Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. január 28. kedd, 15:46

Filmek felnőtteknek gyerekekről

(OFOE Filmklub)1


A mai gyerekek, fiatalok világának változásairól rengeteg szó esik, a felnőttek sok esetben értetlenül, gyakran riadtan szembesülnek korábban ismeretlen, de mára egyre sűrűben jelentkező gondokkal. Ezek megértésében is segíthetnek a megfelelően megválasztott filmek. Szeretnénk, ha szélesebb körben is élnének a kollégák a mozi által nyújtott pedagógiai lehetőségekkel, ezért hívjuk fel a figyelmet az eddig közösen látott filmekre. Az írás végén megtalálhatók azok a linkek, amelyek a kapcsolódó ismertetőkre, ajánlásokra mutatnak.

A filmek, az igazán jó filmek különösen alkalmasak arra, hogy révükön tapasztalatokat szerezzünk közeli és távoli világokról, mások történetein keresztül rálássunk saját dolgainkra, több dimenzióban tudjuk értelmezni azokat a problémákat, amelyek bennünket is foglalkoztatnak, olykor a mi életünkben is előfordulnak. A mai gyerekek, fiatalok világának változásairól rengeteg szó esik, a felnőttek sok esetben értetlenül, gyakran riadtan szembesülnek korábban ismeretlen, de mára egyre sűrűben jelentkező gondokkal. Ezek megértésében is segíthetnek a megfelelően megválasztott filmek.

Ez a gondolat ösztönzött minket arra, hogy a Budapest Film Zrt nyújtotta lehetőséget filmklubot indítsunk a budapesti Kino Caféban pedagógusok és szülők, illetve valamennyi a téma iránt érdeklődő felnőtt számára.

A kiválasztott filmek központi szereplői minden esetben gyerekek és fiatalok, a legfiatalabb 11, a legidősebb 20 esztendős. Az ő szocializálódásuk, egymással és a felnőttekkel alakuló kapcsolataik, konfliktusaik, érzelemviláguk megismerése segíthet számos olyan probléma azonosításában, értelmezésében, esetleg megoldásában, amely bennünket is foglalkoztat, olykor közvetlenül érint. A közös filmnézés és a hozzá kapcsolódó beszélgetés pedig elmélyítheti az élményt, a felvetődő kérdések továbbgondolására késztethetik a résztvevőket.

A filmklub sajnos csak a fővárosiak számára elérhető, de nagyon szeretnénk, ha szélesebb körben is élnének a kollégák a mozi nyújtotta pedagógiai lehetőséggel. Mivel valamennyi közösen látott film elérhető videótékában, interneten, DVD-n, bárhol sor kerülhet hasonló filmklubok létrehozására. Ezek a filmek – nyilván figyelembe véve a megadott korhatárt – a diákokkal együtt is megtekinthetők és megvitathatók.

A következőkben tematikus elrendezésben mutatjuk be azokat a filmeket, amelyek a filmklub műsorán szerepeltek. Az ismertető végén megadjuk azokat a linkeket, amelyeken elérhetők a kapcsolódó ismertetők, ajánlások, elemzések.

1. Tanárok – diákok – iskola

Lazhar tanár úr (Monsieur Lazhar), kanadai filmdráma, 94 perc, 2011, rendezte Philippe Falardeau.

Egy montreali általános iskola alsós osztályának mindennapjait szeretett tanárnőjük öngyilkossága a feje tetejére állítja. A gyerekek egymás között próbálják meg feldolgozni az őket ért tragédiát, s eleinte nem fogadják el az iskolába helyettesítő tanárként jelentkező emigráns algériai pedagógus segítségét. Lazhar tanár úr és kiskamasz osztálya a film végére egymást kölcsönösen segítve képesekké válnak ledönteni a tabukat, és kimondani a kimondhatatlant. 

Az osztály (Entre les murs), francia filmdráma, 2008, rendezte: Laurent Cantet

A film egy osztály, egy osztályfőnök, egy tucat kolléga, pár szülő és az őket egybemarkoló párizsi külvárosi középiskola egy tanévéből készít kivonatot. Az első percekben valaki iszik egy kávét, a tanári kar tagjai röviden bemutatkoznak egymásnak, majd kezdetét veszi a tanév. Közel megyünk az adott osztályhoz – a gyerekekhez és osztályfőnökükhöz – és végig ott is maradunk. Az ő közelségükben lehetünk tanúi az év bizonyos óráinak, eseményeinek, párbeszédeinek, fordulópontjainak. Két órával később pedig eljön a június, befejeződik a tanítás. A film tömény felsorolás arról, hogy társadalmi beidegződéseink hogyan tesznek minket egymás esküdt ellenségeivé.

2. A gyerekkor vége – keserű eszmélés

Srác a biciklivel (Le gamin au vélo), belga-francia-olasz filmdráma, 2011, rendezték: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne

Egy kisfiú apa/szülőkereső kálváriája a 2011-es Cannes-i nagydíjas mű. A 11 éves Cyril, anyjáról nincs információnk, az őt nevelő nagymama nemrégen halt meg, az apja pedig nem tudja/nem meri, vagy nem akarja a fiát felnevelni. Előbbi tények külön-külön is súlyos traumának számítanak egy tizenéves gyerek életében, de így együtt a biztos elkallódásra kárhoztatnak egy fejlődő jellemet. Mit tehet egy gyerek, akinek az apja – igaz nem kis vívódás után, de – gyereke szemébe mondja: „nem kellesz, nem tudok veled mit kezdeni”?

Ébredés (Broken), angol filmdráma, 2012, rendezte: Rufus Norris

Észak-Londonban játszódó filmben a tizenegy éves Skunk a nyári szünet első napján szemtanúja lesz annak, ahogy az egyik szomszéd egy vélt sérelem miatt kis híján agyonveri a kedves, kicsit zavarodott Ricket. Az otthon, a környék, az iskola álnok tereppé válik a kislány számára. Hiába próbálja őt apja megvédeni csalódásoktól, a naív gyermekkori bizonyosság helyét átveszi a kétely, a bonyolult, meghasadt világban széttörnek az álmok. Az eredeti cím (Broken: hasadt, törött) erre a kiábrándulásra utal.

Nader és Simin – egy elválás története (Jodaeiye Nader az Simin), irán filmdráma, 2011, rendezte: Asghar Farhadi

Nader és Simin egy középosztálybeli házaspár a mai Teheránban. Simin válni akar a férjétől, mert az nem hajlandó elhagyni az országot és Alzheimer – kóros édesapját. Simin elköltözik, lányuk, a 11 éves Termeh Naderrel és az állandó gondozásra szoruló nagyapával marad. rendező bizonyos szempontból Nader és Simin kislányát, a tizenegy éves Termehet teszi meg a film főszereplőjévé: rajta keresztül modellezi a (nemcsak) gyermeki, naiv egyszerűség-eszmény összeomlását.

3. Előítélet – diszkrimináció – agresszió

Ben X, belga-holland filmdráma, 2007, rendezte: Nic Balthazar

Megindító történet egy Asperger-szindrómában szenvedő középiskolás fiúról, egy lánnyal való különleges kapcsolatáról, valamint egy apáról és egy anyáról, akik bármire képesek, hogy gyermeküket megóvják a kegyetlen világtól. Ben életét furcsa rituálék szerint éli, saját zárt világa egyben egy internetes szerepjáték közege. Valódi élete valóságos pokol: az osztálytársai zaklatása szinte halálos fenyegetést jelent a számára. Ben ezért gyilkosságot tervez. Az interneten megismerkedik azonban egy lánnyal, aki megváltoztatja eredeti elképzeléseit.

A vadászat (Jagten), dán filmdráma, 2012, rendezte: Thomas Vinterberg

Lucas, a film főhőse életterének kis közösségében értékelt, kedvelt és elfogadott ember. Baráti köre a helyi vadásztársaság, mely hagyományőrző összejövetelek és fesztelen italozások köré összpontosul. Egy ötéves kislány dacból származó füllentése azonban a pedofília gyanúját tereli rá, és Lucas egyik pillanatról a másikra törvényen kívüli páriává válik. A kisközösség igazságszolgáltatási repertoárja kimeríthetetlen. A ki nem mondottság, a nyílt szembesítés hiánya mérhetetlen feszültségeket gerjeszt, kis híján a halálba üldözi a vétlen áldozatot.

Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin), angol-amerikai filmdráma, 2011, rendezte: Lynne Ramsay

Kevin történetében az a különös, hogy a történetet a gyilkossá vált kamasz anyjának a szemszögéből ismerjük meg. A film erejének bizonyítéka, hogy egy olyan lélekkel kényszerít azonosulásra, aki maga is felelős a fia által elkövetett tömeggyilkosságért. Magára veszi Kevin vétkét, helyette is megéli a bűntudatot, vállalja a büntetést, miközben ugyanúgy képtelen emberi gesztusok érzékelésére, a segítség kérésére és elfogadására, mint a rá oly fájóan hasonlító fia. A film súlyos élmény, amelynek a végéről elmarad a feloldó katarzis. (Nagyon meggondolandó, hogy megtekintsük-e diákokkal.)

Hasta la Vista! Belga filmdráma, 2011, rendezte Geoffrey Enthoven

A Hasta la Vista! képes az Amerikai pite-mozikra jellemző humort és élethelyzeteket valóságossá tenni, és hihetően és szórakoztatóan bemutatni azokat a problémákat, amikkel egy testi fogyatékosnak nap mint nap meg kell küzdenie. A rendező ráadásul azt is eléri, hogy főhőseire ne betegekként, hanem valódi személyiségekként gondoljunk. A film végére garantáljuk, hogy a három srácra nem a fogyatékossága, hanem az egyéb tulajdonságai alapján fogunk emlékezni, és ez nagy szó. A végkifejlet is pompás és felemelő, és a szüzességelvesztős téma ellenére a film egy percre sem válik közönségessé, sőt a végére biztosan rájövünk: ez a film valójában soha nem is a szüzesség elvesztéséről szólt.

4. Higgyünk a csodában!

Szesztolvajok (The Angels´ Share), angol-francia-belga-olasz vígjáték, 2012, rendezte: Ken Loach

A mese egy furfangos legényről szól, akinek az az ötlete támad, hogy megszerzi az „angyalok jussát” (a film eredeti angol címe: The Angels´ Share), ami nem más, mint néhány üveg a világ legdrágább whiskyjéből. Terve megvalósításában elkíséri Robbie-t három valóságos angyal, pontosabban három kilátástalan sorsú, elesett de mégis nagyon szerethető figura. A terv beválik. Robbie és családja elindulhat egy boldogabb jövő felé, minden kisszerűség és gonoszság elmarad mögöttük. Hogy milyen sorsra jutott volna a főszereplő a mesebeli fordulat nélkül? Abba jobb nem belegondolni.

Holdfény királyság (Moonrise Kingdom), amerikai film, 2012, rendezte: Wes Anderson

A Holdfény királyságban Bill Murray, Frances McDormand és Bruce Willis alakítja a rövidnadrágos felnőtteket, míg a gyerekek – megelégelve a nagyok gügyögését – önálló életet kezdenek. Sam és Suzy, akik életükben eddig csak egyszer találkoztak, hosszas levelezés után eszement tervet találnak ki. Együtt megszöknek, maguk mögött hagyják az unalmas és szeretet nélküli közeget, majd nyakukba veszik a környéket, s jutnak, ameddig jutnak. Nem törődnek a felettes hatalom támasztotta korlátokkal, nevezzük azt családnak vagy cserkészetnek, csak együtt akarnak lenni egy kis időt, mert egyik a másikát meghallgatja és megérti, ez pedig új tapasztalat mindkettejüknek.

A következő linkeken ismertetőket, ajánlásokat találtok a felsorolt filmekhez:

Lazhar Tanár úr (Elbeszéletlen történetek)
Gondolataim Az osztály című filmről
Falak között
OFOE Filmklub – Srác a biciklivel
OFOE Filmklub – Ébredés
OFOE Filmklub – Nader és Simin – Egy elválás története
Egy különleges filmélmény – Ben X
OFOE Filmklub – A vadászat
Vadászat – egy ártatlan emberre
OFOE filmklub – Beszélnünk kell Kevinről
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán?
OFOE Filmklub – Hasta la Vista
Szesztolvajok – Mese a furfangos legényről
Ajánlás a Holdfény királyság című film feldolgozására

Szekszárdi Júlia

1Az írás a Modern Iskola 2013/6. számában megjelent cikk kicsit átdolgozott változata.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep