Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

2 610 üzenet

  1. kinga szerint:

    Kedves szerk.!

    Szociálpedagógus főiskolai végzettséggel és egyetemi pedagógia szakos bölcsész végzettséggel rendelkezem. Napközis nevelőként dolgozom és azért, hogy ne kelljen a napközi idejét meghosszabbítani, mert értelmetlen, de meg legyen a heti kötelező óraszámom kértem, hogy részt vehessek a cigány kisebbségi oktatásban (CKO), és szerettem volna osztályfőnök lenni. mindkettőre azt felelte az igazgatóm, hogy a képzettségem nem megfelelő ezeknek az ellátásához. Ezt én képtelen vagyok elhinni, hol találok erre vonatkozó jogszabályt.
    Köszönettel:
    Kinga

  2. Dörmögő Dömötör szerint:

    Tisztelt szerk.!
    Általános iskolában dolgozom gyermek-és ifjúságvédelmi felelősként, heti 40 órás munkaidőben. Alapvégzettségem szociálpedagógus, majd szakvizsgáztam, így szakvizsgázott pedagógus lettem.Kérdésem a következő:a napi 8 órámból mennyi időt tölthetek terepen és mennyit az iskolában?Pedagógus munkakörbe besorolhatnak a végzettségem alapján? Minőségi bérpótlékból részesülhetek? Válaszukat várom! Tisztelettel:Dörmögő Dömötör

  3. Klári szerint:

    Iskolánkban 2 első osztály indul. Mindkettő 29 fős. Az igazgató nem hajlandó 3 osztályt indítani, ráadásul nagyon sok közülük az integrált. Lehet ennyi elsőssel dolgozni? Nem lehet ez ellen semmit sem tenni, hiszen ez nem a gyerekeket szem előtt tartó hozzáállás?

  4. Bébé szerint:

    Tisztelt szerk.!
    Óvónőként és gyógypedagógusként dolgozom heti 32 órában. Jár ebben az esetben órakedvezmény, vagy sem?

  5. A szerk szerint:

    Kedves Kérdezők! Többször jeleztük már, hogy nincsenek meg a feltételeink a munkajogi kérdésekkel történő foglalkozáshoz. Ezért nem működtetjük már a Tanácsadó rovatunkat sem. Tudomásunk szerint a Köznevelésnek van egy ingyenes munkajogi tanácsadója, keddenként, 15-17 óráig, a 318-4304-es (budapesti) telefonszámon található meg. Reméljük, sikerül majd megfelelő választ kapni a felvetett problémákra.

  6. A szerk szerint:

    Kedves Kérdezők! Többször jeleztük már, hogy nincsenek meg a feltételeink a munkajogi kérdésekkel történő foglalkozáshoz. Ezért nem működtetjük már a Tanácsadó rovatunkat sem. Tudomásunk szerint a Köznevelésnek van egy ingyenes munkajogi tanácsadója, keddenként, 15-17 óráig, a 318-4304-es (budapesti) telefonszámon található meg. Reméljük, sikerül majd megfelelő választ kapni a felvetett problémákra.

  7. A szerk. szerint:

    Kedves Klári! Tudomásunk szerint az alsó tagozatban 26 fő a csoportlétszám felső határa. Ha az igazgató nem indokolja megfelelően a döntését, meg lehet kérdezni ennek törvényességéről az Oktatási Hivatalt. Valószínűleg a költséghatékony működtetés biztosítása a vezérlő elv. Egyetértünk: ez a gyerekeknek semmiképpen sem jó, pedagógiai szempontból kifogásolható eljárás.

  8. a tanuló. szerint:

    Tisztelt Szerkesztő(k)!

    1991 novemberében születtem, az általános iskolát 98-as évben kezdtem el. most középiskolában az utolsó évem lesz ez, de novemberben nagykorú leszek. olvastam, hogy abban a tanévben melyben betöltöm a 18at, még tanköteles vagyok. szóval míg le nem érettségizek? Szeretném abbahagyni az iskolát, de nem tudom ilyenkor kit büntetnek meg, vagy kié a felelősség, mert csak a nagykorúságomra tudok hivatkozni. Mi történik, ha elutazom, kit terhelnek a következmények, és ha van egyáltalán, mik azok? Az iskolából elve nem engednének kiiratkozni sem? és ha ki sem iratkozok? kérem, valami tanácsod adjanak.
    Előre is köszönöm! Üdvözletem!

  9. A szerk szerint:

    Kedves „Tanuló”! Amint betöltöd a 18. életévedet Te magad felelsz sajátmagadért, tehát nem vagy már tanköteles. Biztos vagy abban, hogy érdemes most kimaradnod? Reménytelen, hogy időben leérettségizz? Persze, nem ismerjük a körülményeidet, de azért talán érdemes lenne elgondolkodnod, mielőtt lépsz még abba az esetben is, ha az életkorod alapján teljes jogú felnőtt állampolgárnak számítasz. Ha valamiben segíteni tudunk, jelezd.

  10. a tanuló. szerint:

    Köszönöm szépen a gyors válaszát! Nem vagyok biztos igazából semmiben. A múlt évben magántanuló voltam, igaz, egy hónapig járnom kellett. Most idén is így lesz, egy hónapot járok, aztán beadhatom a papírt. De ez az egy hónap szenvedés lesz. tudom. két éven keresztül volt szerencsém megtapasztalni. Idén még az sem biztos, hogy elfogadják a kérelmemet. Az egy hónap ha minden igaz az iskolának a létszám elszámolásához kell, ha jól tudom. Gondolkoztam azon, hogy nem járok be feltétlenül minden órára, így meglenne egy minimális óraszám, viszont a magántanulóságomat is kockáztatnám. Különben sosem volt gondom a tanulással, inkább a társaság és az elvárások elől menekülök így. Diák létére az embert könnyen hajtják, egy felnőttet viszont már kevésbé. Beleüldöznek kompromisszumképtelen helyzetekbe, hiszen diák létemre nem szabad elvileg ellenkeznem. Én sem tudom mit tegyek. Őszintén szólva ez az egy hónapnyi iskola kívülálló szemmel semmiségnek tűnik. Nekem kín lesz. fogalmam sincs, hogy kerülhetném ki. Ha nem járnék be, igazolatlannak számítana. Aztán úszik minden.

  11. Judit szerint:

    Tisztelt Szerkesztő!
    Kérem írják meg, hogy mikor hátrányos helyzetű, és mikor halmozottan hátrányos helyzetű egy gyermek. Másként értelmezik ezt az iskolában, másképp az önkormányzatok, és másként a Gyermekjóléti Szolgálatok. Köszönöm.

  12. agotka szerint:

    Tisztelt Szerkesztő/k/!

    Településünkön az önkormányzat azt a határozatot hozta, hogy 2009. szeptember 1-től minden osztályfőnöktől elvette a heti 1 óra osztályfőnöki pótlékát. Takarékossági okokra hivatkozva…
    Mit tehetünk ez esetben? Nagyon köszönjük a segítséget!

  13. lujza szerint:

    Tisztelt Szerkesztő/k/!
    Összevont osztályban tanítok 1-3-ig.A harmadik tanévemet kezdem.Az éven örömömre /vagy nem?/23 tanuló lesz. Szerintem ez a létszám nagyon sok összevont osztályban.A kérdésem az lenne,hogy nincs-e szabályozva illetve nincs-e maximálva ilyen esetben az osztálylétszám?Természetesen az összevont osztályra kapható pótlékot nem kapom.
    Köszönöm a segítséget.

  14. anita szerint:

    Sziasztok!
    Segítséget szeretnék kérni!Szükségem lenne a MESEUTAZÁS című tankönyvhöz 3. és 4. osztályos tanmenetre!Aki tudja hol tölthetném le,vagy hol lehet beszerezni,esetleg emailben el tudná küldeni nagyon megköszönném.
    Egy kezdő pedagógus
    🙂

  15. A szerk. szerint:

    Kedves „tanuló”!A konkrétumok ismerete híján, nehéz véleményt mondani a problémádról. Jó lenne tudni, hogy miért szükségszerű, hogy magántanuló legyél. Ha szeretnél érdemibb választ kapni, írd meg a problémádat konkrétabban az osztalyfonokok@gmail.com e-mail címre.

Hozzászólás a(z) Szilágyi István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 92 93 94 95 96 174
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep