2020. július 11. szombat, 17:10
Könnyek, móka, díszünnepség
Magától értetődő az igény a lezárásra, elköszönésre - hogy legyen mire emlékezni. Milyen legyen? Valami teljesen más – nem nosztalgiázás ismeretlen, idegen múlton (latinul skandált ballagónóta), nem sorakozós, katonás szónoklat-hallgatás, semmi olyan, ami a gyerekek, fiatalok lelkétől idegen, amit meg kell játszani, ami unalmas és álságos. Csak az, és csak annyi, amit az adott csoport, osztály lelkileg igényel, amit őszintén, saját maguknak szeretnének és meg is szerveznek. Semmi olyan, ami sok pénzbe kerül, ami mások segítségét igényli, ami „készen megvehető“. (Szívósné Tóth Annamária)
Nem tudom, hogy a jó magatartásban mennyire játszik szerepet az értés bizonytalansága, meg a nyelvhasználat lassúsága, mindenesetre: nem tudnak feleselni, fecsegéssel nem zavarják a foglalkozást. Ha majd rossz pontokat kapnak magatartásból, az azt jelenti, hogy kezdenek belejönni a francia nyelvhasználatba. De a legfontosabb, hogy beilleszkedtek, s talán egyre jobban érzik majd magukat. (Sz. Tóth Gyula)
Az utolsó "hivatalos" napomon azt terveztem, hogy véglegesítjük a hétfői búcsúval kapcsolatos összes részletet, majd hamarabb elengedem őket. Tudták, hogy minél hamarabb végzünk, annál hamarabb mehetnek, de nem kapkodtak. Az első mozzanattól az utolsóig, a legapróbb részletekig mindent megbeszéltünk, tisztáztunk. Be voltak sózva, alig tudtam őket rábírni, hogy nyugodjanak meg, minden a legnagyobb rendben lesz! Fogalmuk sem volt arról, mekkora "meglepetés buli" vár rájuk hétfőn. (Dékán Haas Zsuzsa)