3. Projektmunka a szakiskolában (speciális osztályban)
Először lépnek be az iskola kapuján. Többségük túlságosan is hangos, nagyszájú, mindenhonnan vezetékek lógnak belőlük és közben folyamatosan bűvölik a telefonjukat. A kisebbség csendes, köszön is, aztán szinte csak besomfordál az osztályába. Mindegyikük más és ez így is van rendjén, de mindegyikükben egyvalami azonos: óriási hátrányokkal érkeznek, sosem szokták a fegyelmezett munkát. Nincs feladattartásuk, nincs akaratuk, kitartásuk, fegyelmük, figyelmük, előzetes tudásuk – és nem mellesleg értelmi fogyatékkal élő fiatalok – azaz jelenlegi terminológia szerint sajátos nevelési igényűek. Eddig két év volt arra, hogy megpróbáljuk pótolni a szinte pótolhatatlant: alkalmassá tenni őket egy szakma elsajátítására, most egy év adatott minderre. Hogy esélyük legyen az önálló életvitelre, a munkára, a családra…
Mihez lehet kezdeni velük? A sok-sok élmény- és drámapedagógiai gyakorlat, a tanítási időn kívüli programok közösségteremtő ereje nélkül reménytelen lenne a dolog. Magam ehhez csatoltam hozzá a projektpedagógiát. Az eddigi két év közös munkája alakította ki a tanítást kísérő és az órai projektek keverékén alapuló projektek1 három lépcsőfokát. Azért így, hogy a fiatalok támaszkodhassanak a tanórán hallottakra, illetve megkapják a segítséget a választott pedagógustól – akár a tanítási órán.
1. Projekt – 9. osztály I. félév
Témája: szabadon volt választható, de kötődnie kellett az iskolai műveltségi területekhez. A témaválasztáshoz és a projekt megvalósításához szükséges motivációt az adta, hogy a gyerekek tudták, hogy a félév végén közös projektzáró lesz, melyre meghívhatják tanáraikat, szüleiket, barátaikat. A gyerekek egyedül dolgoztak.
A munka menete: fél éves projekt volt, ezért két hetük volt arra szeptember végéig, hogy leadják a projektjük témáját és a választott segítőtanár nevét. Ehhez természetesen együtt kellett működnöm azokkal a nyitott és lelkes kollégákkal, akik ezt a pluszmunkát vállalták. A témákat a segítőtanárok, vagy ha nem választottak senkit, akkor én hagytam jóvá. Itt nagyon óvatosnak kellett lennem, hiszen nem vállalhatták túl magukat a gyerekek, és azt sem szerettem volna, ha alulteljesítenek. Hogyan lehetséges ez szeptember végéig egy új osztályban? Csak úgy, hogy az első két hét olyan gyakorlatokkal és képességfelmérésekkel telt el, amelyeket lehetővé tették a gyerekek megismerését – ehhez nekem még nagy segítséget adott a Szakértői Bizottságok szakvéleménye, illetve a családlátogatásokon tapasztaltak.
A projekt célja: mindig kettős – legyen egy produktum (könyv, képzőművészeti alkotás, modell, ppt stb.), illetve legyen nekem, a pedagógusnak, nevelési-oktatási célom. Ez utóbbi nekem éppen azoknak a személyiségjegyeknek a megerősítését jelentette, melyek szükségesek az önálló életvitelhez, munkavállaláshoz.
Tervezés: ebben a projektben nem kértem különösebb tervezést a fenn említetteken kívül, hiszen a fiatalok erre nem voltak alkalmasak.
Példák a megvalósított projektmunkákból:
Nemzeti Parkjaink projekt (ppt)
I. Világháborús fegyverek projekt (ppt)
Környezetvédelmi projektmunka (ppt)
Elsősorban ppt projektmunkák születtek – egyrészt lelkes informatikát oktató kollégámnak köszönhetően, de készült könyv, makett is. A projektmunkák bemutatójára meghívtuk a szülőket, akik nagyobb számban jelentek meg, mint szülői értekezleten – elgondolkodtató, nem? és a pedagógusokat is.
2. Projekt – 9. osztály II. félév
Témája: teljesen szabadon volt választható, a gyerekek párokban, csoportokban is dolgozhattak azzal a feltétellel, hogy a munkából mindenki kiveszi a részét – ekkor a tervezésben ennek is nyoma kellett, hogy legyen.
A munka menete: Két hetük volt a gyerekeknek a projektfüzet leadására, melynek tartalmaznia kellett már a témát, a segítőtanár nevét és aláírását. Miután jóváhagytam, egy hónapjuk volt a munkaterv elkészítésére. A munkaterv hetekre bontott tervezett tevékenység lenyomata volt: ezt a munkát havonta ellenőriztem, illetve ellenőrizték segítő kollégáim. A határidőket a projektszabályzat tartalmazta, melyben a gyerekek mintákat is találhattak a tervezéshez.
A projekt célja: a projektterméken kívül a célhoz vezető út tervezésének megtanulása, feladattartás, munkafegyelem kialakítása.
Tervezés: ebben a projektben nagyon komoly tervezőmunkát kellett megvalósítaniuk mind időben, mind munkafolyamatokban és a feladatok felosztásában
Példák a megvalósított projektmunkákból:
A Tour de France története projekt (makettel)
Az anime projekt (a projektmunkákból-rajzokból kiállítást rendeztünk és a mai napig az osztályban vannak a falakon)
A házépítés projekt (cigis dobozokból nyitható ajtóval készült makett)
3. Projekt – 10. osztály
Témája: teljesen szabadon volt választható – a gyerekeknek filmet kellett forgatniuk.
A munka menete: Szeptember végéig el kellett dönteniük a témát, azt, hogy kivel, kikkel dolgoznak együtt, ki lesz a segítőtanáruk. Az első félév végéig meg kellett írniuk a forgatókönyveket – természetesen ehhez mintákat kaptak, és meg kellett tervezniük a forgatás lépéseit, időbeosztását. Két hónapjuk volt a film leforgatására, amihez minden technikai segítséget megkaptak a családok (kézi kamerák) segítségével. Újabb hónap volt a zenére és vágásra, majd következett a projektbemutató.
A projekt célja: a projektterméken kívül a célhoz vezető út tervezésének megtanulása, feladattartás, munkafegyelem kialakítása.
Példa a megvalósított projektmunkákra: Bolti lopás (film)
A közös munka sikerét, a módszer működőképességét és hatékonyságát bizonyítják a szakmát oktató kollégák véleménye: ezekkel a tanulókkal sokkal könnyebb együtt dolgozni, hiszen a fegyelem, a munkabírás, a munka tervezése, a tanuláshoz való hozzáállás jobb, mint társaiké, annak ellenére, hogy sajátos nevelési igényű fiatalok.
Leiner Károly / Zöldbéka tanár úr
1Tanítási időn kívüli, azaz a tanuló szabadidejében, illetve órai, azaz tanítási óra keretében megvalósuló projekt
2023.06.02. MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m... (Forrás: lakmusz.hu)
--
2023.06.01. 400 ezer gyerek él alkoholista szülővel
Alapítvány 2022-es jelentése. Mint írták, idén nagyon kevés adatból és kutatási eredményből dolgozhattak, de annak alapján is egyre szomorúbb kép rajzolódik ki a hazai gyermekjogi helyzetr... (Forrás: Házi Patika)
--
2023.05.31. Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja... (Forrás: Hírklikk)
2023.05.31. Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé... (Forrás: 444.hu)