Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

2 594 üzenet

  1. ofoe szerint:

    Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

  2. Tóth Zoltán szerint:

    Üdvözlöm!
    Szeretnék választ kapni az alábbi kérdésemre.
    Alapítványnál, pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra a munatörvénykönyve vonatkozik. Minden kérdésben? Melyekben nem?
    Különösen a heti munkaidő, az éves szabadság és a túlmunka díjazása (szombat, vasárnap) érdekelne.
    Várom válaszát,
    üdvözlettel: Zoltán

  3. OFOE szerint:

    Kedves Zoltán!
    A munkaszerződéssel foglalkoztatottakra is a pedagógus-előmeneteli
    rendszer vonatkozik, a hozzá tartozó illetményrendszerrel, és a
    szabadság. valamint pótszabadság is azonos, a távolléti díj számítása
    az Nkt. alapján történik, a túlmunka díjazása, beleértve a
    pihenőnapokon végzett munkát, mindenki esetében az Mt .és a
    326/2013-as rendelet alapján történik, ahogy az eseti helyettesítésre
    vonatkozó előírások is azonosak. Nem jár jubileumi jutalom, és a
    végkielégítés is csak az Mt. alapján, ahogy távozáskor nincs
    felmentési idő, hanem jóval rövidebb felmondási idő van. A nők negyven
    év jogosultsági idő alapján nem kérhetik a felmentésüket, hanem közös
    megegyezéssel vagy felmondással mehetnek el. A munkaviszony sokkal
    könnyebb felmondással megszüntetni, mint felmentéssel, mert csak annyi
    a kritérium, hogy az indok legyen valós és okszerű. Ha valakit
    felmondással el akarnak küldeni, az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató
    esetében nem kötelező az előzetes állásfelajánlás. Küldök egy
    összehasonlító táblázatot

    ((A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk. Az ígért táblázatot a mail címre küldtük el).

  4. Hesz Dóra Virág szerint:

    T. Cím!

    Az iránt érdeklődöm, hogy tanév közben (szóval most, 2019. nov.végén)megvonható-e az ofő pótlék egy más kolléga kinevezésével egyik napról a másikra…

    Várom szíves válaszukat:
    Hesz Dóra Virág

  5. OFOE szerint:

    Kedves Dóra! Tulajdonképpen furcsa, hogy így történt. Gondolom, az ügynek voltak előzményei, valamivel feltételezhetően indokolták ezt a lépést.
    Az iskolavezetőnek jogában áll lecserélni az osztályfőnököt, de nem csak úgy, ötletszerűen az egyik pillanatról a másikra.

  6. Hesz Dóra Virág szerint:

    Köszönöm a gyors választ!
    Pedig így történt, gyakorlatilag ezen a héten, hétfőről keddre már megvonták az osztályfőnökségemet (semmi konkrétumról nem tájékoztattak, “jobb, ha nem is tudom”, szülői megkeresések voltak). Valakik valamit mondtak…írásban nem kaptam semmit, fegyelmi, természetesen nem volt, hisz nem követtem el semmit. Van ennek a lépésnek v.milyen formai, írásbeli feltétele? Mind szakmailag, mind anyagilag súlyosan érint ez a döntés, amit nem tartok megalapozottnak. Előre is köszönöm a segítséget!
    HEsz Dóra Virág

  7. OFOE szerint:

    Kedves Dóra! Meg kell kérdezni a döntéshozót, hogy mi indokolja a lépést. Ha ez szóban nem működik, írásban kell megtennie, mégpedig hivatalos levélben: választ vár, és ezt indokolja (nem volt előzmény, váratlanul érte, ragaszkodik az indokláshoz stb.) Mindenképpen menjen másolat a fenntartónak. A levélen fel kell tüntetni, hogy kik kaptak másolatot. (Ha szakszervezeti tag, a szakszervezet támogatását is kérheti.) Felvethető a probléma nevelőtestületi értekezleten is, de ragaszkodni kell a jegyzőkönyvhöz. A levelezés online is lebonyolítható, de fontos, hogy legyen mindennek írásos nyoma. A szakmai munkaközösség támogatását van esélye elnyerni? Reméljük, sikerül tisztázni a dolgot, illetve orvosolni a problémát. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége

  8. Szodrai Csilla szerint:

    Tisztelt OFOE!
    Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy a 2020 január 1-jétől oktatókká átminősülő és az új szakképzési törvény hatálya alá kerülő, jelenleg még közalkalmazott pedagógusoknak eddig alanyi jogon járó jubileumi jutalma megmarad-e, vagy 2020. január 1-jétől kezdve ez csak egy adható jutalom lesz, ami a munkáltató anyagi helyzetétől függ majd.Hol találom meg ennek a kérdésnek a megbízható jogi szabályozását?
    Köszönettel:
    Szodrai Csilla

  9. Láng Róbert szerint:

    T. Cím!
    Érdeklődni szeretnék, hogy közalkalmazotti munkaviszonnyal a dec.23-tól megkezdett EGYBEFÜGGŐ szabadságból mennyi vihető át a 2020-as naptári évre a 2019-es keretből?
    Köszönöm

  10. Gyimesi Krisztina szerint:

    Kedves OFOE!

    Gyesen lévő tanár vagyok (8 osztályos gimnáziumban, magyar irodalom és nyelv, egyetemi diplomával, 16 év munkaviszony, 3 gyermekem miatt 9 tanított év). A következő tanévtől mennék vissza tanítani. Jelenleg 2 lehetőségen gondolkodom:
    1. a korábbi gimnáziumomba visszavárnak, azonban teljes állást a 3 gyermek miatt nem vállalnék. Amennyiben jól tudjuk, a 3. gyermek 5 éves koráig az iskolának biztosítania kell a “félállást”. Ez valóban így van? Illetve ha nem félállásba, hanem “6 órába” szeretnék visszamenni, van-e lehetőségem, vagy csak ha a munkáltató is beleegyezik? Továbbá a “6 órás” állás a pedagógusoknál pontosan mit jelent (kötelező óraszámok, egyéb kötelezettségek, stb.)
    2. Egy általános iskolában, ahol csak alsó tagozat van, tanítót keresnek. Mivel kieső helyen, egy faluban van az iskola, évek óta nincs jelentkező. Én ebben a faluban lakom, és a 3 gyermek mellett átmenetileg szívesen dolgoznék ebben az iskolában. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan munkakör, amit az egyetemi végzettségemmel, tanári diplomámmal betölthetnék az alsó tagozatban (pl. napközis pedagógus, stb.).

    Válaszát előre is köszönöm,
    Kriszta

  11. OFOE szerint:

    Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
    A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

  12. OFOE szerint:

    Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
    1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
    (1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
    kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
    részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
    Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
    (2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
    beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
    ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
    munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
    (3) A részmunkaidő kikötése
    a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
    b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
    elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
    számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
    szabadság leteltét követő naptól hatályos.
    A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén – a felek eltérő
    megállapodása hiányában – a rendes szabadság kiadását a fizetés
    nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
    Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
    nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
    kezdeni.
    (4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
    igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
    munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
    tájékoztatni a munkáltatót
    a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
    harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
    b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
    munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
    (5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
    intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
    kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
    időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
    hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
    (6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
    alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
    juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
    alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
    összefügg.
    (7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
    a munkáltató a közalkalmazottat
    a) a kérelem szerinti időpontig, de
    b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
    nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
    köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
    kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
    (8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
    közalkalmazott tekintetében.
    Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
    heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
    csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
    szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
    idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
    Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
    munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
    tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
    végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
    foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

  13. OFOE szerint:

    Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
    Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

    (2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

    (3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

    (4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

    (A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

  14. Doroginé Kiss Ildikó szerint:

    Tisztelt Egyesület!
    Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
    Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

  15. Szilágyi István szerint:

    Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
    Tisztelettel: Szilágyi István.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 170 171 172 173
Sajtófigyelő
2020.08.06.
Tanévkezdés: a segítségek ellenére mélyen a zsebekbe lehet nyúlni
A koronavírus-járvány miatt az idei beiskolázás – a tankönyvek és a menza ingyenessége ellenére is – nagy terhet jelent a családok többségének. A beiskolázás költségei akár iskol...
(Forrás: Infostart)
--
2020.08.04.
Komoly jutalmat követel a PDSZ a digitális oktatásban megfáradt tanároknak
A PDSZ inkább az oktatásirányítás kudarcának látja a távoktatás időszakát: a témában készített felmérésük szerint a digitális munkarendben résztvevő tanárok fokozott stresszről,...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.03.
OECD: elöregedett a tanári szakma, de a magyar pedagógusok felkészültebbek az átlagnál
Nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A kiscsoportos és projektalapú feladatmegold...
(Forrás: eduline)
--
2020.08.03.
Maruzsa: SZINTET LÉPETT A MAGYAR OKTATÁS
Én úgy látom, hogy három komoly eredménye volt az idei tanévnek. Az első az, hogy egyetlen napra sem állt le a tanítás, a tananyag lezárása megtörtént, májusban pedig volt már lehetős...
(Forrás: Demokrata)
--
2020.08.03.
Ha az oktatási egyenlőség a cél, számolni kell a magániskolákkal is
Indiában külön oktatási központok szolgálnak arra, hogy aki meg tudja fizetni, oda járassa iskolán kívül a gyerekét, ezzel növelve a továbbtanulási esélyét. Míg a törvény beterjeszt...
(Forrás: g7.hu)
--
2020.08.03.
Több oktató is felmondott, miután a kormány Vidnyánszkynak adta a Szín- és Filmművészeti Egyetemet
Az SZFE szenátusa szerint „a névsor világossá tette, hogy a kuratórium megbízója sem a kurátorok személyére tett javaslatainkat, sem a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszer...
(Forrás: 444.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep