2015. június 28. vasárnap, 17:40
Alma a fán – Iskolavezetők a méltányos oktatásért – 2. interjú (Kóbor Zoltán)
Amit rendkívüli módon szeretek ebben a munkában, hogy – ahogy mondani szoktam – ez maga a frontvonal. Úgy érzem magam, mint a katonáit vezénylő csapattiszt, akinek meg kell osztania és rendszereznie kell minden információt, át kell látnia az egész csapat mozgását. Amikor támadás van, az élen kell járnia, ha védekezésre kerül a sor, akkor hátvédként kell helyt állnia. Talán nem véletlen a harctéri hasonlat, úgy érzem, hogy minden nap küzdeni kell az iskoláért, a gyerekekért, a kollegákért, azért, hogy az iskola által képviselt szellemiség fenn tudjon maradni, tovább tudjon fejlődni vagy olyan irányba változni, amilyet szeretnénk. (Kóbor Zoltán)
Szerda, pótvizsga. R. a németet "simán" abszolválja. Kémiából semmit nem tud. Sebaj, kismama tanár néni, aki csak ezért jött be, simizgeti a pociját, és közli: okosabb nem lesz, menjen tovább. Pontosan tudja, hogy a kölyök egy percet sem tanult, de ez nem zavarja. Elismeri azt is, hogy nem tud semmit. Magyaráznám neki, hogy ez egy nagyon rossz üzenet, mert miért kéne a többieknek a tanévet végig gürizni, megizzadni egy-egy jobb jegyért, nota bene a kettesért, ha így is lehet? (DZS)
A kamaszkor egyik leglátványosabb változása, hogy a kiskamaszok társas érdeklődése fokozatosan kortársaik felé fordul, oly annyira, hogy pubertáskorra a kortárscsoport válik az elsődleges referenciacsoporttá. A fiatalok kortársaik normáit követik, nekik akarnak megfelelni, kortárs minták mentén alakítják az identitásukat. A kortárscsoport szerepe felértékelődik, és ezzel párhuzamosan megváltozik a felnőttek pozíciója a gyerek életében. (Földes Petra)