Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017. október 3. kedd, 15:55

TE – Telekis generációk a tehetségről (Meghívó)

120 éves a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium. Erre az alkalomra az iskola 1960 és 2015 között végzett diákjai tartanak rövid előadásokat a tehetségről. A program időpontja október 19. 16.00 óra. Erre az eseményre invitál minden érdeklődőt a program házigazdája: Achs Károly, aki számos írást tett közzé (többek között a mi honlapunkon is) szeretett iskolájáról, sőt Csak azért is iskola1. című könyvében is a Teleki, illetve az ott szerzett élmények és tapasztalatok játsszák a főszerepet . A részletes program itt olvasható (pdf).

A tehetségről örömmel

Kicsit könnyedén bánunk a tehetség szóval. A pedagógia nyelvét időről időre elöntik a csodafogalmak: én például csak azért nem implementáltam multiplikátorként a szignifikáns kulcskompetenciákat, mert ezen szavak különböző korokban váltak a komoly pedagógiai beszéd egyedüli fokmérőjévé… Most a tehetség szó válhat divatszóvá, a tehetség szó  fordulhat ki önmagából, takarhat el szélhámos törekvéseket.

Talán ezért is fontos, hogy a tehetség fogalmáról, érintkezési pontjairól a hivatalos csatornákon kívül is beszéljünk komolyan, de felszabadultan, örömmel egy olyan kisvárosi gimnáziumban, amelynek a nyilvánvalóan tehetséges gyerekek „továbbokosításán” kívül feladata a nem nyilvánvalóan tehetséges gyerekek tehetségének felszínre hozása is.

Iskolánk alapításának kerek évfordulója alkalmat ad egy ilyen délután megszervezésére. 1960 és 2015 között érettségizett egykori tanítványainkat kértem fel, hogy tizenöt percben beszéljenek arról, amit a tehetség szóról fontosnak tartanak elmondani. Örömmel vállalták a feladatot. Van, akiknek neve ismerős lehet folyóiratokból, van, akiről én írtam hajdanán ezt: „a legelesettebbeknek tart fejlesztő foglakozásokat, természetesen sehol, azaz az éppen üresen levő öltözőben, folyosón, szertárban, akárhol”, más a sporttal foglakozik, megint más délelőtt egyetemi órákat tart, este színpadon zenél.

A rendezvény programja

Forray R. Katalin professzor, DSc: Cigányokról
Lévai Márta szervezetfejlesztő-szupervízor: Gondozod a tehetséged?
Pappné Tóth Anikó gyógypedagógus: Máskép(p)
Gecov Krisztina szabadúszó tolmács, fordító, jelenleg Hollandiában élő magyar anya: De könnyű az iskolatáska, ilyen szép, esős délelőtt!
Szilágyi Andrea sportkommunikációs szakértő: A tehetség és a többi 90 százalék
Szűcs Z. Norbert oktatásszociológus, esélyegyenlőségi szakértő, főiskolai docens: Hátránykompenzálás és tehetséggondozás. A Motiváció Műhely gyakorlata
Lázár Domokos jogász, PHD, Az Esti Kornél zenekar frontembere: Another Brick In The Wall? – Rajtunk múlik
Darvas Sándor egyetemista: Mikor nyílik ki az ember szeme?

Emelkedett délutánra számítok.

(A metrikus tér axiómái között szerepel a távolság szimmetrikus volta, azaz: Mezőtúr ugyanolyan messze van Budapesttől, mint Budapest Mezőtúrtól…)

Achs Károly

1A könyv pdf formátumban letölthető az OFOE online könyvesboltjából.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep