2 610 üzenetHozzászólás a(z) Szilágyi István bejegyzéshez Válasz megszakítása |
Sajtófigyelő
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet) --
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline) --
2023.11.21. Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok? Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó... (Forrás: Eduline) --
2023.07.17. Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak... (Forrás: Index) --
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index) --
2023.07.15. „Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes... (Forrás: szabadeuropa.hu) Címkék
agresszió
civilek
család
digitális nemzedék
együttműködés
erkölcs
esélyegyenlőség
esélyek
felelősség
film
filmklub
generációk
gyerekek
gyermekvédelem
hátrányos helyzet
IKT
integráció
irodalmi mű feldolgozása
iskola
iskola és társadalom
kapcsolatok
kommunikáció
konferencia
konfliktuskezelés
kreativitás
kutatás
könyvajánló
közösség
módszerek
OFOE
oktatás
oktatáspolitika
osztályfőnöki szerep
pedagógia
pedagógus
pedagógusok
pályázat
rendezvény
szabályok
szakmai szervezet
szülő
szülők
tanulás
tanár-diák kapcsolat
tehetséggondozás
társadalom
történelem
verseny
virtuális kongresszus
ünnep |
|
Kedves Jutka A legtöbb ebben a helyzetben, hogy elvileg egyetértünk, mert így már elég közel vagy ahhoz, hogy megtaláld a saját megoldásodat. Láthatóan nagyon feszít a probléma, s ez – túl azon, hogy a hivatástudatod bizonyítéka – megintcsak segítőtársad a megoldásodhoz vezető úton. Hogy „valóságosan” mit tettem volna abban a helyzetben, azt nem tudom megírni, mert nem ismerem a helyzetet a maga valóságában, csak a Te interpretációdban. Azzal kapcsolatban azonban vannak gondolataim, kérdéseim. Például miért gondolod, hogy ott bármit is deklarálnod kellett volna Miért gondolod, hogy a társak gyűlölték a gyermek anyját Miért nem feltételezed, hogy egy érzelmileg felfokozott helyzetben, beszűkült tudatállapotban, mindenre tekintet nélkül eresztették éppen le a gőzt ezek a gyerekek Miért ne lenne elég ilyenkor – minden értékítélet, intézkedés, deklaráció nélkül – megosztani velük a saját érzelmeidet a helyzettel kapcsolatban (folytatás lejjebb)
Kedves Péter Valóban megtisztelő, hogy sokra tartod a „pedagógusságomat”. Én sem hiszem azt, hogy a gyerekek gyűlölték volna a fiú anyját.Azt viszont mélyen átéreztem, hogy a gyerek mit gondol, és ez bénított meg, késztetett „menekülésre”. Ha őt nem ül ott, valószínűleg spontán módon tudtam volna reagálni,és nem hagyott volna bennem lelkiismeretfurdalást a dolog. Azért volt lelkifurdalásom, mert tudtam, éreztem a helyzet bonyolultságát, tehát 1. az osztálytársak valóban felfokozott lelkiállapotban mondtak olyan dolgokat, amelyeket lecsillapodva egészen másképpen gondolnak majd, 2. a fiúnak szörnyű nehéz volt átélni, hogy itt nem egy egyszerű pedagógusról, hanem az anyjáról van szó. És mivel képtelen voltam a két dolognak az egyeztetésére, az ebből eredő feszültség oldására, inkább kiléptem a helyzetből. A történet maga igazolni szerette volna a saját gyerek saját iskolába járatásának veszélyességét. Te mit gondolsz erről Barátsággal és kíváncsisággal üdvözöl Jutka
Kedves Jutka Az iskola manapság egy veszélyes üzem, és egyre inkább az lesz, ha továbbra is így ragaszkodik az egyre nevetségesebbé váló megrögzöttségeihez, míg végül darabokra nem hullik, mint az anakronizmus porcelánszobra, amit az egyik kisdiák véletlenül lesodor. Ebben az iskolában például kifejezetten veszélyes családi kapcsolatoknak jelen lenni. Na persze, ha az iskola képes lenne például arra, hogy a gyermekeket ne kontextus nélküli munkadarabnak tekintse, és beengedje az iskolába a családokat, mint kulturális hátteret, mint tanulási erőforrásokat, mint motívációs elemeket, mint a valóságos élet megjelenítőit, akkor ez a saját gyerek/saját iskola kérdés sem merülhetne föl, mint probléma.
Kedves Péter Mint mindig, most is egyetértünk általánosságban De mi van addig, amíg az iskola hagyományosan így működik, és a porcelánszobor akár véletlen lesodrását az érintettek keményen megszenvedik Még akkor is, ha a szobor az anakronizmust testesíti meg. Hogy lehetne ezt az egészet emberibbé tenni Az ember az gyerekén keresztül a leginkább sebezhető. Végképp nem szeretnélek Téged és másokat az én sajátidevágó élményeimmel terhelni, de sajnos ebben a pillanatban a családi viszonyok iskolai jelenléte a konkrét szereplők számára az esetek többségében negatívumokkal jár. És bármennyire is rossz ez, mindenképpen tény. De hátha vannak olyanok, akiknek ellenkező személyes példái vannak ugyanerre a problémára Boldogan olvasnám a meggyőző cáfolatot
Kedves Juli Igen, ez az a dilemma, amivel szembetalálja magát, aki rádöbben, hogy alapjaiban kellene megváltoztatni az iskolát, mint olyat. Ez egyébként általánosabban egy szervezetfejlesztési dilemma, a „Hogyan cseréljünk kereket a száguldó vonaton” dilemmája. Félreértések elkerülése végett, nem a kifestésről van szó, vagy az ülések cseréjéről, hanem a kerekekről. A feladat nem könnyű, de feltehetőleg elkerülhetetlen a megoldása, ha már olyan nyilvánvaló képtelenségekkel terhelt a helyzet, hogy „… a családi viszonyok iskolai jelenléte a konkrét szereplők számára az esetek többségében negatívumokkal jár.” Juli Azt kérdezed, hogy hogy lehetne ezt az egészet emberibbé tenni. Szerinted hogy lehetne emberibbé tenni egy kényszermunka tábort Rakjunk ki buzdító jelszavakat a falakra Adjunk egy kicsit több vacsorát Cseréljük ki a szalmát a zsákokban és lehessen egy fél órával tovább aludni Nem Ezek nem érintik a lényeget. Először el kellene dönteni, hogy mi a lényeg, és szembenézni a valósággal, mert csak onnan lehet dobbantani a lényeg által meghatározott célok felé. A társadalomnak – az egészségügy mellett – ez a legnagyobb dinoszaurusza, csak épp ha ezek a dinoszauruszok kipusztulnak (ahelyett, hogy egy evolúciós folyamatban átalakulnának), kipusztul a társadalom is.
Kedves Péter
Bár az esetek többségében egyet szoktam érteni Veled, most mégis megdöbbentett egy kifejezésed, nevezetesen a kényszermunka táborral vont hasonlatod. Meggyőződésem, hogy még gondolatban sem szabad ilyen hasonlatokkal foglalkoznunk, mert előbb utóbb a gondolat napvilágra kerül, és onnan már csak egy lépés a börtönnek tekintett iskola (lásd 217-es hozzászólásomat). Igenis hiszek az apró lépések módszerében (valószínüleg azért is mert nálunk a dyslexiás oktatásban ez a legcélravezetőbb módszerek egyike), és a kifestés és kerékcserék után eljöhet, el fog jönni a kerékcserék ideje is. Igaz, hogy nagyon nagy türelem és sok sok munka árán, de valakinek el kell kezdeni, és ha már eljutottunk oda hogy felismertük ennek szükségességét, már tulajdonképpen meg is tettük az első lépést. Szeretettel Márta
Bocs, most látom, hoyg hülyeséget írtam, de gondolom világos, hogy úgy gondoltam, hogy a kifestés és székcserék után el fog jönni a kerékcserék ideje. Bocs, de nagyon korán van még
Szeretettel Márta
Kedves Márta Gondolatban az ember azzal foglalkozik, ami eszébe jut, hacsak nem fejlesztett ki valami jó technikát arra, hogy elfojtsa a gondolatait. Az persze egy valódi kérdés, hogy ezt miképpen osztja meg másokkal, szocializáltsága, kulturáltsága által vezérelten. Bocsánat, ha Nálad átléptem egy határt, amit nem kellett volna, nem volt szándékomban megsérteni, de még csak megbotránkoztatni sem. Ugyanakkor igazán kíváncsi lennék rá, hogy vajon komolyan gondolod-e, hogy van itt még olyan terhelő dolog, ami nem került napvilágra az iskolával kapcsolatban. Azt gondolom, hogy a gyermekek gyakran sokkal jobban ismernek minket, mint mi saját magunkat, csak nincsenek rá szavaik, formuláik és főleg engedélyük, hogy ezt elmondják nekünk. Másrészt azt gondolom, hogy a kátyúba rekedtségünk egyik legfontosabb oka, hogy rendszeresen összekeverjük, vagy inkább egy kalap alá vesszük a pedagógiai fejlesztő munkát és a szervezetfejlesztő tevékenységet, ahogy Te is tetted most. Ne érts félre, minden tiszteletem a Tiéd és az iskoládé, és ahogy írsz róla, még a szívem melege is, de nem is a Te feladatod, hogy ezt a finanszírozásában, szerkezetében, célrendszerében elavult és megroggyant tákolmányt, a magyar iskolaügyet megreformáld. Sok szeretettel Péter
Kedves Péter
Úgy látom valójában ugyanarról beszélünk, és mégis ahogy mondani szokták 2 malomban őrölünk. A végéről kezdeném.Egyetértek azzal, hogy nem az én feladatom a magyar oktatás megreformálása, a finanszírozásról, szerkezetről meg nem is szeretnék beszélni, jóllehet bőven lenne mit. (épp most volt egy 3 órás értekezletünk a pedprogram módosításáról és mint mindig, most is az egyik legnagyobb vitát kiváltó téma az óratervek volt, a folyamatosan csökkenő óraszámok és az ezzel párhuzamosan csökkenni nem akaró tananyag kapcsán.)Azzal is egyetértek, hogy a gyermekek nagyon jól ismernek minket, azt viszont megkérdőjelezem, hogy miért is nincs engedélyük, hogy elmondják a véleményüket rólunk Természetesen a komoly véleményükre gondolunk azt hiszem mind a ketten, nem pedig a különféle diák mendemondákra, bár a jóérzés keretein belül még ez is belefér, szerintem. Magától adódik a kérdés, hogy mik ezek a keretek. Ezt ők legalább olyan jól tudják, mint mi. Merjük már egyszer felnőttként kezelni őket, és sokkal hamarább juthatnánk 1-ről a 2-re.
És természetesen nem sértettél meg, csak pont Tőled, az eddigi hozzászólásaid alapján, nem vártam egy ilyen hasonlatot. Úgy egyébként minden stimmel.Szeretettel Márta
Kedves Márta Látod ez az óraterv história egy jellemző példa. Tudomásom szerint ez úgy zajlik, hogy először hosszan sopánkodik mindenki, hogy miként fog beleférni az a rengeteg (könyörtelenül felejtésre ítélt) tananyag abba a kevés órába, majd aztán mindenki azt bizonygatja, hogy ha másból mégis, de az ő óráiból semmiképpen nem lehet elvenni. Pedig lenne egy másik koreográfia, de az már majdnem felér egy kerékcserével: mely szerint összeállnak a pedagógusok és elkezdenek projektekben gondolkodni, összehangolják a munkájukat és összeadják az óráikat és valami kevésbé felejthetőt, jóval intenzívebb, valódibb élményt adnak a diákoknak. Valami azt súgja nekem, hogy mi ketten biztosan jól ellennénk egy ilyen csapatban. Szeretettel Péter
Drága Péter Félek, hogy a kerékcsere itt már nem lenne elég Korszerűbb mozdonyok, kényelmesebb kocsik sem ártanának, egy kis derű, egy kis személyesség, olyan helyzet, ahol például a családi viszonylat természetes és nem töri meg a hierarchia keménységét. Talán ha ki-ki a saját területén próbálkozna úgy ahogyan például Mártáék, és ahogyan tudom, Péter, Te is… És azt hiszem többen vagytok, vagyunk, mint hinni lehetne.
Kedves Juli
Annyira elgondolkoztató amit írtál a TANI-TANI kapcsán, hogy érzem hogy erre reagálni kell valamit, de először nagyon nagyon el kell rajta gondolkoznom, mert nagyon kemény és sajnos nagyon aktuális kérdés. HÁtha más kollégának is hasonló gondolatai vannak, azért írtam ezt le előzetesen. Szeretettel Márta
Sajnos rengeteg igazság van a TANI-TANI folyóiratban, s a vele kapcsolatos írásban is.
A pályánk során nagyon soka meghasonlanak. Az intézményeink gyakran olyanok a világban, mint elzárt szigetek. Igyekszünk egy olyan „álvilágot” bemutatni a gyerekeknek, amely a valóságtól nagyon messze van, de nagyon sokan szeretnénk, ha ilyen világban élhetnénk. Körülöttem nagyon sok „pedagógus” abban látja munkája lényegét, hogy megtanítson egy-egy tananyagrészt, de mivel az ő lelkével már nem törődik senki, ő sem kíváncsi másokéra. Valahol időnként úgy érzem, hogy az iskola nem a gyerekről, a gyerek és az ismeret kapcsolatáról, hanem csak a tananyagról és a tankönyvről szól. Az a pedagógus, aki pedig mert és még tud is nevelni, a többiek szemében szálkává válik. Ok: nem szürkül a többiekkel.
Kedves Éva Talán éppen ezt, már mint a beszürkülést nem kellene hagyni, m ert az elszemélytelenedés szörnyű veszélyes tendencia. Szerintem nagyon sok pedagógus szenved ettől az egésztől, és erőt adhatna, ha legalább ezen a fórumon erősíteni tudnánk egymást. Hogy valamennyien gyerekeket és ne ilyen-olyan tananyagot tanítsunk a legkülönbözőbb iskolafokozatokon az alsó tagozattól a felsőoktatásig. Hogy ne felejtsük el, hogy az iskola lényegében olyan hely, ahová gyerekek járnak sőt a dolog éppen értük (és nem az értük kapott fejkvótáért) létezik. Hogy valamit tegyünk az egyre erősödő és kedvet szegő (egyúttal elszürkítő) bürokrácia ellen stb. Tulajdonképpen ezért is hoztuk létre az egyesületet, hogy valami független szakmai fórumon közösen lépni tudjunk. Örülünk a jelentkezésednek, és sok erőt, energiát kívánunk a további munkádhoz. Juli
Kedves Mindenki
Jó kérdést vet fel ez a cikk a tanulók dohányzásáról. Ez minálunk is állandó gondot jelent. Mi is kijelöltünk dohányzót a 18 éven felülieknek, de ez nem oldja meg a kérdést. A gyerekek nálunk is kijárnak az iskola elé cigizni. Ráadásul egy kis településen van az iskolánk, gyakorlatilag egy lakótelep kellős közepén, ez állandó konfliktust jelent a lakókkal. A szigorú tiltást nem tartjuk célravezetőnek, mert azt legalább sikerült elérni, hogy az iskolában , a WC-ben már nem dohányoznak. Sovány vigasz tudom, de egy drasztikus beavatkozás lehet, hogy ismét odaküldené őket. Szinte nincs hét, hogy ez a kérdés ne merülne fel valamilyen szinten, de még nem tudtunk semmi értelmes megoldást találni. Hátha van valakinek javaslata valami működőképes megoldásra. Kösz és üdv Ari