Tételes válaszok a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága által készített, „Valótlanságok és tények az új köznevelési törvénnyel kapcsolatban” című tájékoztató írásban szereplő állításokra (14.)

Készült a Hálózat a Tanszabadságért tagjainak észrevételei alapján 2011. novemberében

A Hálózat a Tanszabadságért alapító tagjai az államtitkárság által írottakat nem hagyhatják szó nélkül. A „kritika kritikájának kritikájában” kitérünk az államtitkárság írásában szereplő pontokra, elemezzük az azokban foglaltakat, bemutatjuk, mely részein találhatók az említett valótlanságok, felszínes megközelítések, szakmai tévedések, ellentmondások, és személyeskedések. Az irományt nem tartjuk méltónak Magyarország kormányához, kérjük a készítőit, hogy kérjenek bocsánatot a pedagógus társadalomtól annak színvonaláért, illetve az érintettektől az inszinuációkért.

Minden nap megjelentetünk egy további pontot az elemzésünkkel, sorban, az államtitkárság írása szerint. Tizenhárom már megjelent, ezeket itt olvashatja: (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10) (11) (12) (13). Nézzük a tizennegyedik pontot!

A válaszunk:

Sokadszorra halljuk, olvassuk az államtitkárság véleményét, hogy a megelőző kormányok oktatáspolitikája értéksemleges volt. Ez az állítás triviálisan hamis, és itt elég lenne egy egyszerű felsorolás arról, hogy már a jogszabályokban is mely helyeken, milyen értékek jelentek meg. De még ezt sem tesszük meg, mert annyira nyilvánvaló, hogy a közoktatási törvény, a Nemzeti alaptanterv, az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervek, és számos további jogszabály világos és határozott módon fogalmazott meg értékeket. Az államtitkárság által e pontban felsorolt értékek explicit formában nem szerepelnek a törvénytervezetben, nyilván implicit módon képviseli a normaszöveg szellemisége ezen értékeket, de azok ilyen „formában” a jelenleg hatályos törvényben is benne vannak.

Nem ártana világosan megfogalmazni, mit jelent az „értékelvű iskolarendszer” bevezetése. A fogalom oly tág, hogy abba belefér a bizonyos értéktartományokra és egyes értékekre kiterjedő értékpluralizmus, amelyet az előző kormányok képviseltek, és a szigorú indoktrináció is. Annak az állításnak az igazságtartalma, hogy a világnézeti semlegesség nem jelent értéksemlegességet, csak a világnézet fogalmának értelmezésétől függ. De akár azt is mondhatjuk, hogy értéksemlegesség valójában nem létezik, ezért kijelenteni, hogy valami nem jelent értéksemlegességet, nem nagy kockázat.

A 3. § (3) bekezdése elvben kimondja a világnézeti semlegességet, ugyanakkor még csak utalást sem tartalmaz annak garanciájára. (Mi történik, ha „állami és települési önkormányzati nevelési-oktatási intézmény” mégis kinyilvánít valamilyen „vallási vagy világnézeti elkötelezettséget”?) Feltűnő, hogy a vallásos oktatás állami intézményben való biztosításáról viszont rendelkezik.

Véleményünk szerint a törvénytervezet világnézeti semlegessége megkérdőjelezhető. Az egyházi iskolák anyagi előnyökhöz jutnak, privilégiumokat kapnak, és számukra sok megkötés alóli felmentés lehetőségét deklarálja a törvénytervezet. A nyilvánvaló strukturális preferenciák ellentmondanak a világnézeti szabadságnak. Súlyosan sérti ugyanakkor a világnézeti semlegesség elvét, hogy továbbra is lehetséges olyan helyzetek kialakulása, amikor is egy településen csak egyházi fenntartású általános iskola működik. Ez már az előző kormány ideje alatt is így volt, és a HAT alapító tagjai már akkor sem értettek egyet azzal, hogy a törvény nem teszi kötelezővé az ilyen helyzetek elkerülését. Ismereteink szerint a kormány csökkenteni kívánja a gimnáziumokba járó tanulók arányát. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy központosított irányítás esetén ez automatikusan jelentse egyben az egyházi iskolák tanulólétszámának arányos csökkentését. Az előre látható folyamatok eredménye a gimnáziumi egyházi oktatás olyan mértékű kiszélesedése lesz, ami már jelentős mértékben nem fog megfelelni az ilyen oktatást igénylők valós arányának. A 74.§ (3) bekezdése lenne hivatott arra, hogy ez a helyzet elkerülhető legyen, azonban a bekezdésben megfogalmazott feltételek értelmezési lehetőségei túl tágak, itt is valójában egy gumiszabályról van szó.

A 31. § (1) bekezdése szó szerint így fogalmaz: „Az egyházi és magánintézmények az e törvényben foglalt, az általánostól eltérő szabályok szerint működhetnek és szervezhetik tevékenységüket”. Definiálni kell(ene), hogy ez pontosan mit jelent, melyek azok a szabályok, amelyek az egyházi intézményekre nem vonatkoznak/vonatkozhatnak. Ebben a formában a megfogalmazás túlzottan általános, az egyházi intézmények könnyen úgy értelmezhetik, hogy mást (többet) megtehetnek, mint az állami intézmények. A törvényszöveg már megfogalmazása, szemlélete miatt is diszkriminatív: az oktatás egységes követelményeinek rendszeréből kellene kiindulnia, amelyben szereplő elvárások egyházi intézményekre ugyanolyan szigorúsággal vonatkoznak, mint az államiakra.

A (2) bekezdés b) pontja csak a maximális osztálylétszámot írja elő az egyházi iskoláknál, a minimálisat nem. (Vagyis elvben jóval kisebb gyereklétszámmal is indíthatók egyházi iskolákban osztályok, mint államiakban – ez ismét diszkrimináció. Ráadásul ezt a kivételezettséget a (4) bekezdés még egyszer kimondja.) A d) pont szerint a fenntartó (vagyis elsősorban valamely egyház) pályáztatás és további eljárás nélkül is adhat intézményvezetői megbízatást. Az itt megjelölt törvényhelyek vonatkozásában egységes szabályozás szükséges az állami és nem állami intézmények számára.

A (3) bekezdés a pedagógiai szakszolgálatok vonatkozásában megengedő formulát használ („köthet”), ezt kötelességként kellett volna rögzíteni.

A (7) bekezdés kimondja a területileg illetékes kormányhivatal véleményének kikérését, azt azonban nem, hogy azt milyen mértékben kell figyelembe venni.

A 32. § (1) bekezdés h) pontja lehetővé teszi, hogy hitélettel kapcsolatos felsőfokú végzettséggel rendelkező, vagyis pedagógiai végzettséget nem feltétlenül szerzett személy oktassa az iskola helyi tantervében szereplő hittan tantárgyat. Nem lehet egyetérteni azzal, hogy tantervben szereplő tantárgyat pedagógiai végzettséggel nem rendelkező (képesítés nélküli) személy tanítson, ahogyan ezt már évtizedek óta igyekszik megakadályozni az oktatásirányítás. Az e szabálynak nem megfelelő gyakorlat mindig csak kényszerhelyzet esetén alakult ki, itt viszont a törvény akarja azt teljes mértékben legálissá tenni.

A hivatkozott 2011. évi C. sz. törvény diszkriminatív egyház-fogalmat érvényesít, a köznevelési törvénytervezet csak a törvényben szereplő, hivatalosan is egyházzá minősített közösségek oktatásának lehetőségét teremti meg. Így értékes, és családok igényeit kielégítő oktatási formák, vallási közösségek iskolái szűnhetnek meg.