Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. október 17. hétfő, 17:00
Címkék:

„Ők vajon hogyan csinálják?”

Kedves Igazgatónők, Igazgató Urak, kedves Kollégák!

Egyszerre nagyon rosszul és egyúttal nagyon jól érzem magam, ahogyan Káosz levele nyomán valamiről beszélni kezdtünk. Nagyon rosszul, mert a levelekből kirajzolódik az iskolák és iskolavezetők s ezen keresztül a pedagógusok többszörös csapdahelyzete, és nagyon jól, mert normális hangvételű, nem érzelmektől túlfűtött, „mindössze” tényszerű, ám kétségtelenül nagyon szomorú beszélgetés bontakozott ki.

Íme az utolsó hozzászólás:

Küldő: Evelin

Sajnos, Káosz levelében leírtak nem egyediek.
Egyre kevesebb tantestület véleményezhet igazán, gyakorolhatja jogait valósan.
A KT-kben rátermett kollégák igyekeznek problémákat megoldani, ha van merszük képviselni a kollégákat, megkapják a kellő információkat az iskolavezetéstől. Egyre kevesebb helyi szakszervezet védi a kollégák érdekeit. (Van, ahol büszke az intézményvezető, hogy az ő intézményében már nincs szakszervezet, nincs kollektív szerződés.)

Az intézmények vezetői lefelé érvényesítik a fenntartók érdekeit, de a kollégák érdekeit a legritkább esetben a fenntartók felé. Az ő munkáltatójuk, igazi megválasztójuk a fenntartó. Sokszor intézményt is védenek ezzel a magatartással, riasztó rém egy összevonás, iskolamegszüntetés. Nem egy és két helyen választanak olyan igazgatót, akit nem, illetve csak kis százalékban támogat a testület.

Kollektív szerződés nincs, vagy mindegy hogy van-e vagy sem, mert pénz hiányában megvalósíthatatlan. Az önkormányzatok vegetálnak, tisztesen „pénzelni” az oktatást, legtöbbjüknek erre nincs módja. Sajnos legtöbbször ugyanazt az ujját harapja meg.
A közbeszerzéssel további megkötések élnek, még kevesebb megtakarításra képes intézmény, önkormányzat. No és a politika.

Vita folyik arról mennyire gyűrűzhet be az intézménybe. Rossz a felvetés, mennyire függ tőle egy intézmény. ……..
Folytathatnám, ha nem az jutna az eszembe, hogy a fentiek legnagyobb vesztese a g y e r e k.

Felhergelt, kedveszegett, kiábrándult, félő, …. felnőttek irányításával sajátítja el, amit e világról tudnia, ismernie kell!?

Remélem még marad közöttünk néhány, aki „elhivatott” :(((

A helyzet valóban az, hogy az iskolavezetők az önkormányzat alkalmazottai, és ennek a függőségnek a következményei határozzák meg az igazgató és a tantestület kapcsolatát. Fel lehet tételezni, hogy a rossz légkör, az autokratikus működésmód az esetek döntő többségében nem egyfajta cezaromán attitűdből, sokkal inkább a költségvetési és alkalmazotti kiszolgáltatottságból fakad. Komoly tehetetlenséget szül, és valóban rossz emberi reakciókat eredményez, amikor reménytelennek, esélytelennek tűnik a kemény paraméterek fényében a tantestület szakmai igényeinek érvényesítése.

Mégis vannak azonban jó megoldások, és akkor fogunk tudni magunkon segíteni, ha ezekre a megoldásokra odafigyelünk. Nem minden településen a képviselőtestület bábja az iskolaigazgató. (S eleve nem vezet sehova, ha a gyerekkel való munkában megjelenő frusztrációt kivetítjük az igazgató, majd a képviselőtestület, végül a nagypolitika felé, s ugyanez történik visszafelé is akkor, amikor a politika minősíti alkalmatlannak a pedagógusokat…) Vannak még iskolák, ahol van kollektív szerződés, ahol a nevelőtestület ténylegesen érvényesíti a törvény adta jogait. Vannak jókedvű tantestületek, jókedvű iskolák, magukat kompetensnek érző pedagógusok. Vajon mi az ő titkuk? Elhamarkodott lenne azt feltételezni, hogy ez kizárólag az önkormányzat anyagi helyzetének függvénye; nyilván mindannyian tudunk egy-egy ellenpéldát, az iskoláját támogató, menedzselő szegény önkormányzatot, jól működő, fejlődő szegény iskolát. Ők vajon hogyan csinálják?

Szeretném, ha megjelennének ebben a beszélgetésben azok a trükkök, ötletek, amivel az iskola az ismert kiszolgáltatottság közepette is képes megőrizni az emberi arcát. Hogy tudjuk, mit érdemes megpróbálnunk. Hogy megtapasztalhassuk saját kompetenciánkat és erőfeszítéseink eredményét, s ha pedig nem megy, emelt fővel tudjunk felállni, és mindvégig érezhessük, hogy kézben tartjuk a saját életünket. Mert ha felüti fejét a kiszolgáltatottság érzése, már nemcsak az ügyért és a gyermekért, de magunkért sem tudunk kiállni. S ez az, amit egy felnőtt ember nem engedhet meg magának.

A magam részéről tehát az úgynevezett „jó gyakorlatokat” várnám ebben a virtuális beszélgetésben. Hogy ne csupán a „ventillálásban” és végeredményben a rossz hangulat fenntartásában, hanem sokkal inkább a kikecmergésben segítsük egymást…

Földes Petra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza