Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2022. március 28. hétfő, 21:34

Bemutatkozik a Nagyon Zöld Tábor projekt

Idén ketten (végzős Waldorf pedagógus hallgatók) úgy döntöttünk, valóra váltjuk a régen dédelgetett álmot és nyári (napközis) gyerektábort szervezünk a szeretett Waldorf Pedagógiai Intézetben.

Azt gondoljuk és tapasztaltuk, hogy egy jól szervezett tábor lehetőség a gyerekek számára, hogy olyan nyári elfoglaltságban legyen részük, ami egyszerre mozgatja meg őket szociálisan és az alkotói, művészi készségek szintjén, miközben kikapcsolódhatnak és jól érezhetik magukat egy biztonságos környezetben. A megálmodott táborunk emellett lehetőséget nyújt a hallgatók számára érdemi szakmai tapasztalatot szerezni a gyerekek felelős és kreatív vezetésén keresztül, illetve – tandíjra fordítható – anyagi támogatásban részesülni.

Ha már belefogtunk és további lelkes hallgatótársakat is megnyertünk az ügynek, mertünk még nagyobbat álmodni. Elhatároztuk, hogy a projekttel még egy, mindnyájunkat érintő érdeket is képviselünk: a táborunk révén a környezetvédelem és az ahhoz elengedhetetlen, fenntarthatósági szemléletre való nevelés útjait igyekszünk kitapogatni, felfedezni.

Kisebbek számára a hangsúlyt a természettel való összhang megélésére és az ehhez tartozó attitűd kialakítására helyezzük. A nagyobbakat érintő célunk, hogy a táborban lehetőségük nyíljon a saját szintjükön megérteni, miért fontos, és hogyan érdemes ezzel a témával napi szinten foglalkoznunk, és hogy mit tehetünk a bolygónk egészségéért. Ehhez igyekszünk önmagunkon keresztül megfelelő példát mutatni, lelkesíteni és az adott korosztálynak megfelelő ismereteket átadni.

Hogy mindez megvalósulhasson, már csak a támogató közegre van szükségünk annak érdekében, hogy minden érdekelthez elérjen a hír.

Részletes tájékoztatást találtok a táborról a következő plakáton:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep