Trénerek kézikönyve ¹

Amikor kezembe vettem a könyvet, a címe alapján arra gondoltam, egy módszertant és gyakorlatokat egyaránt összefoglaló művel lesz dolgom. Hamar rájöttem azonban arra, hogy csupán egy gyakorlatgyűjteményről van szó, melyet a Düsseldorfi Tréner- és Tanácsadófórum egy munkacsoportja a már meglévő szakirodalom és saját tréneri tapasztalatai alapján állított össze. Az előszóban is utalnak rá a szerzők – és ezt magam is meg tudom erősíteni –: a könyv főként tapasztalt trénereknek szól.

A gyakorlatokat, játékokat a már jól ismert témakörök alapján kategorizálja:

• Bemelegítés, aktivizálás, feszültségoldás
• Ismerkedés
• Visszajelzés
• Vezetés
• Kommunikáció és testbeszéd
• Együttműködés és csapatépítés
• Önmenedzselés
• Értékelés
• Gyakorlatba való átültetés, a tapasztalatok hasznosítása
• Érzékelés

A könyv elején néhány táblázat található, amely segít eligazodni a gyakorlatok alkalmazásának lehetséges formái között. A gyakorlatokat témakörönként csoportosítják, és abban is segítenek, hogy a csoporttal való munka mely szakaszában érdemes ezeket használni. Feltüntetik a szükséges segédeszközöket, a lehetséges résztvevők számát, az időigényt és a szükséges felkészülési időt. A szükséges felkészülési idő megjelölését nem tartom reálisnak, mivel ezt számos szubjektív tényező befolyásolja (pl.: a tréner felkészültsége, a gyakorlathoz kapcsolódó korábbi tapasztalatai, a helyszín, a csoportlétszám stb.).

Ha abból indulunk ki, hogy a könyvet tapasztalt szakemberek, trénerek forgatják, akkor – a szerintem fontos – fogalommagyarázat elmaradhat, de a kezdőknek biztosan szükségük lenne rá.

Az általam hiányolt módszertani vonatkozású ismeretek helyenként azért felfedezhetők a könyvben. A „Melléklet a Bevezetés – »Kérdezési technikák« feladathoz” című fejezetben például a szerzők a nyitott és a zárt kérdések típusait, példákkal ellátva írják le, ami azért különösen érdekes, mert egy jó tréner számára elengedhetetlen, hogy képes legyen a gyakorlat levezetését követően megfelelő nyitott kérdéseket feltenni. A másik nagyon hasznos rész a „Melléklet a Bevezetés a »Kommunikációs modell« témához” című, mely a kommunikáció útját és szereplőit foglalja össze.

A könyv – sajnálatos módon – nem fektet kellő hangsúlyt a gyakorlatok során szerzett tapasztalatoknak a csoporttagok mindennapi életébe történő átültetésére. Ezt a gyakorlatleírások végén akár feldolgozandó kérdések, témák formájában jelölni lehetett volna.

A magyar fordítás néhol igen nehézkes, és nem tükrözi pontosan azokat a fogalmakat, melyeket a szakemberek a pszichológia, a pedagógia területén használnak (például a „plénum” kifejezés használata a csoportmunka helyett, vagy a „partnermunka” a páros munkaforma helyett). A gyakorlatok leírását „eljárásnak” fordítják, a konfliktuskezelés során alkalmazott modell ismertetésében pedig megtartják az angol kifejezéseket, noha a szakirodalomban többnyire már meghonosodtak a magyar nyelvű formák (a „win-win” és „win-loose” helyett általában nyertes-nyertes és nyertes-vesztes stratégiáról beszélünk). A fordításból ered az a probléma is, hogy a gyakorlatleírások és eszközök megnevezése nem egyértelmű (lásd a Varázspálca c. gyakorlatot, melynek szükséges eszköze egy „mérőpálca”, amit a magyarországi gyakorlatban egy sátorrúd, vagy nádpálca helyettesíthet, továbbá e gyakorlat esetében trénerként érdemes tudnunk, hogy milyen fizikai jelenség húzódik meg a jelenség hátterében). Mindezeket a hiányosságokat egy szakfordítás vagy szakmai lektorálás megoldhatta volna.

Összességében elmondható, hogy a könyv remek gyakorlatgyűjtemény lehet a már tapasztalt trénerek számára, ugyanis a sok ismert gyakorlatot új perspektívákból képes megvilágítani, és rengeteg új játékkal, a szerzők által kitalált, illetve továbbfejlesztett gyakorlattal bővítheti a szakemberek eszköztárát.

Peer Krisztina

¹Peter Dürrschmidt, Joachim Koblitz, Marco Mencke, Andrea Rolofs, Konrad Rump, Susanne Schramm, Jochen Strasmann, Z-Press Kiadó, 2008.