és többen lesznek azok a szakemberek, akik specializáltan valamilyen különálló kérdéskörrel, témával foglalkoznaks. A kérdés csak az, hogy az oktatás mikor lesz képes arra, hogy a munkahelyek által elvárt képességeket is fejlessze, a beszélgetésből ez is kiderül.
(Forrás: Future Talks)
 
2023.01.18.
A kormány felhúzott guillotine-ja nem csak a tanárokra vár
Az orbáni látszatdemokrácia lényege, hogy minden törvényes keretek között működik. Az már egy másik kérdés, hogy kétharmaddal és zsebre tett államfőkkel bárminek lehet törvényi kerete – az elnyomásnak is. A pedagógusvegzálás apropóján megnéztük, hogyan alakít ki függőségi és félelmi viszonyt a kormány azokban a szakmákban és csoportokban, ahol a szabadságot veszélyesnek érzi.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.15.
Ónody-Molnár Dóra: Mély sebeket ejtett a kormány a felsőoktatáson
A jogállamisági aggályok és a súlyos korrupciós kockázat miatt lekapcsolták a magyar egyetemek zömét az európai kutatási térségről. A hallgatói ösztöndíjak felfüggesztése is nagy csapás, de a visszafordíthatatlan károkat a Horizon Europe-ból, azaz az uniós egyetemeket összekapcsoló, hatalmas kutatási és innovációs keretprogramból való kiszorulás okozza. A kormány azt állítja, hogy a Bizottság nem jelezte a kifogásait. A kormány azt is állítja, hogy a magyar modellre máshol is van példa. Cikkünkből kiderül, hogy egyik állítás sem igaz.
(Forrás: Jelen)
 
2023.01.15.
Pintér új rendelete a tanárkirúgásokról: rendőrállami módszer vagy játék nyílt lapokkal
Ebben a helyzetben az új kirúgási rendelet két dolgot jelenthet. Első forgatókönyv: felhúzott guillotine Az egyik lehetőség, hogy beigazolódnak a PDSZ félelmei, és valóban cinikus kivéreztetésről van szó. A mostani rendelkezés jogilag lehetőséget nyit a „leszámolásnak”: ahelyett, hogy időszakosan, és a tankerületektől függően rúgnak ki tanárokat, ami újabb és újabb tiltakozási hullámokat indít és jelen pillanatban senki nem nyer vele, most már megtörténhet az, hogy a renitens tanárok ügyével a tanév vége után foglalkozzanak. Második forgatókönyv: Pintér kártyázik és nincs vesztenivalója A kirúgási rendeletnek van egy kevésbé agresszív, mégis legalább ennyire demoralizáló olvasata. ... a rendelet azt is jelentheti, hogy Pintér nyílt lapokkal játszik, már nem is tesz úgy, mintha érdekelné a tanárok kérdése. A belügy ezzel a lépéssel meghagyta a munkáltatóknak, hogy racionalizálják a kirúgásokat: a tankerületek pontosan ismerik a tanárhiányt, és tudnak mérlegelni, hogy miből nyernek többet; ha elbocsátanak valakit, aki hepciáskodott, vagy megtartják, mert nélküle bedőlne helyben az oktatás.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.15.
Szakszervezeti szövetség: vonja vissza a kormány a pedagógusok kirúgásáról szóló rendeletet
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felszólítja a kormányt, hogy sürgősen vonja vissza a pedagógusok rendkívüli felmondásáról szóló, „egyértelműen zsarolási és megfélemlítési céllal készült” új rendeletét – derült ki a szervezet közleményéből. Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke rámutatott: ágazattól függetlenül minden szakszervezetet megdöbbentett a kormányrendelet, „amely megengedi, hogy a munkáltató hónapokig pallosként lógassa a rendkívüli felmondás ódiumát az akár csak egyszer is nyíltan tiltakozó tanár feje felett”. Szerinte a kormány mostani, „a munka világa erkölcsi színvonalát tovább romboló reakciója” a legrosszabbfajta, hiszen arról árulkodik, hogy a hatalom nem hajlandó érdemben foglalkozni az oktatás helyzetével, a pedagógusok problémájának megoldásával, ezért félelemkeltő erőfitogtatással fojtaná el a megmozdulásokat, elodázva az igazi megoldást.
(Forrás: index)
 
2023.01.15.
Erasmus-konfliktus - Megszólalt a Magyar Rektori Konferencia
Beszállt az egyetemeket átalakító kormány és az Erasmus-pénzeket visszatartó EU közti vitába a hazai rektorok fóruma, kemény üzenettel. Valamennyi magyar egyetemi polgárnak, az egyetem fenntartójától függetlenül, diszkriminációmentesen biztosítani kell azt a jogot, hogy az Európai Unió (EU) oktatási, mobilitási programjaiban, valamint kutatási együttműködéseiben részt vehessen - írta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.özölték, hogy Magyarországon 63 felsőoktatási intézmény működik: államiak, egyháziak, magánintézmények és alapítványi modellváltó egyetemek. Az MRK elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy bármilyen természetű és jellegű politikai vita a magyar egyetemisták és egyetemi oktatók részvételét korlátozza az EU oktatási, mobilitási és kutatási együttműködési programjaiban. A részvételi lehetőség ezen programokban kivétel nélkül minden uniós ország valamennyi egyetemi hallgatója és oktatója, kutatója számára egyformán elérhető kell, hogy legyen - olvasható a közleményben.
(Forrás: Infostart)
 
2023.01.14.
Tudás, munka, lélek, odafigyelés. Oroszlán Anikó recenziója Fenyő D, György könyvéről
Fenyő D. György Az irodalomtanítás módszertana című könyve kapcsán az olvasó egyik első benyomása éppen az, hogy a szerző ebben a bizonytalanságban szeretne biztos fogódzókat és praktikus segítséget nyújtani. Habár a humán tudományok és tantárgyak kapcsán újabban időről időre felmerül, hogy a konkrét hasznuk nem látványos, hogy a tudományos értékük vagy a hozzájuk kapcsolódó tanítási módszerek nem korszerűek, a könyv fejezetei olyan magától értetődően adják ennek cáfolatát, hogy a magyartanárban határozottan felbuzog az optimizmus. A munka kétségtelenül grandiózus vállalkozás, és a két vaskos kötetre pillantva felmerül a kérdés, lehet-e (vagy kell-e) ezt egyvégtében, egyetlen narratívaként olvasnunk. Vajon lineáris, egyenes vonalú folyamat-e az irodalomoktatás, vagy lehet benne ide-oda ugrálni, esetleg epizodikusan haladni, a módszerekből és a szövegekből random válogatni.
(Forrás: tani-tani online)
 
2023.01.11.
Nincs félreértés az Erasmus-ügyben, már régen szóltak, hogy nem fideszesekkel kéne teletömni a kuratóriumokat
Az „alapítványi\" elnevezés az egyetemek esetében azt a látszatot kelti, mintha a kormánytól független intézményekről volna szó, ennek azonban éppen az ellenkezője az igaz: a felsőoktatást a vagyonkezelő alapítványok révén az állami fennhatóság helyett fideszesek által vezetett kuratóriumok fennhatósága alá helyezték, a 2021-ben lezajlott folyamat minden bizonnyal azt a célt szolgálta, hogy a fideszes hátországot bebetonozzák egy esetleges 2022-es választási vereség esetére is. Ahogy Pálinkás József fogalmazott a cikkében, ez nem egyetemi reform volt, hanem a mögöttes állam kiépítésének újabb fázisa. Vagyis az egyetemeket kiszervezték a NER hátországának, itt kapcsolódunk tehát bele a mostani Erasmus-vitába.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.11.
Arató László: „Második osztályban ma is cenzúrázzák Petőfit”
Mit tapasztal, a gyerekek szeretik ma Petőfit? Változott az elmúlt évtizedekben a Petőfi iránti érdeklődésük, viszonyuk? A. L.: Először is, azt kell itt is kiemelni, hogy a gyerekekben iszonyú erősen él a március tizenötödikei Petőfi, a Nemzeti dal Petőfije. Érdemes megmutatni nekik, hogy bizony van még másféle Petőfi is, viccesebb, szerelmes, okosabb Petőfi is. A „mi jut eszedbe Petőfiről?” kérdésre kapásból kántálják az életrajzi közhelyeket. De ezért nem fogják a gyerekek szeretni, vagy nem ezért fogják szeretni. Az egy dolog, hogy valakit az tesz híressé, hogy március 15-én mit csinált, majd mártír lett, és más dolog, hogy miért szeretjük. A költő, akit mindenki ismer nem feltétlenül az a költő, akit mindenki szeret. Bár nyilván a kettő támogatja egymást. Az iskola Petőfi-képe változott kicsit. Hosszabb távon a tankönyvekből kikerült például a politikus Petőfi.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.11.
Azt érzem, hogy zuhanok, de nem látom, hová (Ónody-Molnár Dóra interjúja)
A diákokat ez mélyen megrázta, többen közülük Pintér Sándor minisztériuma előtt vertek sátrat, s napokig tartó demonstrációval próbálták a kormány tudtára adni, hogy mennyire felháborítónak tartják ezt az eljárást. Érezve a fokozódó nyomást, a kormány összetrombitált a múlt péntekre 400 pedagógust azzal, hogy „konzultálni akar”. Az eseményen bejelentettek némi – 10 százalékos – fizetésemelést, de az nagyon távol áll a pedagógusok követelésétől, ami 45 százalék. Lapunknak nyilatkozott a tiltakozásokban résztvevő egyik tanár. A matematika-informatika szakos Talyigás Anikó azt mondja: a megfélemlítések ellenére kitart, de a polgári engedetlenség helyett valami új módszert kéne találniuk.
(Forrás: Jelen)
 
2023.01.11.
Radó Péter: Viselkedéskontroll pedagógus bérezéssel
(Forrás: portfolio.hu)
 
2023.01.11.
Demjén Ferenc nem érti, miért tüntetnek a diákok, ahelyett, hogy tanulnának
„Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel – igaz, akkoriban ezt nem is lehetett megtenni” - folytatta.„Egyébként azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról, hiszen a béremeléssel nagyjából mindenki egyetért, ráadásul a hírek szerint meg is valósul. Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom lesz.” Az énekes szerint „óriási baj”, hogy sokan nem értékelik, mekkora szabadságban élnek Magyarországon, és nem tudják, „mit jelentett valódi korlátozások között élni, napról napra próbálkozni” 1989 előtt.
(Forrás: 444.hu)
 
2023.01.11.
EGYHETES MUNKABESZÜNTETÉS JANUÁR 23.-TÓL: ÍGY SZERVEZZÜK MEG!
A polgári engedetlenség szándékos jogsértés, amelyet érthetően nem tud mindenki felvállalni. A tavaszi időszakhoz képest a kormány a polgári engedetlenséggel kapcsolatban taktikát váltott abból a célból, hogy minél többeket megfélemlítsen, távol tartson a polgári engedetlenségtől. A sztrájkot törvényi úton igyekeztek ellehetetleníteni, láthatatlanná tenni, ezért sokak véleménye szerint ez nem alkalmas a markáns nyomásgyakorlásra. És nyilvánvalóan ez volt a kormány célja. Ne legyenek nagy létszámban sztrájkolók, a polgári engedetlenségtől pedig az abban résztvevő megtizedelésével tartani távol a dolgozók tömegeit. A PDSZ ezért dolgozta ki azt a „trükkös” megoldást, amivel a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatás előírásai oly módon is alkalmazhatóak, hogy a sztrájk ezen a nehezített terepasztalon is látható legyen.
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
 
2023.01.11.
„MINTHA ATOMBOMBÁT DOBTAK VOLNA A HAZAI FELSŐOKTATÁSRA”
Mint azt a tagállamok kormányainak képviselői 2022. december 15-i határozatukban kifejtik, a korábban állami fenntartásúból alapítványi formába kiszervezett intézmények működési modellje nem biztosítja a közösségi források átlátható kezelését. Az alapítványok kuratóriumait többnyire magas rangú politikai tisztségviselők vagy Fidesz-közeli üzletemberek vezetik: az Óbudai Egyetemét például Varga Mihály miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter, a Miskolci Egyetemét Varga Judit igazságügyi miniszter, a Debreceni Egyetemét Kossa György, a Soproni Egyetemét Csányi Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetemét Hernádi Zsolt Fidesz-közeli nagyvállalkozók. A tanács azonban, ahogy a határozat szövegéből kiderül, problémásnak tartja, hogy a papíron privatizált, ám a valóságban jelentős – és meghatározó részben uniós forrásokból származó – állami finanszírozásban részesülő egyetemeken politikai kinevezettek határozzák meg, hogy ki mire mennyi pénzt kaphat.
(Forrás: Qubit)
 
2023.01.11.
Nem hagyjuk! - Újabb országos diák-ülősztrájkot szervez január 31-ére az Egységes Diákfront
Berta Beáta, a pestszentlőrinci Karinthy Frigyes Gimnázium tanára felidézte, eddig 14 tanár rúgtak ki polgári engedetlenség miatt, de - mint Pintér Sándor belügyminisztertől a decemberi szakmai \"eligazításon\" megtudták - az utóbbi időszakban összesen 2018-an polgári engedetlenkedtek, ami szerinte felveti a kérdést, hogyan választották ki azt a 14-et, akiket kirúgtak. A kirúgottak között van Rábai János, aki szintén a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanított, ő arról beszélt: a diákok nem hülyék, saját bőrükön érzik a rendszer hátrányait, látják, hogy a tanárok próbálják fenntartani ezt az oktatási rendszert a felszínen. - Elég a hallgatásból, ámításból, hogy úgy teszünk, mintha még lenne jövője a magyar oktatásnak. Pintér Sándor rendőrállamot szervez a rendőrállamban, úgy fogják hívni, Magyarország iskolái. Álljunk bele az ellenállásba és küzdjünk a gyermekeinkért
(Forrás: Népszava)
 
2023.01.11.
\"Senkinek lövése sincs\", mi lesz így az Erasmus-diákok és az egyetemi kutatások sorsa
Egyelőre még nincsenek veszélyben, de 2024-től nagy érvágást jelentene a magyar egyetemisták nagy része számára az a brüsszeli döntés, amely az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket kizárja az Erasmus+ és a Horizont Európa kutatói programokból. Az intézkedésben semmi meglepő nincs, és a kormányt sem érte váratlanul, hiszen az Európai Tanács decemberi döntésén alapul, viszont már nem sok idő van, hogy helyrehozzák. Az érintettek addig teljesen tanácstalanok, és első hallásra borzalmasnak nevezték a történteket.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.09.
Mit érne az oktatásban a Pintér-féle tanári teljesítménybérezés?
A legjobb tanárokat pénzügyileg jutalmazná, a legrosszabbakat büntetné, az értékelést pedig a főnökeikre bízná a Belügyminisztérium új terve a pedagógusok teljesítménybérezéséről. Bár az OECD szerint az ötlet önmagában nem hülyeség, a Pintér-féle terv mintha pont szembemenne az ajánlásaikkal. A szakszervezet szerint a cél a pedagógusok megosztása és a lojalitás kikényszerítése, egy szakértő pedig azt mondja: ezzel még egy eszközt kapnának a kezükbe a politikai helytartókként viselkedő igazgatók.
(Forrás: telex)
 
2023.01.09.
Több nyelvvizsga díja emelkedett
A nyelvvizsgamentesség folyamatos megújítása miatt eleve nehéz helyzetben levő nyelviskolákat az is érzékenyen érintette, hogy 2022 nyarán korábbi formájában gyakorlatilag megszűnt a kata. Ez ugyanis minimum 30 százalékos adóemelkedést jelentett nekik – a szektorban jellemzően 15 százalék körüli vizsgadíjemeléssel számoltak akkor a szakértők. Legutóbb szeptemberben emelkedtek az árak, tavaszhoz/nyárhoz képest átlagosan 5-7 ezer forinttal, de már akkor tudni lehetett, hogy télen – a növekvő energiaköltségek miatt – újabb emelésre kell majd számítani.
(Forrás: telex)
 
2023.01.09.
Az alapítványi egyetemeknél átmenetileg leáll az Erasmus+
Mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből. Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn.
(Forrás: Népszava)
 
2023.01.09.
Gyarmathy Éva az iskolakezdésről: jobb később, mint korán
Gyarmathy Éva cáfolt egy tévhitet is: nem érettebbek korábban a gyerekek manapság, mint régebben, sőt! „Fordított a helyzet. Nagyon sok gyerek kifejezetten idegrendszeri éretlenséggel kerül az iskolába. Hatévesen még több gyerek van, aki nem érett meg arra, hogy írni, olvasni, számolni tanuljon az agya. Más tekintetben, tehát például gondolkodásban, ismeretekben lehetnek sokkal előbbre, mint korábban, de ez nem az iskolára való felkészültséget jelenti. Tehát hiába van az, hogy bizonyos területeken okosabbak a gyerekek, többet tudnak esetleg amiatt, hogy kitágult a világ, az információs tér bekerült a családi körbe”. Hozzáfűzte, hogy kevesebbet mozog sok gyerek, az idegrendszerüket gyakran olyan hatások érik, amelyek nehezítik a fejlődésüket, így valójában az éretlenség lett sokkal gyakoribb.
(Forrás: Infostart)
 
2023.01.08.
„Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp” – Simkó Edit is felmond
Egy tudatlan ember teljes dilettantizmusa és gonoszsága tükröződik legújabb ötletéből. Milyen ostoba pontok. Milyen aljas pontok – írta Simkó Edit szerda délután Facebook-oldalán. A pedagógus arra utalt a bejegyzésben, hogy egy kiszivárgott dokumentum szerint rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben. Ez alapján az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapna a belső ellenőrzés, amit a pedagógusoknál az intézményvezetők, az igazgatóknál a fenntartók végeznének el. A pedagógus a posztban úgy fogalmaz ezzel kapcsolatban: A besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között, akik majd összevesznek a koncon, mint munkatáborosok a fűrészporkenyéren, vagy káposztatorzson. A magukat intézményvezetőnek vélők, akik valójában maguk is rabok, hatalommámort kaphatnak, ha gyengék, és kéjjel büntetnek és jutalmaznak.”
(Forrás: 24.hu)
 
2023.01.08.
Január 23-tól hét napig tartó országos sztrájkot hirdet a PDSZ
Január 23-tól hét napig tartó országos sztrájknapokat hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Közleményükben azt írják, hogy a január 21-i központi középiskolai felvételi utáni hétre időzített akcióval tiszteletben tartják a szülők jogos elvárását, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt a felvételire való felkészülésben. Hozzáteszik, hogy a sztrájkhoz minden intézmény, közösség saját megoldásokkal tud csatlakozni. A január 23-i sztrájkot legkésőbb január 16-án 16 óráig kell bejelenteni.
(Forrás: telex)
 
2023.01.08.
Oktatáskutató: még a multiknál sem szokás, amit Pintér Sándor tervez
„A pedagógusok minősítési rendszerének átalakítása tovább fogja erodálni a közoktatásban zajló tendenciákat. Nem előre fog vinni, és az új rendszer még rosszabb lesz az évente minősített pedagógusok számára, mert tovább fokozza a feszültségeket. A pedagógusok döntő többsége gyűlölte az eddigi minősítést is, de ez még jobban gyűlölhető lesz. Nem csodálkoznék, ha sok pedagógus letenné a krétát és azt mondaná, hogy ez már sok” – mondta lapunknak Nahalka István oktatáskutató a tegnap kiszivárgott belügyminisztériumi dokumentum kapcsán. (Nahalka István)
(Forrás: mfor.hu)
 
2023.01.08.
Budapestre ért a Tudásmenet
Az oktatásért hétfőn Miskolcról indult Tudásmenet szombat délután a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál ért véget, ahol a diák- és pedagógusszervezetek egyúttal demonstrációt is tartottak. A megmozdulást a Tanítanék, a noÁr, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanárok a Tanárokért és az ADOM Diákmozgalom szervezte.
(Forrás: Infostart)
 
2023.01.06.
„Értelmetlen, hangulatromboló, önkizsákmányolásra késztet” – nem épp a tanárok kedvence az új Pintér-terv
Bár mint kiderült, a Nemzeti Pedagóguskar véleményét kikérték, a pedagógusok értékelésének új módját ismét a Pintér Sándor-féle rendészeti szemlélettel erőltetik rá a tanárokra. A tervezet sok kérdést vet fel, ám egy dologban minden tanár egyetért: ha nem lesz általános, jelentős béremelés, az egésznek semmi értelme, viszont újabb pedagógusokat űzhet el a pályáról. Az új tervezet szerint évente elvégzett belső teljesítményértékelést kellene bevezetni az oktatási-nevelési intézményekben. A tanév végén az átlag felett teljesítők pluszpénzt kapnak, az átlag alattiak illetményét pedig akár csökkenthetik is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2023.01.06.
Az egyetemeket is elérte az infláció: így emelkednek idén a tandíjak
Az elszabadult energiaárak az egyetemeket és főiskolákat sem kímélik – nem csoda, hogy több felsőoktatási intézmény úgy döntött, emel az önköltséges képzések árain. A gazdasági szakok például jóval drágábban hirdetik, mint tavaly ilyenkor, míg a bölcsész-, a mérnöki, az informatikai és az orvosi képzések tandíja nem változott.
(Forrás: Eduline)
 
2023.01.04.
Pintér Sándor rendszeres belső teljesítményértékelést tervez a köznevelési intézményekben
Rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben, amellyel a pedagógusok és az intézményvezetők munkateljesítményét vizsgálnák - derült ki egy, a Népszava birtokába került belügyminisztériumi dokumentumból, amely a pedagógus teljesítményértékelési rendszer új koncepcióját vázolja fel. A pedagógusok munkájának ellenőrzését jelenleg főként külső értékelésekkel (az Oktatási Hivatal által szervezett minősítési eljárással, valamint pedagógiai szakmai ellenőrzéssel, vagyis tanfelügyelettel) végzik, így ezeken is változtatnának, hogy nagyobb hangsúlyt kaphasson a belső ellenőrzés, amit a pedagógusok esetében az intézményvezetők, az igazgatóknál pedig a fenntartók végezhetnek el.
(Forrás: Népszava)
 
2023.01.02.
Elindult a tanárok \"tudásmenete\" Miskolcról, több mint 180 kilométert gyalogolnak majd
A miskolci Herman Ottó Gimnázium elől elindult menetet Totyik Tamás és Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének két alelnöke, valamint a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér vezeti, utánuk pedig körülbelül „egy bő, népes osztálynyi csapat” gyalogol. Az eseménynél közzétett menetrend szerint a résztvevők január 2. és január 7. között, azaz 6 nap alatt közel 180 kilométert fognak megtenni, délutánonként pedig beszélgetéseket, fórumokat tartanak majd az érintett települések iskoláiban, végül pedig a Kölcseyben.
(Forrás: Eduline)
 
2022.12.31.
Mecsekaljai Heidelberg a numerus clausus árnyékában. Zsigmond Anna írása
A megnyitás után két hónappal már tüntetések voltak, és az újságírók ingerült cikkekben támadták az új egyetem vezetőségét a numerus clausus be nem tartása miatt (ugyanis Nagy József rektor befogadta a törvény által Pestről kiszorított izraelita hallgatókat). 1928-ban sor került a numerus clausus törvény módosítására. A módosítás, bár formálisan törvényen kívül helyezte az 1920-as törvény faji kvótákra vonatkozó előírásait, gyakorlatilag továbbra is a zsidó hallgatók felvételének korlátozását jelentette. A VKM előírásai szerint az egyetemeknek jelenteniük kellett a felvételiző és a felvételt nyert zsidó hallgatók arányát. A zsidókkal legmegengedőbben bánó pécsi egyetemen is az egyetemi létszámadatok változása mutatja elsősorban a numerus clausust.
(Forrás: tani-tani online)
 
