Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. június 24. csütörtök, 17:56

Az idő nem áll meg

Szexuális nevelés nehezített pályán

Jelenet Gothár Péter Megáll az idő című filmjéből

Tegnap (06.23.) a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Szél Dávid pszichológus és Törley Kata tanár voltak Mérő Vera vendégei. Az apropó az ún. pedofilellenes törvény elfogadása, illetve annak az iskolára és a családra gyakorolt hatása volt.

A beszélgetés azonban sokkal többről szólt (érdemes a teljes felvételt meghallgatni). Olyan évtizedek óta létező és aktuálisan súlyosbodó problémahalmazra hívják fel a figyelmet a szakértők, amelyek kezelését a nevezett törvény tovább nehezíti. Hiszen kizárólagosan a család felelősségi körébe utal olyan gondokat, amelyek kezelésével a többség eddig sem boldogult. Teszi ezt egy olyan szocializációs közegben, amelybe egy sor korábban nem ismert hatás is beépül, amely a felnőtt társadalom számára is új,  nagyrészt kontrollálhatatlan, s amelyben akkor is nehezen igazodnak el, ha szülő és pedagógus partnerként segíti egymást.

Csak néhány gondolatot idézek fel a beszélgetésből:

  • Szerencsés lenne, ha nem szexuális felvilágosításról, hanem a rendszerszinten megvalósuló szexuális nevelésről beszélnénk, amely a bölcsis kortól egészen a nagykorúságig tart. Nyilván minden esetben az életkori sajátosságoknak megfelelően.
  • Valamennyi gyerek veszélybe kerülhet, ha nem tanulja meg, hogy a saját teste felett ő rendelkezik, nincs tisztában azzal, hogy mit engedhet meg másnak, mi a rossz érintés, mikor kell segítséget kérnie, milyen esetben kihez fordulhat.
  • A hagyományos tabuk sok esetben hívnak elő szégyenérzetet, bénító öncenzúrát, önvádat erősítő titkolódzást.
  • Az iskola feladata a rendszerszintű szexuális nevelés megvalósítása mellett az adódó konkrét problémahelyzetek kezelése.
  • A mai fiatalok sokkal oldottabban beszélnek szexuális életről, a homoszexualitásról is, mint az idősebb generáció tagjai. Ez részben annak is köszönhető, hogy a népszerű tévésorozatokban a legnagyobb természetességgel jelenik meg a másság, legyen szó akár melegekről, akár fogyatékkal élőkről, akár a legkülönbözőbb kultúrákból érkezett emberekről. A tartalom határtalan,  és a felnőtteknek nincs lehetőségük kontrollt gyakorolni felette.
  • Hatalmas problémát okoz  a korlátlan (korlátozhatatlan) hozzáférés pornográf tartalmakhoz. Azok a gyerekek, akik ilyen módon találkoznak először a szexualitással, könnyen megzavarodnak, nem tudják elhelyezni az élményt, megijednek, elriadnak, vagy ellenkezőleg: kíváncsivá válnak, sőt ki szeretnék próbálni az ott látottakat.

Csak hogy érzékeltessem az utóbbi évtizedekben lezajlott hatalmas változást, íme egy részlet a Megáll az idő című filmből, amelyben  a szereplők: a 80-as évek középiskolásai első ízben találkoznak pornográf képekkel. A tanulságok levonását a kedves olvasókra bízom.

Kapcsolódó link

Műsorok Archívum | Klubrádió (klubradio.hu)

Egy üzenet

  1. Tokaji Ildikó szerint:

    Nem találkoztam saját gyakorlatomban ezekkel a problémákkal, vagy nem vettem észre, most már mindegy is. Nálunk a védőnéni tartja a szexuális felvilágosítást, illetve a Chicoca fája prevenciós program fut a szociálpedagógusunk segítségével – először mindig a szülők néz(het)ik meg, és a gyerek csak akkor, ha ők hozzájárultak. Most, hogy erre a problémára irányult a figyelem, rengeteg kérdésem lett nekem is, gondolom, a gyerekeknek még több. Minden esetre, lehetne tudni, hogy mely civil szervezetek foglalkoznak e tárgykörben érzékenyítéssel, felvilágosítással, és mi van a programjukban? Azt gondolom, hogy beég az agyunkba a nem-is-tudom-milyen aktivista kifejezés, amit a híradókban használnak és fogalmunk nincs, miről van szó, ez pedig félelmet kelthet.

Hozzászólás a(z) Tokaji Ildikó bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Vissza
Sajtófigyelő
2022.12.06.
A katekizmusra hivatkozva buzdítanak polgári engedetlenségre a híres katolikus iskola tanárai
„Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető...
(Forrás: 444.hu)
--
2022.12.06.
Totyik Tamás: a pedagóguselbocsátások még nagyobb ellenállást szülnek
Totyik Tamás az InfoRádió érdeklődésére megerősítette, hogy az elbocsátások az Európai Bizottság érdeklődését is felkeltették: a jogvédelmet ellátó jogászoknál arról érdeklődtek...
(Forrás: Infostart)
--
2022.12.06.
A POLGÁRI ENGEDETLENSÉG NEM LEHETŐSÉG, HANEM KÖTELESSÉG
“Újabb erős jelzést kapott mind a társadalom, mind pedig a döntéshozók: egyre többen és egyre hangosabban mondják ki, hogy elég volt abból, ami ebben az országban – különösen az oktat...
(Forrás: Szemlélek)
--
2022.12.05.
Csaknem ezer pedagógus tiltakozott hétfőn, a Parlamentbe is bejutottak
A Belügyminisztérium elé a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai szervezték a demonstrációt, szolidaritásul a múlt héten kirúgott 8 tanárral. A Kölcseyből még októberben rúgtak ki 5 taná...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.12.03.
Zárthelyi a kibertérben. Bessenyei István szatírája
„Mennél több helyen kezdték azonban használni a pegasus.edu 5.0 programot, annál nagyobb adattömeg halmozódott fel, amelynek folyamatos értékelésére egyre inkább meghaladta az oktatási...
(Forrás: tani-tani online)
--
2022.12.03.
Kirúgott tanár a Klebelsberg előtti tüntetésen: „Nem a hivatásomat, hanem a magyar jövőképemet vette el a kormány”
Szombat délután 5 órára tüntetést hirdetett a Klebelsberg Központ budapesti épülete elé a Tanítanék Mozgalom. Helyi tudósítónk szerint délután ötre nagy tömeg gyűlt össze az inté...
(Forrás: telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep