Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. szeptember 13. csütörtök, 9:49

Helyzetjelentés az Igazgyöngyből

Augusztus elején még mély letargiában voltunk, nem is remélve, hogy ez a tanév indítható lesz az Igazgyöngyben. A kiegészítő támogatás nélkül lehetetlennek tűnt.

Aztán elindult valami. Valami, amire nem is számítottunk. Cselényi Tünde ötletére segítők, támogatók sora jelentkezett nálunk, és két-három hét alatt azok, akik bíznak bennünk és fontosnak tartják a munkánkat, összeadták a térítési díjakat. Volt, aki egy összegben, volt, aki havonta vállalta egy-egy gyerek támogatását, jelképes örökbefogadással. Megható és egyben megerősítő volt az odafordulás, és esélyt adott a munkánk folytatására.

Biztonságot adott ebben a kiszámíthatatlan helyzetben az államon kívüli civil szerveződés.

A mai napig egyre bővülő lista, az azon szereplő emberek privát jelzései, és az ügyünkhöz kapcsolódó sajtóvisszhang együttes hatására végül a minisztériumtól is jelzést kaptunk. A tanévet egy szóbeli ígéret birtokában kezdjük Balog Zoltán miniszter úrtól, miszerint kaphatunk még állami támogatást is. Reméljük, így is lesz, és a korábban kapott támogatás mértékéig mégiscsak jelzi az állam, hogy a munkánk talán érdemes a figyelemre. Pozitív választ kaptunk a berettyóújfalui önkormányzattól kérelmünkre, és decemberig elengedték a terembérleti díjainkat.

Az, hogy a minisztériumi támogatás szakmai kritikáim ellenére is megkapható lesz, vagy a nélkül van rá mód, nem kis tipródást ad nekem. De reméljük, hogy azzal együtt, hiszen azokat is a jobbítás, a problémamegoldás szándéka vezeti.

Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki biztatott, segített, megerősített és kapcsolódott egy olyan civil összefogáshoz, melynek konkrét és szimbolikus jelentősége egyaránt nagy. Konkrét, mert lehetőséget adott tevékenységünk további folytatására, szimbolikus pedig azért, mert szolidaritást mutatott egy üggyel, amin mindannyiunk jövője múlhat.

L. Ritók Nóra

Egy üzenet

  1. csilla szerint:

    Drága Nóra!
    Soha ne add fel! Kell, hogy ez egyszer mindenki számára láthatóvá válljon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep