egy honlapra szeretném felhívni a figyelmüket – a Magyarország Holnap Civil Kerekasztal (http://civil.magyarorszagholnap.hu/) internetes oldalára – amely az érintettek minél szélesebb körének bevonásával szeretne vitát generálni közügyekben: elsősorban a magyar közoktatás, a magyar gazdaság versenyképessége és a magyar nyugdíj és társadalom biztosítási rendszer témekörében.
ez a civil fórum a Magyarország Holnap Szakértői Kerekasztalok (http://www.magyarorszagholnap.hu/) párja (talán már hallottak róla), melyek keretében tavaly tavasz óta a területek szakértői a mindenkori magyar kormány számára javaslatcsomag kidolgozásán munkálkodnak. a civil fórumon elsősorban a kerekasztalok eddig megfogalmazott javaslataival kapcsolatos véleményeket, megjegyzéseket lehet elmondani, emellett pedig lehetőség van új témák felvetésére, új vitaindító cikkek írására, új fórumok nyitására, illetve kérdések megfogalmazására is a szakértők irányába.
a civil fórum még most indul, tehát abban a fázisban van, amikor a lelkes kommentezőkön múlik, hogy a vita elindul-e vagy sem. arra kérném és buzdítanám Önöket, h mint érintettek (gyakorló pedagógusok, iskolaigazgatók, szülők, nagyszülők, egykori diákok, stb.) látogassanak el az oldalra és véleményükkel, felvetéseikkel, kérdéseikkel járuljanak hozzá Önök is ahhoz, h a honlap valóban teljesíteni tudja kitűzött küldetését.
emellett a honlap szerkesztősége természetesen örömmel fogad bármilyen megjegyzést, ötletet, kritikát, ami a honlap működtetésére vonatkozik (info@magyarorszagholnap.hu).
remélem minél többen ellátogatnak honlapunkra!
üdvözlettel:
m:j
a Magyarország Holnap Civil Kerekasztal online szerkesztője
Tisztelt OFŐ,
egy igen kényes ügyben kérném a segítségüket.
Egy nagyvárosi általános iskolában dolgozom, a közalkalmazotti tanács tagja vagyok. A fenntartó különféle okora hivatkozva nem fizet számunkra étkezési hozzájárulást. Ezt még talán elfogadjuk, mert a törvény szerint ez egy adható juttatás. Viszont több, mint 3 éve nem kapunk minőségi bérpótlékot, senki, és semmekora összeget.
Az iskolánk igazgatója illetve a korábbi igazgató is azt mondta kérdésünkre reagálva, hogy a fenntartó felé jelezte ezt, de a fenntartó azt a választ adta, hogy amíg „minuszos az iskola költségvetése”, addig nem kaphatunk semmit. Ez alatt azt kell érteni, hogy a tagiskolánk bezárása miatt kollegát kellett elküldeni, és nyugdíjba vonult a tagiskola vezetője is, és ezek a kiadások (jutalom a szolgálati idő szerint, stb)nem voltak betervezve és milliós nagyságrendűek.Hát ezért vagyunk megbüntetve, holott mindnyájan tudjuk -36 fős tantestületről van szó- hogy ezeknek a kötelező kifizetéseknek semmi köze a minőségi bérpótlékunkhoz. Egyébként a város többi iskolájában -25 önkormányzati iskola van a városunkban- kapnak a kollegák minőségi bérpótlékot, sőt a legtöbb helyen még étkezési jegyet is.A többi iskola gazdasági ügyeit is ugyanaz az intézmény felügyeli és irányítja. Elég nagy iskola vagyunk, tanulói létszámunk több mint 450 fő. Pontosan tudjuk azt is, hogy a minőségi bérpótlék állami normatíva, amire a fenntartó nem „teheti rá a kezét”. Szeretném megtudni, hogy ennyi idő után hova fordulhatunk, mit tehetünk, ki nem mond igazat? Az igazgatónk? Hogyan deríthetjük ki, hogy mi az igazság? Meddig lehet ezt még velünk csinálni? A városunk vezetése és az oktatási iroda úgy viselkedik, mint aki törvény fölött áll.A tantestület egyébként is elkeseredett, az oktatásban történt változások miatt(integrált oktatás bevezetése nagy mértékben sújtja a sulit)rengeteg a feladatunk, tönkretesznek bennünket az adminisztrációs terhek.Ugyanakkor mi is harcolunk a gyerekekért.
Szeretném megtudni, hogy ki vállalja ezt fel a suliban, hova forduljunk, mire hivatkozzunk?
A minőségi bérpótlékkal kapcsolatban hol találok törvényt, jogszabályokat?
Mi is félünk az esetleges következményektől, féltjük állásunkat, de valamit tennünk kell mostmár.
Elnézést kérek, hogy ilyen hosszúra nyúlt a levelem, az elkeseredés beszél belőlem.
Válaszukat előre is köszönöm.
1. Kedves Mohácsi Zoltán! Szívesen segítenénk, de nem fogalkozunk tarisznyák árusításával.
2. Kedves Micski Judit! Köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket a Magyarország Holnap Civil Kerekasztal (http://civil.magyarorszagholnap.hu/)
internetes oldalára. Keresni fogjuk az együttműködés lehetőségeit.
3. Kedves Lédai Mária! Kérjük, hogy kérdését a Tanácsadó rovatunkban tegye fel, ott fog majd rá választ kapni.
A Szárnyaljon a képzeleted! c. rovatot nagyon hasznosnak és lényegretörőnek tartom. Bár a weboldalt már hónapok óta ismerem, sajnálom, hogy csak most találtam rá erre az osztályfőnöki órán használható sok hasznos ötletre. A főoldalon található óratervek az én osztályomban sajnos alig megvalósíthatók, mivel szinte lehetetlen a diákokat rávenni a vitaindító olvasmány elolvasására.Talán egy más, konkrétabb címmel könnyebben elérhetővé és felfedezhetőbbé lehetne tenni a kitűnő Szárnyaljon a képzeleteted c. rovatot (pl. „Sok kis apró ötlet”).
Kedves Tibor! Nagyon örülök, hogy hasznosnak találja a Szárnyaljon a képzeleted! című feladatgyűjteményt, mely az Osztályfőnöki óra – Módszerek rovatban található. Más címet sajnos nem adhatunk a gyűjteménynek, mivel az önálló kötet, mely a Calibra Kiadó gondozásában ezen a címen jelent meg 1995-ben.
Üdvözlettel:
A szerk.
Igénybe veheti-e a pedagógus szorgalmi időben az alapszabadsága 1/4-et részét(5 napot) betegség, vizsgáztatás stb címén? Munkahelyemen a szabadás minden napjával a munkáltató rendelkezik és ha pl. el kellene menni egy temetésre, vagy vizsgáztatni, akkor fizetésnélküli szabadságot kell kivenni.
Üdvözlettel:
Bicebóca
Tapasztalataink szerint a középfokú tanintézményekben frissen végzett fiatalok minimális munkaügyi ismeretekkel lépnek ki a munkaerőpiacra, ami növeli kiszolgáltatottságukat, így jelentős hátrányt jelent számukra. A probléma megoldására a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének kezdeményezésére a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) támogatásával 2008 januárja és decembere között egy egyéves projekt indult, amelynek célja a pedagógusok térítésmentes, ingyenes felkészítése a munkaügyi ismeretek oktatására a középfokú oktatási intézményekben.
A programhoz az anyagi támogatást a Szociális és Munkaügyi Minisztérium biztosítja. A támogatás összege tartalmazza a konzultációkon és az előadásokon való részvétel díját, a továbbképzés témáit tartalmazó segédanyagokhoz való hozzájutást (10 részből álló tematikus kiadvány, kb. 30 oldal/füzet, A/5 méretben és munkafüzetet az iskola minden végzős diákja számára), a konferenciák helyszínén a szállás és teljes ellátás biztosítását, valamint számla ellenében a résztvevő pedagógusok utazási költségtérítését.
A program szervezője az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat Egyesülés
(ÉTOSZ), amely akkreditált felnőttképzési intézmény (AL-1345), fő tevékenységi köre a munkavállalói oldal érdekképviseleti oktatása, valamint munkaügyi témájú kutatásokban való részvétel, munkajogi tanácsadás.
2008. 02. 15-én az ország minden, középfokú oktatással foglalkozó intézményébe kiküldtük a programról szóló tájékoztatót, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatólevelét, egy kérdőívet, illetve jelentkezési lapot a képzésre. Kérünk minden érintettet, hogy szorgalmazza a kérdőív visszajuttatását!
A http://www.etosznet.hu oldalon meg lehet tekinteni a kiküldött dokumentumokat, illetve folyamatosan lehet tájékozódni a program állásáról!
Szeretném megkérdezni, milyen szabály van abban az esetben ha a gyermekem sokat hiányzik de igazoltak.A tanára már közölte velünk, hogy az első osztályt ez miatt ulyra kell járnia.A tanulmánya nem romlott és négyes-ötös tanuló. Nem találtam olyan oldalt ahol ezt pontossan megtudnám nézni.Ha lehet mielőbb válaszoljanak a torpek@citromail.hu -re.Előre is köszöni egy aggodó szülő:Lőrinczné
MÉg egy tarisznyát szeretnék rendelni a címünkre, a 102-es számú ballagó tarsolyból.Köszönettel
kedves olvasóközönség!

Az OFOE szerkesztősége üzeni (3 üzenet lesz):
1. Kedves Mohácsi Zoltán! Szívesen segítenénk, de nem fogalkozunk tarisznyák árusításával.
2. Kedves Micski Judit! Köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket a Magyarország Holnap Civil Kerekasztal (http://civil.magyarorszagholnap.hu/)
internetes oldalára. Keresni fogjuk az együttműködés lehetőségeit.
3. Kedves Lédai Mária! Kérjük, hogy kérdését a Tanácsadó rovatunkban tegye fel, ott fog majd rá választ kapni.
A Szárnyaljon a képzeleted! c. rovatot nagyon hasznosnak és lényegretörőnek tartom. Bár a weboldalt már hónapok óta ismerem, sajnálom, hogy csak most találtam rá erre az osztályfőnöki órán használható sok hasznos ötletre. A főoldalon található óratervek az én osztályomban sajnos alig megvalósíthatók, mivel szinte lehetetlen a diákokat rávenni a vitaindító olvasmány elolvasására.Talán egy más, konkrétabb címmel könnyebben elérhetővé és felfedezhetőbbé lehetne tenni a kitűnő Szárnyaljon a képzeleteted c. rovatot (pl. „Sok kis apró ötlet”).
Stark Tibor
Kedves Tibor! Nagyon örülök, hogy hasznosnak találja a Szárnyaljon a képzeleted! című feladatgyűjteményt, mely az Osztályfőnöki óra – Módszerek rovatban található. Más címet sajnos nem adhatunk a gyűjteménynek, mivel az önálló kötet, mely a Calibra Kiadó gondozásában ezen a címen jelent meg 1995-ben.
Üdvözlettel:
A szerk.
Igénybe veheti-e a pedagógus szorgalmi időben az alapszabadsága 1/4-et részét(5 napot) betegség, vizsgáztatás stb címén? Munkahelyemen a szabadás minden napjával a munkáltató rendelkezik és ha pl. el kellene menni egy temetésre, vagy vizsgáztatni, akkor fizetésnélküli szabadságot kell kivenni.
Üdvözlettel:
Bicebóca
Kedves „Bicebóca”! Kérjük, hogy kérdését a Tanácsadó rovatunkban tegye fel, ott kap majd rá választ.
Alsó tagozatosoknak anyáknapi műsor forgató könyvét szívesen fogadnám. Ugyanígy zenés vidám műsorösszeállítást bármilyen témában.
Köszönöm!
Tisztelt Olvasók!
Tapasztalataink szerint a középfokú tanintézményekben frissen végzett fiatalok minimális munkaügyi ismeretekkel lépnek ki a munkaerőpiacra, ami növeli kiszolgáltatottságukat, így jelentős hátrányt jelent számukra. A probléma megoldására a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének kezdeményezésére a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) támogatásával 2008 januárja és decembere között egy egyéves projekt indult, amelynek célja a pedagógusok térítésmentes, ingyenes felkészítése a munkaügyi ismeretek oktatására a középfokú oktatási intézményekben.
A programhoz az anyagi támogatást a Szociális és Munkaügyi Minisztérium biztosítja. A támogatás összege tartalmazza a konzultációkon és az előadásokon való részvétel díját, a továbbképzés témáit tartalmazó segédanyagokhoz való hozzájutást (10 részből álló tematikus kiadvány, kb. 30 oldal/füzet, A/5 méretben és munkafüzetet az iskola minden végzős diákja számára), a konferenciák helyszínén a szállás és teljes ellátás biztosítását, valamint számla ellenében a résztvevő pedagógusok utazási költségtérítését.
A program szervezője az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat Egyesülés
(ÉTOSZ), amely akkreditált felnőttképzési intézmény (AL-1345), fő tevékenységi köre a munkavállalói oldal érdekképviseleti oktatása, valamint munkaügyi témájú kutatásokban való részvétel, munkajogi tanácsadás.
2008. 02. 15-én az ország minden, középfokú oktatással foglalkozó intézményébe kiküldtük a programról szóló tájékoztatót, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatólevelét, egy kérdőívet, illetve jelentkezési lapot a képzésre. Kérünk minden érintettet, hogy szorgalmazza a kérdőív visszajuttatását!
A http://www.etosznet.hu oldalon meg lehet tekinteni a kiküldött dokumentumokat, illetve folyamatosan lehet tájékozódni a program állásáról!
Németh Márta
projektvezető
mit tehetnék ha a férjem bántalmazz és van két gyermekünk.
Kedves Éva!
A http://www.nane.hu/ honlapon, reményeink szerint, talál megfelelő segítséget.
Szeretném megkérdezni, milyen szabály van abban az esetben ha a gyermekem sokat hiányzik de igazoltak.A tanára már közölte velünk, hogy az első osztályt ez miatt ulyra kell járnia.A tanulmánya nem romlott és négyes-ötös tanuló. Nem találtam olyan oldalt ahol ezt pontossan megtudnám nézni.Ha lehet mielőbb válaszoljanak a torpek@citromail.hu -re.Előre is köszöni egy aggodó szülő:Lőrinczné
Szeretném megkérdezni nem tiltja a törvény a kisiskolások jegyben való osztályozását?
Kedves Ani! Arra kérjük, hogy kérdését a Tanácsadó rovatban tegye fel, ott kap majd rá választ.