Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. július 13. vasárnap, 8:52

Otthon a neten

Weblap gyerekeknek és szülőknek az internet biztonságos használatához

Az Otthon a neten (Onet) a gyerekek tudatos internethasználatához kíván segítséget nyújtani, s bár szó van az internet veszélyeiről, a szerkesztők inkább az internetben rejlő lehetőségekre hívják fel a figyelmet. A weboldal különössége (s egyben nehézsége) az, hogy a még olvasni nem tudókat is meg kívánja szólítani. A célcsoport: 5-8 , illetve 9-12 éves gyerekek és természetesen a szüleik.

A weboldal közel 60 aloldalból áll, és 5 éves kortól kezdve igyekszik bevezetni a gyerekeket az internet világába. Segít nekik felfedezni a számukra hasznos, életkoruknak megfelelő tartalmakat, és közben a saját nyelvezetüket használva, konkrét példákon keresztül tudatosítja, hogy mire figyeljenek jobban oda, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetéseket. Az oldal gyerekek közreműködésével készült. Hangos-animációs anyagokkal, saját gyártású kisfilmekkel segíti az internetezés alapjaival való ismerkedést. Gyermek-szereplők adják át saját tapasztalataikat az internetezésben még kevésbé jártas kortársaiknak.

Az 5-8 éveseknek szól a FELFEDEZŐK alfejezet. Nekik az „okosodó” fülnél azt magyarázzák el, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen a kezdő internetező. A „kincsesláda” az internet végtelen játékszobáját mutatja meg zenékkel, videókkal, mesékkel, rajz- és természetfilmekkel, a „játszóházban” pedig foglalkoztató játékok találhatók.

A 8-12 évesek a KALANDOZÓK, akik a „rutinpályán” azt is megtanulhatják, hogy miként kerüljék el a veszélyes, káros oldalakat, és melyek a számukra értékes tartalmak. A „mentőöv” alfejezetben pedig tippeket és konkrét segítséget is kaphatnak, ha problémába ütköznek, és nincs a közelben senki, akitől kérdezni lehet. A „kalandparkban” és a „szörfölj okosan” oldalakon rajzfilmeket, szórakoztató videókat, tartalmas játékokat, zenéket, hasznos linkeket találhatnak.

Az oldal számít a szülők aktív együttműködésére. Ők a „net világa” és a „net kisokos” rovatokban kaphatnak választ a gyerekük netezésével kapcsolatos kérdéseikre, és megoldást a legfontosabb technikai problémákra. A „net veszélyei” és a „netezés a gyerekkel” fülek alatt számos aktuális pszichológiai és médiapedagógiai cikket is olvashatnak a felmerülő problémák megoldásához.

A „gyerekbarát oldalak” fülhöz – a szerkesztők elképzelése szerint – egy dinamikusan növekvő linkgyűjtemény kerül. Itt szeretnék közre adni azoknak az oldalaknak az elérhetőségét, melyek – az Otthon a neten oldalhoz hasonlóan – interaktív eszközökkel, élményszinten oktatnak, s igényesen szórakoztatnak.

A weblapot pedagógusok, gyerekpszichológusok, online gyermek tartalom előállítók és kutatók bevonásával, az ő tanácsaik segítségével alakították ki.

Az oldal fő támogatója a UPC.

Szakmai támogatók:

MTA Közoktatási Elnöki Bizottság
UNICEF Magyar Bizottság

Együttműködő partnereink:

Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Mindennapi Pszichológia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep