2013. január 19. szombat, 21:10
Virtuális szülői értekezlet 3. – Nagyon aggódom az unokámért
Egy ideje azt vettem észre, nem szereti, ha az iskoláról kérdezem. Válaszainak tartalma is beszűkült: „Ennyi pirosom van, de kaptam feketét is…” vagy: „Sajnos a magatartásom csak változó lett.” „Nem igazán érdekelnek a pontjaid, az embernek hol sikerül valami, hol nem. Nincs ebben semmi érdekes. Mit jelent az, hogy változó magatartás?” „Jaj, nagyi! Hát néha jó vagyok, máskor meg rám kell szólni… mert rosszalkodok.” „OK. És ezzel mi a baj? Ilyen vagy, nem?” „De nekem jónak vagy példásnak kéne lennem!” – és már görbül szája. (Tőkés Hédi)
Az emlék tehát nem homályos. Legfeljebb ahányszor előhívod, annyiszor másként látod a rávetülő fény irányától függően. A nyeszlett, gyakran beteg kislány áll a sírok között. Unatkozik. A temető nem szomorú – unalmas hely. Olvasni még nem tud, a számokat sem ismeri. Ha tudna, ha ismerné, se mondanának neki semmit a nevek és a számok. Ő itt nem emlékezik. Pusztán létezik. Vár, amíg a felnőttek ’kiemlékezik’ magukat. Közben toporog, fel-fellép a dombocskákra (Szabó Anna). 
Dani negyedik osztályos egy brüsszeli iskolában. Szülei külszolgálata nyomán került oda, A pedagógus nagyapa, a frankofón iskolarendszer ismerője ezúttal a brüsszeli kisiskolás kalandjait követi részben a helyszínen, részben levelezés nyomán, és készít jegyzeteket Tanári noteszében. Ebből adunk közre néhány epizódot, ami érdekes és tanulságos lehet a magyar olvasónak. (Sz. Tóth Gyula)