2022.12.31.
Jegyzetek az engedetlenségről
Az Eleven Emlékmű csoport megszakítva emlékezetpolitikai témakörének több éve tartó beszélgetéssorozatát december 15-én a jelent, illetve a jövőt választotta az 52 fő jelenlétében lezajlott online beszélgetés témájául: az oktatásügyben zajló engedetlenségi mozgalmak kérdéseit állította fókuszba. A „barikád” nyolc „névtelen harcosát” hívta meg erre az estére. Közülük Pap Gábor Papesz le is írta „tanúvallomását”.
(Forrás: tani-tani online)
 
2022.12.31.
Gábor György meséje Pintér Sándorról letarolja az internetet
Történt, hogy majdnem húsz évvel ezelőtt e sorok írója új lakásba költözött. Az új helyen a fűtési- és vízvezeték rendszerre teljes felújítás várt, amit egy kedves, intelligens, segítőkész bácsi végzett el, akit a baráti körből ajánlottak. A munka során kiderült, hogy a bácsi korábban gépészmérnök volt, ám minthogy abból a fizetésből nem tudott kijönni, még a hetvenes évek elején víz- és gázvezeték szereléssel, rendszerek kiépítésével kezdett el „maszekban” foglalkozni. Sok mindenkinél dolgozott: akadt köztük neves író, akadt elkényeztetett színész és mindenkivel kötözködő rendező, akadt világhírű egyetemi tanár, ám mindenki elégedett volt a bácsi munkájával.
(Forrás: ellenszél)
 
2022.12.31.
Mérő László: Napszámosként kezeli a kormány a tanárokat, és a hatalom cinizmusa győzni fog
Nem tudom, hogyan, mikor alakult át a nemzet napszámosai kifejezés értelme, de ma már egyértelműen a tanárokra vonatkozik. Ma ők azok, akik lehetőleg dolgozzanak ingyen, csak ők babérkoszorú helyett egy szem szaloncukrot kapnak karácsonyra – ennyivel olcsóbb jószág a tanár, mint a vándorszínész, igaz, több is van belőle. Egyelőre.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.31.
„2022 a tiltakozások éve volt” – mit értek el a megmozdulások az oktatásban, és mit nem?
Még nem értük el a célunkat, de előrébb léptünk – válaszolta a Tanítanék Mozgalom a 24.hu-nak arra a kérdésre, hogyan értékelik az idei tiltakozási hullám eredményeit az oktatásban. Ahogy a szervezet is emlékeztet: sokkal szervezettebbé és kiterjedtebbé vált az oktatás ügyéért folyó küzdelem 2022-ben, több száz intézmény több ezer pedagógusa vett részt a tiltakozásokban polgári engedetlenséggel, sztrájkkal vagy szolidaritási akciókkal. Arra kértük a tiltakozások szereplőit, szervezőit: értékeljék az idei megmozdulásokat, illetve vázolják fel, milyen terveik, reményeik vannak jövőre. Kérdéseinkre a Tanítanék Mozgalom, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) válaszolt.
(Forrás: 24.hu)
 
2022.12.31.
Akik hozzánk menekítik gyermekeiket saját oktatási rendszerük elől
Nem tudjuk, pontosan hányan vannak, de azt igen, hogy a Magyarországon élő kínaiak miért jönnek hozzánk, mennyire céljuk az integráció, és mit gondolnak saját oktatási rendszerükről. Az antropológus kutató azt is elmondja, hogyan tekintenek a keleti kultúrából érkezők legfontosabb év végi ünnepeinkre, és mikor jön el az ő ünnepük, amikor még a boltjaikat is bezárják.
(Forrás: index)
 
2022.12.31.
Elhalasztható a kiskorúak iskolakezdése, mostantól nyújthatók be a kérelmek
Mától benyújthatók a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek; a beadás határideje január 18. – közölte az Oktatási Hivatal (OH).A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.
(Forrás: index)
 
2022.12.23.
Szégyen az iskolapadban. Az érzelmi elakadások lélektana. Lubinszki Mária írása
Régóta foglalkoztat annak gondolata, hogy az érzelmileg terhelt gyermekek élményvilágában a szégyennek milyen szerepe van, és ezzel összefüggésben a sérelmekből fakadó konfliktushelyzeteknek milyen megoldási lehetőségei lehetnek az iskolában. Az iskolai osztály pszichodinamikájában a kirekesztés, megszégyenítés gyakori jelenség, és ennek pedagógiai megoldási lehetőségei gyakran korlátozottak. Tanulmányom elsődleges célja a pszichoedukáció, annak bemutatása, milyen módon tematizálódik a szégyen mint érzelem a pedagógiai és pszichológiai szakirodalomban.
(Forrás: tani-tani online)
 
2022.12.23.
Hiába ígérte Orbán, pénzhiány miatt nem lesz állami ingyenes külföldi nyelvtanulás
Hiába vár 140 ezer diák az Orbán Viktor által már 2019-ben ígért külföldi nyelvtanulási lehetőségre. Minden adott lenne a program indítására, de a háború és a brüsszeli szankciók a kormány szerint közbeszóltak. Valójában elismerték, hogy a program azért nem indul, mert nincs rá pénz. A tesztfázis sikeres volt, mégsem indulhat el a jövőben a már így is halasztott, államilag finanszírozott külföldi nyelvtanulási program diákoknak, mert egyszerűen nincsen rá pénz a költségvetésben – ismerte el Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára válaszában, amit Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére adott.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.23.
A kirúgások ára: a tankerületi vezetők kapták a 2022-es Év citromdíját a hvg.hu olvasóitól
Az oktatás szervezői helyett Pintér Sándor kiszolgálói lettek a tankerületi vezetők, akiket a plágiumbotrányok, a fideszes múlt, Naiv lett volna azt gondolni 2022 májusában, amikor Pintér Sándor került az oktatás élére (is), hogy az általános rendminiszter nem a már bevált módszerét, nevezetesen az erőszakot fogja alkalmazni a pedagógusokkal szemben, akik merészelték folytatni a küzdelmüket az oktatás jövőjéért, és akik mellé a diákjaik is odaálltak. Ugyanilyen naiv lett volna azt gondolni, hogy a közoktatás alulfinanszírozottságát és állami egységesítését fémjelző KLIK a szakmai integritást előrébb fogja helyezni a bosszúnál, amikor a kiüresített sztrájkjog miatt polgári engedetlenségbe kezdtek a tanárok. Azt viszont, ahogy több mint 5000 olvasónk szavazata is bizonyítja, senki nem várta, hogy a tankerületek vezetői tökéletes káderként végezzék a munkájukat, amikor a tanárok vegzálására kérte őket az emberségből felmentett Belügyminisztérium.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.23.
Pedagógus bértábla 2023
2022. december 16-án megjelent a Magyar Közlönyben az 524/2022 (XII. 16.) kormányrendelet, amely egy korábbi kormányrendeletet mindössze egyetlen szóval módosít. A “húsz” helyére a “harminckettő” kerül. A kormány ezzel az egy szóval jelezte, hogy 2023. január 1-től a pedagógusok fizetésében az ágazati szakmai pótlék 20-ról 32 százalékra emelkedik, ami 10 százalékos béremelést jelent. Mivel az is eldőlt, hogy a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik, így kialakult az új pedagógus bértábla.
(Forrás: HRPortal)
 
2022.12.17.
Több mint ezer intézményben jelent már meg az ellenállás – térképen az összes őszi iskolai demonstráció
December 8-án 366 köznevelési intézményben volt valamilyen akció – az országban összesen mintegy 5800 oktatási intézmény van –, és legalább 595 dolgozó polgári elégedetlenségi akcióba, és 4821 dolgozó sztrájkba lépett. Az állami oktatási szektor intézményeit nézve is 10 százalék alatti az érintett intézmények száma. Ez ez adat azonban csalóka, ugyanis eltünteti az intézmények közötti különbségeket: ha az ország összes gimnáziumában leállna az oktatás, akkor is azt látnánk, hogy csak az összes közoktatási intézmény mintegy 15 százaléka lenne érintett. Érdemes megnézni ezért az adatokat gimnáziumokra szűkítve is: mintegy 60 állami gimnáziumban sztrájkoltak vagy engedetlenkedtek dolgozók december 8-án az országban, tehát az ilyen gimnáziumok durván közel egyötödében történt munkabeszüntetés vagy engedetlenségi akció.
(Forrás: g7.hu)
 
2022.12.17.
Megjelent a rendelet, 20-ról 32 százalékra emelkedik a pedagógusok szakmai pótléka
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amelyet Pintér Sándor a közoktatási konzultáción még péntekre ígért. A béremelésről szóló kormányrendelet helyett ugyanakkor ez a szöveg a szakmai bérpótlék 20-ról 32 százalékra emeléséről rendelkezik, méghozzá Orbán Viktor kormányfő szignójával. A kormány a veszélyhelyzeti felhatalmazás adta rendeletalkotási jogával élve döntött arról, hogy – szövegszerűen: „A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 16. § (11) bekezdésében a ”húsz„ szövegrész helyébe a ”harminckettő„ szöveg lép. Ez a rendelet 2023. január 1-jén lép hatályba.”
(Forrás: telex)
 
2022.12.17.
Fenyegetés helyett megértést kért Pintértől a Vörösmarty igazgatóhelyettese
„Van egy vágyunk, ami reméljük nemcsak álom. Az a vágyunk, hogy lehet még vonzó a tanári pálya ebben az országban. Hogy nem a társadalom ellenségeivé teszi a tanárokat a kormányzat, hanem összefog velük,” mondta Pintér Sándor előtt Meleg Gábor. Szerinte a olyan életpálya-modell kell, amivel a pályakezdők komolyan számolhatnak, és amiben bárki léphet előre. A tanárok mellett a pedagógiai asszisztenseknek, az adminisztrációs és technikai személyzetnek is megfelelő bért kellene fizetni. „Fenyegetés helyett megértés, megtorlás helyett amnesztia, rendcsinálás helyett közös rendrakás.” Meleg azzal zárta, hogy új kiegyezésre van szükség a kormányzat és a tanárok közt.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.12.17.
AZ ISKOLÁKKAL MINDEN ORSZÁGBAN VANNAK GONDOK, DE MÁS RENDSZEREK SOKKAL TÖBBET TESZNEK A MEGOLDÁSÉRT
Nemcsak Magyarország, hanem a legtöbb uniós ország is szenved a tanárhiánytól és attól, hogy nem elég vonzó a tanári szakma. Viszont Magyarországgal ellentétben a legtöbb tagállam a Helyreállítási és Ellenállási Eszköznek (HEE) nevezett pénzügyi csomagból épp azért küzd, hogy enyhítsen ezeken a problémáin – derül ki az Európai Bizottság Az európai oktatási térség megvalósítása terén elért eredmények című novemberi jelentéséből. Ehhez képest a magyar helyreállítási tervnek még az elfogadása is lekerült a napirendről, miután kedden Varga Mihály pénzügyminiszter megvétózta azt a 18 milliárd eurós hitelt, amit az Európai Bizottság az ukrán állam működésére adott volna. qÍgy amíg a többi állam a HEE-ből a tanárok magasabb kezdő bérére, szakmai fejlesztésre (a fő irány épp a digitális készségek fejlesztése), a sokféle gyerek osztályon belüli inkluzív tanítására és a munkakörülményeik javítására költheti az uniós pénzt, nálunk marad az iskolai ülősztrájk, a polgári engedetlenség, valamint a tanárok fenyegetése és kirúgása, miközben pénz sem lesz fizetésemelésre, és vonzóbb sem lesz a pálya.
(Forrás: Qubit)
 
2022.12.17.
RÉMISZTŐ PSZICHÉS ÁLLAPOTBAN VANNAK A MAGYAR EGYETEMISTÁK
A magyar egyetemisták több mint fele küzd enyhe vagy közepesen súlyos pszichés problémákkal, derült ki a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület (FETA) kutatásából, melyet az ELTE vezetésével a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem munkatársai végeztek. A kutatásban több mint 7 ezer egyetemistát kérdeztek kérdőívben az egzisztenciális, fizikai és lelki jóllétéről.
(Forrás: Qubit)
 
2022.12.17.
Kétszer annyit adna Brüsszel a tanári béremelésre, mint idáig mondták, a turizmusfejlesztéstől vennének el
A magyar pedagógusbérek utoljára egy évtizeddel ezelőtt, 2013-ban, az életpályamodell bevezetésekor nőttek jelentősen. Ez azóta gyakorlatilag elinflálódott, a tanári jövedelmek távolról sem követték más szektorok bérnövekedését. Így lehet, hogy a tanárok átlagjövedelme ma már a magyar diplomás átlagbér 60 százalékát sem éri el. Különösen keveset keresnek a pályakezdők: euróban kifejezve csak négy balkáni országban alacsonyabb a tanári kezdőfizetés, mint nálunk. Az első 15 évben nagyobb fizetésemelésre idáig nem is volt kilátás, így hiába 454 ezer forint a középiskolai (és 390 ezer az általános iskolai) tanári bruttó átlagbér a KSH adatai szerint, a medián ennél már 50 ezer forinttal alacsonyabb. Az átlagot valójában csak 50 éves kor felett van esélye elérnie a többségnek.
(Forrás: g7.hu)
 
2022.12.16.
A gyermekrajzok...és amiről mesélnek. A családból kiemelt gyermekek szocializációja és az új család szerepe, jelentősége. Horváth Csilla írása
Robika emberrajza nagyon árulkodó volt. A kezdeti bizonytalanság és félelem, a nevelőcsaládba való bekerüléskor feloldódni látszik, de vannak még fenntartásai. A rajz alapján az mondható, hogy nagyon énközpontú a szemlélete, a családban jól érzi magát, biztonságos helynek tekinti azt. Ennek ellenére, mivel kis alakokat rajzolt, némi szorongás és gátlásosság fedezhető fel, de a dominancia, a pozitív önértékelés is visszatükröződik belőle. Ami kissé aggasztó az emberrajzon, hogy kerítést rajzolt, feketével, ami ránézésre sem jelent jót. Kettős hatást vélek felfedezni: jól érzi így magát, magabiztosabb, szeretetteljes környezet, de bezárva, korlátozva érzi magát. Hogy ez a vérszerinti család elvesztése miatt van, szinte teljes biztossággal állítom. Egy trauma érte, amit nehezen tud feldolgozni, és az új helyzetet is meg kell szoknia még.
(Forrás: tani-tani online)
 
2022.12.16.
Itt vannak a részletek Pintér Sándor beszédéből, a miniszter gyökeresen átalakítaná a pedagógusi bérrendszert
„Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pedagógushiány sem olyan mértékű, mint állítjuk” – mondta lapunknak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja, aki szerint az összes beszéd közül Pintér Sándoré volt a legérdekesebb. Mint ismert, az érdekvédelmi csoportok a választások óta több alkalommal is hangot adtak annak, hogy nem értik, miért „egy rendőr vezeti az oktatási területet”. tárcavezető beszédében elsőként erre reagált. Példaként említette, hogy Klebelsberg Kunó is belügyminiszterből lett közoktatásügyi miniszter, így ezt a kritikát nem érzi jogosnak. Azt ugyanakkor bevallotta, hogy ő elsősorban a vezetéshez, az irányításhoz ért, de ehhez szüksége van információkra, amelyeket részben már be is gyűjtött. Itt egyértelműen az általuk kiküldött kérdőívekre utalt.
(Forrás: index)
 
2022.12.16.
A pedagógusok után most a szülők is elmondhatják véleményüket a szülői konzultáción
A legfontosabbak között vannak a gyermekeinket érintő kérdések, így a gyermekvédelem és az oktatás is – mondta el Szentkirályi Alexandra a Magyarország Kormánya közösség oldalára feltöltött videóban annak kapcsán, hogy a pedagógusok után a szülők is elmondhatják a véleményüket a szülői konzultációban.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2022.12.16.
Itt a jogerős ítélet, nem lehet többé ingyen túlórára kényszeríteni a tanárokat Magyarországon
A bíróság azt is kimondta, hogy a napi 8 órát meghaladó munkavégzés esetében is túlórapénz jár a pedagógusoknak is. A tankerületi központok, mint munkáltatók, ettől sok esetben nagyvonalúan eltekintettek arra hivatkozva, hogy az esetleges túlórákat a tanárok heti 32 órás kötött munkaidejének - amin belül 22-26 óra a tanítással lekötött munkaidő - terhére is el lehet rendelni, így nem kell külön kifizetni. A bíróság most azt mondta ki, hogy ez nem így van, minden túlmunkát ki kell fizetni, a helyettesítések mellett a tanulmányi kirándulást és más iskolán kívüli programokat, az ügyeleti és készenléti díjakat is. Nagy Erzsébet ugyanakkor hozzátette, az ítélet elsősorban csak a felperesekre vonatkozik, ezért arra buzdítja minden érintett kollégáját, az ítéletet hivatkozási alapul használva pereljenek a jogtalanul ki nem fizetett pénzért, és három évre visszamenőleg gyűjtsék össze a helyettesítésekről, többletmunkák elrendeléséről szóló bizonyítékokat.
(Forrás: Népszava)
 
2022.12.16.
„Pintér a végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit”
„Ez az egyeztetés olaj volt a tűzre, így folytatódni fognak a tiltakozások”– mondta lapunknak Lendvai Emese, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium pedagógusa a Belügyminisztérium által összehívott oktatásügyi megbeszélés végén. A találkozón több mint 400 iskolaigazgató és tanár vett részt. Lendvai Emese úgy fogalmazott: „Pintér a végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit, tételesen végigment a problémákon, és tagadta azokat.” Szerinte nem lehet konzultációnak nevezni a pénteki találkozót, főleg hogy egy kötött rendszer alapján lehetett csak felszólalni. Sokan csalódottan jöttek el, miközben bizakodva mentek oda. Úgy érezte, hogy a vidéki és a budapesti tanárok között sok különbség van, ez érződött a felszólalásokban is.
(Forrás: telex)
 
2022.12.16.
Sok tanár még elkeseredettebben jött ki Pintér Sándortól, mint ahogy bement
Több mint négy órás szakmai egyeztetést tartott a Belügyminisztérium közoktatási államtitkársága pénteken, a konzultáción Pintér Sándor is beszélt az oktatás helyzetéről, tanári bérekről és az idei tanév tiltakozási hullámáról. Az oktatási csúcstalálkozóról távozó tanárokat kérdeztünk az elhangzottakról és arról, milyen volt a hangulat.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.16.
Orbán élteti a szabadságharcosokat, de a tüntető diákoknak azt üzeni, mégis a labancoknak volt igaza?
A nekünk nyilatkozó diákok nemcsak a Fideszből, hanem az ellenzékből is alaposan kiábrándultak (ettől függetlenül a Fidesztől várják az oktatás helyzetének megoldását). Egy 20 éves, külföldön tanuló egyetemista úgy véli, a diákmozgalmak rengeteg fiatalnak adnak demokráciaélményt, végre elkezdtek híreket olvasni és talán később aktívabbak lesznek politikailag.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.15.
Pintér Sándor helyett csak Maruzsa Zoltánnal egyeztethetnek a tanárok
A CKP ezért levelet írt Pintér Sándornak: „A múlt hét végén jelent meg a hír a médiában, hogy a Belügyminisztérium intézményvezetőket kért fel: jelenjenek meg egy hivatalos konzultáción. Akkor még úgy tűnt, hogy az intézményvezetők Önnel találkoznak majd, ám azóta kiderült, hogy csak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak mondhatják el a véleményüket. Az államtitkár úr hosszú évek óta felel a közoktatásért, neki tehát már ismernie kell a kialakult helyzetet, a problémákat, követeléseket, illetve a helyzetelemző és javaslattevő anyagokat – számára feltehetően nem sok újdonságot tudnak mondani a meghívottak. Miniszter úr eszerint – annak ellenére, hogy a kormányban a köznevelési területet is képviseli – továbbra is elérhetetlen az Önt megszólító tanárok, szülők, diákok számára. Ön mindezidáig távol maradt a sztrájktárgyalásoktól, nem fogadta a szakszervezeti vezetőket, sőt (tudomásunk szerint) a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt és a Nemzeti Pedagógus Kart sem tisztelte meg jelenlétével.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.12.14.
Tordai Bence: A HírTV riportere adta ki magát a Tanítanék tagjának, hogy hiteltelenítse a tiltakozást
Múlt héten, miután a Tanítanék Mozgalom a parlamentben akciózott, a HírTV közzétett egy hangfelvételt, amelyen állításuk szerint a szervezet egyik tagja telefonál a párbeszédes Tordai Bencével és kér tanácsokat, hogyan kommunikáljanak a megmozdulásról. A kormányközeli csatorna ezzel akarta bizonyítani, hogy a Tanítanékot baloldali politikai erők irányíthatják. Az esettel kapcsolatban kedden felhívtuk Törley Katalint, a Tanítanék képviselőjét és Tordai Bencét is, akik egymástól függetlenül azt mondták, a felvételen nem a Tanítanék tagja hallható, a szervezet sosem hívta fel a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét. Ezt követően megpróbáltuk elérni a HírTV-t, hogy a hangfelvétel eredetéről kérdezzük őket, de megkeresésünkre nem válaszoltak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.14.
Ónody-Molnár Dóra: Sokkoló adatok bizonyítják az oktatási tiltakozások igazságát
A mai napon is többszáz iskolában tiltakoztak a diákok a közoktatás romló színvonala miatt és a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanáraik visszavételéért. Egy frissen nyilvánosságra hozott, munkaerőpiaci kutatási jelentés számokkal bizonyítja, hogy mennyire megalapozottak a tiltakozások. A közoktatás rossz teljesítménye ugyanis számos munkapiaci mutatóban megmutatkozik. Az iparilag fejlett országokat tömörítő OECD PIAAC nevű kutatásához kapcsolódó magyar adatfelvétel eredményeit ismertették ma délelőtt a vizsgálatban résztevő közgazdászok, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet (Budapest Intézet) és a Tárki Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. (Tárki Tudok) közös szervezésében.
(Forrás: Jelen)
 
2022.12.14.
A köztévében olvasta fel a kirúgott tanárok névsorát a Momentum politikusa
Tompos Márton elég hamar a magyar oktatás helyzetére terelte a beszélgetést, és ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország számára az egyik legfontosabb feladat – bármi is történik az uniós pénzekkel – hogy mi lesz az oktatással, a tanárokkal és a diákokkal. Szerinte nem az a kérdés, hogy jut-e majd az oktatásra az uniós pénzből, hanem hogy mire lesz pénz még az oktatáson túl. Hozzátette: a diákok és tanárok ezért tüntetnek most, hiszen tudják, hogy tanár nélkül nincs jövő, és hogy Magyarország jövője forog kockán. A BESZÉLGETÉS KÖZEPÉN EKKOR TOMPON MÁRTON EGYSZER CSAK ELKEZDTE FELOLVASNI A 13 KIRÚGOTT TANÁR NEVÉT. A MŰSORVEZETŐ PRÓBÁLT KÖZBEVÁGNI, DE A MOMENTUMOS POLITIKUS NEM HAGYTA ANNYIBAN, ÉS HALLGATÁSRA INTETTE ŐT. Szerinte az, hogy ezeket a tanárokat kirúgták, felháborító és minimum Pintér Sándornak, de inkább az egész kormánynak le kéne mondania.
(Forrás: index)
 
2022.12.14.
Sosem verem meg, csak néha kap egy pofont, amikor nagyon kiakaszt
A gyerekbántalmazást jó, ha egy nagyobb rendszerben, a családon belüli erőszak rendszerében értelmezzük, és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a probléma önmagában nem kezelhető. Tehát nem megoldás, ha csak a gyereket visszük terápiába, ha csak a gyereket emeljük ki a családjából. A gyerekbántalmazás felderítésében és kezelésében elengedhetetlen egyfajta holisztikus szemlélet, vagyis a különböző segítő szervek és szakemberek (egészségügy, szociális ellátórendszer, oktatás, civil szervezetek, egyház, rendőrség, bíróság, állam, média) együttes fellépése vezethet csak eredményre. (Peer Krisztina)
(Forrás: telex)
 
2022.12.06.
A katekizmusra hivatkozva buzdítanak polgári engedetlenségre a híres katolikus iskola tanárai
„Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget - amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel - az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja.” Az idézet a római katolikus egyház tanításait összefoglaló Katekizmusból való, és a budapesti Piarista Gimnázium tanárai hivatkoznak rá. A 18 pedagógus közös közleménye szerint a pedagógusok sztrájkjogának májusi ellehetetlenítése az oka annak, hogy valódi munkabeszüntetés az oktatásban csak polgári engedetlenség útján lehetséges.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.12.06.
Totyik Tamás: a pedagóguselbocsátások még nagyobb ellenállást szülnek
Totyik Tamás az InfoRádió érdeklődésére megerősítette, hogy az elbocsátások az Európai Bizottság érdeklődését is felkeltették: a jogvédelmet ellátó jogászoknál arról érdeklődtek, hogy az elbocsátások mennyire jogszerűek, mennyire felelnek meg a jogállamiság kérdésének. A tárca oktatási kérdésekről indított szülői konzultációjáról azt mondta, szerinte a BM csúsztat azzal a kérdéssel, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?”, mert a diákok tiltakozása nem a pedagógusbéremelésre irányul – az csak egy szükséges, de nem elégséges eleme az akciónak –, hanem a leterheltségük és az elavult tananyag miatt történik. A PSZ alelnöke általánosságban álságosnak és képmutatónak bélyegezte a konzultációt
(Forrás: Infostart)
 
2022.12.06.
A POLGÁRI ENGEDETLENSÉG NEM LEHETŐSÉG, HANEM KÖTELESSÉG
“Újabb erős jelzést kapott mind a társadalom, mind pedig a döntéshozók: egyre többen és egyre hangosabban mondják ki, hogy elég volt abból, ami ebben az országban – különösen az oktatásügy kapcsán – zajlik” – felelte Gégény István a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium pedagógusai által aláírt tiltakozó nyilatkozat kapcsán nekiszegezett kérdésre a Reggeli gyors című műsorban. Mint ismeretes, az egyházi iskola 43 tanára állt ki az állami szektorban dolgozó kollégáik mellett, hangot adva felháborodásuknak, hogy a Belügyminisztérium nyolc pedagógus közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel, azonnali hatállyal megszüntette.
(Forrás: Szemlélek)
 
2022.12.05.
Csaknem ezer pedagógus tiltakozott hétfőn, a Parlamentbe is bejutottak
A Belügyminisztérium elé a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai szervezték a demonstrációt, szolidaritásul a múlt héten kirúgott 8 tanárral. A Kölcseyből még októberben rúgtak ki 5 tanárt, ők voltak az elsők, akiket polgári engedetlenség miatt elküldtek. A tüntetésen a résztvevők az iskolától indulva a Belügyminisztérium épülete elé vonultak. Több tanár is céltáblát ragasztott magára, erről helyszínen lévő tudósítónknak elmondták, így akarják kifejezni, hogy az oktatásirányítás célpontként tekint azokra, akik elmondják a véleményüket. A felvonuláshoz más iskolák diákjai, tanárai is csatlakoztak, többek között a Vörösmarty és a Madách Gimnáziumokból.nA Tanárok a Tanárokért információi szerint múlt csütörtök óta 93 iskola összesen 929 tanára fejezte ki tiltakozását. Veszprémben és Balatonalmádiban kilenc iskola 93 pedagógusa vett részt polgári engedetlenségi akcióban, amit az oktatásban tapasztalható problémák miatt tartottak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.03.
Zárthelyi a kibertérben. Bessenyei István szatírája
„Mennél több helyen kezdték azonban használni a pegasus.edu 5.0 programot, annál nagyobb adattömeg halmozódott fel, amelynek folyamatos értékelésére egyre inkább meghaladta az oktatási hivataloknak lehetőségeit.Š
(Forrás: tani-tani online)
 
2022.12.03.
Kirúgott tanár a Klebelsberg előtti tüntetésen: „Nem a hivatásomat, hanem a magyar jövőképemet vette el a kormány”
Szombat délután 5 órára tüntetést hirdetett a Klebelsberg Központ budapesti épülete elé a Tanítanék Mozgalom. Helyi tudósítónk szerint délután ötre nagy tömeg gyűlt össze az intézet előtt, egészen a Deák Ferenc térig ért a tömeg vége. Az emberek a tüntetés kezdete óta folyamatosan tömörülnek a színpad elé, a tüntetők száma egy órával az esemény kezdete után már nagyjából ötezernél járt, ekkor már az Arany János metrómegállóig álltak.
(Forrás: telex)
 
2022.12.03.
Pedagógussztrájk: 840 tanár sztrájkolt az elmúlt 2 napban
Az elmúlt két nap adatinak összesítése alapján 26 vidéki és 62 fővárosi intézményben összesen 840 pedagógus kezdett munkabeszüntetésbe - tette közzé friss számait a Tanárok a Tanárokért Facebook-csoport. Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. A bejegyzés szerint ma 17 órára újabb tüntetést szerveznek a Klebelsberg Központ elé, hétfőtől pedig még több iskolában még nagyobb számban kezdenek engedetlenségi akciókba.
(Forrás: portfolio.hu)
 
2022.12.03.
Mécsesekkel vették körbe a kőbányai Szent László Gimnáziumot a tiltakozó szülők, diákok és pedagógusok
Szerda óta országszerte több száz tanár jelentette be, hogy munkabeszüntetéssel tiltakozik: csütörtök kora reggeltől ülősztrájkok zajlottak több helyen, és vannak iskolák, ahol már két napja rendkívüli szünet van, mert a kirúgottak és a tiltakozók száma együttesen eléri azt a létszámot, amivel már nem lehet tanítani. Csütörtökön a Szent Lászlóban is elmaradt a tanítás, a munkabeszüntetést bejelentők nagy száma miatt. Pénteken ismét több ezren polgári engedetlenkedtek az oktatás problémáinak megoldásáért, december 8-ára pedig országos ülősztrájkot hirdettek a diákok.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.12.03.
Belügyminisztérium: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?”
A Belügyminisztérium csütörtökön az MTI-n keresztül tudatta, hogy a Kréta rendszeren keresztül kérdőívet juttat el a közoktatásban tanuló diákok szüleihez. A kérdéssor a jelek szerint máris hozzáférhető, hiszen a Szülői Hang csoport annak utolsó kérdésével kapcsolatban éles felháborodásának adott hangot. A Belügyminisztérium a kérdőívről azt állítja, hogy anonim módon kitölthető. Az anonimitást közlésük szerint elősegíti, hogy a fejlesztők „kiiktatták a Kréta rendszer sajátosságát”, és így a válaszok rejtve maradnak az osztályfőnökök és a tanintézetek munkatársai előtt. Az anonimitásra vonatkozó megjegyzést azonban árnyalja, hogy idén ősszel hekkereknek sikerült „kiiktatniuk a Kréta rendszer sajátosságát”, más szóval feltörték azt, aminek következtében a támadók illetéktelen hozzáférést szerezhettek a közoktatás minden intézményében kötelezően használt rendszer adataihoz.
(Forrás: 24.hu)
 
2022.12.03.
Balla István: Sanyi rendet vág
A kormány a legjobb gimnáziumok diákjainak eredményeire szokott mutogatni, amikor a közoktatás minőségét kérik rajta számon. Most épp ezek az intézmények tiltakoznak a leghangosabban, miközben a pintéri retorzió miatt az eddigi működésük került veszélybe. ..Mint mindenütt, a közoktatás területén is, ha valaki rámutat a problémára, a témát a kormány – a propagandamédiáján keresztül – azonnal politikai síkra tereli, és akkor lehet mondani, hogy Gyurcsány, meg Brüsszel, meg libsi. ... Elégedetlenkedő tanárok? – Hívjátok a Sanyit, majd ő rendet tesz, hiszen megígérte! És Sanyi jött is rendet tenni, de az iskolát be kellett zárni, mert ott nem maradt a jogszabályoknak megfelelő számú tanár.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.03.
Petíciót indítottak az írók: Erdős Virág, Závada Pál és Parti Nagy Lajos is a pedagógusok mellett állt
Alulírott magyar írók, költők, kritikusok és irodalmárok mély tiszteletünket és teljes támogatásunkat fejezzük ki a tiltakozó akciókban részt vevő tanárok, és a tiltakozó akciókban részt vevő tanárok mellett demonstráló diákok felé.- írják annál a petíciónál, amit Erdős Virág, József Attila-díjas költő indított december 1-jén. A petíciót eddig több mint háromszázan írták alá, köztük a József Attila-díjas író, Berg Judit, Závada Pál, Peer Krisztián, Totth Benedek, Mécs Anna valamint Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítója is.
(Forrás: Eduline)
 
2022.12.03.
Halácsy Péter: Miért nem tudja az iskola a vállalkozói gondolkodásmódot fejleszteni?
Szerintem a vállalkozókészség alapvetően arról szól, hogy emberek úgy akarjanak és tudjanak megváltoztatni dolgokat, hogy attól másoknak is jobb legyen. A változó világban ne csak kövessék a változást, hanem a változás motorjai is legyenek. A vállalkozókészség felkerült az EU nyolc területet felsoroló kulcskompetencia-listájára, melyen olyan készségek találhatók, amiket a közoktatásnak kiemelten kellene fejlesztenie. Az állításom ezzel kapcsolatban sajnos az, hogy amit érdemes lenne a vállalkozókészség területről az oktatási rendszernek fejlesztenie, arra a jelenlegi struktúrában alkalmatlan. Amire viszont alkalmas, azt úgy néz ki, hogy inkább felesleges megtanulni. Például, hogy mit kell tudni a katáról vagy az átalányadózásról, hiszen ez a tudás, mint láttuk, hetek alatt avulhat el. Az oktatás szerintem azért nem tud a vállalkozókészség fejlesztésében értékelhető eredményt felmutatni, mert a merev struktúrája ellentétes mindennel, amit a vállalkozókészség-fejlesztésről manapság gondolunk.
(Forrás: g7.hu)
 
2022.12.03.
Gyásznappal tiltakoztak a budai Arany János gimnázium tanárai
Gyásznappal tiltakoztak a szerdai tanárelbocsátások ellen a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai. A tantestület nagy része, 47 tanár csatlakozott az akcióhoz. Köztük volt a magyar szakos Varga Betti, aki az InfoRádiónak azt mondta: nem tart a retorzióktól, inkább attól fél, hogy az oktatásban nem történik semmi.
(Forrás: Infostart)
 
2022.12.02.
Berta Beáta: Beleállunk az engedetlenségbe, nem vagyunk hajlandóak félelemben élni
Több százan tüntettek pénteken a Külső-Pesti Tankerületi Központ épülete előtt, amely a Karinthy Frigyes Gimnázium fenntartója és ahonnan szerdán hat tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt, majd újabb hétnek figyelmeztető levelet küldtek. A demonstrációt élőben közvetítettük, azután pedig Berta Beátát, a gimnázium egyik hónapok óta tiltakozó, de nem elbocsátott magyar-angol szakos tanárát kérdeztük, hogyan éli meg a kollegái elleni retorziót. „Berta Beáta: Szerintem az időzítés nem volt túl logikus, nekem úgy tűnt, a tiltakozási hullám pont most kezdett kicsit elcsitulni. Arra számítottunk korábban, hogy az engedetlenség miatt kirúgnak tanárokat, de az meglepett minket, hogy pont most tették meg. Az igazán megdöbbentő viszont ennek a formája volt, tehát az, hogy a Belügyminisztérium sajtóosztálya hamarabb hozta nyilvánosságra az elbocsátásokat, mint hogy az iskola – pláne a kollégák – értesültek volna róla. Abban sem látok logikát, hogy miért pont őket rúgták ki: ugyanennyi engedetlenkedése másoknak is volt, ahogyan azt sem értem, tőlünk miért hatot, máshonnan meg egyet-egyet függesztettek fel, és ezt mi alapján tették.”
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.12.02.
A Belügyminisztérium most látta elérkezettnek az időt, hogy megkérdezze a szülőket a közoktatásról
Hónapok óta tartanak a pedagógusok, diákok és szülők közös demonstrációi, amellyel nemcsak a tanárok béremelését célozzák, hanem a magasabb színvonalú közoktatást és a tanárok, diákok értelmetlen terheinek csökkentését is. A szakszervezetek többször próbáltak tárgyalni a kormánnyal, hogy milyen lépések lennének szükségesek, de többnyire csak elutasítással találkoztak. Ehhez képest a Belügyminisztérium most látta elérkezettnek az időt arra, hogy megkérdezze a köznevelési intézményekben tanuló diákok szüleit, hogy mi a véleményük az oktatásról. A MTI-hez eljuttatott belügyminisztériumi közleményben azt írták, a kérdések a többi között a biztonságos és rendezett iskolai környezetre, a házi feladat elkészítésének időigényére, a tanulók tanítási órákon kívüli, szervezett elfoglaltságára, az iskolai teljesítmény objektív mérésére vonatkoznak. A kérdőíven szereplő kérdéseken túl lehetőség van arra, hogy a szülők, gondviselők bármilyen más véleményt, javaslatot eljuttassanak a tárcához.
(Forrás: telex)
 
Sajtófigyelő
2023.01.28.
Hiába az Erasmus-botrány, több állami egyetem egyeztet a kormánnyal a modellváltásról
Még javában folyik a vita az Európai Bizottság és a kormány között, hogy elvesztik-e az uniós támogatásokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett egyetemek, de az sem kiz...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.01.25.
23 év tanítás után felmondott a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, Berta Beáta
Mint írta, most már azt a példát tudja mutatni, amelyet a legfontosabbnak tart: ha valahol nem becsülnek meg, ha a véleményed nem számít, ha megaláznak, mert azt hiszik, megtehetik, akkor ne...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.01.25.
AZ ELIT MINDIG MEG FOGJA SZERVEZNI A SZÍNVONALAS OKTATÁST A GYEREKEINEK, A KORMÁNY PEDIG CSAK A SAJÁT ÉRTELMISÉGI RÉTEGÉNEK KINEVELÉSÉBEN ÉRDEKELT
Van-e egyáltalán válság a hazai oktatásban, lehet-e valódi krízisről beszélni? – lépett egy lépéssel hátrébb a kerekasztalt megnyitó kérdésével a korábban az MTA Molekuláris Farmakol...
(Forrás: Qubit)
--
2023.01.25.
A közszolgálati dolgozók a tanársztrájk mellett mozgósítanak
Boros Péterné, az MKKSZ vezetője tavaly tavasszal elmondta, új sztrájktörvényre is szükség van, mert a jelenlegi a közszférában alkalmazhatatlannak minősül. A pedagógusok pedig – az eln...
(Forrás: Mérce)
--
2023.01.25.
Gábor György–Sükösd Miklós: Egyetemi autonómia vagy pártállami alapítványok?
A fideszes alapítványok létét az Európai Bizottság és 25 európai uniós kormány összeegyeztethetetlennek látja az egyetemi autonómia (és az azon alapuló tudományos, oktatási és tanszabads...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.01.25.
Nem tolonganak a magyar egyetemisták, hogy az Erasmus programban külföldön tanuljanak
Vitás kérdés, hogy a nyelvvizsga előírása jó vagy rossz dolog. Az egyetemeknek gondoskodniuk kell arról, hogy a hallgatók minél magasabb szintű, értékes diplomával rendelkezzenek. Ugyanakkor...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep