2021. január 27. szerda, 21:58
Nem lehet rendesen haladni a tananyaggal? II. – Micsoda ígéretes kezdet!
OLVASÓNAPLÓ
Márpedig az oktatási piac éppenséggel egy olyan digitális tanulás-panoptikonról álmodik a járványhelyzeten felbuzdulva, ahol – az egyénre szabott tanulás élményének hatalmas szimulációja árnyékában – végtelenül kifinomítható és áruvá konvertálható lesz az egyén totális felügyelete és adatosítása (datafikációja).
Ennek a tanulásiparnak a képe – ahol a mesterséges intelligencia tervezi meg a személyre szabott tanulási utakat, ahol avatárok vehetik át a tanárok helyét (Lannert Judit szerint legalábbis ez a jövő), és ahol ugyanakkor szemmozgást és viselkedést monitorozó digitális vizsgafelügyelők szúrják és szűrik ki a puskázást – nem valamiféle valóságtól elrugaszkodott disztópiáé, hanem magáé a kapitalista realizmusé. Azé a magát alternatíva nélkülinek hazudó valóságé, aminek önmagában semmi különleges mondanivalója nincs a gyerekek számára, hiszen „a kapitalizmusnak tényleg nincsen saját globális értelemben vett civilizációja, sem olyan életrendje, amely értelemmel tölthetné meg” – olvashatjuk a Žižek idézetet Kiss Viktornál.
Ez a rendszer azzal trombitálja tele az ifjak füleit, hogy a jövő kihívásai kiszámíthatatlanok, a világ pedig túl gyorsan változik, s így maguknak kell megpróbálniuk eligazodni ebben a zajban (lásd önszabályozó tanulás, önértékelés, önkibontakoztatás, önaktualizáció stb.) és legfőképp alkalmazkodni, bármihez alkalmazkodni. Legalábbis ez volna a (mások által) progresszívnek tartott oktatáspolitikai vízió, amit itthon többek között Radó Pétertől ismerhetünk, aki nemrég azt fejtette ki, hogy olyan iskolára lenne szükségünk, ahol a gyerekek azon a készségei fejlődhetnek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy bármihez alkalmazkodni legyenek képesek…
Hát ez kicsit kevés (főleg akkor, ha a pedagógiára mint emancipatorikus, felszabadító erejű viszonyként tekintünk). Ennél jóval átgondoltabb és mélyebb mondanivalóra lesz szükségünk, ha meg akarjuk óvni a gyerekeket attól, hogy ehhez a kizökkent világhoz kelljen alkalmazkodniuk, amely minden jel szerint közel jár a megsemmisüléshez.
Úgy tűnik azonban, hogy a válság elég jó alkalmat teremt arra, hogy kitaláljuk: hogyan tudunk ellenállni a tanulásipar (vagy – ahogy Marx hívta – a „tangyár”) logikáinak, mit kéne mondanunk az ifjaknak, és milyen iskolába szeretnénk visszamenni a karantén után.
