Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. június 19. vasárnap, 21:32

Folytatódik az OFOE könyvsorozata

A közeljövőben megjelenik a második OFOE könyv: Szabó Anna Míg roppan egy utolsót című kötete. A gyógypedagógus szerző számos írása megjelent korábban az OFOE honlapon is. Számítunk arra, hogy az olvasókat ugyanúgy magával ragadják majd ezek a szépirodalmi értékű szövegek, mint bennünket. Az alábbiakban Lázár Júlia rövid ismertetőjével hívjuk fel a figyelmet a könyvre

***

Különös rőzsedalok. „Füstösek, furcsák, búsak, bíborak.”

Igen, a halálról is. Életről. Gyerekkorról. Az igazságérzet szenvedélyéről. Ami úgy világít, mint egy lámpás. Másoknak utat mutat, de aki azzal van megverve, hogy nem bírja elengedni, nehezen viseli el, amit lát.

Éles kontúrokkal sejlik föl a könyv első harmadában a múlt. A háborús generációé, a mai ötvenesek szüleié. A baljós huszadik század. Sivító sziréna és a pincében egy biztonságot jelentő mackó. Később a csalán csípése. Hétköznapi apróságok, amikbe kapaszkodni lehet.

Nagy szüksége van erre az eszköztárra a második részben megismert tanárembernek, aki érzékszervi fogyatékos gyerekekkel foglalkozik. Ez a legfontosabb tudás, amit átadhat: a túlélés képességéé. Miközben neki, az utazó gyógypedagógusnak, ki kell bírnia, hogy nem segíthet mindenkin. Nem csak azért, mert az élet ilyen, hanem mert, akinek dolga lenne ehhez feltételeket teremteni, nem teszi meg.

Ekkor a lámpás csodalámpássá változik. Csak meg kell dörzsölni, és áradnak belőle a mesék. Gyógyítanak, hűsítik a homlokot, és közben okosan, észrevétlenül megtanítanak matematikául, földrajzul, vagy emberül.

Gyerekekről szólnak, felnőttekről, a léleketetőről és a kígyókirályról – aki talán csak egy kígyóuborka. Szikrázva rajzolnak ívet.

„Mesélni gyereknek ártalmatlan dolgokról szokás. S valóban, mi a hétfejű sárkány és a gonosz boszorkány a háborútól még sebhelyes épületekben lakó, zúzott testű-lelkű emberek életéhez képest?”

Lázár Júlia

A cikkben megjelenő gyerekrajzokat az Igazgyöngy Alapítvány bocsátotta a rendelkezésünkre. A könyvben szereplő mesék illusztrációi is tőlük származnak.

Szabó Anna honlapunkon eddig megjelent írásai:

Amásék
A remény az egyetlen bizonyosság
Felhők mögül
Valahol, Európában? (Mese felnőtteknek)
Családi hétvége
Kopogás az ajtón
Ismered a körtecsumák történetét?
Fizetve?
Az út szélén állva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep