Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. február 18. szerda, 6:31
Címkék:

Elvek között a padlón

Ady András


Ady András 32 éves, a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemen tanult pszichológiát. Öt évvel ezelőtt jelent meg a honlapunkon az Egy elmérgesedett konfliktus című írása. Jelenleg Csíkszeredán él, lapszerkesztő, újságíró, autodidakta fotós és alakulóban lévő költő. Mivel ő maga nem dolgozik a tanügyben, az aktuális elméleti és szakinformációkért évek óta tanárként dolgozó feleségéhez fordult. „Minden, ami ebben az írásban szakmailag aktuális, az ő tájékozottságát és segítőkészségét dicséri” – nyilatkozik a szerző.

Pártunk és kondukátorunk Romániájában – megjegyzem, hogy ebben az esetben minden valamire fogható emlékem jobbára a forradalom előtti két-három évre vonatkozik – egyre-másra születtek a jobbnál jobban hangzó, ám tartalmilag ásítóan üres népnevelési ukázok.

Ezek egyike az volt, hogy minden egyes gyerek mint a szocialista munkásjövő munkásletéteményese egyforma figyelmet érdemel a pedagógusok részéről. Hiszen sosem lehet tudni, hogy éppen melyik – nem kifejezetten uniformizált lelkületű – gyerkőc nehéz felzárkózása vagy beilleszkedése rejt igazi kincset az ország számára. Az amúgy óriási és durván átpolitizált tananyag, amely nem ritkán teljesen szükségtelen és felhasználhatatlan elemeket tartalmazott, csak mindennapi, szorgos, gyors „favágómunkával” volt leadható. A tananyagra összpontosított tanítás közkedvelt és egyetlen alkalmazásban is kipróbált módszere a frontális közlésmód volt. A tanító vagy tanár elvtárs „szövegelt”, a jövő letéteményese pedig hallgatta… vagy nem.

Jószerével mindegy volt, hogy a gyerek mennyit tanult meg, és amit bevésett, milyen mobilitással elevenítette fel, ugyanis egy másik íratlan elv az volt, hogy márpedig senki sem bukhat meg. Ez a „didaktikai elv” gyanúsan egybehangzott a senki sem lóghat ki a sorból irányvonallal, mely az egész társadalmat áthatotta, s mely – félreértés ne essék – nem az esélyegyenlőséget és felzárkóztatást szolgálta, hanem a rossz teljesítmény és igénytelenség időbeni továbbmentését. Aki valamiképpen mégis meggyőzte az oktatót, hogy reménytelen eset, azt villámgyorsan „feliratozták”, és dehogy került sor olyan kompenzáló tehetség, adottság felkutatására, amely megmentette volna az osztály peremvidékére való kerüléstől.

A „hülye vagy, kisfiam” megbélyegzés és a gyermek ez irányú belenyugvása nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem megrontó vezérfonalként meghatározta az illető kisiskoláséveit is; mondhatni: a saját, valaha is létező képességeire is romboló hatással volt. Mire például egy illető eljutott a hatodik, hetedik osztályig, már csak a focitehetségéről lehetett hallani, és arról is nagyon keveset, mert sem a szocialista testkultúra ápolása, sem magának a testnevelőnek az igényessége nem bátorította különösebben ezt a kiválóságot. Pedig az amúgy mindenre váltakozóan verekedésekkel vagy éppen visszahúzódással reagáló osztálytárs tényleg egy istenadta futballtehetség volt. Hogy a gyökeres és értékteremtő forradalom után hova tűnt el, nem tudom, de neve sehol sem szerepelt az ismert vagy kevésbé hírneves futballcsapatok listáján.

Példája csak egy csepp abból a gyerektengerből, amely az 1990-es változások előtt nevelési uniformizálásban részesült, és így szinte teljesen biztosra vehető volt a későbbi elkallódása. Az ilyen „esetekkel” valahogy sosem volt túlságosan kifizetődő foglalkozni. A tanórák rövidsége és a tananyag kaotikus, kezelhetetlen tömege kettős prés alatt tartotta a tanítókat és tanárokat, így egyszerűen nem maradt idejük, energiájuk arra, hogy külön figyelmet szenteljenek egy-egy embernek, netalán feltérképeznék a beilleszkedni nem tudó illető kiemelkedő-kompenzáló adottságait. Sokkal inkább „divatos” volt a minél hamarabbi osztályozás, ami nagyban segítette az osztályt zavaró „elemmel” szembeni bánásmódot, mondhatni leegyszerűsítette a pedagógiai elveket. Olyannyira, hogy amikor a rossz tanuló esetleg valamely isteni sugallatra mégis prímán teljesített, netalán lelkesen és építő jelleggel járult hozzá a szocialista mikro-társadalom osztálysejtjének aktivitásához, akkor is gyanúval kezeljék.

A politikai felfordulással együtt elvben bekövetkezett ebben a tekintetben is a nagy változás, s élni lehetett a boldog reménnyel, hogy az egymás után megszülető (és gyorsan el is vetélő) oktatáspolitikai koncepciók kiváltanak valamelyes mozgékonyságot, nyílteszűséget, diákcentrikusabb gondolkodást. Elvben igen, szólamok, szlogenek szintjén igen, tulajdonképpen azonban minden maradt a régiben, a tartalom elveszett az egymást követő reformok között, s bár időről időre a konceptus – például napjainkban is – a hivatalos frázisok szintjén létezik, betartani képtelenség. A jelenlegi forma gyermekcentrikus, tanulóközpontú, és mindenképpen interaktív, nem osztállyal mint tömbbel operál, hanem a csoporttal mint könnyen reagáló alegységgel.

A modern pedagógiai elvek szerint a modern diákot megkülönböztetett figyelemmel kell kezelni, kiemelt törődéssel (differenciált oktatás szerint) a speciális igényű tanulók esetében. Hogy mindez mégsem valósul meg, annak az okai ugyanazok, mint az „átkosban”: nincs idő arra, hogy felzárkóztassanak olyan diákokat, akik ilyen vagy olyan okokból lemaradnak, kilógnak a sorból. Mindez attól függetlenül zajlik, hogy az illető diák ténylegesen szerényebb képességekkel rendelkezik, esetleg kulturális, családi meghatározottsága áll gyengébb lábakon, vagy csak egyszerűbb magatartászavarról van szó.

Distinkcióra volna mód, de nincs idő. Nem csak az időhiány az okok ősanyja, hanem a kaotikus tananyag, a nagy óraszám (37 óra/hét) és az is, hogy sok tantárgy esetében nem áll rendelkezésére a tanárnak csak heti egy óra. Következésképpen a tananyag ugyanakkora maradt, mint az átkosban, csak már nem heti hat, hanem öt nap alatt kellene elsajátítani. A fenti okok mindegyike külön és együttesen a tudásanyag elmélyítése ellen dolgozik, és hiába léteznek még – utolsó naiv mohikánként – pedagógusok, akik differenciáltan oktatnak, mikor bekövetkeznek az újabb törések az elvek és realitás között. Ezek egyike például az országos, egységes dolgozatírás. A megkülönböztetett kedvenc vagy az éppen hogy felzárkózni akaró „hülye vagy, kisfiam” ezeken a központilag kreált, egységes és mindenki számára ugyanazt előíró tételsorokon törik darabokra.

A kiválókkal az szokott lenni a gond, hogy halálosan unják az egész procedúrát és a bornírtan egységes fanyelvezetet, ami a tételek mögött van, a vonal alattiak pedig ugyanezt a nyelvezetet elérhetetlen, érthetetlen, akadémikus szóhalmaznak látják. Íme két különböző réteg, ha úgy tetszik, amelyre egyszerre csap le a mindenféle megkülönböztetésnek ellentmondó, „forradalmian” rosszul átgondolt és megalkotott egységes tesztsor. Egy másik zseniális találmány szerint, a különböző oktatási intézmények közötti elosztást – hogy nehogy az urambátyámkodás gyanúja is felmerüljön – a komputerizált rendszer végzi. Így kerülhetnek az országos, egységes teszteken pillanatnyilag rosszul teljesítő ígéretesek teljes lelki nyugalommal szak- vagy inasiskolákba, míg a látszólag szerencsés gyengébb képességűek – de akik szintén csak adott helyzetben teljesítettek jobban – bejutnak egy nevesebb, elméleti líceumba. A várható eredmény mindkét kategória esetében a sikertelenség. Csak idő kérdése.

Ismerősöm, akiből később kiváló géplakatos lett, elég furcsán nézett ki egy ideig a fejéből a latinórákon, majd miután kiesett, és jó ideig nem tudtunk róla, előkerült, mint jó nevű autószerelő és géplakatos. Jelenleg többet keres, mint én valaha keresni fogok, és szilárdabb, egészségesebb én-, világ- és jövőképe van, mint nekem valaha lesz. Hogy nem tudja, ki volt Catullus? Hát én tudom, s mégis őt hívom, ha ki kell cserélni a kiégett biztosítékot, vagy csak kell egy épkézláb és mindenféle intellektuális rokokó-ciráda nélküli szempont egy olyan kérdés megoldásában, amelyből már nem is látok ki fenenagy képzettségemben. Mellesleg futballozni tudó elemis volt osztálytársamat is keresem, s nem azért, mintha focizni tudnék vele, hanem mert emészt a kíváncsiság, hogy mit lett ebből a még rendszerváltás előtti „bukott emberből”.

Ady András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.24.
Átadták a civil szektor szakmai díjait
A NIOK Alapítvány idén ötödik alkalommal adta ki a Civil Díjakat, kilenc kategóriában díjazták 2019 legsikeresebb kezdeményezéseit a szűk körben, szabadtéren, a budapesti Hunyadi téren...
(Forrás: nonprofit.hu)
--
2020.09.24.
„Nóri nélkül? Az Igazgyöngy? Nem tudom elképzelni!”
A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány által működtetett Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola húsz évvel ezelőtt 60 diákkal indult, jelenleg hat településen 650 gyereket tanítanak,...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.09.24.
Több mint 3 milliárdból épül-szépül tovább a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Ismét pénzeső hull a miniszterelnök kedvenc oktatási intézményére. Mint az a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból kiderül, az idei évben több, mint 1,5 milliárdot, és a 2021...
(Forrás: Népszava)
--
2020.09.23.
Kásler múlt héten teljes táppénzt ígért a tanároknak, nem lett belőle semmi
A miniszter szavaival szemben a valóság az, hogy csak abban az esetben kapják meg a tanárok a teljes összeget, ha a tankerület vagy intézményvezető is úgy akarja. A Pedagógusok Demokratikus...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.09.23.
Teljesen megbénítja a házi gyermekorvosok munkáját az iskolákban bevezetett járványügyi szabályozás
Két egyszerű mondat a köznevelési intézményekre vonatkozó járványügyi eljárásrendből, aminek következményeként lehetetlen helyzet alakult ki a háziorvosi rendszerben. A nevelési-oktat...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.09.23.
Tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az őszi érettségi idején
A szokásosnál több lesz az emelt szintű érettségi, és most vizsgáznak azok is, akik előre hozott érettségit akartak tenni tavasszal, de akkor nem lehetett azokat megtartani. A nagy vizsgáz...
(Forrás: Infostart)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep