Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. december 2. szerda, 6:34

Konfliktusok a testnevelő tanárok munkájában1

Ajánló Dr. Németh Zsolt könyvéhez

„A könyvet azoknak a kollégáknak és sportszakos hallgatóknak ajánlom, akik a testnevelés és a sport területén szeretnének a konfliktuskezelés elméleti és gyakorlati hátterével részletesebben megismerkedni. Hasznos lehet a könyv azoknak a fiatal pályakezdő testnevelő tanároknak és edzőknek is, akik kevés elméleti háttérrel és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a konfliktusok kezelésével kapcsolatban. Továbbá a könyv azoknak is segítséget nyújthat, akik szeretnének a konfliktusok kutatásának módszereivel mélyrehatóbban megismerkedni.” – olvasható Németh Zsolt könyvének bevezetőjében. A könyv lektoraként úgy vélem, hogy a kötetet haszonnal forgathatja valamennyi pedagógus, tehát a célközönség nem korlátozódik a testnevelő tanárokra és edzőkre. Nem is szólva arról, hogy a szülők is találhatnak benne tanulságos gondolatokat.

A szerző témája aktualitását első sorban gyakorlati tapasztalatokkal indokolja. A testnevelés órák és a versenyek interperszonális kapcsolataiban ugyanis igen nagy a valószínűsége annak, hogy az ellentétek a felszínre kerülnek, és érzelmi indulatot váltanak ki a diákokból, tanárokból és természetesen a szülőkből is. Annak érdekében, hogy a pedagógusok megelőzzék, illetve professzionálisan kezeljék ezeket a gyakran érzelmekkel telített helyzeteket, feltétlenül szükségük van alapvető pedagógiai, pszichológiai, sőt szociológiai ismeretekre is.

A téma időszerűségét erősíti, hogy a most induló tanévtől már minden iskolában és minden tanuló számára biztosítani kell a mindennapos testnevelést, feltételezhetően megnő a testnevelő tanár gyerekekkel töltött ideje (több lesz a kontaktóra), s ennek következtében az iskolai konfliktusok számának növekedése is valószínűsíthető.

A könyvben arról is olvashatunk, hogy milyen, a tanítási órán előfordulóktól sok szempontból különböző ütközések keletkezhetnek diákolimpiai versenyeken és mérkőzéseken. Ezekben az esetekben nem csupán a diákok és tanár közötti konfliktusokkal kell számolni, hanem a testnevelők közötti rivalizálás kiváltotta erős feszültséggel is, hiszen mindenki győzni szeretne, ez pedig hatalmas érzelmi terhet jelent, és gyakran heves indulatokat vált ki. Ezekre fel kell készülni, kezelésük technikáit el kell sajátítani, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkező ütközések ne feszítsék szét a kereteket. A versengés egy bizonyos határig ösztönző lehet, de a teljesítménykényszer nyomására (és ez ugyancsak jelen van a versenyhelyzetekben) destruktív jelenséggé válhat. Ilyenkor különösen nagy szükség van a pedagógiai és pszichológiai tudatosságra annak érdekében, hogy mederben lehessen tartani a folyamatokat.

Németh Zsolt könyvét két mozzanat teszi rendkívül hitelessé. A szerzőnek ugyanis egyrészt lehetősége volt játékosként, testnevelő tanárként, edzőként és szülőként is több évtizedes gazdag és sokrétű személyes tapasztalatokra szert tennie. Másrészt számos saját kutatást is végzett a témában különböző helyszíneken, igen változatos módszerekkel és figyelemre méltó eredményekkel. A kötetben mind a gyakorlati tapasztalatokról, mind a kutatások módszereiről és eredményeiről részletesen olvashatunk.

Ezt a sok tekintetben hiánypótló munkát (hiszen ebben a témakörben nagyon kevés tudományos igényű, ugyanakkor a gyakorlat számára is jól hasznosítható mű jelent meg) nem csupán a testnevelő tanároknak ajánlom figyelmébe, hanem valamennyi tizenévesekkel foglalkozó pedagógusnak is.

A teljes kötet pdf formátumban letölthető innen.

Szekszárdi Júlia

1A konfliktuspedagógia elméleti és gyakorlati háttere a testnevelő tanárok munkájában. Pécsi Tudományegyetem, 2015

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep