Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. január 6. szerda, 14:39

Az OFOE Filmklub legutóbbi – rendhagyó – évada

Az OFOE Filmklub a Budapest Film Sulimozi programjának részeként működik, szakmai partner a Magyartanárok Egyesülete.

2019-ben 650 ezer Ft támogatást nyertünk a Nemzeti Kulturális Alap Filmművészeti Kollégiumától a 2013 óta működő Filmklub működtetésére. A program 2020 márciusáig a tervek szerint zajlott, a járványhelyzet miatt azonban eltolódott, és a két utolsó vetítést az év második felében, akkor is csak távmozi formájában tudtuk megvalósítani. Ebben az időszakban a filmek utáni beszélgetések is online formában történtek.

A vetítések utáni beszélgetésre – hazai filmek esetében – meghívtuk az adott mű egy vagy több alkotóját, a moderátori szerepre pedig a téma valamelyik szakértőjét kértük fel.

Valamennyi vetítés előtt közre adtunk egy ajánlót. Ezek az alábbiakban felsorolt filmcímekre kattintva elérhetők.

A program menete

Csodálatos fiú (r.: Felix Van Groeningen) A vetítés után beszélgetés vendége: Gönczi Gábor („Doki”), pszichológus. (2019. október 8.) nézők száma: 38 fő.

A néma forradalom (r.: Lars Kraume) Moderátor: Jakab György történelem és médiatanár. A nézők száma: 50 fő, (2019. november 8.)

Könnyű leckék (r.: Zurbó Dorottya)A vetítés utáni beszélgetés vendége Zurbó Dorottya, a film rendezője. Moderátor: Hudáky Rita, magyartanár. A nézők száma: 36 fő. (2019. december 5.)

Rossz versek (r.: Reisz Gábor) A vetítés utáni beszélgetés vendége Reisz Gábor, a film rendezője és főszereplője. Moderátor: Horváth Zsuzsanna, magyartanár. A nézők száma: 76 fő. (2020. január 7.)

Kilenc hónap háború (r.: Csuja László) A vetítés utáni beszélgetés vendégei: a film rendezője: Csuja László, Nagy Zágon, operatőr és Lelics János, a film főszereplője. Moderátor: Jakab György, történelem- és médiatanár. A nézők száma:27 fő (2020. február 4.)

 Gettó Balboa (r.: Bogdán Árpád) Vendégek: Bogdán Árpád rendező és Józsa László producer. Moderátor: Farczádi-Bencze Tamás, a Deák Diák Általános Iskola igazgatója. A nézők száma:34 fő. (2020. március 3.)

Távmozi programok

Nyomorultak (r.: Ladj Ly).  Moderátor: Kovács Gellért filmkritikus (Budapest Film) A nézők száma: 11 fő. (2020. október 20.)

Különleges életek (r.: Olivier Nakache és Eric Toledano). Vendég: Dobay Júlia, autizmusra szakosodott gyógypedagógus. Moderátor: Leiner Károly, gyógypedagógus (OFOE).  A nézők száma:22 fő. (2020. november 17,)

Összességében – a vis maior ellenére – sikeresnek mondható az OFOE Filmklub idei működése. Az aktív időszak alatt komoly érdeklődés kísérte a filmeket és az azokat követő igen tartalmas beszélgetéseket.

A távmozis időszakban ugyan (érthető módon) lanyhult az érdeklődés, de két nagyon jó filmnek sikerült hírverést csinálni. A Nyomorultak már többször szerepelt a Sulimozi programjában (is), de a Különleges életek című, pedagógiai szempontból különösen izgalmas és kevéssé ismert alkotásra sikerült felhívni a figyelmet. Ezt a honlapon megjelenő tájékoztatót kísérő lájkok magas száma (128), és a Facebookon tapasztalt kiugró érdeklődés igazolja.

Az OFOE Filmklub a jelenlegi tanévben sem szünetel, hogy ezúttal milyen formában működik, arról egy másik bejegyzésben fogunk majd beszámolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep