Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2008. február 19. kedd, 17:48

Egy bevált taneszköz pedagógusoknak a prevenciós tevékenységhez

Az Országos Bűnmegelőzési Bizottság (OBMB) elnöke, Gönczöl Katalin kérésére tájékoztatást adunk a NE TEDD! program kipróbálása során összegyűlt iskolai tapasztalatokról. Az Esztergomi Szent Jakab Alapítvány (Fényközpont) projektjéről honlapunkon már korábban is hírt adtunk, a Nézőpontok rovatban látható is az egyik kisfilm (Retorzió) és a módszertani útmutató részlete.

Az OBMB 2007. szeptember 28-i konferenciáján hetven szakember rendelkezésére bocsátotta a kisfilmeket és a módszertani anyagot. Több mint száz csoportban került sor alkalmazásukra, és közel ötven kötelezettséget vállaló szervezet képviselője küldött észrevételeket, javaslatokat a bizottsághoz.

A program összességében visszaigazolta az előzetes várakozásokat. A kipróbáló szakemberek szerint az elkészült segédanyag hiánypótló jellegű, a pedagógiai gyakorlatban eredményesen alkalmazható. Erénye, hogy miközben mind a kezdő mind a gyakorlott szakemberek számára jól működő iránytűt jelent, megfelelő teret enged a saját kezdeményezéseknek is.

A tapasztalatok alapján az OBMB elnöke úgy döntött, hogy – a bűnmegelőzési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében – a NE TEDD! programot szélesebb körben is terjeszteni fogja: a DVD-t és a módszertani útmutatót minden érdeklődőhöz eljuttatja, illetve a kisfilmek, valamint a módszertani útmutató elérhető lesz az OBmB honlapján.

Kérjük, hogy a NE TEDD! programról szóló tapasztalataikat jutassák el az OBmB-nek a bunmegelozes[kukac]irm[pont]gov[pont]hu vagy az ivanyb[kukac]irm[pont]gov[pont]hu e-mail címre. A DVD és a módszertani útmutató továbbítására vonatkozó igényüket ugyancsak jelezhetik a fenti e-mail címeken.

Az OBmB elnökének ajánlása

Tisztelt Kolléga!

Köszönjük, hogy munkájában alkalmazza az Esztergomi Szent Jakab Alapítvány NE TEDD! bűnmegelőzési programját és annak módszertani segédletét.

Kérem, hogy a foglalkozásokon szíveskedjen figyelemmel lenni az alábbi ajánlásokra.

  • Javasoljuk, hogy a kisfilmeket a módszertani segédlet útmutatásai alapján dolgozza fel.
  • Javasoljuk, hogy a NE TEDD! kisfilmjeinek feldolgozását csoportvezetésben jártas szakember vezesse.
  • Álláspontunk szerint kedvező, ha a filmek feldolgozásába olyan csoporttagokat vonunk be, akiknek életkora hasonló.

A program használatához sok sikert kívánunk.

Üdvözlettel:

Gönczöl Katalin
az Országos Bűnmegelőzési Bizottság elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep